Lehűlés érkezik, visszatérnek az éjszakai fagyok

Lehűlés érkezik, szerdán már csak 11-16 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban és visszatérnek az éjszakai fagyok is. A felhők mellett általában többórás napsütésre kell készülni, számottevő csapadék nem várható, a szél mérsékelt lesz – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(A Fő út Nagykanizsán 2025 októberében. Fotó: S. Varga György)

Hétfőn a változó mennyiségű felhőzet mellett általában néhány órára kisüt a nap. Helyenként – főként az északkeleti és esetleg az északnyugati tájakon is – előfordulhat gyenge eső, záporeső. Az északnyugati, nyugati szél elsősorban az ország nyugati felén megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14-20 fok között alakul.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, de délután észak felől lassan mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet és helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északkeleti, északi szelet a nappali órákban időnként élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet döntően 2-7 fok között várható, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken 0 fok körüli értékek is előfordulhatnak, ezzel szemben a felhős tájakon enyhébb lehet az éjszaka. A maximum-hőmérséklet 13-18 fok között alakulhat.

Szerdán változóan felhős időre van kilátás, de a nap első felében több helyen lehetnek erősen felhős időszakok is, legfeljebb néhol lehet kisebb zápor. Az északi szél döntően mérsékelt marad. Kora reggel általában 3-8 fok között alakul a hőmérséklet, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet, míg délután 11-16 fok valószínű.

Csütörtökön a hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlása után többnyire gomolyfelhős, napos időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Kora reggel többnyire mínusz 1 és plusz 6 fok közötti hőmérséklet várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél kissé hidegebb lehet. Délután 11-16 fok valószínű.

Pénteken a hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlása után többnyire gomolyfelhős, napos időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 6 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél kissé hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-16 fok között valószínű.

Szombaton átmenetileg megnövekszik a felhőzet, amelyből elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, a csúcsérték 12 és 18 fok között várható.

Vasárnap a hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlása után változóan felhős időre van kilátás csapadék nélkül, a légmozgás mérsékelt marad. A hőmérséklet reggel mínusz 1 és plusz 8, délután 11-16 fok között alakul.

Hajnali fagyok is lehetnek

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat.

A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

Kedden közepesen vagy erősen felhős időre kell készülni, vastagabb és összefüggőbb felhőzet inkább a nyugati, délnyugati tájakon lehet. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Az északi, északkeleti szél főként a Zemplén tágabb térségében élénkül meg. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 7, délután 12-17 fok között alakul.

Szerdán közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás helyenként esővel, záporesővel. Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 8, délután 12-17 fok között alakul.

Csütörtökön erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, helyenként előfordulhat eső, zápor. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, olykor megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 7, délután 11-16 fok között alakul.

Pénteken közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, délkelet felé haladva lehet több és vastagabb a felhőzet, illetve csapadéknak is arrafelé nagyobb az esélye. Az északi, északkeleti szél élénk, néhol erős lesz. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 11-16 fok között alakul.

Szombaton közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a csapadéknak továbbra is délkelet felé haladva növekszik az esélye. Az északias szél élénk lesz. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 13-17 fok várható.

Vasárnap változóan felhős idő valószínű, helyenként eső, záporeső előfordulhat. A déliesre forduló szél néhol megélénkül. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7 fok között alakul a hőmérséklet, délutánra 14-18 fok közé melegszik fel a levegő. (MTI)

10 fokot csökken a hőmérséklet

A folytatásban többfelé kell esőre készülni, a szél élénk, olykor erős lesz és a hőmérséklet is jelentősen visszaesik. A hét végén csökken a csapadék esélye, de a hőmérséklet csúcsértéke már csak 20 Celsius-fok körül alakul – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Érik a kivi a Magyar Kiwi Becsehely Kis-hegyi birtokán. Itt szeptember 27-én, a héten szombaton lesz az első nyilvános vásárlási nap)

Kedden nyugat, északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, így arrafelé haladva egyre inkább felhős, csapadékos, míg keletebbre derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. Eleinte déli, majd északi, északkeleti szél lehet a jellemző, amely megélénkülhet, a Zemplén térségében meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnalban többnyire 12-18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékeket is mérhetnek. A maximum-hőmérséklet általában 26-32 fok között valószínű, de a felhősebb nyugati, északnyugati tájakon ennél jóval hűvösebb idő ígérkezik, 20 fok alatt alakulhat a csúcsérték.

