Műszaki projekt-előkészítő munkatársra is nagy a kereslet

(x) Manapság rengeteg olyan cég, vállalat van a piacon, ahol valamilyen termék előállításával, gyártásával foglalkoznak, például autóalkatrészekkel, de maga a produktum lehet akár egy gép vagy egy épület is. 

Bármelyikről is legyen szó, a kivitelezés egy hosszú és összetett folyamaton keresztül történik, ahol minden egyes munkafázisnak fontos szerepe van, és az egyes feladatokkal az előzetes terveknek megfelelően, határidőre készen kell lenni.

Itt kereshet a gyártó, termelő iparban állást Pécsett az, aki úgy érzi, szívesen dolgozna olyan pozícióban, ahol a munkájával hozzájárulhat egy ilyen projekt megvalósulásához: Pécsállás – Gyártás, termelés állások és munkák.

Többek között a műszaki projekt-előkészítő munkatárs is egy ilyen szakma, nézzük, hogy mit érdemes tudni róla!

Mi a feladata egy műszaki projekt-előkészítő munkatársnak?

A projektek megvalósítása során az előkészítés az egyik legfontosabb munkafázis, hiszen ebben a szakaszban kerül meghatározásra a projekt célja, akkor jelölik ki a kivitelezéshez szükséges erőforrásokat, illetve akkor mérik fel a kockázatokat.

A műszaki projekt-előkészítő felelőssége, hogy ezek a feladatok a megfelelő minőségben, az előzetesen leegyeztetett határidőre elkészüljenek. Ő az, aki:

  • megfogalmazza a projekt célját, hatásait, vagyis azt, hogy miért van szükség rá, milyen előnyök származnak majd a megvalósulásából;
  • azonosítja, hogy kik az együttműködő felek a projektben, kik azok, akik érdekeltek a sikerben, vagy például kik vannak jelen támogatóként;
  • elemzi a kivitelezéshez szükséges költségeket, erről költségtervet készít;
  • azonosítja a lehetséges kockázatokat, sorra veszi, hogy milyen nehézségek, kihívások adódhatnak, elemzi azokat és lehetséges megoldásokkal is előáll;
  • meghatározza a szükséges erőforrásokat – például anyagok, eszközök, technológiák – és közreműködik azok beszerzésében.

Mik azok az elvárások, amiknek meg kell felelnünk?

A munka betöltéséhez jellemzően főiskolai vagy egyetemi végzettség szükséges, például építőmérnöki, energetikai vagy egyéb szakirányú diploma. Sok cég 1-2 éves releváns tapasztalatot is kér, de vannak vállalatok, ahol a pályakezdők jelentkezését is szívesen fogadják. Nagyon fontos a megbízható, precíz, lelkiismeretes és önálló munkavégzés, és jellemzően a “B” kategóriás jogosítvány is az elvárások közé tartozik.

Ahol a kereslet és a kínálat gyorsan egymásra talál

Hazánk egész területén működnek a termeléssel, gyártással és építkezéssel foglalkozó cégek, ahol mindig szükség van új munkaerőre – akár állandó, akár szezonális jelleggel egy-egy projekt erejéig.

Ha valaki ezen a területen képzeli el a jövőjét, akkor mindenképp érdemes böngésznie az olyan online állásközvetítő portálokon, mint amilyen a Pécsállás is. Ezeken az oldalakon ugyanis nagyon hamar egymásra talál a kereslet a kínálattal. 

Vigyázat! A rendőrség nevében küldenek SMS-t csalók!

A rendőrség nevével visszaélve küldenek adathalász SMS-t csalók – figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden közleményben.

A police.hu oldalon azt írták, hogy adathalász csalók befizetés kezdeményezésével próbálnak meg jogtalanul megszerezni személyes és bankkártyaadatokat: megtévesztő SMS-ben be nem fizetett közigazgatási bírságra, többnyire tilosban parkolásra hivatkozva keresik meg az érintetteket, elküldve részükre egy adathalász linket is.

