Félig kihűlt állapotban találtak rá egy 4 éves kislányra Petriventénél

Bejelentés érkezett a rendőrségre augusztus 14-én (szerdán) éjszaka 23 óra 42 perckor, hogy egy 4 éves kislány eltűnt petriventei otthonából, sehol nem találják.

A helyszínre érkeztek a nagykanizsai rendőrök, valamint a rendőrség Zala megyei lovas-kutyás alosztályának munkatársai 15 fővel, és a falubeliekkel azonnal megkezdték a kislány keresését.

A háztól közel másfél kilométerre talált különböző nyomok alapján az erdőben másnap 5 óra 35 perc körül megtalálták a hajnali hideg miatt félig kihűlt állapotban lévő 4 éves kislányt, akit átadtak a mentőszolgálat munkatársainak.

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Horvát és szlovén zsaruk Zalában

Szakmai tapasztalatcsere érdekében szlovén és horvát egyenruhások érkeztek Zala megyébe.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai gyakorlatot szervezett a szomszédos szlovéniai Muraszombati Rendőr-igazgatóság és a horvátországi Muraköz Megyei Rendőr-igazgatóság határrendészeti és közrendvédelmi tevékenységének elősegítése érdekében.

A 2019. július 23. és augusztus 13. között tartó hospitáció célja a határon átnyúló bűnözés elleni közös fellépés összehangolásának kiszélesítése, határ- és idegenrendészeti szakmai tapasztalatok átadása, a határ menti körzeti megbízotti területek együttműködése. Továbbá az illegális migráció elleni közös fellépés kiszélesítése, a határrendészeti és idegenrendészeti szakmai tapasztalatok átadása, valamint a mélységi ellenőrzési módszerek áttekintése a hatékonyság növelése érdekében.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vendége az első héten Brankó Polanec, a Muraköz Megyei- Rendőr-igazgatóság Határrendészeti Szolgálat járőrtevékenységért felelős tisztje, a második héten Buček Drago, a Gornji Petrovci Rendőrállomás körzeti megbízottja volt, harmadik héten pedig Branko Gregorinčić, a Muraszerdahelyi Határátkelőhely tisztje vesz részt – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kerékpárúton ütöttek el egy biciklist Nagykanizsán

Nagykanizsán, a Pivári utcában közlekedett a Bába utca irányából egy 43 éves helyi lakos Peugeot típusú személygépkocsival kedden reggel 6 óra 41 perckor, amikor a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött a kerékpárúton közlekedő, 46 éves nagykanizsai lakos által vezetett kerékpárral.

A balesetben a biciklis – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett – tudatta szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gombaszedés közben eltűnt egy idős férfi Dél-Zalában

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába hétfőn délelőtt 11 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy idős férfi a Lenti-Zajda, Szilvágy és Nova községek, valamint a 75-ös számú főútvonallal körbehatárolt erdőrészben gombaszedés közben eltűnt.

A bejelentést követően a Lenti Rendőrkapitányság szolgálatban lévő rendészeti- és bűnügyi állománya azonnal a férfi keresésébe kezdett.

Erdészek és polgárőrök segítségével kutatóláncban vizsgálták át a területet. A keresésben nyomkövető kutyás rendőrök is részt vettek, valamint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kezelésében lévő felderítő drónokat is bevetették.

(Fotók: ZMRFK)

Az összehangolt keresésnek köszönhetően a bejelentést követő három órán belül az eltűnt idős férfit az erdőben, a vasúti töltéstől nem messze a kutatócsoport tagjai megtalálták.

A 87 éves férfi elmondta, hogy lemaradt lányától, elesett, majd elvesztette tájékozódási képességét a sűrű erdőben. Elfáradt és megpihent, amikor megtalálták a kutatásban résztvevők. Szerencsére a férfinek a fáradtságon és dehidratáltságon kívül más baja nem esett.

A rendőrök a férfit rokonaihoz kísérték, ellátásra nem szorult, így hozzátartozói sérülésmentesen otthonába vihették.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki az erdőbe indul, mindig vigyen magával vizet, és legyen nála mobiltelefon! – tanácsolja a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fővárosi wc-ben fotózta le titokban a zalai nőt, majd megzsarolta

Hárommilliót követelt a zsaroló, de a zalaegerszegi rendőrök elfogták.

A 31 éves budapesti M. Roland egy fővárosi vendéglátóhelyen, a mellékhelyiségben tartózkodó fiatal hölgy vendégről, annak tudta és beleegyezése nélkül szeméremsértő képfelvételeket készített.

A férfi július 15-én e-mailben 3 millió forintot követelt a titokban készített képeken szereplő Zala megyei nőtől. A nő azonban feljelentést tett.

A zalai rendőrök a nyomozás eredményeként a férfit beazonosították, fővárosi otthonában elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Díjkitűzés- 500.000 forint a kanizsai rablás nyomravezetőjének

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eljárást folytat a 20030/483/2019. bűnügyi számon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. április 25-én 5 óra körül Nagykanizsán, a Zárda utcában egy nő gyalogolt a Szemere utca irányába, amikor a játszótér mellett elhaladva odalépett hozzá három, számára ismeretlen férfi. Egyikük pénzt követelt tőle, majd fellökte és a földön fekvő nőt több alkalommal megütötte, társa pedig elvette a bántalmazott nőtől a készpénzét, majd mindhárman futva elmenekültek a vasútállomás irányába.

