A kanizsai járásban kezdi a Telekom az ellátatlan háztartásokat elérő szélessávú hálózat fejlesztését

A nagykanizsai járás területén indítja elsőként a Magyar Telekom az internetszolgáltatással eddig ellátatlan háztartásokat elérő, európai uniós támogatással megvalósuló hálózatfejlesztését – közölte a társaság regionális fejlesztési igazgatója csütörtökön Nagykanizsán.

Patona Győző elmondta: összesen 46 magyarországi járás településeinek szélessávú hálózatát fejleszti mintegy 12,2 milliárd forintos európai uniós forrás felhasználásával a Magyar Telekom. A nagykanizsai járás területén 54 település hálózatának fejlesztésére közel 570 millió forintot fordítanak az elnyert támogatásból.

A dél-zalai térségben mintegy 10 ezer, eddig ellátatlan háztartás számára válik lehetővé, hogy a kormányzati programnak megfelelően, a jövő évben másodpercenként legalább 30 megabit sebességű internetszolgáltatást és HD minőségű televíziós szolgáltatást érjenek el. Nyáron várhatóan először Garaboncon és Gelsén indulnak el a munkálatok, amelyek a járás területén 2018 nyarára fejeződnek be.

Az eddig internetszolgáltatás szempontjából ellátatlan háztartások száz százalékában elérhetővé válik a legalább 30 megabites szolgáltatás, de az otthonok 50 százalékában gigabites sebességű internetezésre nyílik majd lehetőség. Mindezen felül az új hálózat HD minőségű televíziós szolgáltatást, több tévécsatornát és interaktív televíziózást is elérhetővé tesz a leendő előfizetőknek.

Patona Győző elmondta: a Magyar Telekom hálózatában jelenleg 2,8 millió háztartásban tudnak legalább 30 megabites sebességű internetszolgáltatást igénybe venni, ebből 700 ezer esetében pedig gigabites a letöltési sebesség. A cég idén további 270 ezer háztartásba juttatja el a szélessávú csatlakozást, ennek zömében szintén a nagyobb sebességet tudják majd biztosítani. MTI

Festeticsék Mandulás csókja a 2017-es év Balaton fagyija

Mint ismert, megtörtént a Nyitott Balaton programsorozat keretein belül, a Balaton Fagyija negyedik versenyének zsűrizése. A 4 tagú zsűri egyesével végigjárta a benevezett fagylaltozókat, és több tényezőt is figyelembe véve hozták meg a döntésüket. Ilyen volt az íz, illat, állag, szín, dekoráció, praktikum, és persze elvárás volt az is, hogy valamelyest kötődjön a Balatonhoz. A mezőny rendkívül kitett magáért, volt füstölgő „Jégbezárt Balaton” és Festeticsék kedvenc receptje alapján készült alkotás is. Ez is azt bizonyítja, hogy a Balaton környékén is egyre több fagylaltkészítő törekszik az autentikusságra és minőségre.

(A Bringatanya Fagyizó képviselői a Balaton Fagyija 2017 díjjal. Fotó: Facebook)

Összesen 16 fagylatot neveztek a versenyre, amelyekből a versenybíráknak nem volt könnyű dolguk kiválasztani, azt az egyet, ami a 2017-es évben a Balaton Fagyija címet birtokolhatja, illetve, amiért készítője az üzletében kiállíthatja a vándorserleget. Az előző évekhez viszonyítva a fagylaltok ízvilágában és a tálalási kreativitásban is hihetetlen fejlődés tapasztalható – mondta Fekete Tamás, a szövetség alelnöke.

2017. ÉV BALATON FAGYIJA:

Bringatanya Fagyizó – Gyenesdiás a „Festeticsék Mandulás Csókja” fagylalttal.
Képviselő: Somogyi Renáta.

2017. ÉV BALATON FAGYIJA KÜLÖNDÍJASOK:

Amaretto Fagyizó – Balatonalmádi a „Balatoni Nyár „free”” fagylalttal.
Képviselő: Varga Tamás.

