Az állatok karácsonyát rendezték meg a kanizsai menhelyen

Szombaton reggeltől egészen délutánig várták a segítőkész embereket az állatok karácsonyára a nagykanizsai állatmenhelyen. Tápokkal, pokrócokkal és egyéb – a téli időszakban szükséges felszerelésekkel érkeztek a jótevők az otthon védenceihez.

Folyamatos volt a jövés-menés az otthonban az állatok karácsonyán. Az adományok mellett a telep lakói egy-egy simogatást is kaptak, de sétáltatni is érkeztek a jó szándékú emberek. Mindemellett még örökbe is adtak kutyát.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Én úgy látom, úgy érzem, hogy az emberek jó szándékkal vannak felénk, tehát bíznak bennünk. Ennek nagyon örülök, nem hitték el azt a sok hazugságot, ami velünk kapcsolatban megjelent. Ez a mostani sok látogatás, illetve az adományok is mind ezt mutatják. Egyelőre az ügy most nyugvóponton van, várjuk a tárgyalást, és reméljük, hogy ott is a jogi része tisztázódni fog, és folytatódhat minden, úgy, ahogy eddig – árulta el Varga Károlyné a az Élettér Állat- és Természetvédelmi Egyesület elnöke a Kanizsa Médiaháznak.

A teljes hír illetve a videó itt található: Nagy volt a menhely látogatottsága a szombati programon.

Kapcsolódó

Változott az év végi gyógyszertári ügyelet Nagykanizsán

Janzsóné dr. Kovács Annamária régióvezető tisztigyógyszerész tájékoztatása alapján változott az év végi gyógyszertári ügyeleti beosztás Nagykanizsán.

Az ügyeleti változás az alábbi táblázatban található.

2024. december 1.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13519:00-22:30
2024. december 2.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60720:00-22:30
2024. december 3.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36720:00-22:30
2024. december 4.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40220:00-22:30
2024. december 5.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-22:30
2024. december 6.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46220:00-22:30
2024. december 7.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28020:00-22:30
2024. december 8.ReményGARAY U. 14.93/314-96719:00-22:30
2024. december 9.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61020:00-22:30
2024. december 10.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15120:00-22:30
2024. december 11.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52120:00-22:30
2024. december 12.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40320:00-22:30
2024. december 13.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53120:00-22:30
2024. december 14.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13520:00-22:30
2024. december 15.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60719:00-22:30
2024. december 16.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36720:00-22:30
2024. december 17.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40220:00-22:30
2024. december 18.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-22:30
2024. december 19.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46220:00-22:30
2024. december 20.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28020:00-22:30
2024. december 21.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13520:00-22:30
2024. december 22.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61019:00-22:30
2024. december 23.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15120:00-22:30
2024. december 24.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52112:00-22:30
2024. december 25.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40308:00-22:30
2024. december 26.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53108:00-22:30
2024. december 27.ReményGARAY U. 14.93/314-96720:00-22:30
2024. december 28.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60720:00-22:30
2024. december 29.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36719:00-22:30
2024. december 30.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40220:00-22:30
2024. december 31.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62018:00-22:30
2025. január 1.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46208:00-22:30

Kapcsolódó

Élelmiszercsomagokkal, ételosztással segít a kanizsai roma önkormányzat

Tartós élelmiszerekkel segíti a rászoruló helyieket a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Péntek délelőtt 90 csomagot osztottak szét a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban. Az adományokat a Baptista Szeretetszolgálat ajánlotta fel.

Összesen 210, különböző tartós élelmiszerből álló csomagot osztott ki a rászorulóknak a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat, amiből 120-at a Galambokon, Murakeresztúron és Szepetneken élő szegény családokhoz már korábban eljuttattak.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Teleki Lászlótól megtudtuk, az adományok átadásánál nem nézték a rászorultságot, hiszen mint fogalmazott, aki ide ma eljön, arról biztosan tudhatjuk, hogy rászoruló – számolt be az eseményről a Kanizsa Médiaház.

Az ünnepek ideje alatt ételosztás is lesz a Teleki utcai Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban.

Az ételosztásokra december 24-én (kedden), december 25-én (szerdán), és december 26-án csütörtökön 15.30-tól – 17.00 óráig kerül sor a Teleki utca 14-ben.

Kapcsolódó archív hír

45 férőhelyes parkolót alakítottak ki a nagykanizsai kórház közelében

„A mai napon ideiglenesen forgalomba helyeztük azt az új 45 férőhelyes parkolót, ami a Kórház utca és a Teleki utca sarkán lévő telken került kialakításra a Burger King mögött.

Elkötelezettek vagyunk a kórház környéki parkolási gondok enyhítése terén, ennek első lépése ezen parkoló elkészítése, amit Berta Krisztián, a városfejlesztési bizottság elnöke, a körzet képviselője is folyamatosan szorgalmazott és segített.

A parkolót az önkormányzat saját forrásból valósította meg, közel bruttó 70 millió forint költséggel, és nem egészen 3 hónapig tartott a kivitelezés a hosszú előkészítő munka után.

Még néhány munka befejezésre vár az összekötő járdán, de a parkoló már használható, így azt ma ideiglenesen forgalomba helyeztük. Megtörténik a közvilágítás bekapcsolása is területen. ” – közölte Facebook oldalán szerdán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Csütörtöktől már a lakosság is birtokba veheti az új parkolót. (Fotók: Horváth Jácint – Facebook)

Kapcsolódó

Itt van a Kanizsai kukások dala

„A Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. munkatársainak gondolatai fogalmazódnak meg a dalban, segítségül hívva a mesterséges intelligenciát.

