Roadpol – A teherautók és buszok vezetőinek harmada követett el szabálysértést

A teherautók és a buszok vezetőinek csaknem harmada követett el szabálysértést az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (Roadpol) múlt heti országos akciójának mérlege szerint – közölte a honlapján a rendőrség kedden.

A rendőrök célzottan a nehéz-tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrizték a Roadpol Truck & Bus elnevezésű akcióban. Kiemelt figyelmet fordítottak a vezetési és pihenőidő, továbbá a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok betartására, továbbá a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták.

A járőrök 6964 tehergépkocsit és 670 autóbuszt ellenőriztek, és 2195 alkalommal állapítottak meg jogsértést, azonnali közlekedési korlátozást tizenegy nehéz tehergépkocsi esetében rendeltek el.

A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 189, a jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatban 208 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 181 alkalommal intézkedtek.

A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzésekor tíz esetben vetődött fel alkoholfogyasztás gyanúja, 370 alkalommal nem használták a biztonsági övet, 414 jármű vezetője pedig túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok esetében a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt tizenöt, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig tizenhat alkalommal kellett intézkedni. Az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 49 esetben nem használták a biztonsági övet, tizenheten pedig túllépték a megengedett legnagyobb sebességet. MTI

Ismét egy olyan kanizsai sofőr bukott le, akinek soha nem volt jogosítványa

Az egyenruhások 2023. november 8-án (szerdán) éjszaka 21 óra 15 perckor Zalakomárban ellenőrizték egy személyautó vezetőjét.

Az igazoltatás során megállapították, hogy a 32 éves nagykanizsai sofőr annak ellenére ült volán mögé, hogy soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel.

A rendőrök a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a hatályba lépett szigorítás alapján 2021. május 14-től eltiltási határozat nélkül is őrizetbe kerülhetnek azok a járművezetők, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel – tudatta a police.hu-n csütörtökön a ZVMRFK.

Kapcsolódó

Két előzgető sofőrnek két hónapra „ugrott a jogsi” Kanizsánál

Pénzbírságot, eltiltás is „kaptak jutalmul” a szabálytalanul előzgetők.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőrei 2023. november 7-én két szabálytalanul előző sofőrt is kiszűrtek a forgalomból, akik a 7-es számú főúton, a szabadhegyi elágazó felé közlekedtek és a kihelyezett „Előzni tilos!” jelzőtábla, valamint a felfestett záróvonal ellenére megelőzték az előttük haladó járművet.

A tetten ért járművezetőket az egyenruhások előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol két hónapra eltiltották őket a járművezetéstől, valamint pénzbírságot szabtak ki velük szemben.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az útra felfestett záróvonal, valamint a közlekedési tábla tiltó jelzése ellenére soha ne kezdjenek előzésbe!

Kizárólag akkor kezdjék meg az előzést, ha meggyőződtek róla, hogy azt biztonsággal be is tudják fejezni! Vigyázzanak magukra és egymásra!

…hogy mindenki hazaérjen! hívta fel a figyelmet a Rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

Halálos baleset történt a 7-es főúton a galamboki elágazónál

Egy hét alatt öten vesztették életüket közlekedési balesetben Zalában.

Összeütközött két személyautó Galambok közelében, a 7-es főút és a 6805-ös út kereszteződésénél szombaton éjszaka 22 óra után.

Az egyik járműből kiesett egy ember, akit a vízelvezető árokban találtak meg a műszaki mentést végző nagykanizsai és zalakarosi hivatásos tűzoltók.

(Helyszíni fotók: Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság/Nagykanizsa HTP)

Egy másik ember beszorult ugyanebbe a gépkocsiba. Őt feszítővágóval szabadították ki az egységek, amelyek áramtalanították is az autókat.

A munkálatok idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt. A helyszínre érkeztek a mentők is – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A zalai rendőrség szombaton éjszaka 22 óra 31 perckor a police.hu-n számolt be a balesetről.

Közúti közlekedési baleset történt Galambok közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.

Közlekedési baleset történt 2023. november 4-én 21 óra 30 perc körül a 7-es számú főút 194-es kilométerszelvényében. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben. A forgalmat Galambok felé terelték el a rendőrök – írták.

Honlapunk a úgy értesült, hogy a baleset során egy ember életét vesztette. A tragédiával kapcsolatosan vasárnap levelet írtunk a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak, ahonnan az alábbi választ kaptuk.

Elektronikus úton a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy a rendelkezésre álló információk szerint 2023. november 4-én 21 óra 30 perc körül, a 7-es számú főút és a 6805-ös számú mellékút kereszteződésében két személyautó ütközött össze. A baleset következtében a Csákány irányából a 7-es számú főút felé közlekedő személygépkocsiban utazók közül egy 27 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, a járművet vezető férfi és egy további férfi utas pedig nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek. A baleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. (Cséber Benjamin Zala Vármegyei RFK sajtóreferens.)

A mostani tragédiát megelőzően Zalában az elmúlt egy hét alatt négy ember vesztette életét közúti balesetben. Az Alsónemesapátinál történt baleset során hárman vesztették életüket, míg a Bocfölde és Sárhida közötti útszakaszon történt tragédia bekövetkezésekor egy fiatal halt meg.

Országos akció keretében ellenőrzi a tehergépkocsikat és a buszokat a rendőrség

Országos közlekedési akciót tart a rendőrség a jövő héten, ezért hétfőtől a nehéz tehergépkocsik és a buszok vezetői ellenőrzésre számíthatnak – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.

