Kerítés, fásítás is lesz Kanizsa legújabb játszóterénél

Fásítással is teszik jobbá Nagykanizsa új játszóterét.

Nemrég a nagykanizsai polgármester Facebook bejegyzését adtuk közre a napokban, miszerint átadásra került a Kanizsa Aréna mellett a város új játszótere.

A várost vezető ÉVE (Éljen VárosuNk Egyesület) a napokban újabb információkat osztott meg Facebook oldalán a játszótérrel kapcsolatban.

„Átadásra került Nagykanizsa legújabb játszótere!

Külön öröm számunkra, hogy egy befogadó játszótér épült, amely lehetővé teszi, hogy fogyatékkal élő és ép gyermekek együtt, egy helyen tudják élvezni a játék örömét.

A játszótér a Kanizsa Aréna és a Kanizsa Centrum bevásárlóközpont között épült. A Szerencsejáték Zrt. támogatásával megvalósult fejlesztéshez önkormányzatunk több mint 7 millió forinttal járult hozzá.

A következő másfél hónapban még befejezésre kerül az egyik, járdakapcsolat, és megépül a kerítés a játszótér köré. A játszótér mellé tervezzük a fásítást is, mely a későbbiekben jól kiegészíti a telepített napvitorlákat.

Sok örömet kívánunk az új játszótér használatához, mely már birtokba vehető a gyermekeknek.” – írták. (Fotók: ÉVE – Facebook)

Átadták a Kanizsa Aréna mellett épült új játszóteret

„Átadtuk a Szerencsejáték Zrt. „A játék összeköt!” program keretében felajánlott befogadó játszóterét Nagykanizsán.

Egy település, így Nagykanizsa jövőjét is a családok és a gyerekek jelentik, ezért kiemelt törekvésünk az „élhető város” létrehozása. És ebben a legfontosabb a gyermekek fejlődését és integrálódását biztosító játéklehetőség megteremtése.

Mert a gyermekeknek a játék nélkülözhetetlen tündérvilág, mely megtanítja őket a cselekvés művészetére, egymás megismerésére és elfogadására. Nagy köszönet illeti a Szerencsejáték Zrt-t, amiért a „Vár” tematikával lehetővé tette, hogy megnyissa kapuit egy befogadó játszótér.” – közölte Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotók: Balogh László – Facebook)

Harcászati gyakorlatot tart a honvédség Nagykanizsán

Fokozott hanghatás!

A Magyar Honvédség 5. Területvédelmi Ezred 48. Terület Védelmi Zászlóalj (Zala Vármegye Nagykanizsa) harcászati gyakorlati foglalkozást hajt végre vaklőszerrel a nagykanizsai honvédségi gyakorlótéren.

A gyakorlat időpontja: 2023. október 12. (csütörtök) 9:00 és 22:00 óra között.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

A lakosság megértését és türelmét köszönik!

(Forrás: nagykanizsa.hu)

(A fotó illusztráció)

Havi 20 ezres felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak a Nagykanizsai és a Letenyei járások területén lakcímmel rendelkező, PEN-hallgatók

Október 15-ig várják a pályázatokat.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíj támogatás szabályairól szóló 3/2016. (II.3.) önkormányzati rendelete alapján a Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban tanulmányokat folytató, a Nagykanizsai és a Letenyei Járás területén állandó lakcímmel rendelkező hallgatók részére.

Pályázók köre: A Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban mérnökinformatikus -, vízügyi üzemeltetési mérnök, illetve turizmus-vendéglátás szakon az első diploma megszerzése érdekében BSc képzésben nappali tagozaton tanulmányokat folytató, a Nagykanizsai és a Letenyei Járás területén állandó lakcímmel rendelkező, a 2023/24-as tanév I. félévében I.-II.-III.-IV. éves hallgatók.

(Fotó: archív: a Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ)

A felsőoktatási ösztöndíj havi összege: 20 000 Ft.

A felsőoktatási ösztöndíj egy tanulmányi félévre, az I. félév esetén szeptember 1.- január 31. közötti 5 hónapra szól, folyósítására egy összegben kerül sor.

A jogosultság feltétele: A „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíj (továbbiakban: felsőoktatási ösztöndíj) támogatásban minden félévben évfolyamonként 20 hallgató részesülhet, aki a Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban az első diploma megszerzése érdekében BSc képzésben nappali tagozaton mérnökinformatikus-, turizmus – vendéglátás, vagy vízügyi üzemeltetési mérnök alapszakon folytat tanulmányokat,

a) első féléves hallgató esetén: a három alapszakot együttesen vizsgálva a 20 legmagasabb felvételi pontszámot elért hallgató, akinek felvételi pontszáma 300 pontnál nem lehet alacsonyabb,

b) legalább egy eredményes félévet befejezett hallgató esetén: a három alapszakot együttesen vizsgálva a 20 legmagasabb tanulmányi átlagot elért hallgató, akinek súlyozott tanulmányi átlaga legalább 3,00.

A pályázat benyújtásának módja: A pályázati dokumentációt személyesen vagy postai úton lehet benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánigazgatási Csoportjánál (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)

A pályázatról további információ kérhető személyesen vagy telefonon a Polgármesteri Hivatala Humánigazgatási Csoportjánál (Pőczéné Faics Gabriella, tel: 20/849-2442).

Beadási határidő: 2023. október 15.

Pályázati dokumentáció részei:

• Kérelem a „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíj igényléséhez (letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról)

• hallgatói jogviszony igazolás

• az előző félévről a lezárt leckekönyv másolata, vagy az azzal egyenértékű azonos információkat tartalmazó elektronikus dokumentumnak az illetékes tanulmányi osztály által aláírt és lepecsételt eredeti példányát

• első éves hallgató esetén a felvételi pontszám igazolása (Forrás: eKanizsa)

Nagykanizsa nem lesz többé a csőtörések városa?

Megszűnnek a gyakori csőtörések ennek a most zárult nagykanizsai projektnek köszönhetően.

Mintegy 900 millió forintból korszerűsítették a csatornahálózatot Nagykanizsán: két sűrűn lakott utcában százévesnél idősebb ivóvízvezetéket is ki kellett cserélni – tájékoztatta a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. az MTI-t.

A közlemény szerint a város önkormányzata a Teleki utca és a Platán sor víziközmű-hálózatának rekonstrukciójára csaknem 641 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program keretében. A projekthez további 289 millió forint saját forrást biztosított a város közgyűlése.

(Fotó: archív. Csőtörés a nagykanizsai Platán soron. Fénykép: S. Varga György/KanizsaPress)

A tervezési és a kivitelezési feladatokat a Szabadics Építőipari Zrt. és az Aquaprofit Tervező és Építő Zrt. konzorciuma nyerte el. A munkálatokat áprilisban kezdték el, és szeptember végére fejezték be, a vezetékcseréken kívül három új, energiatakarékos nyomásfokozó szivattyút is telepítettek a hálózatba.

A közlemény kitér arra is, hogy Nagykanizsán a teljes vízelosztó hálózat hossza 154 kilométer, amelynek csupán 38 százaléka épült műanyagból, a fennmaradó rész azbesztcement és acél vezetékekből áll. A vezetékhálózat 60 százaléka azonban 50-75 évvel ezelőtt lett kiépítve, a vezetékek életkora már jelentősen meghaladta az építéskor előirányzott időtartamot.

(Fotó: archív. Ivóvíz vezeték-hálózat felújítása a nagykanizsai Platán soron 2023. május közepén)

A teljes nagykanizsai ivóvízhálózat 10 százaléka sorolható csak a jó minősítésű kategóriába, 30 százaléka közepes, 60 százaléka pedig rossz állapotú.

A Teleki utcán és a Platán soron 3,7 kilométer hosszúságban kicserélt vezetékek 70 százaléka a rossz állapotú kategóriába tartozott, 70-100 éve fektették le őket. Szinte havonta történtek csőtörések, elsősorban a Teleki utcán, ahol több mint 100 éves csővezetékeket váltottak fel a most elkészült beruházás során – közölte pénteken az állami hírszolgálat.

Három utca útburkolatát és egy járdát raknak rendbe Kanizsán

„Megszületett a döntés, hamarosan megújul az Erkel Ferenc utca útburkolata és járdája, valamint a Halvax és Belus József utcák útburkolata.

A kivitelezési munkákat a VIA Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. végzi el az erre rendelkezésre álló közel 30 millió forintból.

Polgármesterként minden útfelújítás, járdaépítés nagy öröm számomra. Bízom benne, hogy ez a beruházás is javítani fogja az érintett utcákban élők mindennapjait.” – közölte Facebook oldalán csütörtökön Balogh László nagykanizsai polgármester.

Kapcsolódó

Kátyúznak Nagykanizsán

„Én kértem, a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. pedig megcsinálja.

Zajlanak a kátyútlanítási munkálatok a Csengeryn, a Kisfaludy és Szemére utcák között. Közlekedjünk figyelmesen ezen a szakaszon is!” – közölte Facebook oldalán kedden Berta Krisztián, az ÉVE önkormányzati képviselője. (Fotók: Berta Krisztián – Facebook)

737 milliós közvilágítás korszerűsítés indul Nagykanizsán hitelből

Hamarosan elindul a nagykanizsai közvilágítás korszerűsítése! Egy hatalmas lépéssel zöldebb lesz Kanizsa.

„A várost vezető ÉVE frakció döntései alapján végre Nagykanizsán is megtörténik a helyi közvilágítás korszerűsítése! A kivitelezés eredményeként az elektromos áramfogyasztás felére csökken, csökken a CO2 kibocsátás. Belterületen új lámpatestekkel is bővül a hálózat, és javul a megvilágítás minősége. Így jelentős lépést teszünk a klímavédelem terén, de egyben csökkennek a fenntartás költségei is, ami 100 millió forintnál is magasabb megtakarítást is jelenthet évente.

A város az elmúlt ciklusokban elmaradt ezzel a fejlesztéssel a többi nagyvároshoz képest, de frakciónk tavaly elkezdte a tervezési és engedélyezési munkákat, és az adott pillanatban elérhető legkedvezőbb konstrukciót kiválasztva döntött a megvalósítás mellett.

(A nagykanizsai Fő út éjszaka. Fotó: archív. Kummer Nándor)

Először bérleti konstrukcióban gondolkodtunk, de a tavalyi energiaválság miatt idén lehetőség nyílt egy kedvezményes kamatozású hitelkonstrukció igénybevételére, amit ki is használtunk. A várhatóan október elején induló beruházás közel 737 millió Ft-ba kerül, melyet hitelből finanszíroz a Via Kanizsa Zrt.

A beruházás jövő tavasszal készül el teljesen, de már ezen a télen jelentős megtakarítás lesz elérhető a folyamatos munkavégzés miatt.

A munka során 5542 db hagyományos lámpatestet cserél a vállalkozó (jelenleg 705 db már LED-es lámpatest). Elvárás volt a tervezők felé a gyalogátkelőhelyek erősebb megvilágítása a szabványoknak megfelelően.

Néhány helyen bővítés is megvalósul: Felsőerdő utcában 6 lámpatest, Balaton utcában 4 lámpatest, Kalmár és Európa Tanács utcákban 15 lámpatest, Vásár utcában 3 lámpatest, Laktanya utcában 8 lámpatest, Alkotmány, Forrás, Bajcsy-Zsilinszky, Nagyrác és Pivári utcákban 1-1 db új lámpatest.

Az idén végzett intézményi energetikai korszerűsítésekkel a város valóban hatalmas lépésekkel halad a környezeti fenntarthatóság irányába. Egy zöldebb, fenntarthatóbb Nagykanizsáért dolgozunk!” – közölte Facebook oldalán szerdán az Éljen VárosuNK Egyesület.

Új játszótér épül a Kanizsa Arénánál

A „Játék összeköt” program keretében, a Szerencsejáték Zrt. felajánlásából hamarosan egy befogadó, új, az Eötvös-térihez hasonlóan játékelemekben bővelkedő, a mesék világát idéző játszótér születik Nagykanizsán az Aréna melletti területen. A játszótér a fogyatékossággal élő és ép gyermekek együtt játszásának lehetőségét biztosítja majd, hiszen a játék összeköt.

A beruházást pályáztatás útján a Szerencsejáték Zrt. bonyolította le, és saját műszaki ellenőri csapatuk ellenőrzi a végrehajtást. A játszótér játéktartalmát együttesen alakítottuk ki, és a Szerencsejáték Zrt. kifejezetten erre a helyszínre, a Kanizsa Aréna melletti területre gyártatta le azokat egy magyar céggel.

Városunk a program megvalósításához az alábbiakat vállalta és biztosította:

  • Megfelelő alapterületű (min. 300 m2) helyszín;
  • Javaslattétel a megvalósítandó játszótér tematikájára; Nagykanizsa a „VÁR” tematikát választotta;
  • A befogadó játszótér akadálymentes megközelítése;
  • A létesítendő ivókút ivóvízbekötésének kiépítése;
  • Munkaterület átadása.
  • Előzetes kötelezettségvállalás a létesítmények a műszaki átadás-átvétellel egyidőben történő tulajdonba vételére;
  • Átadást követően a játszótér üzemeltetése, karbantartása;
  • Játszótér kerítéssel való ellátása a későbbi rongálások megelőzése érdekében;
  • Szavatossági, jótállási jogok gyakorlása, utó-felülvizsgálati eljárás lebonyolítása.

A játszótér költségeinek döntő részét a Szerencsejáték Zrt. biztosítja, mintegy 80 millió forint értékben, de az önkormányzatunk egy korábbi döntését követve városunk is hozzájárul ahhoz 4,3 millió forinttal, a kapcsolódó fejlesztések, vagyis a járda, a kerítés és az ivóvíz-vezeték kiépítésének költségeit állva.

A holnapi munkaterület átadását követően szeptember 20-án el is kezdődnek a munkálatok, és várhatóan október 18-ától a játszóteret már birtokukba is vehetik a gyerekek – közölte hivatalos Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester.

Területfejlesztési miniszter: legalább 50 ezres városnak kellene lennie Nagykanizsának

Nagykanizsára hívták Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert, ezt mondta.

A következő évek feladata, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, kereteket, amelyekkel a különböző régiók a saját helyzetüknek megfelelő elbánásban részesülhetnek a fejlesztéspolitikában – mondta Navracsics Tibor pénteken Nagykanizsán.

A területfejlesztési miniszter a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórumán arról beszélt, hogy a jelenlegi fejlesztéspolitika a közigazgatási határokhoz igazodik, holott a szolgáltatási határok ezzel nem esnek egybe. Nagykanizsa is ennek kárvallottja, hiszen a Nyugat-Dunántúlon belül a legkevésbé fejlett régióhoz tartozik, ugyanakkor a dinamikusabban emelkedő dél-dunántúli régióval határos. A jövő egyik feladata, hogy hogyan írhatók felül a közigazgatási és szolgáltatási határok közötti különbségek, hogyan csökkenthető elszigetelő erejük – jelezte Navracsics Tibor.

Előadásában kifejtette: a magyarországi régiókban a 2004-es európai uniós csatlakozás óta változó ütemmel indult a felzárkózás folyamata, amiből Budapest messze kiemelkedik. A legfontosabb tanulság, hogy az uniós kohéziós politika legfőbb haszonélvezői a nagyvárosok és azok térségei, ahová pedig az uniós és nemzeti felzárkóztatási programok forrásai kerültek, mégsem tudtak kitörni a pozíciójukból, és ez egész Európára igaz.

„Küzdenek ma a magyarországi régiók”, a dél-dunántúli például a rendszerváltás óta kudarctörténet. Pécs valaha a Dunántúl egyik gazdasági motorja, térségszervező ereje volt, ma pedig „a magyar gazdaság egyik tartós betege”, ezért is kihívás, hogy erre milyen megoldást lehet találni – fogalmazott Navracsics Tibor.

Kifejtette azt is, hogy az egy főre eső nemzeti össztermékben is Budapest tölt be kiemelkedő helyet, mintegy 5,1 millió ember napi vagy majdnem napi szinten a fővároshoz van kötve munkáját, lakhatását, ügyintézését illetően. Csak két vármegye, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom mutat közelítő értéket Budapesthez, a többi mind alatta van a nemzetgazdasági átlagnak. Járási szinten a bruttó átlagkeresetekben – a kormány ipartelepítési politikájának következtében – fokozatosan bővül Budapesttől Eger, Miskolc, Debrecen irányába az a térség, ahol emelkedőben vannak a bérek.

A belföldi elvándorlás ugyanakkor azt mutatja, hogy délről északra költöztek inkább a magyar lakosok, de ezzel együtt a városokból az agglomerációba irányuló kiköltözés is jellemző – említette a miniszter. Navracsics Tibor úgy vélekedett, hogy a repülőterek fontos bázisai lehetnek az iparfejlesztésnek, egyrészt az online kereskedelem felfutása, másrészt a befektetők közlekedési igényei miatt, és éppen a hátrányosabb régiókban találhatóak fejleszthető repülőterek.

Kitért arra is, hogy Zalaegerszeg és Kaposvár között nagyon nagy szükség lenne egy funkcionális várostérségre, a nagykanizsai lakosság növekedésére legalább 50 ezerre. A dél-zalai város ugyanis mindig sajátos pályát futott be, volt, hogy előnyös helyzetbe került a Déli Vasút fejlesztése idején, ma azonban a két régió határán hátrányos helyzetbe kényszerült. MTI (Fotók: Navracsics Tibor – Facebook)

1 32 33 34 35 36 45