Az Idősek Juniálisát rendezték meg Nagykanizsán

Június 18-án (szerdán) a Csónakázó-tónál lévő Zöldtábornál rendezték meg az idei Idősek Juniálisa programot, amelyet Nagykanizsa szervezett a város idős klubjai számára.

A programot közös reggeli mozgással indították, ezt követően 5 fős csapatok mérték össze tudásukat és ügyességüket egy vidám vetélkedő során, miközben zajlott a főzőverseny is, és a résztvevők különféle egészségügyi szűréseken is részt vehettek.

A rendezvényt Horváth Jácint polgármester nyitotta meg, köszöntője után a diákpolgármester Herczeg Valter is szólt pár kedves szót a résztvevőkhöz.

A főzőversenyen öt csapat mérte össze tudását:

1. hely: Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete

2. hely: Palini Nyugdíjas Klub

3. hely (megosztva): Bajcsai Nyugdíjas Klub, Belvárosi Nyugdíjas Klub, MOL Bányász Nyugdíjas Klub

A zsűriben dr. Fodor Csaba alpolgármester, dr. Tóth-Bagó Mónika alpolgármester, és a zsűri elnöke, Czeglédi László, a Thúry Technikum szakoktatója kóstolta és értékelte az elkészült ételeket.

A csapatversenyre 18 lelkes csapat nevezett, akik 10 játékos állomáson mérték össze ügyességüket és tudásukat.

Helyezések:

1.hely: Bajcsai Nyugdíjas Klub

2.hely: Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete

3.hely: „Napfény” Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete

Az eseményt a Polgármesteri Hivatal Humánigazgatási és Szervezési Csoportja szervezte, a verseny lebonyolításában a városi diákönkormányzat tagjai és a Halis István Városi Könyvtár munkatársai segítettek.

A zenei aláfestésről Simon Barnabás gondoskodott élő zenével, amely még derűsebbé tette a napot.

A rendezvény célja az aktív kikapcsolódás mellett az volt, hogy teret adjon a különböző klubok tagjainak a találkozásra, kapcsolatépítésre – és hogy együtt élhessenek át egy tartalmas, emlékezetes napot – tudatta Facebook oldalán Nagykanizsa Megyei Jogú Város. (Fotók: Kanizsa Médiaház)

Fagyizókra, strandokra fókuszál nyár végéig Zalában a NAV

A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. június 19. és augusztus 31. között

  • a termál- és szabadstrandokat,
  • a strandok, rendezvények vendéglátóhelyeit és mozgóárusait,
  • a szezonáliszöldség- és gyümölcskereskedőket,
  • valamint a fagylaltárusokat ellenőrzik.

Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a pénztárgépek üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki szabályok betartását vizsgálják.

A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések – közölte honlapján a hatóság.

Napos, száraz idő várható a hétvégén is

Folytatódik a nyugodt, napos, száraz idő a hétvégén is, de az északias szél a hétvége első felében többfelé lesz élénk. A csúcshőmérséklet lassan emelkedik, de jellemzően 30 Celsius-fok alatt alakul, a hajnalok frissítőek lesznek – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz időre kell számítani, gomolyfelhők főként a Tisza vonalában lévő összeáramlási vonal mentén képződhetnek. Az északias szelet nagy területen kísérik élénk, helyenként erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

Szombaton általában derült, az ország középső részén egy összeáramlási vonal mentén gomolyfelhős, napos, száraz időre van kilátás. Az északias szél főként a Tiszántúlon élénkül meg. A hőmérséklet hajnalban általában 8 és 14 fok között alakul, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal alacsonyabb, a vízpartokon, nagyobb városokban magasabb érték is lehetnek, míg délután többnyire 25-28 fok várható.

Vasárnap általában derült, északkeleten inkább gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nélkül. A változó irányú szél mérsékelt marad. Hajnalban többnyire 8-14 fok valószínű, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken kissé hűvösebb, a vízpartokon, belvárosi részeken melegebb lehet az idő. Délutánra jellemzően 28 és 31 fok közé melegszik fel a levegő.

(Nyári napkelte Nagykanizsánál. Fotó: S. Varga György)

Közösségi pavilon épült a palini iskolában

A Palini Általános Iskola idei gyereknapja különleges eseménnyel indult: átadásra került az új közösségi pavilon, amely a jövőben rendezvényeknek, szabadtéri tanóráknak is otthont adhat.

