Augusztusban minden ügyfél megkapja a szemétszállítási csekket

szemétszállítás

Korábban az RTL Klub nyomán arról írtunk, hogy gondok vannak a szemétszállítás számlázásával. Most megjött a válasz:

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint augusztusban minden ügyfelük megkapja a második negyedéves hulladékszállításról szóló csekket, amely csúsztatott fizetési határidőt biztosít majd.

Weingartner Balázs, a társaság vezetője vasárnap azt követően közölte ezt az MTI-vel, hogy Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képviselője napközben új hulladékgazdálkodási törvény kidolgozását, valamint a jelenlegi „vízfej és számlagyár” megszüntetését szorgalmazta.

Az NHKV elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, a korábbiakhoz hasonlóan a napokban is több rémhírt terjesztettek a szemétszállítás egységesítésével kapcsolatban. Kiemelte, ahogy eddig sem, úgy a jövőben sem fog leállni ez a közszolgáltatás, továbbá nem igazolódnak be azok a vádak sem, hogy a lakosságnak emelt összegű, összesített számlákat kell fizetnie.

Kiemelte, a második negyedévi szemétszállítást tartalmazó számlák kiküldése jelenleg is folyamatban van, augusztusban pedig minden ügyfelük megkapja azt, a fizetési határidő meghatározásánál figyelembe veszik a társaság késlekedése miatti csúszást. Weingartner Balázs hangsúlyozta, minden esetben csak az adott negyedévről szóló számlákat postáznak, így senkinek sem kell a megszokottnál nagyobb összeget befizetnie.

A társaság vezetője kitért továbbá arra is, hogy az NHKV folyamatosan egyeztet a szakmai egyesületekkel és az önkormányzatokkal a rendszer jelenleg is zajló átalakításáról, amelynek egyik célja, hogy a jövőben csökkenjen a cég kintlévősége. MTI

Nem jön a csekk, gyűlik a tartozás

szemétszállítás

Szinte senki sem tud jelenleg szemétszállítási díjat fizetni az országban, mert nem tudják kiküldeni a sárga csekkeket az embereknek – írta meg a Magyar Nemzet.
Ennek az az oka, hogy áprilistól az önkormányzati cégek helyett egy új állami vállalat intézi a számlázást, de még nem készült el az új rendszer.
Az elmaradt díjakat várhatóan ősz elején egyben kell majd befizetni, csakhogy addigra 20 ezer forintra is rúghat majd a felgyülemlett összege egy-egy háztartásnak. (RTL Klub)

Kanizsán is futottak a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekekért és fiatalokért

Lajkó Csaba székesfehérvári ultramaratoni futó és csapata a napokban érkezett Nagykanizsára. A mintegy 10 fős gárda július 11 -16 között a Székesfehérvár – Balatonfüred – Tapolca – Nagykanizsa – Kaposvár – Bonyhád – Pécs etapot futja le, hogy a pécsi Szemem Fénye Alapítványnak segíthessen.

nagykanizsa jótékonysági futás 1

„A  pécsi Szemem Fénye Alapítvány a  gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekeknek és fiataloknak szentelte életét, az ő igényeik kielégítése, napjaik szebbé tétele a legfőbb céljuk. Ezek a gyermekek és fiatalok életet nagyban befolyásoló, élettartamot korlátozó vagy életveszélyes betegségben szenvednek, így fokozott figyelmet igényelnek. 2016-ban értük futunk! Segíts Te is hogy nagy céljuk, a gyermekhospice ház  felépítése sikerüljön!” – írták honlapjukon.

nagykanizsa jótékonysági futás 2

A csapathoz a Kanizsai futóklub tagjai is csatlakoztak. Mint Facebook oldalukon   fogalmaztak:

„Futóklubunk frissítővel és forró nyári lelkesedéssel várta Lajkó Csabát és futótársait városunk határában, majd együtt futottunk be az Erzsébet térre, ezzel támogatva a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekeket.
„Futunk,hogy segíthessünk, mert a láb mindig kéznél van!”

kanizsai futóklub

Két kanizsai üzletben loptak

Vádemelési javaslat egy 28 éves zalaegerszegi és egy 18 éves szintén helyi férfi ellen.
A két férfi még tavaly november 6-án a reggeli órákban Nagykanizsán bement egy helyi üzletbe, ahonnan különféle árucikkeket lopott el és még ezen a napon 20 perccel később egy másik, ugyanolyan üzletből szintén kozmetikai termékeket loptak el százezer forintot meghaladó értékben.

nagykanizsa bíróság beléptetőrendszer 1

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 18 éves és a 28 éves zalaegerszegi férfiak ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat  vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségre – közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Indul a Mura nemzeti program

Mintegy 80 település komplex – természeti, társadalmi és gazdasági szférát egyaránt érintő – fejlesztését segíti a Mura nemzeti program – az erről szóló kormánydöntés szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.