Cappuccino Kávéház – Balatongyörök a „Badacsonyi Borhab” fagylalttal.
Képviselő: Somogyi József.

Florida Fagyizó – Balatonmáriafürdő „Jégbezárt Balaton” fagylalttal.
Képviselő: Pálfi Attila.

(A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó csapata márciusban. Fotó: Facebook)

Amint arról beszámoltunk, tavaly a kanizsaiak által üzemeltetett Vulkánok ajándéka fantázianevű fagylalt lett a Balaton fagyija. A Florida azt megelőzően 2014-ben is elnyerte ezt a címet Balatoni randevú fagylaltkölteményével. A CIKKÉRT KATT IDE!

2017. ÉV BALATON FAGYIJA RÉSZTVEVŐI, AKIK EMLÉKLAPBAN RÉSZESÜLTEK:

Bagaméri Fagylaltozó – Balatonfüred.
Képviselő: Márton Sándor

Hullám Büfé és Fagylaltkert – Balatonmáriafürdő.
Képviselő: Molnár István.

Pálma Cukrászda – Keszthely.
Képviselő: Mándi Csaba és Mándi-Fekete Fanni.

Wellamari Hotel & Kézműves Fagylalt Kft. – Zamárdi.
Képviselő: Kiss Annamária.
(Forrás: balatonfagyija.hu)

Sokáig lesz börtönben a kanizsai férfi

Amint arról videóval beszámoltunk a napokban elfogták A. R.-t, azt a nagykanizsai férfit, aki ellen összesen tizenegy – ebből három a Zalaegerszegi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja által kiadott – elfogatóparancs volt érvényben.

Az európai, nemzetközi és belföldi elfogatóparancsokat egy 3 év 4 hónapos, egy 1 éves, valamint egy 10 hónapos időtartamú letöltendő szabadságvesztés miatt bocsátották ki.
Az elítélt férfi leghosszabb időtartamú büntetését másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék társtettesként elkövetett kitartottság, kifosztás, testi sértés, személyi szabadság megsértése büntette miatt szabta ki.
A. R. ezen túl 1 év börtönt kapott felbujtóként elkövetett csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználás vétsége miatt másodfokon a Veszprémi Törvényszék előtti eljárásban, 10 hónapot pedig kábítószer birtoklás vétsége miatt a Nagykanizsai Járásbíróságon – értesültünk dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.

Cseresnyés: létrejöhet egymillió új munkahely 2020-ig

Létrejöhet egymillió új munkahely 2020-ig Magyarországon, de egyes régiókban még mindig problémát jelent a munkaerőhiány és a munkanélküliség együttes jelenléte – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal konferenciáján.

Az államtitkár kiemelte, hogy az információ-technológia és az automatizálás terjedése új tudásigényeket hozott létre: az ipar 4.0, a „negyedik ipari forradalom” korában nélkülözhetetlen a digitális kompetenciák elmélyítése a szakképzésben és a felnőttképzésben is. Hozzátette, hogy a Magyarország számára kulcsfontosságú német gazdaságban becslések szerint már most 40 milliárd euró befektetés érkezik az ipar 4.0 fejlesztésére egy év alatt.

Kiemelte azt is, hogy a gazdaság számára szükséges alapkompetenciák fejlesztése nem csupán a szakképzés felelőssége, hiszen az általános iskolai képzésből eltűntek a manuális készségeket fejlesztő órák, a diákok túlnyomó része sosem tapasztalja meg a saját kezű alkotás élményét.

Cseresnyés Péter a rendezvényen felidézte, hogy 2010 óta csaknem 700 ezer új munkahely jött létre, ezek túlnyomó többségét – csaknem 475 ezer állást – a versenyszféra hozta létre. A munkaerő-kínálat azonban a képzettebbek elhelyezkedésével fokozatosan romlik, a megüresedő álláshelyeket egyre nehezebb betölteni, ezért a vállalkozások között éleződik a verseny a szakképzett utánpótlásért – tette hozzá az államtitkár.

