Hazánk egyik legfittebb városa Nagykanizsa

Hazánk legfittebb városai címmel új sorozatot indított a közelmúltban a FEM3, amelynek első részében mintegy 24 percben Nagykanizsát mutatják be.

(A kanizsai versenyuszoda és sportcsarnok látványterve)

A riportban a társadalmi, a sportéletről kérdezi az illetékeseket Csipak Emese és a dödölle készítését, a „szabadtéri edzőtermeket” is bemutatják a riportban.

Beszámolnak a sportcsarnok építéséről, az uszodafejlesztésről,  a sportolási lehetőségekről is.

 

Karambolok Nagykanizsán

Két karambol is történt csütörtökön délután Nagykanizsán.

Két személygépkocsi karambolozott Nagykanizsán, a Balatoni utcában nem sokkal 15 óra után.
A város hivatásos tűzoltói végezték a műszaki mentést, amelynek idejére a helyszínt lezárták.
A baleset során személyi sérülés nem történt.

(Busa Ferenc olvasónk fotója a Balatoni úti balesetnél készült)

18 óra után három személygépkocsi ütközött össze Kanizsán, a Magyar utcában.
A város hivatásos lánglovagjait riasztották a helyszínre, ahol a baleset során egy ember megsérült.
Az érintett utcát lezárták, a rendőrség a forgalmat elterelte – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Kórház utcában bukott le az ittas sofőr

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!
A zalai járőrök október 22-én 3 óra 7 perckor Keszthelyen, a Napfény soron egy 19 éves vonyarcvashegyi nőt ellenőriztek, 10 óra 12 perckor Nagykanizsán, a Kórház utcában pedig egy 65 éves zalakomári férfit igazoltattak, akik személyautóval közlekedtek.

(Fotó: archív. Közúti ellenőrzés Nagykanizsán. Fotó: MTI/Varga György)

A közúti ellenőrzés során a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak mindkét személlyel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért mintavétel céljából előállították őket, vezetői engedélyüket pedig elvették.
A sofőrök ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a rendőrök.
A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy mások életét és testi épségét is veszélyezteti az, aki szeszes ital vagy kábítószer hatása alatt vezeti járművét!
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Díjat, két hétre Audit is nyertek a batthyányis diákok

Nagy örömmel adunk hírt arról, hogy a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ Pannon Egyetem által kiírt „Zero day” elnevezésű pályázaton a BLG-s Cziráki Kamilla és Marton Júlia Kata (10.A-sok) pályaműve az első helyet érdemelte ki, így ők kapták középiskolás kategóriában a Junior Prezentációs Díjat.

(A fotón -b-j- Balogh László, a gimnázium igazgatója, Martonné Pálfalvi Katalin felkészítő tanár és a tehetséges tanulók, Cziráki Kamilla és Marton Júlia Kata)

S a ráadás: egy kéthetes gépkocsihasználat az Istiván Autó jóvoltából – egy Audi Quattro tele tankkal; az autót kirándulásra lehet használni az előttünk álló szünetekben.
És még egy ráadás: a diákoknak és felkészítőjüknek, Martonné Pálfalvi Katalinnak egy-egy kalandjegy a Zobori Élmény Parkba. Gratulálunk! -írta Facebook oldalán a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium.

A temető mindenszenteki nyitvatartása Nagykanizsán

TISZTELT TEMETŐ LÁTOGATÓK!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Nagykanizsa MJV Önkormányzata a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2018. (VI. 29.) rendelete alapján a mindenszenteki időszakban a Tripammer utcai köztemetőbe a gépkocsival való behajtás tilos, még mozgáskorlátozott kártyával sem megengedett.

(A Tripammer utcai temető bejárata. Fotó: S. Varga György)

Temető nyitvatartása:

November 1. csütörtök: 6.00 – 22.00 óráig

November 2. péntek: 6.00 – 22.00 óráig

November 3. szombat: 7.00 – 18.00 óráig

November 4. vasárnap: 7.00 – 18.00 óráig
 
Ügyfélszolgálati idő a Temetőgondnokságon:

November 1. csütörtök: 8.00 – 16.00 óráig

November 2. péntek: 8.00 – 16.00 óráig

November 3. szombat: ZÁRVA

November 4. vasárnap: ZÁRVA

(Forrás: nagykanizsa.hu)

Esők vetnek véget a több hetes szárazságnak

Lassan enyhül a szárazság; a hét második felében az eddigieknél több eső várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Mint kiemelték, a hosszan elhúzódó száraz időszak a kukorica betakarításának és a szőlő szüretelésének kivételével a mezőgazdaság minden területén károkat okoz.
A még a szeptember eleji esők előtt elvetett repce fejlődése többfelé megállt a szárazság miatt. Az őszi búzából vannak ki nem kelt állományok is, ezeknek a csírázáshoz kiadós esőre lenne szükségük.