A gyanús honlapot – www.ugyintezespolice-hu.com – a Rendőrség Ügyintézési Portál befizetésfunkciójának imitálásával működtetik – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a rendőrség e-ügyintézési portálját kizárólag a https://ugyintezes.police.hu/ honlapcím beírásával lehet elérni.

Kiderült, hogy ittas volt az a homokkomáromi sofőr, aki összetörte az autóját Bocska és Nagykanizsa között

Mint arról korában beszámoltunk, táblákat döntött, majd árokba hajtott és felborult egy autós Magyarszerdahelynél.

A balesettel kapcsolatban a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az alábbi közleményt adta ki:

„Egy 26 éves homokkomáromi férfi közlekedett személygépkocsival 2023. szeptember 23-án 10 óra körül a 74-es számú főúton, Bocska irányából Nagykanizsa felé.

A sofőr a 12-es kilométerszelvényben feltehetően ittassága miatt az autóval letért az úttestről, árokba hajtott, majd a tetejére borult. A balesetben a járművezető – aki a helyszíni szemle adatai alapján a biztonsági övet sem használta – súlyosan megsérült.” (Helyszínelési fotók: ZVMRFK)

Előzmények itt:

KSH: júliusban a bruttó átlagkereset 559 100 forint volt, 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 526 800 forintra becsülhető, 15,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 529 000, a költségvetésben 516 800, a nonprofit szektorban 532 700 forintot tett ki, 16,1, 14,7, illetve 12,5 százalékkal emelkedett egy év alatt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 371 800, a kedvezményeket figyelembe véve 385 600 forintot ért el, 15,2, illetve 15,1 százalékkal magasabb volt, mint 2022 júliusában. A reálkereset 2,0 százalékkal csökkent a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 17,6 százalékos növekedése mellett.

A bruttó mediánkereset 450 000 forint volt, 16,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 311 400 forintot ért el, 15,9 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Január-júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 557 100 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 370 500, a kedvezményeket figyelembe véve 384 000 forintot ért el.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 13,9, míg a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 13,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A KSH jelentésében emlékeztetett arra is, hogy az átlagkereset változását befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az úgynevezett fegyverpénz. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset és a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése egyaránt 2,2 százalékponttal lenne magasabb.

A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 574 700 forint volt az év első hét hónapjában.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 382 200, a kedvezményeket figyelembe véve 395 700 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset, valamint a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset egyaránt 13,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az átlagkereset változását it is befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az úgynevezett fegyverpénz. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset és a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése egyaránt 2,5 százalékponttal lenne magasabb – közölte a KSH. MTI

Elmélyedés a műszaki karbantartó szakma rejtelmeiben

(x) Ugyan bizonyos jóslatok szerint a robotizálás a gyártás-termelés területén sok százezer ember megélhetési lehetőségeit veszélyezteti, de azt sokan elfelejtik, hogy ezek a gépek csakis emberi közreműködéssel tudják garantálni a termelés folytonosságát. 

Így mindenképpen megfontolandó például a termelési- és műszaki karbantartó állás Siklóson, amely egy igazán izgalmas hivatás, hiszen sokoldalúságot és pontosságot kíván. Ráadásul ez 2017-ben és 2018-ban is a hiányszakmák közé számított, ami azt jelenti, hogy ha megszerezzük a szükséges képesítést, akkor gyors elhelyezkedésre számíthatunk.

Ezek a tanfolyamok szerencsére már alapfokú iskolai végzettséggel és egészségügyi alkalmassággal is megkezdhetők, és olyan gyakorlati tudnivalókat adnak át, mint a gyártási folyamatban alkalmazott eszközök és berendezések, kenőanyagok, pótalkatrészek megfelelő kezelése.

Milyen készségek és képességek szükségesek hozzá?

