Szerencsére egyre melegebb és naposabb idő jön

Többfelé felhős idő érkezik egy-egy záporral, zivatarral, de a későbbiekben egyre melegebb és naposabb idő várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn az ország északnyugati, északi részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, gyenge intenzitású, időszakos eső is előfordulhat. Ezzel szemben délebbre kevesebb felhőzetre lehet számítani többórás napsütéssel, arrafelé zápor, zivatar is csak kevés helyen alakulhat ki. A nyugatias szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között valószínű.

(Árvíz a Murán 2023. augusztus 6-án, vasárnap)

Kedden felhőátvonulások várhatók, általában sok napsütéssel. Északkeleten elszórtan valószínű zápor, zivatar, máshol legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7-14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19-24 fok között alakul.

Szerdán északnyugat felől vékonyodó, szakadozó frontfelhőzet vonulhat délkelet felé. Az ország nagy részén több órára kisüthet a nap, de helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati, majd északnyugati szél időnként megélénkül. A hajnali 7-15 fokról 21 és 27 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. Az északnyugati szél néhol időnként megélénkülhet. A hőmérsékleti minimum 9 és 16, a maximum 21 és 27 fok között alakul.

Pénteken napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

Szombaton is napos időre van kilátás, gomoly- és fátyolfelhőkkel, egy-egy záporral, zivatarral. A légmozgás mérsékelt marad. A hajnali 9-17 fokról délutánra 24 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Néhol előfordulhat záporeső, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérsékleti minimum 12-21, a maximum 25 és 31 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

Mostantól elvileg online láthatjuk, mikor rendel a háziorvosunk

Az augusztus eleji frissítéssel újabb funkcióval, a háziorvosi adatokkal bővült az EgészségAblak mobil alkalmazás – nyilatkozta az MTI-nek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton.

Rétvári Bence elmondta: a „Háziorvos” menüpontban mostantól mindenki meg tudja nézni a saját háziorvosa legfontosabb adatait, így látható az orvos neve, rendelési helye és ideje, telefonszáma és pecsétszáma is.

Ezzel a kényelmi funkcióval elkerülhető, hogy valaki tévedésből rendelési időn kívül menjen az orvosához, és megkönnyíti az orvos felhívását is – mutatott rá, hozzátéve: ez egyszerre segít a betegeknek és megkönnyíti az egészségügyi dolgozók munkáját is.

A háziorvosi rendelési adatok a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hatósági nyilvántartásából származnak. Amennyiben valaki eltérést tapasztal, úgy az érintett azt az NNK felé jelezheti – mondta az államtitkár.

A háziorvosi rendelések megjelenésével együtt már összesen öt funkciót vehetnek igénybe a felhasználók az alkalmazáson keresztül: minden e-Lelet hozzáférhető, az e-Receptek megjelennek az alkalmazásban, tartalmazza a digitális koronavírus oltási igazolványt és elérhető belőle 0-24 órában az EgészségVonal is.

Az EgészségAblak alkalmazás ingyenes és mindenki számára letölthető. Első használatához TAJ-számra, Ügyfélkapu-azonosítóra és jelszóra van szükség, a további belépéseknél azonban már egyszerűen ujjlenyomattal, Face ID-val vagy jelkóddal is azonosíthatja magát a felhasználó.

A mobil alkalmazás célja, hogy a lakosság könnyen, gyorsan, egyszerűen és minél széleskörűbben használhassa a digitális egészségügy előnyeit.

A következő hónapokban a tervek szerint újabb funkciók fognak megjelenni. Az alkalmazást már 2 millió 375 ezren használják, már több mint 1,5 millió egészségügyi dokumentumot, és többszázezer receptet töltöttek le rajta keresztül. Az EgészségAblak népszerű, mert bárki könnyedén érheti el egészségügyi adatait – szögezte le az államtitkár. MTI

Ismét lelépett a lakásotthonból a 17 éves Friderika

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság 20040-157/116/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Orsós Friderika ügyében.

A 17 éves lány 2023. június 19-én ismeretlen helyre távozott egy zalaszentgróti lakásotthonból, azóta életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik.

A lány 165 centiméter magas, vékony testalkatú, fekete hajú, barna szemű.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Orsós Friderikát felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-83-312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es díjmentes segélyhívó számon!

Segítségüket előre is köszönjük! – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Orsós Friderika az idén már nem először tűnt el, az idén már egyszer keresték az egyenruhások.

505 milliós állami támogatást kapott a kanizsai vízmű – Erre költik

A Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. a szolgáltatási területébe tartozó víziközmű-szolgáltatás zavartalan megvalósítása érdekében az Energiaügyi Minisztérium által folyósított 504 777 570,- Ft összegű támogatásban részesült.

A támogatásból 495 874 550,- Ft a megnövekedett villamosenergia költségek, 8 903 020,- Ft pedig a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó személyi jellegű többlet ráfordítások kompenzálására fordítható kizárólag.

A Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. elnök-vezérigazgatója, Kendli Richárd, a ZRt. nevében ezúton is köszönetet mond az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkárának a támogatás elnyerése és folyósítása érdekében tett segítőkész intézkedéseiért, a térség országgyűlési képviselőjének, Nagykanizsa Megyei Jogú Város vezetésének, a ZRt. Igazgatóságának és Felügyelő Bizottságának pedig, hogy együttműködésükkel hozzájárultak a ZRt. jelenlegi vezetése által benyújtott támogatási kérelem eredményes elbírálásához.

A Délzalai Vízmű ZRt. a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a működési területén a víziközmű-szolgáltatás folyamatos és zavartalan ellátása biztosított legyen – közölte Facebook oldalán a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt.

1 napos ellenőrzés Zalában: 132 járművezető, 63 utas nem kötötte be a biztonsági övet

A szabálytalanul közlekedők kiszűrése, a közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében fokozott ellenőrzést tartottak a zalai rendőrök 2023. augusztus 3-án (csütörtökön) a vármegye közútjain.

Az akció során elsősorban a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatát ellenőrizték.

Az egyenruhások összesen 195 esetben tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, akik közül 132 volt járművezető, 63 pedig utas. Őket közigazgatási bírsággal sújtották.

A járőrök a gyermekbiztonsági rendszer használatára is figyelemmel voltak. Három esetben tapasztaltak hiányosságot, ezek során helyszíni bírságot szabtak ki.

Az egyenruhások a bukósisak használatának elmulasztása miatt egy motorost bírságoltak meg.

Egyéb közlekedési szabálysértőkkel szemben is intézkedtek a rendőrök az ellenőrzések során – tudatta a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Több mint hétszázmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat nyolc ember ellen Zalában

Gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Zalaegerszegi Törvényszék elé az a nyolc vádlott, akik 2018. év és 2020 októbere közötti időszakban az Európai Unió tagállamaiból beszerzett számítástechnikai eszközök értékesítésével kapcsolatban létrehozott fiktív számlázási lánc működtetésével próbálták adófizetési kötelezettségüket elkerülni.

A Zala Vármegyei Főügyészség vádirata szerint az elsőrendű vádlott sógora bevonásával hozott létre és működtetett a Közösségből származó, nagy értékű és mennyiségű számítástechnikai eszközök tekintetében olyan számlázási láncolatot, melyben részt vevő gazdasági társaságok között a termékek ténylegesen nem cseréltek gazdát, a rendszer létrehozásának, a valótlan számlák kiállításának célja kizárólag a jogosulatlan általános forgalmi adó levonás lehetőségének megteremtése és az adófizetési kötelesség elkerülése, minimalizálása volt.

A számlázási láncolatban közreműködő hat gazdasági társaság ügyvezetője csak névleges szerepet töltött be a vállalkozás irányításában, működésük kimerült az elsőrendű vádlott cégétől csak papíron megvásárolt termékek “áfás” számláinak kiállításában, de a vádbeli időszakban általános forgalmi adó bevallási kötelezettségüknek nem is tettek eleget.

Szerepük kizárólag az volt, hogy a Közösség területéről nettó áron beszerzett árut Magyarországon bruttó áron értékesítsék tovább, szintén a bűnszervezetet irányító vádlott érdekkörébe tartozó négy vállalkozásnak. Az áruk tovább értékesítése azonban valójában meg sem történt, a „haszonhúzó” társaságok az általuk tovább értékesített termékek utáni adóbevallási és befizetési kötelezettségüknek csak részben tettek eleget.

Az adókijátszásra létrehozott szervezet tevékenységében elsőrendű vádlott mellett könyvelő és több cégvezető felelőssége is megállapításra került, akik a központi költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben összesen 731 855 000 Ft vagyoni hátrányt okoztak, mely a nyomozás során nem térült meg.

A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, valamint gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségüktől való eltiltásra tett indítványt – közölte honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Őrizetbe vettek két férfit a lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében

Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében – tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

A közleményben emlékeztettek, hogy az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra.

Április elején azonban „a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott” – tették hozzá. A nyomozást – az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján – ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt rendelték el. A KR NNI nyomozói kutatásokat hajtottak végre, szemléket folytattak le, bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és a svájci hatóságokkal is felvették a kapcsolatot.

A beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanú szerint a védett farkast április 1-jén Hidasnémeti külterületén pusztították el egy vadászó társaság tagjai, akik között hivatásos vadász is volt. Az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágták, azt a Hernád folyóba dobták, de a nyomozók – búvárok segítségével – megtalálták.

A nyomozás arra is rámutatott, a társaság tagjai tisztában voltak azzal is, hogy egy védett ragadozóról van szó – írták, hozzátéve, hogy az elpusztult állat hollétéről egyelőre nincs információja a hatóságnak.

A két szabolcsi férfit a KR NNI szerdán hajnalban fogta el, egyikük elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett.

