Újraválasztották az eddigi polgármestert Söjtörön

Két jelölt közül az eddigi polgármestert szavazták meg újra a Zala megyei Söjtör települési vezetőjének, illetve új képviselőket is választottak vasárnap – közölte a jegyző hétfő hajnalban az MTI-vel.

söjtör polgármester könyves gábor

Rudas Tamara elmondta: az 1226 választópolgár közül 707-en szavaztak a Zala megyei településen. A 693 érvényes voks mellett 14 érvénytelen szavazólapot adtak le a polgármesterjelöltekre.
A települést eddig is irányító Könyves Gábor 394 szavazatot kapott, kihívója, a szintén független Klujber László 299 voksot nyert el.
Hat új képviselőt is választottak Söjtörön, a testületi helyekért összesen 17 jelölt indult.
A zalai településen azért kellett időközi választást kiírni, mert a polgármester és a képviselők egy része között feszülő ellentét lehetetlenné tette a közös munkát, ezért januárban a testület feloszlatta magát. MTI

Kamerastop: 3 perces testületi ülés Sormáson

sormás

A sormási képviselő-testület legutóbbi testületi ülése mindössze 3 percig tartott azért, mert az egyik képviselő videófelvételt akart készíteni az ülésről.

A március 31-i sormási nyilvános testületi ülésen Póczai Zoltán képviselő (volt polgármester) videófelvételt akart készíteni.

A képviselőt Pőcze Edit polgármester megkérte, hogy a kamerát kapcsolja ki, mert a testület nem döntött arról, hogy az ülésről videó készül, ugyanis a jegyzőkönyveket a település honlapján teszik közzé.

Dr. Szekeres András jegyző álláspontja szerint az ülésről az SZMSZ szerint hangfelvétel is készül.

Válaszában Póczai Zoltán elmondta, nyilvános ülésen a polgármester nincs joga megtiltani a videózást, hiszen a választott képviselők egyben közszereplők is.

Ezt követően a 14 órakor kezdődő testületi ülést 14 óra 3 perckor Pőcze Edit bezárta.

Az ülésről készült jegyzőkönyv itt található.

Balatonmáriafürdő magára maradt iszapgondjával

Balatonmáriafürdő önerőből nem tud mit kezdeni a tópartot másfél-két kilométer hosszan ellepő félméteres iszappal, ami két strandjának üzemeltetését is ellehetetlenítheti – közölte Galácz György (független), a település polgármestere csütörtökön az MTI-vel. Jelezte: eddig nem kaptak segítséget a probléma megoldásához.
A dél-balatoni község partjait tavaly ősszel, egy vihar után lepte el az iszap pár nap leforgása alatt olyan mértékben, amire korábban nem volt példa. A tél folyamán az iszap egy része partra került, másik része pedig eltűnt a tó úgynevezett iszapvándorlása következtében, de nagy része partközelben maradt. A becslések szerint az 50-60 centiméter vastag iszapréteg kiterjedése ma másfél-két kilométer hosszú és több mint száz méter széles.

balatonmáriafürdő iszap 1
A polgármester elmondása szerint eddig csaknem 20 millió forintnyi kötelezettséget vállalt az önkormányzat a helyzet kezelésére. Engedélykérés után kivágták az iszapot megtartó nádat, folyamatosan takarították a befolyókon felállított iszapcsapdákat, és megrendelték egy 30, valamint egy 40 méteres strandbejáró megépítését. Várhatóan ez a hosszúság sem lesz elegendő azonban ahhoz, hogy a strandolók eljussanak a vízig azon a két strandon, amelyek szárazföldi részeit, játszótereit, vizesblokkjait már felkészítették a szezonra.
„Az utolsó pillanatban vagyunk a szezonra való felkészülésben, nagy a feszültség a településen a kialakult helyzet miatt, különösen a vállalkozók és a nyaralótulajdonosok körében” – mondta Galácz György. Hozzátette, eddig hiába kért, nem kapott segítséget a probléma megoldásához, a Balaton Fejlesztési Tanács nem rendelkezik ehhez kerettel. Közölte azt is: az állami tulajdonú meder kezelőjének számító vízügy szerint az érintett strandok üzemeltetőinek, vagyis az önkormányzatnak feladata a kotrás; ennek megtervezéséhez megrendelés esetén készek szakmai segítséget nyújtani.

balatonmáriafürdő iszap 2
Az önkormányzat korábban már megrendelt a vízügytől egy lepelkotrást, de ez nem elegendő, hiszen csak az iszap felső rétegét érinti. Azért sem szolgálhat megoldással, mert a vízügy egyetlen mocsárjáró kotrógépe tönkrement a máriafürdői munka közben – mondta a polgármester.
Balatonmáriafürdőn már két évvel ezelőtt is akadtak kisebb problémák az iszappal, amikor egy 10 millió forintból felújított partszakaszt tüntetett el. A mostani, a korábbinál jóval nagyobb, ráadásul magasabban tartott balatoni vízszint mellett kialakult iszaptengerre egyelőre nincs semmiféle tudományos magyarázat a polgármester tájékoztatása szerint, aki szeretné ezért elérni, hogy induljon kutatás a balatoni iszapvándorlásról, „hiszen enélkül nem lehet tudni, a jövőben hol okozhat gondot, mint ahogy azt sem, hogy a kikötőépítések miként befolyásolják ezeket a mozgásokat”.
A település most azt reméli, hogy az állami vis maior keretből kaphat támogatást Móring József Attilának (KDNP), a térség országgyűlési képviselőjének közbenjárásával, hiszen ekkora mennyiségű iszap kitermelésére és zagytérben elhelyezésére egészen bizonyosan nem rendelkezik kellő forrással – mondta a polgármester. MTI