Kustor Zsófia Ágnes igazgató megköszönte mindenkinek a támogatást, aki bármilyen módon hozzájárult a pavilon megvalósulásához.

Kuti László, az iskola alapítványának elnöke elmondta: az alapítvány minden olyan kezdeményezést támogat, amely valódi igényekre reagál – így például a parkolók, biciklitárolók, interaktív táblák fejlesztése után most a pavilon megépítése is egy ilyen fontos mérföldkő. Az eseményen jelen volt Horváth Ferenc, a Palini Általános Iskola Baráti Köre Alapítvány alapítója is.

Horváth Jácint polgármester is köszöntötte a diákokat, megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a fejlesztéshez – majd hosszabb beszéd helyett a mai napra önfeledt a játékot és kellemes nyári szünidőt kívánt mindenkinek.

A programon részt vett dr. Fodor Csaba alpolgármester, valamint Gábris Jácint önkormányzati képviselő, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke is – tájékoztatott Facebook oldalán a napokban Nagykanizsa Megyei Jogú Város. (Fotók: Kanizsa Médiaház)

Vége a felelőtlen áthajtásoknak a vasúton is – bírság és kamera jön

Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is: újabb lépés a közlekedésbiztonságért

Újabb területre terjeszti ki a Véda intelligens kamerahálózat működését a rendőrség és a MÁV: hamarosan a vasúti átjárók is a rendszer látókörébe kerülnek. A lépést az elmúlt évek súlyos baleseti statisztikái és a vasúti piros jelzés iránti közlekedői tisztelet csökkenése indokolja – jelentették be a Siófok-Szabadifürdői vasúti átkelőnél tartott sajtótájékoztatón.

Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerint a vasúti közúti kereszteződésekben történt halálos balesetek száma aggasztó. Ráadásul ezek többsége olyan átjárókban történik, ahol jól működő fénysorompók is figyelmeztetik az autósokat. A következmények súlyosak: emberéletek vesznek el, a vasúti közlekedés megbénul, mozdonyvezetők traumatizálódnak, és akár több ezer utas is késhet.

Fékezhető tragédiák – keményebb ellenőrzés jön

2025-ben eddig 26 baleset történt közúti-vasúti átjárókban, nyolc halálos áldozattal. Évente átlagosan 800 alkalommal törik le a félsorompók rúdját, többnyire a szabályokat semmibe vevő autósok. A most bevezetett intézkedés célja az ilyen jogsértések visszaszorítása.

A pilotprogram elsőként hat vasúti átjárót érint, köztük a súlyos balesetek miatt kiemelten kezelt Siófok-Szabadisóstó állomást. A kamerákat a MÁV finanszírozza, az üzemeltetést pedig az ORFK végzi.

Óberling József: „Itt csak az autós tud megelőzni egy tragédiát”

Óberling József rendőrezredes, az ORFK részéről hangsúlyozta: a vasúti átjáróban mindig a közúti közlekedő kezében van a döntés. Az elmúlt évtizedben a Véda kamerarendszer jelentősen javította a közúti biztonságot, és most már ezek az eszközök a vasúti átjárókban is rögzítik a szabálysértéseket. A piros jelzésen való áthajtás bírsága 100 ezer forint, de a cél nem a büntetés, hanem a visszatartó erő – mondta.

Az első helyszínen már megtörténtek a tesztfelvételek, most azt vizsgálják, elegendő-e ezek bizonyító ereje a bírságoláshoz közigazgatási eljárásban. A Véda rendszer bővítése technikailag korlátlanul lehetséges, és a rendőrség nyitott minden ilyen irányú igényre.

Életre szóló traumák – mozdonyvezetők a frontvonalban

A sajtótájékoztatón megszólalt Domina Barnabás mozdonyvezető is, aki 22 éve szolgál a balatoni vonalon, ezalatt négy balesetet élt át. A legsúlyosabb 2016 őszén történt, amikor egy idős pár szabálytalanul lépett a sínekre, 200 méterre a vasúti átjárótól. A feleség meghalt, a férj később öngyilkos lett. „Ezek olyan tragédiák, amelyeket a KRESZ betartásával el lehetne kerülni. Egy élet elvesztése nemcsak a családot, hanem minket is örökre megváltoztat” – mondta megrendülten.