Ennél a pozíciónál a leggyakrabban keresett készségek és képességek közé általában az önálló munkavégzés, a csapatjátékos attitűd, a precizitás, a pontosság, a megbízhatóság, a műszaki beállítottság és a gyors tanulásra való hajlam tartozik.

De emellett még az is előnyt jelent, ha le tudjuk olvasni a műszaki rajzot, illetve van némi felhasználó szintű (MS Office) számítógépes ismeretünk. Abban az esetben pedig, ha még nehézgépkezelői jogosítvánnyal is rendelkezünk, akkor abszolút favoritok leszünk a jelentkezés során.

Ahhoz viszont, hogy ezt a HR-esek tudtára tudjuk adni, szükség van egy szuper önéletrajzra is, amelynek a megírásához a következőkben adunk néhány tippet. 

Néhány tipp az önéletrajz megírásához

A legfontosabb rész talán az önéletrajzban a karriercél meghatározása vagy a szakmai összegzés, amelyek két külön esetben használandók: az előbbit pályakezdőként, az utóbbit pedig gyakorlott karbantartóként érdemes megírnunk.

Ezeknek a 4-6 soros összefoglalóknak a segítségével tudjuk ugyanis elérni azt, hogy a HR-es az elolvasásuk után egyből képben legyen azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk, milyen karrierünk volt, illetve mire vagyunk képesek.

Ezért fontos, hogy már ebben a részben törekedjünk arra, hogy a lehető legtöbbet tudja meg rólunk az olvasó, és ezeket a dolgokat számokkal, illetve konkrét eredményekkel is támasszuk alá. 

Emellett érdemes lehet elrejteni benne még néhány, az iparággal kapcsolatos kulcsszót is, hiszen a HR-esek és az ATS szoftverek ezeket keresik legelőször a beérkező önéletrajzokban.

Végül ejtsünk pár szót a tapasztalat részről is!

A tapasztalat szekció szintén rendkívül fontos, mivel megmutatja, hogy meg tudnánk-e birkózni a feladatokkal, és mennyire vagyunk jó szakemberek. Fontos, hogy e rész megírása során mindig fordított időrendi sorrendet használjunk, vagyis a legújabb munkahelyünkkel kezdjük a felsorolást. 

Az egyes pontoknál pedig írjunk le néhány konkrét eredményt is, hogy bebizonyítsuk az alkalmasságunkat! Ha így teszünk, biztosan találunk jó munkahelyet a Siklósállás segítségével.

Táblákat döntött, majd árokba hajtott és felborult egy autós Magyarszerdahelynél

Több közlekedési és útjelző táblát is kidöntött, árokba hajtott, majd felborult egy személygépkocsi a 74-es főúton, Magyarszerdahely közelében szombaton délelőtt.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amiben csak a sofőr utazott. Az egység autómentőre segítette a gépkocsit, az úttestet pedig megtisztította a törmeléktől – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Cseresznyés Dániel tűzoltó hadnagy – Nagykanizsa HTP)

1 nap alatt 164 sofőrt büntettek meg Zalában, akik nem kötötték be a biztonsági övüket

A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök Zala vármegyében.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Roadpol) kezdeményezésére 2023. szeptember 20-án (szerdán) a Safety Days elnevezésű baleset-megelőzési programot hajtották végre a zalai rendőrök, melynek célja az volt, hogy aznap senki ne veszítse életét Európa közútjain.

Ennek érdekében az egyenruhások fokozottan ellenőrizték Zala közútjain elsősorban a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatát. Emellett nagy hangsúlyt fektettek a szabálytalanul közlekedők kiszűrésére is.

Az egyenruhások 176 esetben tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, a szabályszegők közül 164 járművezető, 12 pedig utas volt. Őket közigazgatási bírsággal sújtották.

A járőrök a gyermekbiztonsági rendszer használatára is figyeltek. Két esetben tapasztaltak hiányosságot, ezek során helyszíni bírságot szabtak ki.

