Hamar visszatér a kánikula

Derült, száraz, napos idő várható szeptember első hetében – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23-24 Celsius-fok körül alakul.

(Fotó: archív. Nagykanizsa legkedveltebb játszóterén, az Eötvös téren a forró nyári napokon gyerekek és szülők egyaránt igénybe veszik a frissítő vízpermetet 2022 júliusában. Fénykép: KanizsaPress/S. Varga György)

Kedden derült idő várható, és bár napközben kevés gomolyfelhő képződik, csapadék nem lesz. A Dunától keletre időnként megélénkül az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17, a hidegre érzékeny, valamint szélcsendes helyeken 10 fok alatt valószínű. A csúcsérték 23 és 28 fok között alakul.

Szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap derült, napos idő lesz, csapadék nélkül, a légmozgás mérsékelt marad. Szerdán a minimum-hőmérséklet 7 és 17, a maximum 25 és 30 fok között várható.

Csütörtökön a reggeli 10 és 18 fokról 25 és 30 fok közé melegszik a levegő. Pénteken a minimumok 11 és 18, a maximumok 25 és 30 fok között alakulnak.

Szombaton a minimum-hőmérséklet 12 és 19, a maximum 24 és 31 fok között várható, és vasárnap is hasonlóan alakulnak az értékek, hajnalban 13 és 20, délután 24 és 31 fok között alakulnak a maximumok.

Péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe!

Péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe, augusztus 28. hétfő 24 óráig – erről közös közleményben tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-t.

Emlékeztettek, hogy az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján augusztus 21-én 14 órától augusztus 24. 24 óráig másodfokú hőségriasztás rendelt el.

(Sissy cseppekkel a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: Horváth Valéria))

A tisztiorvos a hőségriasztást hétfő éjfélig meghosszabbítja, egyúttal harmadfokúra emeli az ország egész területére vonatkozóan, vagyis péntektől országszerte a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben – tették hozzá. Egyúttal figyelmeztettek arra, hogy a tartós hőség megterheli az egészséges szervezet is, de különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők.

Mint írták: kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet. A déli órákban pedig semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon. Ugyanakkor az átlagosnál melegebb időjárás bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt.

A hatóságok különös óvatosságra intik az autóval közlekedőket, mert rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik pedig a szabadságukat a vízparton töltik, kerüljék a déli órákban a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve felhevült testtel semmiképpen ne ugorjanak a vízbe! – írták.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyermekeket, házi kedvenceket még néhány percre se hagyja senki a parkoló autóban, illetve ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot!

(Fotó: archív. A hőség miatt locsolják a nagykanizsai belterületi utakat. A. Varga György/KanizsaPress)

A napok óta tartó kánikula és csapadékmentés időjárás miatt jelenleg hét vármegyében van érvényben tűzgyújtási tilalom. Vagyis tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében. A korlátozás ideje alatt a kijelölt, kiépített tűzrakóhelyeken sem szabad tüzet rakni – olvasható a közleményben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) azt közölte, hogy előrejelzése szerint hétfőig napos, túlnyomóan derült idő várható, jellemzően 32-38 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletekkel. A levegő hőmérséklete hajnalra általában 16-23 fok közé hűl.

A meteorológiai szolgálat az ország nagy részére magas, 27 Celsius-fok feletti középhőmérséklet miatt adott ki figyelmeztetést a következő három napra – tájékoztatott az OMSZ.

Könnyen végzetes is lehet a hőség, ha baj van, azonnal forduljunk orvoshoz!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos 2023. augusztus 21-én (hétfő) 14.00 órától 2023. augusztus 24-én (csütörtök) 24.00 óráig II. fokú hőségriasztást rendelt el.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a tartósan magas hőmérséklet károsan befolyásolja egészségi állapotunkat.

Kiemelten veszélyes az elhúzódó hőség az idősekre, a gyermekekre és a fizikai munkát végzőkre.

Az idősek körében a tartósan magas hőmérséklet szív- és érrendszeri panaszokat okozhat, ezek észlelésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, továbbá érzékenyen reagálhatnak a gyógyszereket szedő betegek is.

A kánikula idején – kiemelten 11-17 óra között – tartózkodjunk hűvös helyen, kerüljük a szervezetünket terhelő fizikai munkát; zuhanyozzunk naponta többször langyos vízzel!

