Folytatódik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fejlesztése

Várhatóan szeptemberben folytatódik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fejlesztése a korábban biztosított 4,9 milliárd forint mellett további 2,3 milliárd forint hazai forrás felhasználásával – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szerdán az MTI-vel.

 

(A kórház CT-je. Fotó: MTI/ Varga György)

 

A kórház az egészségügyi fejlesztések részeként a kardiológia és a szívsebészeti centrum kialakítására és infrastruktúrafejlesztésre korábban 4,9 milliárd forintos keretösszeget kapott a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) uniós forrásából.

Mivel a projekt megvalósítási költségét a keretösszeg nem fedezte teljes mértékben, a kormány 2016 októberében további 2,344 milliárd forintot biztosított e célra hazai forrásból.
Ez utóbbi összeg felhasználása érdekében a végéhez közelednek a közbeszerzési eljárások.

A kivitelezési munkákhoz keresik a műszaki szakértőt, akinek a feladata a többi között a helyszíni állapotok vizsgálata és a kivitelezés befejezésére vonatkozó közbeszerzés műszaki tartalmának meghatározása.
A nyertes vállalkozással a szerződést várhatóan augusztus 1-jén írják alá.
A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés indítása 2017 szeptemberében várható, a kórház fejlesztési munkálatai pedig a tervek szerint 2018. december végére zárulhatnak le – közölte az ÁEEK. MTI

Összetörték a Nagykanizsán lévő civil elfogó rendőrségi Audit

Úgy tudni, hogy kedden délután összetörték Nagykanizsán a városban is járőröző civil külsejű rendőrségi Audit.

A bejegyzéshez adagolt fotókon az látszik, hogy az „elfogó” rendőrautó bal eleje tört meg.

Mindez szerdán a Zalai utak „királyai” nevű Facebook csoportban volt olvasható.

Egy szemtanú így számol be a történtekről:

„Pont láttuk…előzött minket is és pár kocsit, mindenen át, nem kis sebességgel, csak az első ablakban lévő villogó volt bekapcsolva.
Úgy láttuk a Platanius felől fordult volna ki vki, azt kerülte volna ki, úgy ugratott fel a padkára, fűre, tarolta le a táblát, majd került vissza az útra.”

Persze, vélemények is vannak. Például ilyenek:

– Erős a szekér ? szétszaladt a ménes ?
– Száguldunk és félünk 😀
– Keretben kérném! 😀
– ORFK: Audi A3-hoz keresek bontott alkatrèszeket ??
– Az Astránál erősebb autót nem adnék egyik alá sem ?
– ??…” a likeolok kozt kisorsolunk egy izzokeszlet ellenorzest”…. ???
– Cobra11 ?

 

(Fotók: Zalai utak „királyai” Facebook)

Csőtörés Kanizsán

Kedden reggel csőtörés történt Nagykanizsán a Kalmár utcában a körforgalom melletti gyógyszertárnál, melynek következtében rengeteg víz elfolyt.

A szakemberek délután álltak neki a hibaelhárításnak.

A munkálatok még szerda reggel folytatódtak.

A Facebookon azt lehetett olvasni:

„Ma reggel 7 órakor még mindig folyik a víz a vásárcsarnokkal szemben levő aknából.
Az 50 méterre attól ásott gödör betemetve ma reggelre.
Most 9 órakor ettől a helytől 20 méterre délre a Király körforgalom felé újra gépek marják föl az úttestet.
Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mennyi ideig tartana egy csőrepedés elhárítása egy megyei jogú városban, ha nem állt volna fejlődő pályára.”

(Fotók és infó: Vízvári József)

Elhunyt a Nagykanizsán elgázolt idős nő, vádat emeltek a sofőr ellen

T. Sándor terhelt 2017. január 20-án 17 óra 56 perckor Nagykanizsán, az Európa Tanács úton közlekedett a forgalmi rendszámú személygépkocsival a Kalmár út irányába. Ekkor éjszakai fényviszonyok voltak és a közvilágítás működött. Amikor a terhelt a járművel az Európa Tanács út és a Kalmár út kereszteződéséhez ért, kb. 28-32 km/óra sebességgel közlekedett és az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla hatálya alatt balra kis ívben bekanyarodott a Kalmár útra.