Szerdán nagyrészt felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Szórványosan lehet időszakos eső, záporeső, néhol esetleg zivatar, nyugaton eshet a legtöbb csapadék. A keleties irányba forduló szél többfelé megélénkülhet, a Dunától keletre meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnalban 11-19, délután 15-27 fok között valószínű, nyugaton, valamint északon, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délkeleten a melegebb idő.

Csütörtökön felhős idő ígérkezik, de lehetnek átmenetileg kevésbé felhős, napos időszakok is. Több helyen, akár több hullámban kell számítani esőre, záporra, néhol esetleg zivatar is lehet. Az általában keleties szelet továbbra is többfelé kísérhetik élénk, helyenként erős lökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15-27 fok között alakulhat, északon, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délen, délkeleten a melegebb idő.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, de lehetnek átmeneti szakadozások a felhőzetben. Több helyen valószínű eső, zápor. A keleties irányú szél változatlanul élénk lesz, néhol erős lökések is kísérhetik. Hajnalban 8-16, délután 14-23 fokra van kilátás.

Szombaton egyre nagyobb területen felszakadozhat, elvékonyodhat a felhőzet, ezzel összhangban csökken a csapadékhajlam. A keleties szél továbbra is élénk, néhol erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 8-15, délután 16-23 fok között alakulhat.

Vasárnap az ország döntő részén több órára kisüthet a nap a gomolyfelhők mellett, de helyenként előfordulhat eső, zápor. Az északkeleti, keleti szél élénk, néhol erős lehet. A minimum-hőmérséklet 4-13, a csúcsérték 17-23 fok között valószínű.

Eső jön, majd a hét végén 30 fok is lehet

A jövő héten folytatódik a változékony időjárás: kedden újabb front érkezik, többfelé várható csapadék és visszaesik a hőmérséklet, de a hét második felében csökken a csapadék esélye és ismét melegedés kezdődik, a hét végén már jellemzően derült idő várható 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Fotó: archív. Őszi színek a nagykanizsai Csónakázó tónál. Fénykép: Magos Szilárd)

Hétfőn a pára és köd feloszlása után a nap nagy részében gyengén felhős, napos időre van kilátás, de időszakosan előfordulhatnak felhősebb körzetek. Az északkeleti tájakon délelőtt egy-egy zápor nem kizárt, másutt nem valószínű csapadék. A délnyugatira forduló szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 20 és 26 fok között valószínű.

Kedden északnyugat felől frontális felhőzet érkezik, így erősen megnövekszik a felhőzet, és összességében több helyen is kialakulhat zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban általában 10 és 16 fok között alakul a hőmérséklet, a csúcsérték 18 és 28 fok között valószínű; az északnyugati országrészben lesz hűvösebb, a délkeleti határ mentén melegebb.

Szerdán általában felhőátvonulásokra kell számítani, de a Dunántúlon erősebben felhős lehet az ég. Helyenként gyenge zápor előfordulhat. Nagyobb területen kísérhetik élénk, helyenként erős lökések az északnyugati szelet. A hőmérséklet hajnalban általában 10 és 16 fok között alakul – az Északi-középhegység északi oldalán hidegebb lesz -, míg délután 19-24 fok valószínű.

Csütörtökön változóan, napközben időszakosan erősen felhős idő várható, északnyugaton, északon néhol gyenge eső előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél többfelé élénk, erős lehet. A minimum többnyire 9-16, a maximum 20-27 fok között valószínű.

Pénteken a hajnali ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan napos időre lehet készülni, de északkeleten több gomolyfelhő képződik, és ott egy-egy gyenge zápor nem kizárt. A nyugatias szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalban 10-16, délután 23-29 fok várható.

Szombaton a hajnali ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan derült lesz az ég. A déli szél megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet 10 és 17, a maximum-hőmérséklet 24 és 29 fok között alakulhat.

Vasárnap a hajnali ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de északnyugaton lehetnek felhősebb tájak is. Csapadék nem valószínű, a déli, délkeleti szél megélénkül. A minimum-hőmérséklet 12 és 18, a maximum-hőmérséklet 26 és 31 fok között lesz.

Pénteken és szombaton nyáriasan alakul az idő, vasárnapra jön a fordulat

Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak. Vasárnap azonban egy frontális felhőzet vonul át az országon, többfelé kell esőre, záporra, zivatarra készülni, a szél élénk, olykor erős lesz és a tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt alakulnak a maximum-hőmérsékletek – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet az MTI-hez juttattak el.