A nőt bántalmazó férfi körülbelül 40-45 éves, erős testalkatú, de nem kisportolt, körülbelül 165 centiméter magas, haja rövid, oldalt és hátul rövidre felnyírt. Az elkövetéskor fehér színű sportcipőt, fekete színű melegítő nadrágot és fekete színű kopott, néhol szakadt bőrkabátot viselt. Nyakában egy kulcscsomó lógott, melyen több kulcs mellett egy pisztoly alakú kulcstartó, vagy kisebb méretű öngyújtó is látható volt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható grafikai rajzon szereplő személyt felismeri vagy a bűncselekménnyel, illetve az elkövetőkkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármely rendőri szervnél, vagy hívja a Nagykanizsai Rendőrkapitányság központi 06-93-311-050-es telefonszámát, vagy a 112-es, 107-es segélyhívó számok valamelyikét, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Nagykanizsán raboltak ki egy fiatal nőt, keresik őket

A nagykanizsai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfiak azonosításához. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030/483/2019. bűnügyi számon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint három ismeretlen férfi 2019. április 25-én (csütörtökön) hajnali 4 óra 50 perc és 5 óra közötti időben Nagykanizsán, a Zárda utcában támadt rá egy fiatal nőre.

Élettársát bántalmazta a Király utcában

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A helyi férfi július 3-án 20 óra 15 perc körül Nagykanizsán, a Király utcában szóváltásba keveredett párjával, majd meg is ütötte. Ezt követően a gyanúsított kiszórta a nő holmiját a táskájából a járdára.

A nagykanizsai rendőrök a 32 éves helyi férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárásban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

(A Nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

Megverték a kanizsai bolhapiacon

A nagykanizsai rendőrök egy 50 éves helyi férfi ellen javasolnak vádemelést.

Még március 31-én a kora reggeli órákban Nagykanizsán, egy férfi a bolhapiacon próbált alkudni egy termék vételárából az egyik árusnál, ezért vita alakult ki közöttük, majd az eladó többször arcon ütötte a vásárlót.

A bántalmazás következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök az 50 éves nagykanizsai férfi ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárásban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

(A nagykanizsai bolhapiac)

Veszélyes az őznász Zalában is!

Itt az őznász időszaka, ilyenkor az őzek jóval aktívabbak, ugyanakkor figyelmetlenebbek és óvatlanabbak is, ami fokozza a balesetveszélyt. Ebben az időszakban a nap bármely szakában találkozhatnak a közlekedők az állatokkal az utakon, akár a lakott területek közvetlen közelében is. Jellemzően nagy sebességgel ugranak a jármű elé, így a szokásosnál is nehezebb elkerülni a nem kívánt találkozást.

Ha lakott területen kívül közlekednek – különösen azokon az útszakaszokon, amelyeket „Vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg – számolni kell a vadállatok megjelenésével. Készüljenek fel előre a vadon élő állatok által okozott veszélyhelyzetekre, és tegyenek meg mindent a balesetek megelőzéséért!

  • Lassítsanak! A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladni. Ha lakott területen kívül 90 helyett csak 80 km/óra sebességgel mennek, jóval több idejük lesz reagálnia egy hirtelen felbukkanó vadra.
  • Ne telefonáljanak! Ha másra figyelnek, lassabban tudnak reagálni. Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban, vagy a következő bukkanó mögött.
  • Kapcsolják be a biztonsági övet!
  • Kapcsolják fel a távolsági fényszórót lakott területen kívül! Így nagyobb területet láthatnak át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolják le a reflektort!
  • Szembejövő forgalomnál nehezebb észrevenni a közelben lévő vadállatokat. A sebesség csökkentése segíthet.
  • Tartsanak nagyobb követési távolságot!
  • Folyamatosan figyeljék az út mindkét oldalát! Vezetés közben az emberek hajlamosak elgondolkodni – különösen éjszaka egy kihalt úton.
  • A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek. Ha vadat látnak, lassítsanak!
  • Ha egy őzet vagy szarvast láttak, számítsanak többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődve közlekednek.
  • Dudáljanak, ha vadállat van az úttesten! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy látják a járművet, a hangjelzés segíthet nekik, hogy tudják, merről jön a veszély. Vigyázzanak azonban, ha az állat nem az úton áll lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.
  • Lakott területen belül is találkozhatnak őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
  • Vészfékezzenek, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé és adjanak hangjelzést!
  • Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot látnak az úton, hívják a 112-es segélyhívó számot! Ne próbálják meg lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.
  • Az elpusztult állatot ne vigyék magukkal, mert az lopásnak számít- közölte a jó tanácsokat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Vadgázolás Zalaszentbalázs és Bocska között

Pénteken éjszaka Zalaszentbalázs és Bocska közötti útszakaszon egy személygépkocsi vadat gázolt. Az eset során szerencsére személyi sérülés nem történt. A jármű áramtalanítását, illetve az úttest megtisztítását elvégeztük. Az autóban 5 fő utazott. Mivel a jármű a sérülései miatt nem folytathatta útját és a benne utazók nem környékbeliek, ezért az ideiglenes szállásukról településünkön gondoskodtunk, őket az egyesület ügyintéző gépjárműjével a szállásra…

1 2 3 39