A két férfit természetkárosítás, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg a nyomozók, majd a kihallgatásokat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat – áll a közleményben. MTI

Szia Uram! Akciós kriptovaluta érdekel?

Egy gyenesdiási férfi 2022. január 24. napját megelőző néhány nappal korábban feladott egy hirdetést egy népszerű apróhirdetési weboldalon olyan személy keresése érdekében, aki gyakorlattal rendelkezik kriptovaluta ügyletek lebonyolítása tekintetében.

A hirdetésre jelentkezett a 44 éves, Baja környékén élő férfi vádlott, aki ezt követően 2022. január 24. napján 17 óra körüli időben Keszthelyen, egy belvárosi étteremben találkozott a sértettel, majd a kriptovaluta ügylet végrehajtása érdekében, befektetésként 300 000 Ft készpénzt kért a sértettől, azzal, hogy az néhány napon belül hozamot eredményez.

A sértett a kért pénzösszeget még az étteremben tartózkodásuk során átadta a férfinek, majd a vádlott még aznap SMS üzenetet küldött a sértettnek, amelyben közölte, hogy az átadott pénzösszeg nem elegendő, további 100 000 Ft –ot kér, mire a sértett még aznap 80.000 Ft pénzösszeget átutalt a vádlott részére, az általa megadott bankszámlaszámra.

A vádlott ezt követően eleinte még hitegette a becsapott férfit az ügylet végrehajtását illetően, végül azonban – eredeti csalárd szándékának megfelelően – elérhetetlenné vált, az okozott kár nem térült meg.

Az ügyben a Keszthelyi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal szerdán dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Csőtörés a Fő úton, kidőlt fa a Vasút utcában

Csőtörés miatt tíz centiméter magasan állt a víz egy ház alagsorában Nagykanizsán, a Fő úton kedden. A város hivatásos tűzoltói szivattyúval rövid idő alatt eltávolították a felgyülemlett mennyiséget.

Kidőlt fa akadályozta a közlekedést Nagykanizsán, a Vasút utcában szintén kedden. A város hivatásos tűzoltói eltávolították a fát.

Fél hektáron égett a tarló kedden Eszteregnyén, a Kossuth utca közelében. Az esethez riasztott nagykanizsai hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal fékezte meg a lángokat.

Betegmozgatásban segítették a mentők munkáját a zalakarosi hivatásos tűzoltók Zalakomárban, az Ady Endre utcában. Az egység a beteget otthonából kihozta, majd mentőautóba segítette – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Elég volt az autóbusz-vezetők elleni támadásokból!

Hétfőn Pécsett súlyos támadás érte a Volánbusz munkatársát. A busztársaság határozottan kiáll munkatársai mellett, és minden, a normális emberi együttélés és a közösségi közlekedés alapvető szabályait betartani képtelen támadónak üzeni: elég volt! Mivel a helyzet kezelése túlmutat a Volánbusz hatáskörén, a társaság a rendőrséggel, az önkormányzattal és a közterület-felügyelettel összefogva keres megoldást a hasonló atrocitások elkerülésére.

Július 31-én, hétfőn Pécsett támadás érte a Volánbusz munkavállalóját. Az autóbusz-állomás területén három agresszív, feltehetőleg valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt álló személy megtámadta, ütötte, rugdosta autóbusz-vezető kollégánkat.

Az állomáson szolgálatot teljesítő biztonsági őr próbálta védeni munkatársunkat, és azonnali erősítést kért a túlerővel szemben. A helyszínen végül többszöri rendőri intézkedésre volt szükség, kollégánkat mentő szállította kórházba; fej-, borda- és bokasérüléseket, súlyos zúzódásokat szenvedett. A támadás fizikailag és lelkileg is nagyon megviselte, gyógyulása miatt kénytelen volt táppénzre menni, így a munkából több napra kiesik.

A Volánbusz korábban kezdeményezte a hasonló esetek elkerülésére a rendőrség, az önkormányzat és a közterület-felügyelet összefogását. Az említett szervekkel, intézményekkel együtt igyekszünk megoldást találni a helyzetre, és azonnali intézkedéseket teszünk kollégáink testi épségének védelmében, alapítványunk pedig – ahogy a korábbi, hasonló eseteknél – természetesen segítséget nyújt munkatársunknak. Hangsúlyozzuk: az autóbusz-vezetők közfeladatot ellátó személyek, ezért az őket ért támadások a Büntető törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek, és szigorúan büntetendők – egy márciusi tárnoki támadás elkövetőjét például gyorsított eljárásban két év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

A Volánbusz minden hasonló esetben megteszi a szükséges lépéseket, a busztársaság természetesen ebben az ügyben is feljelentést tesz. Társaságunk határozottan kiáll munkatársai mellett, és minden, a normális emberi együttélés és a közösségi közlekedés alapvető szabályait betartani képtelen támadónak üzeni: elég volt! – közölte honlapján kedden a Volánbusz Zrt.

1 178 179 180 181 182 917