A sajtótájékoztató végén újabb tragédia emlékét idézték fel: nem sokkal korábban Budapesten, Sashalomnál egy fiatal férfi fejhallgatóval, körülnézés nélkül lépett a HÉV elé – a helyszínen életét vesztette.

Kapcsolódó

Vadludakat lopott, bíróság elé áll Kanizsán

Orvvadászat – tilalmi időszakban fogott vadludakat a férfi

Május 5-én – a vadludak vadászatának tilalmi időszakában – bejelentés érkezett a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, mely szerint a Kis-Balaton Nemzeti Park területén, a Balatonmagyaród felé vezető úton egy 27 éves nemesdédi férfi három darab vadludat fogott el, és azokat a személygépkocsijába rakta.

(Fotó: police.hu)

A bejelentés alapján a rendőrök ellenőrizték a Zalakomáron leparkolt személygépkocsit, és annak utasterében – a jobb első ülés előtti lábtérben –megtalálták a három, kb. egy hónapos nyári ludat. A rendőrök – miután meggyőződtek róla, hogy az állatok sérülésmentesek és egészségesek – szabadon engedték őket.

Mivel a nyári lúd vadászati idénye október 1-től január 31-ig tart, a vádlott a vadfaj tilalmi ideje alatt fogta el azok egyedeit.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség orvvadászat bűntette miatt emelt vádat a férfivel szemben – közölte honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Előzmény

Egy Erzsébet téri étteremhez riasztották a tűzoltókat

Meggyulladt a lerakódott zsír, emiatt kisebb tűz keletkezett egy vendéglátóhely konyhájának elszívójában Nagykanizsán, az Erzsébet téren kedden ebédidőben.

A város hivatásos tűzoltói kiürítették a létesítményt, áramtalanították az éttermet, majd a berendezést megbontva vízsugárral eloltották a tüzet.

A rajok átvizsgálták a helyiséget, de további izzásra, tűzre utaló nyomot nem találtak – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Kapcsolódó

Guinness-rekordokra tör a nagykanizsai sakkcsapat

Két olyan világrekord hitelesítésére vár a már 17. magyar bajnoki címét ünneplő nagykanizsai sakkcsapat, amivel bekerülhet a Guinness Rekordok Könyvébe – közölte a napokban az MTI-vel a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub elnöke.

Nádasi Tamás arról számolt be, hogy a sakkszövetség nemrég kiadott igazolása alapján jelezték a rekordokat rögzítő kiadvány magyarországi képviselőjének a hitelesítési kérelmüket, miszerint az övék lehet a nemzeti bajnokságban a leghosszabb ideig veretlen cím.

(Fotó: archív)

A kimutatások szerint 2008 márciusától egészen 2013 márciusáig a nagykanizsai sakkozók minden egyes bajnoki mérkőzésüket, szám szerint 55-öt megnyerték, még csak döntetlent sem játszottak ez idő alatt.

Az egyesület elnöke azt is elmondta: az, hogy nemrég megszerezték sorozatban a 16. magyar bajnoki címüket – egy év kihagyással lett meg a 17. -, ugyancsak sporttörténeti jelentőségű.

Ezzel valószínűleg szintén esélyesek a férfi csapatok közötti világrekordra, amit ismeretei szerint jelenleg egy tuvalui focicsapat tart, amely megszakítás nélkül 15-ször végzett az élen a nemzeti bajnokságában.

A női rekordert még nem sikerült a nagykanizsaiaknak túlszárnyalni, de erre is törekszenek, egy boszniai női futballcsapat ugyanis sorozatban 22 alkalommal nyerte meg a hazai bajnokságot – említette Nádasi Tamás.

Kapcsolódó

Csecsemők, kisgyermekek szüleinek segít Nagykanizsa

„A korábbi évekhez hasonlóan idén is támogatja az Önkormányzat a rota vírus elleni védekezést: közel 3 millió forint értékben vásárol RotateQ oltóanyagot a város.