(A kora őszi időszakban érik a minőségi füge a becsehelyi Magyar Kiwi Becsehely ültetvényen, ahol szeptember 27-én lesz az első nyílt vásárlási nap)

Pénteken a rétegfelhőzettel borított tájakon is kisüt a nap, így ezt követően ott is, mint másutt, gomolyfelhős, napos idő várható, csak kevés helyen fordulhat elő zápor. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Szombaton a hajnali párásság és ködfoltok feloszlása után alapvetően napos időre lehet számítani fátyol- és gomolyfelhőkkel. Napközben inkább csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar, estétől azonban növekedésnek indulhat a felhőzet, ezzel együtt elsősorban az északi, illetve a nyugati vidékeken a csapadék esélye is. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, inkább csak a Fertő környékén élénkülhet meg időnként a déli, délkeleti szél. A hőmérséklet a hajnali 11-18 fokról délutánra 24-29 fok közé emelkedik.

Vasárnap jobbára összefüggő frontális felhőzet vonul át az ország felett nyugatról keleti irányba többfelé eső, zápor, zivatar kíséretében. Nagy területen kísérik élénk, erős lökések a déli, délkeleti, majd az északnyugatira, északira forduló szelet. Hajnalban 14-20 fok várható, a csúcshőmérséklet a tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt valószínű, míg délkeleten, keleten a hidegfront érkezése előtt még 25-27 fokig is felmelegedhet a levegő.

Szép idő várható, berobban az őszi gombaszezon

Változékony idő várható a jövő héten: a hét elején a napos, nyárias időt záporok, zivatarok zavarhatják; a hét második felében megnő a csapadék esélye és a hőmérséklet is visszaesik, a hét végén a felhős, borult időben már 30 Celsius-fok alatt maradnak a csúcshőmérsékletek – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Fotó: archív. Hamarosan megtalálható a zalai erdőkben az őszi, bronzos vargánya)

Hétfőn nagyrészt fátyolfelhős, napos idő ígérkezik, ugyanakkor főleg délutántól az ország keleti, északkeleti felén magasabbra törnek a gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok kialakulhatnak. A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég, valamint erős, viharos széllökés kísérheti. A légmozgás zivatartól függetlenül gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható.

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható. A nap első felében a nyugati, délnyugati tájak kivételével több helyen, délután már főként északkeleten elszórtan lehet zápor, zivatar, de estétől délnyugatra is érkezhetnek csapadékgócok. A légmozgás mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10-18, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24-31 fok között valószínű, de északkeleten a határ közelében hűvösebb is lehet.

Szerdán nyugat, délnyugat felől megnövekvő felhőzetre kell számítani északkeleten, keleten több, másutt kevesebb napsütéssel. A Dunántúlon és a középső tájakon elszórtan, majd néhány órás szünet után a Dunántúlon több helyen várható zápor, zivatar. A délkeleti, déli szél megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban 10-18, délután 25-33 fok valószínű.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz általában az ég, csak kisebb körzetekben süthet ki rövid időre a nap. Sok helyen valószínű zápor, zivatar, illetve eső is. A déli szél helyenként megerősödik. Hajnalban többnyire 17-22, délután 21-31 fok várható, délkeleten lesz a legmelegebb.

Pénteken nyugaton már csökkenhet a felhőzet, de keleten még marad az erősen felhős idő, szórványosan lehet eső, zápor, zivatar. A Dunántúlon átmenetileg északira fordul, másutt azonban délies lesz a szél, amely megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 14-20, délután 21-29 fok között várható.

Szombaton közepesen vagy erősen felhős égre van kilátás, szórványosan valószínű zápor, zivatar, illetve eső is. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet a hajnali 13-19 fokról délutánra 23-29 fok közé emelkedik.

Vasárnap erősen felhős vagy borult lehet az ég, és többfelé is előfordulhat eső, zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél élénk, olykor erős lehet. A hőmérséklet a hajnali 13-19 fokról délutánra 19-28 fok közé emelkedik

Hőség, záporok, napsütés – mindenből jut szeptember első hetére

Változékony idő várható szeptember első hetében

Változékony idő várható szeptember első hetében: a hét elején még sokat süt a nap és kedden akár 28-34 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban, majd többfelé kell záporra, zivatarra készülni és a hőmérséklet is kissé csökken, de a hét végére ismét többórás napsütés várható 25-32 fok közötti csúcshőmérséklettel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Fotó: archív. Színek a nagykanizsai Csónakázó-tónál. Fénykép: Szeiler Péter)

Hétfőn a pára, köd feloszlása után az ország nyugati felén kevés, keleten több gomolyfelhő képződik, de alapvetően sokat fog sütni a nap. Az északkeleti, keleti tájakon néhány zápor kialakulhat. A déli, délnyugati szél elsősorban a Dunántúlon élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között valószínű.