A konferencián Pölöskei Gáborné, az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a felnőttképzés fontosságát hangsúlyozta a munkaerőhiány megoldásában, mivel az iskolarendszerű képzés a 3-5 éves vagy annál hosszabb képzésekkel lassabban tud reagálni a munkaadók elvárásaira.

Hozzátette, hogy össze kell hangolni az NGM és az Emberi Erőforrások Minisztériumának felügyelete alá tartozó uniós támogatások felhasználását, de fontos szerep jut a költségvetési forrásoknak is, többek között a szakképző intézmények felújításában és fejlesztésében. MTI

11 elfogatóparancs volt érvényben a kanizsai férfi ellen

Kötegyánban elfogtak a rendőrök egy nagykanizsai férfit, akit több bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

A Békés megyei Kötegyánban 2017. május 9-én elfogtak a rendőrök egy férfit, aki ellen a Zalaegerszegi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja, illetve a Nagykanizsai Rendőrkapitányság összesen 11 elfogatóparancsot adott ki.

A 37 éves nagykanizsai A. Rolandot többek között testi sértés, kitartottság, kifosztás, kábítószer birtoklása, lopás, személyi szabadság megsértése és csalás bűncselekmények miatt letöltendő, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

A Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói jutottak olyan információhoz, amely szerint a férfi családjával Kötegyánba költözött. Miután a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei elfogták, Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.
(Forrás: police.hu)

Változott a forgalmi rend – Itt kaphat büntetést Kanizsán

„Kedves kanizsai Ismerőseim!

A minap saját hibámból csapdába sétáltam, ezért elhatároztam, hogy mintegy küldetésként megosztom veletek a tanulságot. A képen látható helyen a közelmúltban megváltozott a forgalmi rend. Az eddig célforgalomban, csökkentett sebességgel engedélyezett balra fordulás a parkoló kijáratánál hirtelen tiltottá vált.

(A fotó a kanizsai Lidl parkolónál, a hátsó kijáratnál a Behajtani tilos tábla kihelyezése előtt készült)

Mivel külön figyelemfelhívás erre nem történt, aki megszokásból / figyelmetlenül közlekedik az bizony pórul jár. Nagyon nézzetek körül ezen a helyen!
Eddig a személyes esettanulmány, majd jöjjön néhány személyes gondolat.
Sokfelé jártam a világban eddigi életem során. Voltak vezetőim, akiktől sokat tanultam. Megtanultam, mi a különbség a feladatorientáltság és a célorientáltság között.

Munkámat tekintve magam is szabályalkotó, szabályok betartását ellenőrző, ennélfogva szabálykövető és szabálytisztelő ember vagyok (legalábbis annak tartom magamat, de javítsatok ki ha nem így van). Hiszek abban, hogy az oktatás és a megelőzés célravezetőbb (feladatorientáltság), mint a büntetés (célorientáltság).

Többet is tanul belőle az illető és ezáltal hasznosabb tagjává válik a szervezetnek. Bármilyen szervezetnek, legyen az munkahely, társadalom, iskola, stb… Az említett messzi helyen (USA) a feladatorientáltság lebeg a feladat végrehajtói előtt: jól látható helyen, felhívni a figyelmet a megváltozott körülményekre.

A mi országunkban ennek még nincs nagy kultúrája: civil autóban rejtőzve bújkálunk a parkoló autók között, majd onnan ugrunk elő mint egy rossz útonálló. Azzal a céllal, hogy büntessünk (célorientáltság).
Ahelyett, hogy a megelőzésre, tanításra fordítanánk az erőforrásokat. Pedig a feladatszemléletű hozzáállással messzebbre lehet jutni. Legalább olyan messze, mint ide Amerika.