Az egyenruhások a bukósisak használatának elmulasztása miatt három motorost bírságoltak meg. Egyéb közlekedési szabálysértőkkel szemben is intézkedtek kollégáink az ellenőrzések során – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: Keszthelyi Rendőrkapitányság)

Gyurcsány: „a haza nem vigyáz ránk, az állam nem a mi államunk”

El kell mondani Magyarországnak, hogy a kormánynak van alternatívája, hogy lehet másfajta országot is teremteni, hogy van értelme a közös küzdelemnek – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt pénteki, budapesti rendezvényén.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, az általuk vállalt hazafias kötelezettségnek a középpontjában ott van, hogy a hazának új kormányra, becsületes politikára, hozzáértő, tisztességes asszonyokra és férfiakra van szüksége. Azért, hogy közösen olyan országot „teremtsünk, amely nem háborúzni kíván szellemekkel, hamisságokkal, hanem békét akar teremteni lelkekben, békét akar teremteni az országban, a különböző emberek kapcsolatában, békét akar teremteni a világban”, és barátokat, partnereket, együttműködő más országokat keres – tette hozzá.

(Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke politikai évadnyitó beszédet mond a párt rendezvényén a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2023. szeptember 22-én. MTI/Hegedüs Róbert)

Azt mondta, az emberek sokasága viszonylag egyszerű dolgokat akar, például, hogy legyen tisztességes, jól megfizetett munkájuk, ne érezzék magukat kiszolgáltatottaknak, ki tudják fizetni a számláikat, legyen méltósága, tartása az életüknek. Ma nem ilyen Magyarország, de sok tekintetben nem ilyen a nyugatos világ sem – jelentette ki.

A hatvanas, hetvenes években volt egyfajta derűje az életnek, volt egyfajta méltányos egyezség a különböző sorsú emberek, csoportok között, hogy közösen csinálnak egy jó világot, Olaszországot, Franciaországot, Németországot. Eltűnt ez a világ, „a haza nem vigyáz ránk, az állam nem a mi államunk” – tette hozzá.

Arra kérte az embereket, hogy „vegyék újra birtokba az államukat”, a nagyok, a hatalmasok, a kivételezettek, a kiváltságosok helyett teremtsék meg közösen az „emberek államát”, egy olyan hazát, amely vigyáz rájuk, amely nem basáskodik felettük. Azt javasolta a „magyaroknak, európaiaknak”: vegyék komolyan, hogy övék az állam, hajtsák azt a maguk akarata alá, és teremtsenek olyan államot, ami „miránk fog vigyázni”.

Fel kell mondani a „csendes belenyugvás éveit”, az elfogadás sehova nem vezető magatartását. „Újraosztjuk a közös jövedelmet”, a közös vagyont és a közös döntések befolyásolásának képességét – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

„Amikor azt mondom, hogy nincs mese”, fizessenek a gazdagok és vegyék tudomásul, hogy vissza fogjuk venni az ország irányításának lehetőségét, jogát és hétköznapi gyakorlatát, akkor „szó sincsen fenyegetésről, figyelmeztetésről van szó”, mert hazafias kötelesség hozzájárulni a haza üdvéhez, jólétéhez, és jobban kell annak hozzájárulni, akinek többje van – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc Horthy Miklósról beszélve azt mondta, ők nem tisztelegnek olyan államfő előtt, aki csaknem egymillió embert küldött a halálba, aki a magyarok vélt vagy valós igazságát a náci Németországgal szövetségben kereste.

„Ha nézzük” a magát „történelmi államférfivé maszkírozni kívánó kormányfő” teljesítményét, akkor „nem a haza nagyszerű felemelkedését látjuk”, hanem egy erkölcstelen hatalmi gépezetet, egy „nyikorogva is alig működő” országot, egy szétzilált gazdaságot és egy egyre súlyosabb megélhetési válságot – hangoztatta az ellenzéki politikus.