Folytatódik a kánikula, zivatarok csaphatnak le

Folytatódik a kánikula 29 és 36 Celsius-fok közötti maximumokkal, majd a hét végén nő a zápor, zivatar esélye, vasárnap már többfelé kell csapadékra számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn túlnyomóan derült, napos idő várható, csak kevés gomolyfelhő képződhet, csapadék nem lesz. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csak a Tiszántúlon lehet időnként élénk széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 31 és 35 fok között valószínű.

Kedden sok napsütés várható a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Csapadék nem valószínű, de egy-egy futó zápor kialakulhat. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. Hajnalra általában 18 és 22 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre érzékeny helyeken pár fokkal hűvösebb, a vízpartokon, a nagyobb városokban pedig kissé enyhébb is lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között alakul.

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható, nagyobb eséllyel az északi megyékben lehet zápor, zivatar. A szél csak zivatarok idején erősödhet meg. Hajnalra általában 18 és 22 fok közé hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között valószínű.

Csütörtökön a napos időt gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják meg, és helyenként zápor, zivatar előfordulhat. A szél csak zivatar idején erősödhet meg. A hajnali 15-23 fokról délutánra 28 és 35 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken a napos időt fátyolfelhők és helyenként intenzívebbé váló gomolyfelhő-képződés zavarhatja, és szórványos jelleggel zápor, zivatar előfordulhat. A délies irányú szél helyenként megélénkülhet, zivatarok idején erős, viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 17-24, délután 28-36 fok várható.

Szombaton az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütés valószínű és szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. A nagyrészt még délies irányú szél megélénkülhet, zivatarok idején viharos lökések is lehetnek. A hajnali 17-22 fokról délutánra 28-36 fokra melegszik fel a levegő.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Az előző napokhoz képest nagyobb a csapadék valószínűsége, így – nagyobb eséllyel a nap második felében – többfelé lehet eső, zápor, zivatar. A szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként meg is erősödhet. A minimumhőmérséklet 17 és 23, a maximum 26 és 35 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Kánikula, 30-35 fok lesz a hétvégén is

Folytatódik a jellemzően napos, kánikulai idő a hétvégén is: vasárnap, augusztus 20-án a legmelegebb órákban akár 30-35 Celsius-fok is lehet. A hétvégén még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüt a nap, és szórványosan várható zápor, zivatar, amelyeket felhőszakadás kísérhet. A változó irányú szél mérsékelt marad, viszont a zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között alakul.

(Augusztusi napkelte Nagykanizsánál. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Szombaton az éjszaka képződő pára- és ködfoltok reggeli megszűnését követően általában sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, és helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többnyire gyenge marad a légmozgás, de zivatarok környezetében megerősödhet a szél. A hőmérséklet hajnalban általában 17-22 fok között, a hidegre hajlamos helyeken 17 fok alatt várható. A csúcsérték 29 és 34 fok között valószínű.

Vasárnap napos időre van kilátás többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Az északkeleti, keleti tájakon néhol előfordulhat zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában 18 és 23, a hidegre hajlamos helyeken kevéssel 18 fok alatt várható. A csúcsérték 30 és 35 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Szerencsére egyre melegebb és naposabb idő jön

Többfelé felhős idő érkezik egy-egy záporral, zivatarral, de a későbbiekben egyre melegebb és naposabb idő várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn az ország északnyugati, északi részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, gyenge intenzitású, időszakos eső is előfordulhat. Ezzel szemben délebbre kevesebb felhőzetre lehet számítani többórás napsütéssel, arrafelé zápor, zivatar is csak kevés helyen alakulhat ki. A nyugatias szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között valószínű.

(Árvíz a Murán 2023. augusztus 6-án, vasárnap)

Kedden felhőátvonulások várhatók, általában sok napsütéssel. Északkeleten elszórtan valószínű zápor, zivatar, máshol legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7-14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19-24 fok között alakul.

Szerdán északnyugat felől vékonyodó, szakadozó frontfelhőzet vonulhat délkelet felé. Az ország nagy részén több órára kisüthet a nap, de helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati, majd északnyugati szél időnként megélénkül. A hajnali 7-15 fokról 21 és 27 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. Az északnyugati szél néhol időnként megélénkülhet. A hőmérsékleti minimum 9 és 16, a maximum 21 és 27 fok között alakul.

