Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy gyermek Kanizsán

Szerdán éjszaka 22 óra után vonultak a nagykanizsai hivatásos tűzoltók a városban a Csengery utca egyik házához, ahol egy gyermek a fürdőszobában rosszul lett.

A gyermeket a mentők a Kanizsai Dorottya Kórházba szállították, ahol véréből szén-monoxid jelenlétét mutatták ki.
A kanizsai tűzoltók a lakás érintett helyiségében emelkedett szén-monoxid koncentrációt mértek, ezt követően a gázszolgáltató szakemberei megtiltották a gázkészülékek további használatát – adta hírül közleményében a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kanizsán is utcára kerültek a Prevent dolgozói

Megszüntette magyarországi tevékenységét, és három nyugat-dunántúli üzemének bezárásával megvált több mint 300 dolgozójától az autóbelsőket, üléshuzatokat gyártó Prevent Premium & Interior Kft.

Az MTI értesülését megerősítve a cégcsoport szerdán annyit közölt: február utolsó napján megszüntette magyarországi termelő tevékenységét a körmendi székhelyű, prémium autómárkák üléshuzatait és belső borításait gyártó társaság. A cég kedden bezárt körmendi, lenti és nagykanizsai üzemeiből összesen több mint 300 dolgozót bocsájtottak el.

(Fotó: YouTube)

Az okokról az MTI érdeklődésére a társaság bosnyák és román ügyvezetőjének távolléte miatt későbbre ígértek választ.
A cég honlapján található tájékoztatás szerint a több mint 20 éves autóipari tapasztalattal rendelkező Prevent Premium & Interior Kft. a Prevent csoport tagja, telephelyei Magyarország mellett Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Németországban, Ausztriában, Romániában, Oroszországban, Szlovéniában és Brazíliában is megtalálhatóak.

Magyarországi üzemeiben minőségi bőr, műbőr és szövetanyagból készítette termékeit, 2014-től repülőgépekbe való kartámlákat is gyártott. Megrendelői között volt az Audi, a BMW, a Daimler, a Nissan, az Opel és a Rolls Royce.

A cégcsoport korábban Car-Inside Kft. néven működött Vas és Zala megyében, összesen négy telephelyen. 2012-ben az akkor mintegy 800 dolgozót foglalkoztató cégcsoport Jánosházán és Lentiben szüntette meg a termelést és bocsátott el mintegy 300 dolgozót, de később Lentiben újraindult a termelés.

A Prevent Premium & Interior Kft. nyilvános cégadatai szerint a cégcsoport tulajdonosa Ausztriában bejegyzett cég, két magyarországi ügyvezetője pedig bosnyák és román állampolgár. Az utolsó, 2015-re vonatkozó mérlegében közel 20 millió eurós árbevételről és mintegy 1,7 millió eurós mérleg szerinti eredményről adott számot. MTI

Gyermek szenvedett szén-monoxid-mérgezést Újudvaron

Újudvarra a Kanizsai útra vonultak a tűzoltók, ahol hétfőn este szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy gyermek.

Mint kiderült, a kisgyerek azért lett rosszul, mert a gázkazán és a páraelszívó együttesen működött, így nem volt megfelelő levegő utánpótlás, az oxigén helyett mérgező gáz került a légtérbe.

A kanizsai hivatásos tűzoltók a helyszínen enyhe szén-monoxid koncentrációt mértek.

Később kiérkeztek a gázszolgáltató szakemberei is, akik a gázkazán további használatát megtiltották – olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

A gyermeket a Kanizsai Dorottya Kórházba kellett szállítani, de már jobban van.

Cseresnyés: fizet az állam annak, aki otthagyja a közmunkát

Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, „egyfajta bónuszt” kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége előtt munkát találók – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t.
Cseresnyés Péter szerint a program több ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítheti elő a versenyszférában.