Gyorsabban apad el a forint vásárlóértéke, mint bármely nemzeti vagy közösségi valutáé Európában, a két évvel ezelőtti száz forint ma hetvenet ér, „némi kerekítéssel mondhatnám, hogy na, hát akkor ez a kétharmad” – hangsúlyozta. Egyúttal azt is kijelentette, hogy idén az átlagos infláció magasabb lesz, mint tavaly.

A magyar állam a tönkretettség, a kizsigereltség, a szakértelem, a bizalom hiánya okán, a megvertség állapotában leginkább a nem működés jelét mutatja – foglalta össze véleményét Gyurcsány Ferenc.

Beszédében nagyszerű dolognak nevezte, hogy a DK árnyékkormánya és a párt környékén olyan emberek, szakértők gyülekeznek, akik azon gondolkoznak, hogy milyen új Magyarországot akarnak. Úgy fogalmazott, felkészültek, alkalmasak, és be tudják bizonyítani: rajtuk nem fog múlni, hogy az országgal közösen megteremtsék „az emberek államát, ahol majd a haza vigyázni fog ránk”. MTI

Sofőr munkák Szekszárdon és környékén

(x) Magyarországon az elmúlt években folyamatosan nőtt a szállítási és fuvarozási szektor fontossága és ennek eredményeképpen egyre több szállító cég keresi új munkatársait. Szekszárd városa sem maradhatott ki ebből a “trendből” a helyi állásgyűjtő portálokon számos sofőr állás megtalálható.

Hogyan lehet jelentkezni szekszárdi sofőrnek?

A Szekszárdállás weboldala jó kiindulási pontnak számít. Itt érdemes gépjárművezető, fuvarozó állást keresni, hiszen megtalálhatóak a legfrissebb álláshirdetések, amelyek részletesen ismertetik a pozíció követelményeit és előnyeit.

A jelentkezési folyamat egyszerű és gyors, általában online űrlap kitöltésével, esetlegesen e-mail címre küldött önéletrajzzal történik. Egyébként az állásportál csapata készségesen segít minden érdeklődőnek a jelentkezési folyamat során. 

Ki alkalmas a sofőr munkára?

A gépjárművezetés nemcsak egy munka, hanem egy életstílus is lehet azoknak, akik élvezik az úton töltött időt, tudnak önállóan dolgozni és hajlandóak hosszú órákat vezetni. A fizikai állóképesség és a jó stressztűrő képesség is alapvető fontosságú a gépjárművezetők számára, mivel a hosszabb utak megpróbálják az ember fizikumát és pszichéjét egyaránt. 

Szükséges a jogosítvány a sofőrködéshez

Általánosságban véve a gépjárművezetői munkához Magyarországon B vagy C kategóriás jogosítvány szükséges, amelyet a megfelelő képzés után lehet megszerezni. Az E kategóriás jogosítvány lehetőséget ad a nehéz tehergépjárművek és pótkocsik vezetésére. A gépjárművezetőknek meg kell felelniük az egészségügyi követelményeknek és rendelkezniük kell a szükséges szakmai ismeretekkel is.

Példák a gépjárművezető munkára Szekszárdon

Szekszárd városa és annak környéke számos izgalmas lehetőséget kínál a gépjárművezetők számára. Az itteni munkalehetőségek között megtalálhatók helyi árukiszállítások, a regionális fuvarozások, valamint a hosszú távú nemzetközi szállítások is. 

A cégek különböző iparágakban tevékenykednek, így a gépjárművezetők számára sokféle munkalehetőség áll rendelkezésre. Például vannak pékségek, ahol a napi pékárut kell korán kiszállítani, vannak cégek, ahol az áruterítésből kell kivenni a részünket mindennap és vannak ételszállító, futár cégek is, ahol például pizzát vagy meleg ebédet kell a vendégek számára időben kivinni. 

