Ittas elektromos rollereseket bírságoltak meg, tiltottak el a vezetéstől Zalában
Ittasan, elektromos rollerrel – akár a jogosítványunk is bánhatja.
A Zalaegerszegi Járásbíróság két ügyben is jogerős ítéletet hozott, amelyekben a vádlottak alkoholos befolyásoltság alatt vezettek elektromos rollert.

Az első ügy vádlottja 2024 júniusában, este 11 órakor, éjszakai látási viszonyok között vezette bérelt elektromos rollerét Zalaegerszegen a Göcseji út egyik járdaszakaszán, amikor fékeznie kellett. Közepes fokú ittassága, s a helytelenül megválasztott sebesség miatt azonban elvesztette uralmát a jármű felett, megcsúszott és elesett. A férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A második ügy vádlottja 2024 novemberében szintén a vármegyeszékhelyen közlekedett, amikor hátsó világítással nem rendelkező elektromos rollere miatt a rendőrjárőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával ellenőrzés alá akarték vonni.
A férfi nem állt meg, ezért a rendőrök az autó lehúzott ablakán keresztül szóban is felszólították a megállásra. A vádlott ennek sem tett eleget, rollerével először egy társasház parkolójába hajtott, majd további 10 percig menekült a járőrök elől. Az intézkedés során megállapították, hogy a vádlott enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.
A Zalaegerszegi Járásbíróság a két ügy vádlottját bűnösnek találta ittas járművezetés bűntettében, ezért velük szemben pénzbírságot – 156.000 forintot és 180.000 forintot – szabott ki, valamint eltiltotta őket a közúti járművezetéstől 4, illetve 5 hónapra – tudatta honlapunkkal pénteken dr. Bartalné dr. mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
Kapcsolódó