(Szárazság a szőlőben. Fotó: S. Varga György)

Az elmúlt hét közepén a korábbi száraz, napos, meleg időszakhoz képest változékonyabbra fordult az időjárás, de csak minimális, 2 milliméternél kevesebb eső esett, ennél többet csak kevés helyen mérhettek.
Az elmúlt 30 napban jellemzően 30-40 milliméterrel hullott kevesebb eső az átlagosnál. Az országos átlagnál délnyugaton és egyes északkeleti tájakon jobb kicsivel a helyzet, az Alföldön, a Mátrától nyugatra, a Hegyalján és a Dunántúl jelentős részén azonban rendkívül száraz a talaj.
Ezen a héten meglehetősen változékony időjárás várható, sok felhővel, rövid napos időszakokkal, gyakran erős széllel. Csapadékra kedd estétől, főként szerdán lehet számítani.
Az előrejelzések szerint 2 és 15 milliméter közötti mennyiségű eső valószínű az országban, a Dunántúl északi felén várható a több. További csapadék a hétvégén fordulhat elő, a mennyisége egyelőre bizonytalan. Szeles lesz az idő, keddtől minden nap élénk, többször erős szélre van kilátás, de szerdán és vasárnap viharos széllökésekre is számítani kell.
A hét első felében lesz hűvösebb, ekkor általában 10-15 fokos maximumhőmérsékletek várhatók, majd péntektől melegszik az idő, és a hétvégén a legtöbb helyen ismét 20 fok fölött alakul a maximumhőmérséklet. A leghidegebbnek a csütörtök és péntek hajnal ígérkezik, ekkor a szélvédett, fagyzugos területeken fagyok is lehetnek – jelezték. MTI

17 éves nagykanizsai lány lopott Keszthelyen

A Keszthelyi Rendőrkapitányság egy 17 éves nagykanizsai lánnyal szemben javasol vádemelést.
A gyanúsított még augusztus 25-én 1 óra 42 perckor Keszthelyen, az egyik bevásárlóközpontban ruházati és kozmetikai termékeket rejtett a hátitáskájába, majd fizetés nélkül akart távozni az üzletből, azonban a biztonsági őr tetten érte.
A fiatal lánnyal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Keszthelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Baleset a hahóti kanyarban

Megcsúszott az úttesten, majd a tetejével az árokba borult egy gépkocsi vasárnap kora délután Hahóton, a 74-es főút Tavasz utcai szakaszán.
A járműben ketten utaztak, egyikük megsérült, a mentők ellátták.
A pacsai hivatásos és a gelsei önkéntes tűzoltók dolgoztak a baleset helyszínén – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Fotó: Facebook)

A család egyik közeli hozzátartozója a Zalai utak „királyai” Facebook oldalon köszönetet mondott azon autósoknak, akik a baleset helyszínén segítséget nyújtottak.
Mint írta:
„Sajnos ma a párom szülei balesetet szenvedtek a hahóti kanyarban. Szeretnék megköszönni mindenkinek a segítséget, aki megállt. ❤ (Nagyon sok ember volt.)
Hála Isten sérülés nem történt, de az anyagi kár elég jelentős.”

Hűvös, szeles idő jön

Hűvösebb, szelesebb idő várható a jövő héten. Napsütés is lehet, de többször várhatóak záporok is. Helyenként 0 fok is lehet majd, s napközben is csak 10 fok körül alakulnak a maximumok, de a hétvégén néhol ismét 20 fokig melegedhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

(Ősz a nagykanizsai Csónakázó-tónál. Fotó: Horváth Szabi)

Hétfőn az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap, csapadék csak elvétve fordulhat elő. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között várható.

Kedden, október 23-án több-kevesebb napsütés várható, majd délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet. Csapadék napközben nem valószínű, ugyanakkor késő délutántól észak felől egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor. Emellett a szél is megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 2-8 fok lehet. Napközben 11-16 fokig melegszik a levegő.

Szerdán a szél már hajnalban nagy területen viharossá fokozódik. Délelőtt többfelé, délután már csak a Dunántúlon várható eső, zápor, sőt északkeleten egy-egy zivatar is kialakulhat. A Dunántúl kivétel hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A minimumhőmérséklet 5-10, a maximumhőmérséklet 9-16 fok között alakul.

Csütörtökön és pénteken a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehetnek záporok. Csütörtökön a szél többfelé erős, helyenként viharos marad, pénteken helyenként élénkülhet meg a légmozgás. Csütörtökön a leghidegebb órákban 0 és plusz 6, pénteken 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet. A nappali maximumok csütörtökön 8-13, pénteken 12-18 fok között alakulnak.

Szombaton és vasárnap is szórványosan lehet eső, zápor a több-kevesebb napsütés mellett. A szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 4-10, vasárnap 7-12 fok között valószínű. Szombaton napközben 16-22, vasárnap 15-20 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

1 613 614 615 616 617 906