Éheztette kutyáit egy zalai nő
A 46 éves pölöskei nő több éve tartott hét kutyát otthonának udvarán, azonban veszettség elleni oltásuk iránt hiányosan intézkedett, megfelelő mennyiségű és minőségű élelemmel nem látta el őket, valamint parazitamentesítésüket, néhányuknak pedig chip-el való ellátását is elmulasztotta.
A tartós, több hónapig tartó elégtelen ellátás következtében a kutyák közül több is lesoványodott, alultáplált állapotba került.

2023 júliusában állatvédők figyeltek fel a vádlott által tartott egyik eb súlyosan sovány állapotára, az állat ekkor a vádlott beleegyezésével orvosi kivizsgáláson esett át, amely során megállapítást nyert, hogy az eb rossz állapota nem betegségre, hanem hiányos táplálására vezethető vissza.
Az állatvédők felhívták a vádlott figyelmét a megfelelő takarmányozás szükségességére, ennek ellenére közel egy év elteltével – 2024 áprilisában – az állat ugyanolyan gyenge kondícióban volt.
A nyomozó hatóság által 2024 júniusában tartott szemle alkalmával megállapítást nyert, hogy a vádlott kutyái közül két másik is az átlagosnál gyengébb kondícióban található, bordáik kirajzolódtak, hasuk beesett, ez az állapotuk pedig az igazságügyi szakértő által 2024 szeptemberében tartott szemle alkalmával is fennállt.


Az állatok súlyos lesoványodása azért következett be, mivel a vádlott rendszertelenül, és nem megfelelő mennyiségű, minőségű takarmánnyal etette őket, ezzel pedig veszélyeztette az egészségüket.
A kutyák állapotának huzamosabb ideig tartó fennállása az állatok egészségének károsodásához, végső esetben halálához vezethetett volna.
A nő ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Ügyészség)