Azok, akik a gépjárművezetői karrierjüket Szekszárdon szeretnék elkezdeni vagy folytatni sokféle előnyre számíthatnak. Ezek közé tartozik a rugalmas munkaidő, a versenyképes fizetés és az esély a szakmai fejlődésre. 

A szekszárdi álláskereső portálok biztosítják a minőségi gépjárművezetői állásokat a városban. Ha érdekeltek vagyunk ebben a munkakörben és készen állunk egy új kihívásra ezen a területen, akkor ne habozzunk jelentkezni valamelyik álláshirdetésre!

Ezekkel a személyes adatokkal kereskednek az internet sötét oldalán

(x) A személyes adatok védelmének fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Sajnos az internet sötét oldalán, a dark weben a kiberbűnözők ilyen adatokkal kereskednek, és vannak, akik így nagyon komoly bevételre tesznek szert.

Aki szeretné elkerülni, hogy virtuális adatai a fekete piacra kerüljenek, annak érdemes tájékozódnia a Sybell oldalán az IT biztonságról. A hackerek rengeteg mindenre pályáznak, igyekeznek megkaparintani Gmail fiókok jelszavait, bankkártyák adatait és még számos féltve őrzött adatot.

Mennyiért kínálják a személyes adatokat?

A közelmúltban a Privacy Affairs készített egy felmérést. 2022 és 2023 februárja között vizsgálták, hogy mennyit kértek a kiberbűnözők a különféle személyes adatokért.

Egy Gmail fiók nagyjából 20 ezer forintért megkaparintható. Bankkártya adatokért dupla ennyit kérnek, a PayPal e-mail cím/jelszó párosokat viszont meglepően olcsón adják. 50 bejelentkezési adathoz kevesebb mint 50 ezer forintért bárki hozzáférhet, aki a dark weben alaposan szétnéz.

Vannak sokkal olcsóbb adatok is

A Netflix fiókok árfolyama 10 ezer forint környékén alakul. Az HBO fiókokat sokkal kevesebbre taksálják, ezeket ezer forintért árulják.

Az Instagram, Facebook profilokat 9, illetve 10 ezer forintért kínálják megvásárlásra. Instagram oldalhoz követőket is lehet vásárolni, 1000 forintba kerül 1000 követő. Az persze kérdéses, hogy ezek a követők mekkora aktivitást fognak mutatni, akinek azonban pusztán a számok fontosak, azok olcsón hozzájuthatnak nagy követőtáborhoz. Lehet egyébként YouTube feliratkozókat, sőt, videómegtekintést is vásárolni az internet sötét oldalán.

Illegális útleveleket is kínálnak a kiberbűnözők

Nemcsak különféle online hozzáféréseket, hanem illegális útleveleket is be lehet szerezni a dark weben. Egy orosz útlevélmásolat 30 ezer forint körüli összegbe kerül, az amerikai zöldkártya 160 ezer forintba kerül. Lehet EU-s útlevelet is vásárolni, ám ehhez már jóval tehetősebbnek kell lenni. Egy ilyen hamis dokumentumért már hétszámjegyű összeget kell kifizetni.

Ezekre az adatokra kell nagyon vigyázni

Egyre szélesebb azon személyes adatok köre, amiket a dark weben áruba bocsátanak. Régebben elsősorban hamis igazolványokkal, hitelkártyák és bankkártyák adataival kereskedtek, ma azonban már ennél sokkal több mindenhez hozzá lehet férni. Lehet malware kártevőket és zsarolóvírusokat is venni, amelyekkel akár milliós nagyságrendű váltságdíj követelhető.

A Gmail fiókok, a közösségi oldalak felhasználónév/jelszó párosai, a kriptovaluta számlák és a különféle webes szolgáltatásokat nyújtó felületeken megadott adatok is érdeklik a hackereket. Éppen ezért ahol lehet, érdemes beállítani a kétfaktoros azonosítást, és egy jelszót nem szabad több különböző felületen is használni.

1 167 168 169 170 171 917