(Fotók: Molnár Gábor – Balatoni értékmentés)

Polgármestert és képviselőket választanak Söjtörön

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Zala megyei Söjtörön, ahol januárban feloszlatta magát a képviselő-testület.
Rudas Tamara, a település jegyzője az MTI-nek szerdán elmondta: a polgármestert bele nem értve hattagú testület képviselői helyeiért 17 jelölt indul, egyikük a Jobbik színeiben, a többiek függetlenként. Az indulók közül öten az eddigi képviselő-testület tagjai voltak.

söjtör polgármester könyves gábor

(Könyves Gábor polgármester újra indul)

A polgármesteri megbízatásra két független jelöltet vettek nyilvántartásba: Könyves Gábor eddigi polgármestert és Klujber Lászlót, aki testületi tag volt mostanáig és a képviselőjelöltek között is szerepel.
A vasárnapi időközi voksoláson 1225 választópolgár adhatja le a szavazatát Söjtörön – közölte a jegyző.
A zalai településen azért kellett időközi választást kiírni, mert a polgármester és a képviselők egy része között feszülő ellentét lehetetlenné tette a közös munkát, ezért januárban a testület önfeloszlatása mellett döntöttek. MTI

Villanyoszlopnak hajtott egy autó Szepetneken

Szepetneken a Petőfi utcában egy autó villanyoszlopnak hajtott, ami kidőlt, az elektromos vezeték pedig leszakadt. A vasárnap nem sokkal éjfél után történt balesethez a kanizsai lánglovagok vonultak.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a mentőszolgálat szakembereivel kiemelték a gépjármű vezetőjét aki könnyebb sérüléseket szenvedett.
Ezt követően áramtalanították a balesetben érintett járművet.
A leszakadt vezeték következtében ötven házban a vasárnap délelőtt tizenegy óráig nem volt áram – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
(Fotók: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

szepetnek villanyoszlopnak hajtott autó

szepetnek villanyoszlopnak hajtott autó 1

Védelem alatt álló területen vágta ki a fát Eszteregnyén

eszteregnye fakivágás

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 61 éves helyi férfi ellen javasolt vádemelést.
A gyanú szerint az elkövető még 2015. első hónapjaiban Eszteregnyén, a szomszédos – negyed hektár – területrészről vágott ki fát, aminek egy részét elszállította, a többit összerakta.
A rendőrök megállapították, hogy az elkövető nem a megfelelő területhatárokat jelölő oszlopokat vette figyelembe, ezért vágta ki a szomszéd tulajdonos fáit. Azonban a nyomozás során az is kiderült, hogy az erdőrészlet, ahol a gyanúsított jogosulatlanul végzett fakitermelést, az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 védelem alatt áll.

eszteregnye fakivágás.2

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 61 éves helyi férfi ellen lopás kísérlet vétség, valamint környezetkárosítás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – olvasható a ZMRFK szombati közleményében.

János levele a fehérváriakhoz és a várpalotabéliekhez (3.9. passzus)

népliget keszthely-hévíz busz

Ó, ti alávalók! Miért szálltok fel Népligetben a keszthelyi-hévízi buszra – amiből köztudomású, hogy egy nap csak 3 db indul, ahelyett hogy külön a közvetlenül Várpalotára-Fehérvárra induló napi 15 busz közül szállnátok fel az egyikre?

Mert hát így akkor a tapolczaiak, a keszthelyiek és hévízbéliek is le tudnának ülni és nem kellene állniuk TIMIATTATOK.

Ha rajtam múlna, akkor ez másképpen lenne ám, miképpen még nagyon sok minden lenne másképpen, ha énrajtam múlna, hajaj!

(Via: Tumblr)

Az alpolgármester lett a polgármester Rigyácon

Kántor László (független) eddigi alpolgármestert választották meg a település új vezetőjének vasárnap a Zala megyei Rigyácon – tájékoztatta a falu jegyzője az MTI-t.
Szalai-Gaál Mónika elmondta: a település 351 szavazásra jogosult polgára közül 225-ön járultak az urnákhoz, a szavazatok összeszámolása után egy érvénytelen voksot találtak.
A négy jelölt közül Kántor Lászlót 94-en támogatták, a független Keléné Molnár Melinda 85, a szintén független Poszavecz Mónika 44, a Magyar Munkáspárt színeiben induló Kovács István pedig egy szavazatot gyűjtött.
Rigyácon azért kellett időközi választást kiírni, mert Homály Balázs (független), az eddigi polgármester tavaly november 27-i hatállyal lemondott, döntését azzal indokolta, hogy nem tudott együttműködni a képviselő-testülettel. MTI

(Fotó: nagyvőfély.hu)

Segítséget kérnek egy pákai óvodásnak!

hermán kevin páka

Kérlek Segíts….!!!!

A Pákai Öveges József Óvoda dolgozói a Szülői Munkaközösség és több szülő kezdeményezésére adománygyűjtést szervezünk óvodás, súlyosan beteg kisfiunk Hermán Kevin részére.

Sajnos nála olyan ritka betegséget diagnosztizáltak, amelyre egy gyógymód van:

MÁJÁTÜLTETÉS!!!!!

Kérünk mindenkit aki teheti és tud támogassa gyűjtésünket az alábbi számlaszámra készpénz vagy utalással:

Dél Zalai Takarék:75000356-50026281
Közlemény: Adomány Kevinért
Címzett: Hermán Kevin

Köszönjük Kevin és a családja nevében Minden mértékű támogatást!!!

MERT ADNI JÓ!!!!!!!!

1 16 17 18 19 20 39