Az államtitkár úgy vélte, a támogatás ösztönzést jelent a közfoglalkoztatottak számára, hogy még a közfoglalkoztatási jogviszonyuk lejárta előtt elhelyezkedjenek a versenyszférában, ahol magasabbak a bérek, amit kiegészít az elhelyezkedési juttatás is. A juttatás összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegével, 22 800 forinttal, amelyet havi bontásban, utólagos folyósítással kapnak meg a jogosultak – ismertette.

Az államtitkár közölte: a kormány célja, hogy növelje a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra visszalépők arányát. Segíteni kell a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedését, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el – közölte Cseresnyés Péter.

Az elhelyezkedési juttatás azokat illeti meg, akik a legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyuk helyett a kérelem benyújtását megelőző 30 napon belül határozatlan idejű vagy legalább egy évre szóló határozott idejű munkaviszonyt létesítenek az elsődleges munkaerőpiacon és akik a kérelem benyújtását megelőző két éven belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak – ismertette.
Az év végéig tartó programot az NGM koordinálása mellett a fővárosi vagy megyei kormányhivatalok és a járási vagy fővárosi kerületi hivatalok valósítják meg. MTI

Csütörtökön temetik Lukács Ibolya nagykanizsai újságírót

Lukács Ibolya nagykanizsai (kiskanizsai) újságíró hamvasztás utáni temetése március 2-án, csütörtökön 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben.

Gyászmiséjére délelőtt 8 órakor kerül sor a kiskanizsai templomban.

Barátunk, több kanizsai média munkatársa türelemmel viselt hosszú betegség után február 21-én hunyt el a Kanizsai Dorottya Kórházban.

Lukács Ibolya március 15-én lett volna 52 éves.

Emlékét megőrizzük.

Ingatlanpiaci helyzetkép Nagykanizsán és környékén

Kétségtelen, hogy Nagykanizsa és környéke mindenekelőtt élénk kulturális turizmusával, valamint a Balaton közelségével a nyári szezonban vonzza leginkább az aktív kikapcsolódásra és csendes pihenésre vágyókat. A szezonális programturizmus szerelmesei mellett persze Nagykanizsa színes ingatlanpiacával is csalogatja évtizedek óta az új lakókat.

Nagykanizsa és környékének ingatlanpiaci helyzetéről tájékoztatást nyújtó cikkünk kifejezetten hasznos lehet a dombos vidékeket illetve a jó levegőt kedvelők számára.

Nagykanizsa és ingatlankínálata

Azoknak, akik a közeljövőben Zala megyében tervezik letelepedésüket – valamint ragaszkodnak a városi élethez – azoknak a megyeszékhely és belvárosa mellett Nagykanizsa lehet az egyik legjobb választás. Míg ugyanis a több mint 50 ezer helyi lakost számláló Zalaegerszeg belvárosában igen magas, akár havi 140 ezer forint felett is találunk – igaz főleg üzleti célra kiadásra váró – ingatlant, addig Nagykanizsán valamivel kedvezőbb a helyzet. Ráadásul a megyeszékhely a lakásbérlés tekintetében igen szűk, és lakóingatlant elfogadható áron csupán a városközponttól messzebb tudunk bérelni. A reális ingatlanpiaci helyzet alapján ugyanezt kijelenthetjük Nagykanizsára is, igaz valamivel mérsékeltebb áron bérelhetőek lakások a belvárosban és annak közvetlen környékén.

Egy 71-80 négyzetméteres emeleti lakást például havi 70-80 ezer forintért – rezsiköltség nélkül – már bérelni tudunk, igaz az eladó lakóingatlanok számához képest bérelhető lakásokat Zalaegerszeghez hasonlóan Nagykanizsán is csekélyebb mértékben találunk.

Az eladó házak vonatkozásában már jóval nagyobb a választék, hiszen szerényebb családi házakat és lakásokat is kínál a piac, melyekhez – természetesen állapottól erősen függően – alsó hangon már 3 és 9 millió forint között is hozzá juthatunk. Ezek egy része természetesen felújításra szorul. Nagykanizsa belvárosában egy magasföldszinten elhelyezkedő felújításra szoruló polgári stílusú lakáshoz 10 millió forintért hozzájuthatunk.