Kanyarodása során azonban nem biztosított elsőbbséget a neki balról, a Kalmár úton, kivilágított kerékpárral a Lékai út irányából a Vásár út irányába közlekedő 59 éves kanizsai nőnek, ezért a két jármű összeütközött, s a sértett az ütközés következtében az úttestre esett. A terhelt a személygépkocsival vészfékezést követően állt meg az ütközési pont közelében.

A baleset következtében a nő 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, majd 2017. március 23. napján a kórházban elhunyt.
A sértett halálának közvetlen oka a baleset talaján kialakult több szervi elégtelenség következtében bekövetkezett keringési és légzési elégtelenség volt. A sértett halála és a baleset között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

A baleset oka részben az volt, hogy a terhelt a kanyarodás megkezdése előtt nem biztosított elsőbbséget a neki balról a védett úton közlekedő kerékpárosnak, másrészt az volt, hogy a terhelt a balra kanyarodást nem nagy ívben, hanem kis ívben hajtotta végre, így megszegte a Kresz 28. § (2) bekezdés b) pontjában és a 31. § (3) bekezdésében foglaltakat.

A bűncselekmény elkövetését a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv, a helyszínrajz, a fényképmelléklet, a rendőri jelentések, a bűnjeljegyzék, a kamerafelvétel, az igazságügyi orvosszakértői boncolás jegyzőkönyve és az ahhoz kapcsolódó igazságügyi orvosszakértői vélemény, a sértett orvosi kezelésére vonatkozó iratok, az igazságügyi műszaki szakértői vélemények, a tanúvallomások és a terhelt részbeni beismerő vallomása bizonyítja.

T. Sándort közúti baleset okozásának vétségével vádolják – olvasható a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Dinnyeárus buktatta le a pénzhamisítókat Zalában

Előzetes letartóztatásba került Zalaegerszegen három férfi, aki több százezer forint összegű hamis pénzzel próbált út menti árusoknál fizetni – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

 

Jánky Judit a Zalai Hírlap keddi információját megerősítve közölte: a férfiak még a múlt héten próbálkoztak több helyen hamis tízezresekkel fizetni. Keszthely és Alsópáhok között egy út menti gyümölcsárusnál akarták a hamis bankjegyet használni, de az eladó gyanúsnak találta a pénzt és közölte, hogy nem tud visszaadni.
A három férfi autóval nem sokkal később Fenékpuszta közelében bukkant fel egy árusnál, de őt az említett kollégája már figyelmeztette, ezért hívta a rendőrséget.
A pénzhamisítókat nem sokkal később Balatonszentgyörgy közelében állították meg a rendőrök, akik több százezer forint összegű hamis bankjegyet találtak az autóban.
Jánky Judit hozzátette: a hamis bankók az ötszázforintos azonosító jegyeinek átalakításával készültek, és volt, hogy a gyanúsítottaknak sikerült is fizetniük vele. MTI

Gyalogost ütöttek el a Hevesi utcában

Nagykanizsán a Hevesi utcában közlekedett egy férfi Nissan típusú személyautóval, amikor eddig még ismeretlen körülmények között a gyalogátkelőhelyen elütött egy gyalogost, aki könnyű sérülést szenvedett.
A szombaton 9 óra 5 perckor történt baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

 

Szintén szombaton egy férfi közlekedett kerékpárjával Nagykanizsán 10 óra 10 perc körül a Kaposvári út irányából a Csónakázó tó felé, amikor a lejtőn elvesztette uralmát a kerékpár felett és elesett.
A férfi a balesetben súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

(Fotó: Mivel a rendőrség a kanizsai balesetekről nem közölt képeket honlapján, ezért egy korábbi kanizsai gyalogosgázolásos baleset fotójával illusztráltuk a cikket.)

Ötezernél is több köztisztviselő sztrájkolt hétfőn

Ötezernél többen vettek részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkahelyi szervezeteinek hirdetett, béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésben – mondta el Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke hétfő délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón.