Kedden általában sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd nyugat felől növekszik a felhőzet. Délután a nyugati határvidéken, estétől a Dunántúlon már másutt is van esély záporra, zivatarra. A déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 12-18 fok között alakul, de az északi völgyekben egy-két fokkal hidegebb lesz, míg a maximum 28-34 fok között várható.

Szerdára virradóra erősen megnövekszik a felhőzet, amely napközben nyugat felől már csökken is, keletről nyugat felé haladva egyre több napsütés valószínű. Összességében többfelé lehet számítani záporra, zivatarra, majd esőre is. Reggelig a Tiszántúlon még kicsi a csapadék esélye, délutántól pedig a Dunántúlon már szűnik a csapadéktevékenység. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon megélénkül. A minimum-hőmérséklet 15-21, a maximum 25-30 fok között alakulhat.

Csütörtökön általában gomolyfelhős, napos idő várható, de keleten magasszintű felhőzet is lesz felettünk. A Dunától keletre egy-egy zápor, kis eséllyel esetleg zivatar is kialakulhat. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11-17, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27-30 fok között alakul.

Pénteken gyengén vagy közepesen felhős idő és többórás napsütés valószínű, helyenként lehet zápor, zivatar. A délnyugati, nyugati szél napközben megélénkül. Hajnalban 10-18, délután 25-32 fok várható.

Szombaton is gyengén vagy közepesen felhős idő és többórás napsütés valószínű, helyenként lehet zápor, zivatar. A délnyugati, nyugati szél napközben megélénkül. Kora reggel 10-18, délután 25-32 fok valószínű.

Vasárnap gyengén vagy közepesen felhős idő és többórás napsütés valószínű, helyenként lehet zápor, zivatar. A délnyugati, nyugati szél napközben megélénkül. Hajnalban 10-18, délután 25-32 fok között alakul a hőmérséklet.

Napos, meleg idővel kezdődik a jövő hét, majd eső és többfokos lehűlés érkezik

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős szél mellett befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, miközben a hőmérséklet is visszaesik. A hét végére ismét felszakadozik a felhőzet, és visszatér a napos idő, 30 fok alatti csúcshőmérséklettel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Fotó: archív. Bárányfelhők a nagykanizsai Erzsébet térnél. Fénykép: Igali Lászlóné Gyöngyi)

Hétfőn nagyrészt gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyok időszakosan összeállhatnak, de csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet élénk, a Tiszántúlon időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25-30 fok között alakul.

Kedden is gomolyfelhős, napos idő várható csapadék nélkül, a jellemzően északkeleti, keleti irányú szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban általában 11-16 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken alacsonyabb, míg a vízpartok mentén, a nagyobb városok belsejében, valamint a magasabban fekvő helyeken magasabb értékek is valószínűek. Délutánra 27-32 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen napos időre kell készülni gomolyfelhőkkel, majd a nap második felében nyugat felől felhősödés kezdődik, de csapadéknak még kicsi az esélye. A délire, délnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban jellemzően 11-17 fok között várható, azonban a hidegre érzékeny tájakon akár 10 fok alá is hűlhet a levegő, míg a vízpartok mentén, a nagyobb városok belsejében, valamint a magasabban fekvő helyeken enyhébb, melegebb lehet az éjszaka. A csúcsérték délután 29-35 fok között alakul.

Csütörtökön fokozatosan befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, akár heves zivatar is előfordulhat. Legkésőbb délkeleten, keleten valószínű csapadék, főként arrafelé maradhat hosszabb ideig napos az idő. Nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél, amely idővel egyre több helyen északnyugatira, északira fordul és zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalra döntően 16-22 fok közé hűl le a levegő, de a derültebb, hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb is lehet. Napközben nagy hőmérséklet-különbség valószínű az országban: az északnyugati vidékeken csupán 23, míg délkeleten 36 fok körül alakulhat a csúcsérték.