Miért Nagykanizsa és környéke?

Nagykanizsa és környéke a Balaton szerelmeseinek is ideális választás lehet, ráadásul Nagykanizsa közvetlen szomszédságában olyan településeket is találunk, amelyek ideális választást jelenthetnek a város közelségére, ám ezzel együtt a kis települések csendjére vágyók számára. A Nagykanizsa tőszomszédságában elterülő Szepetnek például éppen ilyen. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Szepetnekhez hasonló kis falvakban kiadó ingatlant nehéz találni, igaz Nagykanizsa környékén a nagy telekkel rendelkező családi házak ingatlankínálata viszont elég nagy. Az ilyen Nagykanizsához közel eső településeken 110-140 négyzetméteres családi házak 12-13 millió forintért várnak az új lakókra, a felújításra szoruló és méretét tekintve is szerényebb 2-3 szobás ingatlanokhoz pedig már akár 7-8 millió forintért hozzájuthatunk.

Megütötte a magyarszentmiklósi polgármestert egy közmunkás

Vádat emeltek egy közmunkás ellen, aki ököllel arcul ütötte a polgármesterét – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
A büntetlen előéletű férfit 2015 nyara óta alkalmazta közfoglalkoztatottként a magyarszentmiklósi önkormányzat.


A polgármestertől tavaly ősszel arra kapott megbízást, hogy a falu templomának felújítására szánt építőanyagot pakolja be a tűzoltószertárba.
A férfi megtagadta a telefonon kapott utasítás végrehajtását, mire a polgármester közölte vele, hogy akkor megszünteti a munkaviszonyát.

Másnap a férfi a kultúrházban felszólította a polgármestert, hogy mondjon le, majd ököllel arcon ütötte, leszakította a pólóját és a nyakláncát. A polgármester nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen, és közérdekű munka kiszabását indítványozta büntetésként. MTI

Felrobbant a kazetta a pénzszállító kezében Kanizsán

Megégett az egyik legnagyobb hazai pénzszállító cég munkatársa, amikor Nagykanizsán egy élelmiszerbolt parkolójában lévő kocsiban felrobbant a kezében egy értékszállító konténer.

(Így nézett ki az autóban tárolt pénzkazetta, miután felrobbant benne a biztonsági töltet. Fotó: Blikk)

A Blikk híradása szerint a trezorban lévő biztonsági töltet robbant fel, majd kigyulladt a pénzszállító autó trezorhelyisége is.

Akkora lánggal égett a pénzszállító belseje, hogy a tűzoltóknak kellett azt eloltani, viszont áramtalanítani nem tudták, mert az akkumulátort biztonsági okokból hegesztett ajtó védi.

A Blikk úgy értesült, hogy a pénzkísérő mindkét keze megégett és az égés okozta belélegzett gázoktól a tüdeje is károsodott és sokkot kapott.

„A cég két érintett dolgozója tett nálunk panaszt, mert nem értettek egyet az ügy vállalaton belüli kivizsgálásának eredményével” – mondta a Blikknek Dávidné Gergál Rozália, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkavédelmi Szakigazgatási Szervének osztályvezetője.

A cég szerint a dolgozók felelőtlenségéből adódott a baleset, ők azonban a vállalatot hibáztatják, amelynek munkavégzési körülményeiről már bekértük az adatokat. Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, mi volt a robbanás oka és ki volt a felelős, nagyon sok mindent kell megvizsgálni. Többek között azt, hogy milyen anyagokkal és eszközökkel dolgoznak, emellett azt is, hogy a kazetta utángyár­tott-e. Ezekkel kapcsolatban azonban még nincs informá­ciónk” – magyarázta az osztályvezető.” – írta hétfőn a Blikk.

 A lap azt nem írta meg, hogy az eset mikor történt.

Merjünk élni, de vigyázzunk a pénzünkre is – mit rontanak el a fiatalok?