A tájékoztatás szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tart a rendőrség országos akciót november 6. és 12. között.

A rendőrök ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítanak a vezetési- és pihenőidővel, továbbá a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására, de vizsgálják a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is. MTI (Fotó: police.hu)

Baleset a Platán soron – Segítséget kér a rendőrség!

Egy újabb autós Kanizsán, aki balesetet okozott és elhajtott.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság 20000/34481/2023. ideiglenes számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. október 30-án 21 óra és október 31-én 12 óra közötti időben Nagykanizsán, a Platán sor 2. szám alatti ingatlan parkolójában anyagi kárral járó közlekedési baleset történt. Egy ismeretlen személy vélhetően hátramenetet hajtott végre egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművel, amikor nekiütközött egy ott parkoló Toyota Corolla típusú személygépkocsi bal oldalának.

Az esetet követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy az ismeretlen sofőr, vagy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ugrott a jogsi a Platán soron

A járőrök 2023. november 1-én (szerdán) éjszaka 22 órakor ellenőriztek egy személyautóval közlekedő 45 éves helyi férfit Nagykanizsán, a Platán soron.

A sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították, vezetői engedélyét elvették, és büntetőeljárást indítottak ellene.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten felhívja a figyelmet a zéró toleranciára, mely az alkoholfogyasztás teljes tilalmát jelenti a gépjárművek vezetői részére. A szeszes italok negatívan hatnak a járművezetésre és így a közlekedés biztonságára, fogyasztása után növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. 

…hogy mindenki hazaérjen! hívta fel a figyelmet a Rendőrség honlapján a ZVMRFK.

Kapcsolódó:

Ittas, jogsi nélküli sofőr bukott le a Kórház utcában

Az egyenruhások 2023. október 28-án (szombaton) hajnali 2 óra 23 perckor Nagykanizsán, a Kórház utcában ellenőrizték egy személyautó vezetőjét.

A rendőrök az igazoltatás során megállapították, hogy a 37 éves sofőr annak ellenére ült volán mögé, hogy nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, emellett vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A rendőrök a helyi férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárást indítottak ellene – közölte a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

A tolvajok is készülnek Mindenszentekre és Halottak napjára

Autófeltörésekre, virág, koszorú lopásokra készülnek a tolvajok.

A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít az ünnep nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére, és fokozott óvatosságot kér a temetőkbe látogatóktól.

Közeleg a Mindenszentek és a Halottak napja, amikor sokan látogatják meg a temetőket. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a temetők környékén ilyenkor gyakrabban fordulnak elő gépkocsifeltörések, kerékpárlopások, illetve gyakran lopnak el a sírokról virágot, koszorút, esetleg őrizetlenül hagyott táskát.

Ebben az időszakban zsúfoltabbak lehetnek a tömegközlekedési eszközök, amelyeken különösen figyelni kell a zseblopások elkerülésére.

Táskáját soha ne hagyja őrizetlenül, értékeit tartsa testközelben, amikor tömegközlekedéssel utazik! Az autóban ne hagyjon látható helyen mobiltelefont, értékes tárgyakat!

A közúti forgalom ezekben a napokban a többszörösére nőhet. Induljon el időben, indulás előtt lehetőség szerint tájékozódjon az esetleges forgalomkorlátozásokról, terelésekről. Vezetés közben legyen türelmes, kerülje a felesleges kockázatvállalást!

Autója műszaki állapotát indulás előtt ellenőrizze és vegye figyelembe az őszi időjárási viszonyokat, annak megfelelő sebességet válasszon! Korábban sötétedik, különösen figyeljen a gyalogosokra, kerékpárosokra!

A temetők környékén – elsősorban a forgalom segítése és a bűncselekmények megakadályozása érdekében – fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani.

Legyen körültekintő, vigyázzon értékeikre, hogy ez a néhány nap valóban a kegyeletről és megemlékezésről szóljon! – hívta fel a figyelmet a Rendőrség.

Ittas sofőrök Kanizsán, jogsi nélkül vezetett Zalakomárban

Két ittas sofőrnek ugrott a jogosítvány, a zalakomári férfinek soha sem volt, úgy vezetett.

A rendőrök 18 óra 10 perckor egy személygépkocsival közlekedő 51 éves helyi lakost ellenőriztek Nagykanizsán szerdán. A sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították, vezetői engedélyét elvették, és büntetőeljárást indítottak ellene.

A rendőrök csütörtökön a délutáni órákban egy személygépkocsival közlekedő 48 éves zalakarosi lakost ellenőriztek Nagykanizsán, a Balatoni úton. A sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították, vezetői engedélyét elvették, és büntetőeljárást indítottak ellene.

Az egyenruhások csütörtökön délelőtt 9 óra 25 perckor Zalakomárban, az Attila úton ellenőrizték egy személyautó vezetőjét. Az igazoltatás során megállapították, hogy a 22 éves sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ennek ellenére ült volán mögé. A rendőrök a helyi lakost előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a hatályba lépett szigorítás alapján 2021. május 14-től eltiltási határozat nélkül is őrizetbe kerülhetnek azok a járművezetők, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyelközölték a Rendőrség honlapján a zalai zsaruk.

1 15 16 17 18 19 118