(Fotó: Kanizsai pillanat – Facebook)

Ahol vállalták a részvételt, mindenütt meg is tartották a demonstrációt, az események pedig megfeleltek Európa legszigorúbb sztrájkszabályainak – hangsúlyozta. Hozzátette: ez nem csupán jelzés, hanem a „komoly együttgondolkodás” szándékának jele is.

Megemlítette, hogy a kormányzattal a jövő hét utáni héten folytatódnak tárgyalásaik, ezekre minden érintett számára elfogadható, kompromisszumos javaslatot visznek, „amely jó a munkabéke szempontjából, jó az ügyfelek szempontjából”. Boros Péterné hangsúlyozta, a szakszervezet már két éve, a közigazgatásban dolgozók béremeléséről folytatott egyeztetések kezdetén jelezte, hogy „a közigazgatás egységéért kíván tárgyalni”, és ezt a szándékát fenntartja. A pozitív jelek dacára álláspontjuk szerint „nincs igazán garancia a karrierre az állami tisztviselők körében”.

Az erkölcsi és az anyagi megbecsülés mellett visszakövetelik munkaszüneti napként a közigazgatás napját, a legszigorúbb törvényesség megtartásának jegyében pedig az óriási fluktuáció miatt a túlmunka jelentette problémák összegyűjtésébe kezdtek – mondta.
Célként említette, hogy „a kollégáink úgy tudják szolgálni Magyarországot, ahogy azt az esküjükben leírták”.

A köztisztviselői keresetek emeléséről szólva Boros Péterné közölte: szeretnék, ha karrierrendszer alakulna ki, jövő január elsejével pedig 60 ezer forintra emelkedne a kilenc éve 38 ezer 650 forintos illetményalap.

Kompromisszumos előterjesztésként említette saját, három lépésben, három év alatt megvalósítható javaslatukat, amelynek „első lábaként” 25 százalékos illetménykiegészítést kapnának azok az önkormányzati hivatalokban dolgozók, akiknek a keresete kilenc éve nem változott. MTI

Drogfogás Kanizsán

Amfetamint és tablettákat találtak a rendőrök egy kanizsai társasházban. A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi előzetesbe került, akár 20 év börtönt is kaphat.

 

„A Nagykanizsai Rendőrkapitányság beosztottjai a közelmúltban őrizetbe vettek egy személyt kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.
A házkutatás során több mint 100 grammnyi nagy tisztaságú amfetamint foglaltunk le, emellett közel 100 gramm tablettát, valamint jelentős mennyiségű készpénzt.
Ezt az embert őrizetbe vettük, és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a letartóztatása mellett folytatjuk vele szemben az eljárást” – mondta el a Kanizsa Televíziónak dr. Molnár József ezredes a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője.
(Forrás: Kanizsa Újság)

Öt szelektív hulladékgyűjtőből három lángolt Kanizsán

Szinte biztosan felgyújtották azokat a szelektív hulladékgyűjtő konténereket, amelyek közül három lángolt a nagykanizsai Batthyány utcában szombaton nem sokkal éjfél előtt.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint szombat éjszaka 23 óra 51 perckor érkezett a riasztás, miszerint az utcában elhelyezett öt műanyag szelektív hulladékgyűjtő közül három teljes terjedelmében égett.

A kiérkező kanizsai hivatásos tűzoltók egy vízsugárral tíz perc alatt eloltották az égő hulladékgyűjtőket.

A tűz okával kapcsolatban megkérdeztünk néhány szakembert, akik leszögezték, szinte biztos, hogy valaki például csikket dobhatott a papírhulladék gyűjtőbe, amely kigyulladt és a lángok átterjedtek a többi hulladékgyűjtőre.

Ugyanakkor az sem kizárt, – és erre volt már példa Kanizsán – hogy „csak úgy, szórakozásból” gyújtották fel a konténereket a városban.

Az okozott kárt persze valakinek ez esetben is állni kell.

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

1 709 710 711 712 713 906