Pénteken zömmel erősen felhős időre, további ismétlődő esőre, záporra, zivatarra kell számítani, a csapadék súlypontja a nap folyamán egyre keletebbre helyeződik, ezzel együtt nyugat felé szakadozásnak indulhat a felhőzet. Nagy területen erős lökések kísérhetik az északi, északnyugati szelet. A minimum 14-20 fok között valószínű, míg a csúcshőmérséklet ismét tág határok között várható, a borultabb, tartósabban csapadékos vidékeken csupán 20, míg délkeleten 29 fok körül alakulhat.

Szombaton a felhőzet felszakadozását követően gomolyfelhős, napos idő valószínű, záporeső elvétve előfordulhat. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban 9-17, délután 22-27 fok várható.

Vasárnap változó felhőzetre van kilátás, legfeljebb elvétve alakulhat ki zápor. A jellemzően északnyugati irányú szél időnként megélénkül. Hajnalban 7-15, délután 23-28 fok várható.

Már szombaton megérkezhetnek az enyhülést hozó zivatarok

A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki szombatra a HungaroMet Zrt. az ország középső és déli vármegyéire, ahol a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 29 Celsius-fokot.

A meteorológiai szolgálat az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Pest és Tolna vármegyére a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki a magas középhőmérséklet miatt szombatra.

(Fotó: archív. Hidegfront érkezik Letenye fölé)

Másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala vármegyére, mert ezekben az előrejelzés szerint 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet szombaton.

Elsőfokú (sárga) figyelmeztetés van érvényben szombat éjfélig a magas középhőmérséklet miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, itt a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat.

Harmadfokú hőségriasztás csütörtöktől vasárnapig

Csütörtökön 00.00 órától vasárnap 24.00 óráig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország területére a Országos Tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. legfrissebb előrejelzése alapján – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben az MTI-vel szerdán.

A fokozott hőterhelés miatt különösen fontos, hogy mindenki betartsa az egészségvédelmi és biztonsági ajánlásokat.

(Párakapu a nagykanizsai Erzsébet téren a Zenepavilonnál 2025 augusztusában. Fotó: S. Varga György)

A rendkívüli melegben a szervezet gyorsan kimerül, a folyadék- és ásványianyag-vesztés pedig hamar rosszulléthez vezethet. Az alkohol-, a koffein- és a magas cukortartalmú italok növelik a kiszáradás kockázatát, ezért ezeket célszerű mellőzni. A hétvégére és a nyári szabadtéri programokra – fesztiválokra, sporteseményekre, strandolásra – indulóknak érdemes tudatosan felkészülni a kánikulára. A legforróbb órákban kerüljék a tűző napot, keressenek árnyékot, vagy hűtött helyiséget.

Kiemelten fontos, hogy gyermekeket, időseket, betegeket vagy háziállatokat soha ne hagyjanak zárt járműben, még rövid időre sem. A járművek belső hőmérséklete percek alatt életveszélyes szintre emelkedhet. Ha bárki autóban hagyott embert vagy állatot lát, hívja a 112-es segélyhívószámot.

Utazás, vagy kirándulás során, illetve fesztiválon célszerű jól zárható hűtőtáskában tárolni az élelmiszereket.

Vasárnap óta az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben.

Erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében tilos tüzet gyújtani, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. A növényzet mindenhol száraz, a legkisebb szikrától és hőforrástól is meggyulladhat, ezért a szabadban sehol nem tanácsos tüzet gyújtani. Saját kertben szabad bográcsozni, grillezni, de a tüzet ne hagyják felügyelet nélkül. Idén már 8106 tűz keletkezett a szabadban, 55 ember megsérült, a leégett terület nagysága 93 millió négyzetméter.

A nagy hőségben csökkenhet a kémény huzathatása, így ahol nyílt égésterű vízmelegítőt használnak, szén-monoxid keletkezhet. Idén nyáron már 245 helyre riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt.

„Ne feledjük: a kisgyermekek, idősek és krónikus betegek különösen érzékenyek a hőterhelésre. Gondoskodjunk róluk, és figyeljünk egymásra – a hőségben az odafigyelés és a megelőzés életet menthet” – áll a közleményben.

Az aktuális hőségriasztásokkal és egyéb veszélyjelzésekkel kapcsolatos információk a katasztrófavédelem VÉSZ alkalmazásán keresztül valós időben elérhetők. Az applikáció használata segít felkészülni a szélsőséges időjárási helyzetekre, így mindenki időben megteheti a szükséges óvintézkedéseket – közölték.

1 2 3 30