Pénzt lopott egy kanizsai műhelyből
A nagykanizsai rendőrök rövid időn belül elfogták a tolvajt.
Egy 22 éves férfi szeptember 10-én (kedden) 11 óra körül bement egy nagykanizsai családi ház udvari műhelyébe, és az egyik ott talált táskából pénzt emelt ki.
A dolgozók felfigyeltek az idegen fiatalra, aki zavartan viselkedett, majd távozott.
Ezt követően az egyik alkalmazott észrevette, hogy eltűnt 17 ezer forint a pénztárcájából.
A tolvaj keresésére indultak, akit a nagykanizsai rendőrök fogtak el a közelben, majd előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétsége miatt – tájékoztatott a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó