Tragédiák a nagykanizsai útkereszteződésben – Megszólalt a polgármester

„Sajnos a tegnapi napon (Hétfőn. A Szerk.) újabb tragédia történt Hevesi utca és a 7-es főút kereszteződésében. Az utóbbi évek szinte mindegyikében követelt halálos áldozatot ez a kereszteződés.

A 7-es főút és a Hevesi utca tulajdonosa a magyar állam, kezelője pedig a Magyar Közút Zrt., így ezért a kereszteződésért is ők felelnek.

(Hétfőn halálos motoros baleset történt ebben a kereszteződésben. Fotó: Nagykanizsa HTP)

Ugyanakkor nem nézhetjük tétlenül, hogy ez a forgalmas és veszélyes elágazás szedi áldozatait. A mai napon egyeztetést kezdeményeztem, melyre meghívtam a Magyar Közút Zrt., rendőrség és a Via Kanizsa Zrt. képviselőit. A célunk a kereszteződés mielőbbi biztonságosabbá tétele. Várjuk partnereink javaslatait, de mi is készülünk megoldási lehetőségekkel.

Távlatilag, az ipari park felé vezető negyedik ág megépítésével ide körforgalom készülne, de erre jelenleg nincs több százmillió forintja önkormányzatunknak, és a tervezés-engedélyezés is hosszú időt venne igénybe.

Ráadásul saját tulajdonú útjainkon is sok a teendő, javítási igény, sok a balesetveszélyes pont. (Kicsit odébb, a Petőfi utcai körforgalom megépítése 518 millió forintba került és sok-sok évbe. A nagyságrend itt is ekkora lehetne.)

(Ugyanebben a kereszteződésben tavaly júniusban is történt egy halálos baleset, amely során két nő vesztette életét)

De ha az állam finanszírozza ezt, természetesen elfogadjuk ezt a hosszútávú megoldást. Ha nem, akkor gyorsabb, de biztonságos megoldásban kell gondolkodnunk.

Az elmúlt években több fejlesztést tettünk vagy indítottunk el a közlekedésbiztonság terén, a Balaton utcán például az okos zebrák telepítése óta nem volt személyi sérüléssel járó baleset, reméljük ez így is marad.

Persze a szabályok betartása lenne elsődleges, így a legtöbb baleset megelőzhető lenne, de a tragédiák száma mindenképp csökkenne.” – tudatta Facebook oldalán a napokban Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Kapcsolódó

Segítséget kér a nagykanizsai állatmenhely!

„Megérkezett az elő adag sóder amit felajánlásként kaptunk.
Mivel sokan kérdezték, hogy szorult helyzetünkön hogyan tudnak segíteni, ezért rövidesen közzé teszünk egy listát, hogy pontosan mikre lesz szükség a csatorna hálózat elkészítéshez.” – tudatta Facebook oldalán a napokban a Nagykanizsai Élettér Állatmenhely.

A poszthoz természetesen kommentek is érkeztek, amelyekből néhányat válogattunk ki.

(Fotók: Nagykanizsai Élettér Állatmenhely – Facebook)

„Éljenek a jószándékú emberek!”

„Akik a döntést meghoztàk, lehet menni lapàtolni, esetleg sz@rt merni! Pihenésképp megetetni, sétàltatni a bent lévő àllatokat!”

„Fogni kellett volna a kutyákat, cicákat, elvinni a döntést hozó hivatalnokok udvarába, és elengedni….”

„Köszönet minden jószívű embernek, az én kutyusom is onnan van.”

„Ha lesz olyan munka, amiben egy nő is tud segíteni, szívesen megyek. 1 nap szabit tudok kivenni.”

És, hogy mire lesz szüksége a kanizsai állatmenhelynek, arról is hamarosan beszámolunk.

Előzmény

Fontos dolgokról tartott sajtótájékoztatót a nagykanizsai polgármester

Sajtótájékoztatót tartott Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

193 millió forint támogatást kapott Nagykanizsa a Sugár utca Rákóczi – Vörösmarty utca közötti szakaszának felújítására – jelentette be Horváth Jácint polgármester pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen az aktualitások mellett a 2024-2029-es ciklus első soros közgyűlésén született döntésekről is beszámolt.

Nagykanizsa polgármestere elmondta: a testület módosította a város 2024-es költségvetését, egyebek mellett 10 millió forinttal megemelték a lakossági víziközmű beruházásra fordítható forrást, mivel a korábban betervezett összeg előreláthatóan nem nyújt fedezetet az idei évben megvalósuló víz-, és szennyvízbekötésekre.

(Fotó: Horváth Jácint – Facebook)

Szeretnénk, ha a Deák tér 3. szám alatti önkormányzati tulajdonú helyiség egyfajta művészeti műhelyként, a helyi alkotóknak bemutatkozási lehetőséget biztosítva működne a jövőben, ezért az ingatlant a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének 5 évre ingyenes használatba adjuk át – tette hozzá a városvezető, aki beszámolt arról is, hogy a közgyűlés csütörtöki döntésének értelmében a XIV. számú felnőtt körzet háziorvosa az eddig helyettesítő dr. Al-Khatib Amjad Yousef Kamal neurológus szakorvos lesz.

Horváth Jácint polgármester a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a közgyűlésen kisebb vita bontakozott ki a településrendezési terv módosításával kapcsolatos napirend tárgyalásakor.

Szeretném leszögezni, hogy nincs szó a Kossuth tér lebetonozásáról és a fák letarolásáról. Jelenleg szakemberek bevonásával vizsgáljuk és keressük a leginkább optimális megoldást a parkoló kialakítására. Kompromisszumos megoldásra törekszünk, a kórház körül kialakult parkolási problémát a legkevesebb fa kivágásával szeretnénk megoldani – hangsúlyozta Horváth Jácint.

Nagykanizsa polgármestere azt is elárulta, hogy forgalomtechnikai szempontból vizsgálják a Burger King mögötti terület Szekeres József utcán át a kórház irányába történő gyalogos vagy autós kikötésének lehetőségét.

A városvezető végül elmondta, zárt ülésen tárgyaltak és döntöttek a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjének személyéről.

Megköszönték az eddigi vezető, Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros új polgármesterének munkáját, akinek megbízatása közös megegyezéssel szűnik meg. Az ügyvezetői tisztséget 2024. november 1-től Nyeste Péter tölti be.

Éleslövészeti gyakorlatot tart a honvédség Nagykanizsán csütörtökön és pénteken

Nagy hanghatással járó éleslövészeti gyakorlatot tart a Magyar Honvédség csütörtökön és pénteken Nagykanizsán – tájékoztatta a város önkormányzata kedden az MTI-t.

A közlés szerint a Magyar Honvédség katonai szervezetei, valamint a társ fegyveres szervek kijelölt részlegei a tervek szerint október 24-25-én, csütörtökön és pénteken tartanak gyakorlatot Nagykanizsán.

(Fotó: archív)

Mindkét nap 8 és 16 óra között hajtanak végre nagy hanghatással járó kiképzési feladatokat és éleslövészetet a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren.

A tájékoztatás arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelzett időpontban a lőtéren és annak biztonsági területén belül illetéktelen személyek tartózkodása tilos és életveszélyes – közölte az állami hírügynökség.

Kapcsolódó

Gázszünet lesz október 31-én több kanizsai utcában

Gázszünet lesz október 31-én!

Mutatjuk, hogy a város mely utcáiban számíthatnak a szolgáltatás szüneteltetésére.

„Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy földgázhálózatunkon gázvezeték üzemzavar elhárítási munkálatokat végzünk. A beavatkozás biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos nyomásmentesítése.

A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében Nagykanizsa település alábbi utcáiban:

Bartók Béla u. páratlan oldal: 3-9. sz., páros oldal 6-12. sz.,

Csokonai u. 4., 4/a, 8., 10., Csokonai u. 1-3., 5.,

Csokonai u. 3084, 3099/24 hrsz.,

Hevesi u. 1. sz., 3109/7 hrsz.,

Kodály Z. u. páros oldal 2-8. sz.,

Táborhely u. 3110/24 hrsz.,

Október 31-én (csütörtök) 08:00 és 17:00 között GÁZSZÜNETET tartunk.

Kérjük, hogy a fent jelzett időpontban a gázszünet idejére a gázmérővel rendelkező ingatlanoknál a mérő előtti főelzárót, illetve mérő nélküli ügyfeleink a gáztűzhelyük előtti elzárót zárják el.

Ennek megtörténtét kérjük, jelezze lakása bejárati ajtaján, mert csak ennek ismeretében tudjuk a gázszolgáltatást zavartalanul visszaállítani.

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt megértését kérjük!

A tervezett üzemszünetekről internetes oldalunkon tájékozódhat: eon.hu/tervezett-uzemszunetek

E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.

gazinfo@eon.hu 06 80 301 301″

(Forrás és fotó: eKanizsa)

Tovább szépül a Kanizsa Aréna környezete

„A Szerencsejáték Zrt. támogatásával 2023. évben létesült városunkban egy korszerű befogadó játszótér a Kanizsa Aréna melletti területen.

Ez év nyarán újra pályázhatott Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szerencsejáték Zrt-nél, ezúttal a meglévő játszótér környezetének fásítása, növénytelepítése tárgyában.

(Fotó: Kanizsa Médiaház – Youtube)

A nyertes pályázat megvalósítása során a felajánló felvette a kapcsolatot városunk főkertészével, Konrád-Németh Cecíliával, és közösen választották ki azon fafajtákat, melyek elültetésre kerültek.

A két db mezei juhart, 2 db ámbrafát és 2 db oszlopos gyertyánt, valamint 3 kecskerágó bokrot a Via Kanizsa dolgozói a Szivárvány EGYMI diákjai közreműködésével ültették el.” – közölte a napokban Facebook oldalán a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.

Kapcsolódó

Azonnali hatállyal visszavonta a kormányhivatal Nagykanizsai Élettér Állatmenhely működési engedélyét

Felfüggesztette működési engedélyét és a nagykanizsai állatmenhely kiürítéséről határozott a napokban a Zala Vármegyei Kormányhivatal. A telepet működtető Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület mindössze 30 napot kapott arra, hogy az állatok elhelyezéséről gondoskodjon. A határozat végleges, fellebbezésnek helye nincs – szól a megyei verdikt.

Azonnali hatállyal visszavonták a Nagykanizsai Élettér Állatmenhely működési engedélyét. A szervezetnek jelenleg 30 napos határideje van arra, hogy kiürítse a telepet. Ellenkező esetben akár egymillió forintos büntetésre is számíthatnak. 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, még 2024 áprilisában röppentek fel először azok a lejárató állítások, amelyekkel a menhelyet működtető, valamint a gyepmesteri feladatokat ellátó egyesületet támadták.

(Fotó: archív)

A forrás vélhetőleg egy magát állatvédőnek valló csoporttól indult. Egy az állategészségügyhöz beérkezett feljelentés miatt már korábban is tartottak vizsgálatot a helyszínen, a fő kifogás jelenleg egy szennyvízelvezető-csatornarendszer hiánya.

Hiányosságokat tapasztaltak és felszólítottak bennünket a hiányosságok pótlására. Kérték az intézkedési tervet, hogy milyen határidőkkel tudjuk ezeket a problémákat megoldani, mi megadtuk, ők meg nem fogadták el.

Durván másfél hónapot kaptunk a betonozásra, a szennyvízelvezetésre és az egész karbantartásra, tehát ennyi idő alatt mi ezt nem tudjuk megcsinálni.

Mondtuk is, fellebbeztünk, nem fogadták el, tehát maradt ez a másfél hónapos határidő”. – értesült a Kanizsa Médiaház Varga Károlynétól, az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület elnökétől. 

A 30 napos kiürítést – amelyről a zalai kormányhivatal döntött – jelenleg elképzelhetetlennek tartja a vezetőség, hiszen minden társszervezet állatmenhelye „teljes létszámmal” működik.

Amennyiben ennek nem tesznek eleget, súlyos következményekkel kell számolniuk. 

Mesteremberek jelentkezését is várják, akik a rövid határidőn belül tudnak segíteni.

A teljes cikk itt olvasható: Visszavonták a kanizsai menhely működési engedélyét.

Járdára hajtottak a renitens autósok Nagykanizsán, már nem tudnak

„A Városkapu krt-i gyalogátkelőnél néhány autós a járdán keresztül közelítette meg a parkolót.

A lakossági bejelentésre gyorsan reagáltak a VIA Kanizsa szakemberei, köszönet a gyors és szakszerű munkáért.” – közölte szerdán Facebook oldalán Bodó László (ÉVE) nagykanizsai önkormányzati képviselő.

(Fotó: Bodó László – Facebook)

Kapcsolódó

Tanárokat ünnepeltek Nagykanizsán

Három pedagógusgenerációt köszöntöttek csütörtökön délután Nagykanizsán a Medgyaszay Házban.

Az esemény résztvevői a pályakezdő, nyugállományba vonuló és díszdiplomás tanárokat, óvodapedagógusokat ünnepelték. 

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

A polgármesteri köszöntőt követően összesen tizenkét pedagógus tette le a tanári esküjét, akik frissdiplomásként idén kezdik a munkát.

A nyugalmazott tanárokat és óvónőket egyesével szólították a színpadra, ahol oklevelet vehettek át oktató-nevelő munkájuk elismeréseként.

Azokat, akik már nyugállományba vonultak, ám évtizedekkel ezelőtt kezdték a munkát, díszdiplomával ismerték el – számolt be az eseményről a Kanizsa Médiaház.

A teljes cikk illetve az eseményről készült videó itt látható: A pedagógusokat ünnepelték Nagykanizsán.

Kapcsolódó

Újra éleslövészet lesz a nagykanizsai lőtéren

Közel három évtizednyi szünet után október végétől ismét éleslövészeteket tart a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren a Magyar Honvédség. A lőtér teljeskörű használatba vétele lehetővé teszi, hogy az MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezredhez növekvő számban szerződő területvédelmi tartalékosok a lakhelyükhöz közel kapjanak kiképzést.

A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet, jóllehet az utóbbi években már egyre fontosabb szerepet töltött be az itt gyakorlatozó alakulatok kiképzési rendszerében. 2020 júliusa óta többször is tartottak harcászati kiképzést a gyakorlótéren.

(A fotó illusztráció: Honvédelmi Minisztérium – Facebook)

Mivel a toborzási kampány hatására jelentősen emelkedett a térségben szolgálatot teljesítő tartalékosok száma, az alapkiképzéshez és a szakkiképzéshez is szükséges a lőtér teljes bevonása.

A funkciók teljeskörű visszaállításáról és a várható katonai mozgásokról a nagykanizsai járási helyi védelmi bizottság ülésén október 8-án tájékoztatta az érintett közigazgatási és civil szereplőket Czippán Dávid százados, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség Gyakorlattervező, – programozó és Képességellenőrző Főnökségének tisztje.

Elhangzott, hogy a gyakorló- és lőtér teljes funkciójának visszaállítása a civil közösség számára is előnyökkel jár, hiszen a kiképzések és gyakorlatok jól képzett és felkészült katonákat biztosítanak a modern haderő számára, amely garantálja a szűkebb és tágabb környezet biztonságát.

Kis-Bús Károly ezredes, a Baranya, Zala és Somogy vármegyét lefedő MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred parancsnoka örömmel emelte ki, hogy a „Szeretem, megvédem!” toborzókampány a térségben is nagyon népszerű.

(Fotó: archív)

Hozzátette, szerződéses katonák is folyamatosan érkeznek a helyőrségekbe. A katonai alapfelkészítési programban időnként 50-60 fő vesz részt, akiknek Nagykanizsán támogatjuk a kötelező, bentlakásos kiképzésüket. Ezért is lényeges a gyakorló- és lőtér teljeskörű használata – hangoztatta.

Az ezredes arra is rámutatott, hogy a tartalékos szolgálatot civil foglalkozásuk mellett vállaló állampolgároknak a kiképzés rugalmassága mind az időt, mind pedig a helyszínt illetően is fontos. Mindenkinek könnyebb az elfoglaltságait összeegyeztetni a katonai szolgálattal, ha a kiképzés a lakhelyéhez közel történik – írta többek között a honvédelem.hu.

A teljes cikk itt olvasható: Újra éleslövészet a nagykanizsai lőtéren.

1 18 19 20 21 22 45