Szövegünk szívből íródott és a mindennapi küzdelmeink mellett az országban jelenleg kialakult aktuális helyzet apropóján készült.

„Együtt vagyunk erősek, HAJRÁ, KITARTÁS!” – írta a napokban készült videó leírásában a Pannonia Cégcsoport.

Kapcsolódó archív hír

Civileknek mondtak köszönetet Nagykanizsán

Elérkezett a civil szféra egyik legnagyobb ünnepe, a Köszönet napja.

A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület tizennyolcadik alkalommal rendezte meg azt a társadalmi felelősségvállalási konferenciát, melyen hagyományosan átadják az elismeréseket ; az eseményt szerda délután tartották a városi könyvtárban. (Fotó: Kanizsa Médiaház)

A díjazottak:

Év civil önkéntese: Szelei Józsefné és Dobor Helga
Év civil szponzora: Nádasi Tamás
Év civil mecénása: Istiván Tamás
Év civil közössége: Orff Ütőegyüttes
Év civil fiatalja: Kurucz Levente
Év civil személye: Halmos Ildikó

Kapcsolódó

Ingyenes lesz a parkolás Nagykanizsán december 14-től január 1-ig

„Tekintettel az adventi időszakra, annak érdekében, hogy a belvárosi üzletek elérése még könnyebb legyen az ünnepi készülődés idején, arról döntöttem, hogy e hét szombattól, december 14-től január 1-ig ingyenessé tesszük a parkolást a belvárosi, egyébként díjköteles övezetekben, az önkormányzat által üzemeltetett parkolókban.

A fenti kedvezmény nem vonatkozhat az egyéb engedélyköteles parkolási helyekre, azokon továbbra is szükséges az adott parkolóhelyre érvényes engedély felmutatása.” – közölte Facebook oldalán kedden Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Kapcsolódó

Elhunyt Bogár Gáspár nyugalmazott nagykanizsai káplán

A Kaposvári Egyházmegye az elhunyt lelkipásztor rokonai nevében is fájdalommal, de a feltámadás reményében tudatja, hogy Bogár Gáspár nyugalmazott nagykanizsai káplán életének 78., áldozópapságának 15. évében, 2024. november 29-én, szentségekkel megerősítve, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének.

Az elhunyt lelki üdvéért december 13-án, pénteken 10 órakor mutatnak be gyászmisét a nagykanizsai Jézus Szíve-templomban. Ezt követően a helyi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Bogár Gáspár 1947. november 16-én született Zalaboldogfán. 2010. június 26-án szentelték pappá Kaposváron.

Káplánként szolgált 2010-től 2021-ig a nagykanizsai Jézus Szíve templomban. 2021-ben vonult nyugalomba – írta a Kaposvári Egyházmegye honlapjára hivatkozva a Magyar Kurír.

Másodfokon is pert nyert egy helyi, nyíltan kormánypárti bloggerrel szemben Schauta Marcell

Másodfokon is pert nyert egy helyi, nyíltan kormánypárti bloggerrel szemben Schauta Marcell. Az ÉVE önkormányzati képviselője rágalmazás és becsületsértés miatt kezdeményezett magánvádas eljárást, mintegy két évvel ezelőtt számolt be a Kanizsa Médiaház.

Egy, még 2022 januárjában megjelent Facebook-poszt miatt kezdeményezett eljárást a nagykanizsai képviselő, amelyben a „blogger” azt állította, hogy már több elsikált bűnügye is volt a képviselőnek.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Az ügyben elsőfokon Nagykanizsán hirdettek ítéletet, amely során a kormányközeli tartalomgyártót egyéves próbaidőre ítélték, ő azonban fellebbezett a döntés ellen.

A másodfokú tárgyalást Zalaegerszegen tartották, ahol pénteken hoztak ítéletet, kiegészítve több súlyosbító körülménnyel.

Schauta Marcell úgy fogalmazott, ez az ügy egy, már 2019 óta ellene folyó lejárató kampány része volt, amit most ezzel talán sikerül lezárnia. 

A teljes cikk a Kanizsa Médiaház honlapján itt olvasható: Ítélet: másodfokon is nyert Schauta Marcel.

Kapcsolódó

Idén a Bacónaki-hegyről érkezett a Nagykanizsa karácsonyfája az Erzsébet térre

„Idén a Bacónaki-hegyről érkezett a város karácsonyfája az Erzsébet térre.

Köszönjük Simon Miklós felajánlását!

Már csak napok kérdése és ünnepi fényekbe öltözik a belváros!

És nemcsak a belváros: néhány év kihagyás után a Hevesi utcai lámpaoszlopokra is újra felkerültek a fénylő díszek.

A város adventi koszorúján december 1-jén, vasárnap este 6 órakor izzik fel az első, a hitet szimbolizáló gyertya. Legyenek Önök is részesei az ünnepi pillanatnak, találkozzunk advent első vasárnapján az Erzsébet téren!” – tudatta Facebook oldalán kedden Nagykanizsa Megyei Jogú Város.

Kapcsolódó

1 16 17 18 19 20 45