A rota vírus a csecsemők és kisgyermekek egyik leggyakoribb, súlyos hasmenést és hányást okozó fertőzése, amely kiszáradáshoz is vezethet, akár kórházi ellátást is igényelhet.

A megelőzés leghatékonyabb módja a védőoltás, amely biztonságosan és fájdalommentesen, szájon át adható.

Amennyiben a szülők vállalják, hogy az első adag oltóanyagot önköltségen megvásárolják, úgy a teljes védettséghez szükséges további két adag vakcinát a város biztosítja a gyermek számára.

Az igényléshez szükséges nyomtatványról, valamint az oltás részleteiről a gyermek háziorvosok adnak részletes tájékoztatást.” – tudatta Facebook oldalán kedden Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Miért választjuk az ásványvizet a hétköznapokban?

(x) A nyári hőség beköszöntével gyakran merül fel a kérdés, hogyan tudnánk legjobb formában kielégíteni szükséges folyadékbevitelünket. 

Talán nem is gondolnánk, de a vízminőség és annak összetevői döntő szerepet játszanak ebben a kérdésben. De miről is van szó pontosan, amikor ballonos vízről vagy ballonos ásványvízről beszélünk? Nézzük meg, miért érdemes választani a különféle lehetőségek, például a GottiWater termékei közül!

Különbségek a ballonos víz és az ásványvíz között

Valóban fontos, hogy honnan származik az ivóvizünk? Természetesen igen, hiszen a ballonos víz és a ballonos ásványvíz között nem csupán árnyalatnyi eltérés van. 

A közhiedelemmel ellentétben a ballonos víz gyakran nem rendelkezik pontosan megadott összetétellel, jellemzően mesterségesen előállított ivóvíz, amelyet fúrt kutakból nyernek, majd különféle fizikai-kémiai kezelésekkel tesznek alkalmassá a fogyasztásra. 

Az ilyen eljárások során sokszor klórt, vagy más vegyi fertőtlenítőszert adnak hozzá, hogy megfeleljen a WHO előírásainak. Ez persze biztosít egy alapszintű biztonságot.

Ezzel ellentétben a ballonos ásványvizek természetes úton tiszta, szennyező anyagoktól mentes és stabil összetétellel rendelkezek. Ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag, ami kedvező hatást biztosít az egészségünkre. Ezek az összetevők nemcsak az élvezeti értéket növelik, hanem támogatják szervezetünk megfelelő működését is.

Az ásványianyag-tartalom előnyei

Az ásványvizek számos olyan elemet tartalmaznak, amelyeket a szervezetünk önmaga nem tud előállítani, mint például a kalcium, kálium, magnézium és nátrium. A kalcium nemcsak a csontok egészségére van pozitív hatással, hanem a fogakat is védi. Lényeges, hogy elegendő mennyiséget vigyünk be belőle naponta, hiszen hiánya csontritkuláshoz vezethet.

A kálium a sejtek egyik alapvető építőeleme, nélkülözhetetlen az izomfunkciókhoz, beleértve a szív működését is. Káliumhiány esetén egészségügyi problémák alakulhatnak ki, például magas vérnyomás vagy izomgyengeség. 

A magnéziumnak hasonló a fontossága. Szükséges az anyagcseréhez és különféle izomműködési folyamatokhoz, továbbá támogatja a normál csontozat fenntartását. Végül, a nátrium szerepet játszik a szervezet folyadékháztartásában és a vérkeringés szabályozásában, és hiánya gyengeséget, émelygést okozhat.

Ön melyik megoldást választja a mindennapokban?

Az évszázadokon át kialakult természetes forrásokból nyert ásványvíz élettani hatása számos szempontból előnyös lehet az emberi szervezet számára, ellentétben a mesterséges úton kezelt ivóvizekkel. 

A választás természetesen az Ön kezében van, de fontolja meg, melyik lehetőséggel szeretné támogatni saját és családja, valamint vállalkozása egészségét. Gondolt már arra, hogy egy jó pohár ásványvíz milyen különbséget tehet a mindennapjai minőségében? 

Az egészséges jövő iránti elkötelezettség meghatározhatja mindennapjainkat és gyermekeink jövőjét – valamint a piaci trendeket is. Csak Önön múlik, hová helyezi a hangsúlyt.

1 3 4 5 6 7 906