Vasrúddal támadt a tolvaj Kanizsán
A 35 éves nagykanizsai férfi 2023. november 06-án hajnalban Nagykanizsán bolyongott, amikor egy pékség bejáratánál észrevett egy éppen áruszállítást végző, nyitott állapotban őrizetlenül hagyott kistehergépkocsit.
A vádlott a járműből kivett 2 rekesz péksüteményt, kerékpárja csomagtartójára erősítette, majd haza indult.

A későbbi áruszállítás során a gépkocsi vezetője felfigyelt a rekesszel megrakott kerékpárját toló vádlottra, ezért megállt, és felszólította a vádlottat a rekeszek visszaadására.
A vádlott azonban indulatos szóváltásba került az áruszállítást végző férfivel, és szóbeli fenyegetőzés közepette egy másfél méteres fém rúddal a férfi feje irányába ütött. A férfinek sikerült a vasrudat elkapni, és kicsavarni a vádlott kezéből, ennek során azonban könnyű sérülést szenvedett.
A többszörös visszaesőnek számító vádlottat a cselekményt követően őrizetbe vették, majd letartóztatták.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfivel szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat, melyben 1 év 8 hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A pékáruval teli rekeszek eltulajdonítása szabálysértést valósított meg – tudatta honlapunkkal kedden dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
Kapcsolódó