Először ad koncertet Magyarországon a Zalában fellépő Matteo Bocelli, Andrea Bocelli fia

Jövő héten startol az Örvényesvölgy Fesztivál nemzetközi sztárokkal és kulturális programokkal. Fellép Matteo Bocelli is.

Matteo Bocelli az Örvényesvölgy Fesztiválon adja élete első magyarországi koncertjét, a szombathelyi szimfonikus zenekar kíséretében. Bocelli európai turnéja részeként érkezik a zalai dombok közé. Az Örvényesvölgy Fesztivált június 28-30. között rendezik meg négy nemzetközi és megannyi hazai fellépővel, három színpadon, családias hangulatban, zenei, irodalmi, turisztikai és gyermekprogramok sokaságával.

(Matteo Bocelli. Fotó: Erhardt László)

Matteo Bocelli a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarral lép fel a zalai dombok között tartott Örvényesvölgy Fesztiválon június 29-én. Bocelli európai turnéjának egyik állomásaként látogat Magyarországra, ahol még soha adott koncertet. A szervezők felajánlották, hogy repülővel hozzák Sármellékre, ám Matteo Bocelli úgy döntött, hogy a csapatával és a felszerelésével együtt turnébusszal érkezik Zalacsányba. Az ágyakkal és lakosztállyal is berendezett busszal előző éjszaka indulnak a lengyelországi Wroclawból, hogy reggel 10 órára a zalai dombok völgyébe érve, a fesztiválnak is helyszínt adó Pálos Resort birtokán reggelizzenek az itt élő negyven dámszarvassal együtt.

A szombathelyi zenekar Pejtsik Péter vezetésével különleges hangszerelésekkel már készül a közös koncertre. A világsztár és a magyar zenészek Zalában találkoznak majd először, ám lehetőségük lesz, hogy órákig próbáljanak közösen a fellépés előtt.  

(Az Örvényesvölgy Fesztivál. Fotó: Katona Tibor)

A nemzetközi fellépők sorát erősíti még a soul énekes, Steffen Morrison és a gitárvirtuóz, Giacomo Turra, valamint a néhány éve a magyar sikerlistákat is vezető Morris Madrone, aki Los Angelesből érkezik Zalacsányba. Az énekes lazára veszi a látogatást, a fellépés előtt zenekarával autót bérelnek és bejárják a Balaton partját.

Ahogy a fellépők, úgy a közönség is egyre nemzetközibb Zalában: idén már Chiléből, Ausztráliából, az USA-ból, Nagy-Britanniából, Spanyolországból, valamint a szomszédos Ausztriából és Szlovákiából is vonz vendégeket a különleges zenei felhozatal.

(Fotó: Örvényesvölgy Fesztivál)

A programok idén három színpadon és három további helyszínen zajlanak, a zenei koncertek mellett pedig kiemelt figyelmet kapnak a családi programok – ráadásul a belépés a 12 év alattiaknak ingyenes, a 25 év alattiak és 65 év felettiek pedig 50% kedvezménnyel vehetnek még jegyeket” – mondta el Badacsonyi Tamás, fesztiváligazgató.  

Az esemény kulináris szempontból is kiemelkedő: több neves környékbeli étterem mutatkozik be fogásaival, a kitűnő zalai borok mellett pedig francia pezsgőket és champagne-okat is kóstolhatnak a zenészek és a látogatók egyaránt.

A részletes program a fesztivál honlapján érhető el: www.orvenyesvolgy.hu