Hópehely-generáció: így hívják a mai 20-as, 30-asokat, akik pénzügyi döntéseik alapján is különböznek az idősebbektől. Különlegesnek, egyedinek tartják magukat, és sértődékenyek, ha a jogaikban megsértik őket – a Forbes cikke szerint ez jellemzi a 20-as, 30-asokat.

Az individuális nevelés megtette a hatását, a mai fiatalok biztosak benne, hogy mindent megérdemelnek a világon. Küzdeni, kitartani viszont nem tanultak meg annyira, mint a keményebb nevelést kapott idősebbek.

A túlzott érzékenység arra is vonatkozik, hogy nem akarnak a hópehely-generáció tagjai kilógni a sorból, és szeretnének hasonlóak lenni a többiekhez. Épp ezért nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy ne a ‘csordát’ kövessék.

Leáldozik a befektetéseknek?

A szakértők szerint jobban oda kellene a fiataloknak figyelniük a jövőre. Az idősebb generációhoz képest kevésbé foglalkoznak a befektetésekkel, ami viszont megalapozná a későbbi gondtalan éveket.

Nem érzik magukat tájékozottnak a befektetési piacon, és keveset kockáztatnak a részvények terén. Hosszú távon is a biztonságot tartják elsődlegesnek – állapítja meg a Forbes. A tőzsdén, a befektetések terén viszont kockázatot is kell vállalni, ha nyerni akarunk, és az infláció feletti, 3-4 %-nál nagyobb hozamot várunk.

Éppen így nem igazán fordítanak figyelmet a nyugdíj kérdésére, még a harmincasok sem. Komoly erőfeszítéseket tesznek a diákhitel visszafizetésére, sőt túlzottan aggódnak ők és a környezetük is a diákhitel miatt. Ám a nyugdíj-előtakarékossággal késlekednek, ami hiba, hiszen minél korábban kezdünk el félretenni, annál biztosabb a megtakarítás.

Van annyi pénzed, amennyit költesz?

A külsőségek a fiatalabb generációnál nagyon nagy súllyal esnek a latba. A márkás ruha, a prémium okostelefon, egyáltalán a prémium életérzés sokaknak alapvető cél az életében, pedig ezt nagyon sok pénzbe kerül elérni, ami senkinek sem hullik az ölébe.

Mivel mindenhol, a médiában, reklámokban, az ismerősi körben úgy ‘adják elő’ mindezt, mintha magától értetődő lenne, sok 20-as, 30-as a reális határon felül is költ, hogy a vágyott életszínvonalat elérje. Jellemző például Amerikában, hogy a fiatalok szeretnek jobb lakást bérelni, mint amit valójában ki tudnak fizetni.

Minderre lehetőséget ad a hitelkártya, és az elérhető hitelek. Sokaknak még ott van a családi háttér is, amely pénzeli őket, csak meglegyen mindenük, amire vágynak. Csakhogy a szülők nem mindig lesznek ott egy lépéssel mögöttük, nyitott pénztárcával, és nem mindig lesz nyitva a mamahotel.

Halogatódik az igazi felnőtt élet elkezdése

A megoldás: érdemes az ‘öregek’ gondolkodását eltanulni. Gondolni kell a pénzügyi vésztartalékra, és nem utolsósorban az alap kiadásokra: lakhatás (lakástakarék vagy lakáshitel igénybevételével), autó, gyereknevelés.

Sok esetben elhalasztja a hópehely-generáció a komoly kiadással járó döntéseket, mint a családalapítás, és helyette a napi örömökre költenek, valamint mindarra, ami a többiek szemében kívánatossá teszi őket.

Vagyis a közösségi oldalon megvillantani az egzotikus februári nyaralás képeit vonzóbb, mint félretenni az esküvőre, az első lakásra.

Természetesen fontos, hogy megéljük az élet napi örömeit is, de a hosszútávú gondolkodást a pénzügyek terén ennek a generációnak is meg kell tanulnia.

1 741 742 743 744 745 907