Kedves Ismerőseim! Segítsetek elvégezni ezt a feladatot – Osszátok meg ezt a bejegyzést minél többen! Jusson el minél több városlakóhoz, környékbelihez, arra járóhoz. Közösen hívjuk fel a figyelmet és zárjuk be az itt felépített kasszát! Köszönöm nektek!”
(Forrás:  Facebook)

Talajmenti fagy várható

Észak- és Nyugat-Európa legnagyobb részén továbbra is több fokkal hidegebb van az ilyenkor megszokottnál. Németország északkeleti felén és Lengyelországban helyenként a 10 fokot sem éri el a csúcsérték, a balti államokban, Oroszország északi területein, valamint a Skandináv-félsziget nagy részén pedig az 5 fok körüli, vagy az alatti maximum-hőmérséklet a jellemző.
A Brit-szigetek térségében elhelyezkedő anticiklon keleti peremén áramló sarkvidéki eredetű hideg levegő a Kárpát-medencét is elérte, a hidegfront környezetében kedden hajnalban és délelőtt több helyen az eső is esett. Szerdán ez a hidegfront keletre helyeződik, és a medencében megszűnik a hideg levegő utánpótlása, napközben már melegedés kezdődik.

Szerdán a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a déli országrészben várható, csapadék nem valószínű.
Az erős, olykor viharos északi, északnyugati szél éjszakára mérséklődik, és szerdán már csak északon, északnyugaton élénkül meg helyenként a déli, délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között várható.
Az Alföld nyugati felén lesz enyhébb az éjszaka, fagypont alá pedig az Északi-középhegység völgyeiben, helyenként a Nyírségben, illetve a Dunántúl nyugati felén hűlhet a levegő.
Talajmenti fagyra többfelé számítani kell.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 11 és 17 fok között alakul. MTI
Az időjósok szerint a szerdára virradó hajnalon helyenként 2 méteres magasságban is várható fagy.

Az előző évekhez hasonló nehézségűek voltak az idei magyartételek

Nem tartották egyszerűbbnek a korábbiaknál az idei érettségi tételeket a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium magyartanárai, de diákjaik sem érezték könnyűnek a mostani kérdéssort – mondta el a középiskola magyarszakos igazgatóhelyettese hétfőn az MTI érdeklődésére.

Tislérné Tóth Zsuzsanna a diákok véleménye alapján arról számolt be, hogy az elsőre egyszerűnek tűnő szövegértési feladat bizonyult talán a legnehezebbnek, mert a tíz kérdés többségére kifejtős választ kellett adni, ráadásul a kérdések mintha többször is megismétlődtek volna.
Mindezek miatt a 60-ról 90 percre növelt idő sem volt mindenkinek elegendő a válaszadáshoz, hiszen még egy motivációs levelet is meg kellett írniuk. A műelemzésre adott 150 percbe azonban szinte mindenki belefért.
A nagykanizsai pedagógus azt is elmondta: leginkább a kétszintű érettségi bevezetése óta nem jellemző, hogy az érettségire olyan feladatot kapnak a diákok, ami valamilyen évfordulóhoz igazodik.
Így volt ez idén is, tehát arra nem nagyon számítottak a tanárok sem, hogy az emlékév kapcsán éppen Arany Jánossal kapcsolatos feladat kerül a most érettségizők elé.

(Fotó: az iskola Facebook oldala)

Mindenkori végzősök emlékfája a BLG-ben

A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium udvarán a közelmúltban egy úgynevezett „Vasfát” állítottak fel.

A gimnázium mindenkori végzőseinek emlékfájába az elballagók és az „öregdiákok” verhetnek be egy-egy szöget, hogy így is maradjon nyomuk a jövőre.

Így tettek a múltban vándorútjuk megkezdése előtt a céhlegények, s így tehet minden BLG-s, aki érettségizik vagy már érettségizett – írta Balogh László a nagy hírű kanizsai oktatási intézmény igazgatója.

A fotók a BLG Facebook oldaláról valók.

 

1 753 754 755 756 757 934