Pénteken napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

Szombaton is napos időre van kilátás, gomoly- és fátyolfelhőkkel, egy-egy záporral, zivatarral. A légmozgás mérsékelt marad. A hajnali 9-17 fokról délutánra 24 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Néhol előfordulhat záporeső, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérsékleti minimum 12-21, a maximum 25 és 31 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

Ilyen nyarunk még nem volt: zápor, zivatar, jégeső érkezik a folytatásban

Derült vagy gyengén felhős idő várható, záporokkal, zivatarokkal, amelyeket viharos széllökések kísérhetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn többórás napsütés többnyire várható, elsősorban az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő helyenként zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

Kedden is sok napsütésre lehet számítani, főleg fátyolfelhőzet és kevés gomolyfelhő lehet az égen, majd a nap második felében északnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Délelőtt inkább csak az északkeleti határnál lehet egy-egy zápor. Délutántól nyugat, északnyugat felől egyre több helyen valószínű záporeső, zivatar. A déli, délutáni óráktól a Dunántúlon az északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar idején erős széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 12 és 18, a csúcsérték 25 és 31 fok között várható.

Szerdán napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. A front csapadékzónája reggel délkelet felé elhagyja az országot, mögötte legfeljebb egy-egy zápor alakul ki. Több helyen megélénkül az északnyugati, majd a déli szél. A hajnali 12-19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön is gomolyfelhős, napos idő valószínű. Északnyugaton lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott van nagyobb esélye zápornak, zivatarnak. A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum 12 és 20 fok, a maximumhőmérséklet 28 és 35 fok között alakul. Délkeleten mérhetik a magasabb, északnyugaton az alacsonyabb értékeket.

Pénteken szintén gomolyfelhős, napos idő várható. Nyugaton, északnyugaton lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Elvétve, majd a nap második felétől nyugat, északnyugat felől már több helyen előfordulhat záporeső, zivatar. Zivatar idején megerősödhet a szél. A hajnali 13-21 fokról 25-36 fok közé emelkedhet a hőmérséklet. Délkeleten, keleten várható a melegebb idő.

Szombaton több-kevesebb napsütés és a fátyolfelhők mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű. Több helyen előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megerősödhet az északi, északnyugati szél. A hajnali 14-23 fokról általában 22 és 29, délkeleten, keleten 30 és 33 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás. Több helyen kialakulhat záporeső, zivatar. Sokfelé megerősödhet az északi szél, zivatar idején viharos lökések is lehetnek. A hajnali 13-20 fokról általában 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

Időjárás: átmeneti lehűlés, majd újabb melegedés várható

A jövő hét még melegedéssel kezdődik, majd egyre többfelé lesz élénk, olykor erős a szél, sok helyen előfordulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is lehet és csökken a hőmérséklet, csütörtökön már csak 21-26 Celsius fokig melegszik fel a levegő. A hét második felében ismét melegedés kezdődik, jobbára napos lesz az idő, 30 fok körüli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn napos idő várható, a nap első felében általában kevés felhővel, majd egyre nagyobb területen válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Késő délutánig elvétve lehet csapadék, majd északnyugat felől egyre nagyobb területen valószínű zápor, zivatar, nagyobb eséllyel északon heves zivatarok is előfordulhatnak. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, megerősödik. Zivatarok környezetében viharos, akár károkozó széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható.

(Júliusban a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: Igali Lászlóné Gyöngyi)

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett az ország nagy részén többórás napsütés valószínű. Sok helyen előfordulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is kialakulhat. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél. A zivatarokat viharos lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 16-23, délután 24-36 fok között alakul, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet várható, majd a nap második felében nyugat felől csökken a felhőzet. Általában többórás napsütés valószínű. Sokfelé előfordulhat záporeső, zivatar, helyenként heves zivatar is lehet, majd délutántól kelet felé vonulnak a csapadéktömbök. Az északnyugati szelet sok helyütt erős, illetve viharos lökések kísérik. Hajnalban 12-19, a délutáni órákban 19-28 fok valószínű. A délkeleti, keleti tájakon mérhetik a magasabb, a csapadékos vidékeken az alacsonyabb értékeket.

Csütörtökön napos időre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel. Főleg keleten, északkeleten zápor, zivatar előfordulhat, de csak néhol. Sokfelé megélénkül az északnyugati, majd a délnyugati szél. A hajnali 6-14 fokról délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken általában napos idő várható gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű, de helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban 7 és 16, délután 25 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton jobbára napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel, de helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. Több helyütt megélénkül a délnyugati, majd északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 11-20, a maximum 27 és 32 fok között valószínű.

Vasárnap általában napos idő valószínű, de erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés és elszórtan előfordulhat záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél, zivatar térségében erős lökések is várhatók. A hajnali 13-20 fokról 25 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt Zalára, Somogyra és Baranyára!

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Baranya, Somogy és Zala vármegye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a három vármegye egyes járásaiban hevesebb zivatarra kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.

A meteorológiai szolgálat közölte: szerdán több hullámban várhatók zivatarok. A cellákat általában viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökések, intenzív eső, jégeső kísérheti.

Heves zivatarokra elsősorban a késő délutáni, esti óráktól a délnyugati és az északkeleti területeken van esély. Délnyugaton nagyobb eséllyel várható zivatarrendszer kialakulása is.

A heves zivatarokhoz erősen viharos, akár károkozó, óránkénti 90 kilométeresnél erősebb szélroham, felhőszakadás és nagyméretű, 3-4 centiméteresnél is nagyobb jég társulhat. A zivatarok különösen a déli országrészben éjszaka is folytatódhatnak.

Csütörtökön napközben már jellemzően sokkal kevesebb helyen kell zivatarokra számítani az északkeleti és a nyugati tájakon, ezek idején azonban még előfordulhatnak heves kísérőjelenségek.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az időjárási helyzetre való tekintettel a legmagasabb, piros fokozatot is kiadhatják a délnyugati országrészre.

Másodfokú hőségriasztást rendelt el Müller Cecília

Hétfőn nulla órától szerda éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján – közölte pénteken a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

A hőség különösen veszélyes a kisgyermekekre, az idősekre, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élőkre – hangsúlyozták a közös közleményben. Arra kérik a teljes lakosságot – kiemelten a kockázati csoportba tartozókat -, hogy ennek figyelembevételével tervezzék jövő heti teendőiket.

Azt javasolják, hogy a legmelegebb órákban – 11 és 15 óra között – lehetőleg ne tartózkodjunk a napon, illetve a bőrüket megfelelő ruházattal és napvédő szerekkel védjék a leégés ellen. A vízparton tartózkodók, mielőtt vízbe mennek, hűtsék le magukat, különösen napozást követően; felhevült testtel ne ugorjanak a vízbe! – hangsúlyozták.

Aki teheti, tartózkodjon árnyékban, légkondicionált helyiségben, a legmelegebb órákban kerülje a megterhelő fizikai munkát. A szabadban dolgozók, illetve a fesztiválokon szórakozók bő, szellőző ruházattal és naptejjel védjék bőrüket a leégés ellen – áll a közleményben.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ügyelni kell a fokozott vízfogyasztásra, ugyanakkor érdemes kerülni a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását.

Kitértek rá, hogy a nagy melegben akár 70 Celsius-fok is lehet egy napon parkoló autóban, ezért ha valaki autóban hagyott gyermeket, házikedvencet lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot. A meleg az autósokra is kedvezőtlen hatással lehet, ezért vezessenek óvatosan – fűzték hozzá.

A hőségben eső után egy órával már olyan száraz a növényzet, hogy egyetlen szikrától, vagy bármilyen hőforrástól meggyulladhat – figyelmeztettek. Felidézték, hogy idén már 3800 tűz volt a szabadban, amelyekben kilenc ember megsérült.

A szabadtéri tüzek megelőzése érdekében erdőben csak a kijelölt tűzrakóhelyen gyújtsunk tüzet, természetesen csak akkor, ha az adott vármegyében nincs tűzgyújtási tilalom! – emelték ki. Hozzáfűzték, a kerti zöldhulladékot ne égessük el; ha grillezünk, vagy bográcsozunk, a tüzet egyetlen percre se hagyjuk felügyelet nélkül!

1 11 12 13 14 15 28