mura program

A kormányhatározat szerint miniszteri biztos koordinálja a programot, akit a Miniszterelnökséget vezető miniszter nevez ki.
A fejlesztések egy részét uniós társfinanszírozású programok fedezik, így például a Mura-mente komplex élőhely-fejlesztést, benne tanösvényekkel és a területkezelési centrum kialakítását, illetve társadalmi vállalkozások képzését és mentorálását. Ezek közül is előnyben részesülnek a helyi gazdaság fejlesztésére irányuló – kertészeti, agrár-innovációs, halgazdálkodási, agrárgazdasági – projektek, valamint a településfejlesztést szolgáló kezdeményezések.
A Mura programban hazai forrásból finanszírozható például a Zalaerdő Erdészeti Zrt. által irányított erdei kisvasút-korszerűsítés. MTI

A programot Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, államtitkár kezdeményezte.

Kisinas tábor Nagykanizsán

Kisinas tábor – a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolájában.
Az idei tanév végén már második alkalommal 7. osztályos diákoknak pályaorientációs szakmai programhetet szervezett „Kisinas tábor” néven a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Nagykanizsai SZC.
A tábor célja, hogy megismertesse a pályaválasztás előtt álló tanulókat a Nagykanizsán tanulható szakmákkal, kedvet ébresszen az egyes szakmák iránt.
(Forrás és fotók: Facebook)

nagykanizsa kisinas tábor 1

nagykanizsa kisinas tábor 2

nagykanizsa kisinas tábor 3

nagykanizsa kisinas tábor 4

nagykanizsa kisinas tábor 5

Vihar: Kanizsa nem esett el

A szerdai hidegfront hatalmas viharfelhőkkel felvértezve érkezett Zala megye fölé.
Zalaegerszeget, Lentit, Rédicset és még néhány környező települést jég verte el.
A Letenye-Nagykanizsa vonalon átvonult a vihar, de szerencsére nem csapott le.
Olvasóinkat arra kértük, hogy küldjenek fotókat, videókat a szerda esti történésekről.
Sok fényképet kaptunk és egy videót is.
Nagyon szépen köszönjük!

nagykanizsa viihar 1(Fotó: Szányi Gábor)

nagykanizsa viihar 2(Fotó: Dobsa Viktória)

nagykanizsa viihar 3(Fotó: Kata Krisz)

nagykanizsa viihar 4(Fotó: Dani Mercedes)

nagykanizsa viihar 5(Úgy néz ki, csak átvonulóban. Fotó: Szányi Gábor)

nagykanizsa viihar 6(Fotó: Szilvia Sziszi)

nagykanizsa viihar 7(Fotó: Dani Mercedes)


(Videó: Szilvia Sziszi)

Kitüntették Laskiné Spingár Évát, a lábtoll labdázás és az iskolai tesnevelés kiskanizsai-szepetneki nagyasszonyát

Kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkájáért Bonis Bona díjat vehetett át Balogh Zoltán minisztertől a kiskanizsai, Szepetneken tanító és edzősködő Laskiné Spingár Éva. A Nemzeti Múzeum dísztermében megtartott ünnepi Tehetséggálán az emberi erőforrás miniszter és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Kiváló Tehetségfejlesztő díjat adott át a pedagógusnak. Vele beszélgettünk. És hallgattunk jót jótól… ugyanis ezt jelenti a Bonis Bona.

laskiné spingár éva 1
A Pécsi tanárképző főiskola elvégzése után, 1981-től biológia-testnevelés szakos tanárként dolgoztam a periférián lévő kistelepülésen, Szepetneken. Tavalyi nyugdíjazásom után is óraadó tanár maradtam – kezdte a visszaemlékezést Laskiné Spingár Éva.
Elmesélte, hogy 40 éves tanári pályafutása alatt 1975-től 2015-ig mindig kiemelt szerepet szánt a tehetségek felkutatásának, segítésének, tanítványaival aktívan részt vett a település társadalmi életében. A Magyar Lábtoll-labda Szövetség vezetőségi tagjává választotta 2016-ban.

Rendszeresen szervezek gyalog- és kerékpártúra, katolikus, ifjúsági és tehetséggondozó táborokat, tanítványaimmal tehetség felmérő versenyeken veszek részt csecsemőápolás, balesetvédelem, atlétika, mezei futás, lábtoll labda témakörökben 1998-ban honosítottam meg a lábtoll-labdázást, ezt a távol keleti sportágat a településen, menedzsere is voltam „A lehetetlen nem létezik” című megyei szintű tehetségfejlesztő programoknak. Ennek keretében az három zalai település nyolc oktatási intézményében kerül koordinálásra a tehetséggondozás a lábtoll-labda sportágban. A programba több mint 300 diákot vontunk be.

Nem lehetett könnyű Szepetneken tehetséget gondozni…

Kezdetektől ott dolgoztam, a faluban a diákok 65%-a különleges bánásmódot igényel, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. A települést horvát, német, de legfőképpen roma nemzetiségek lakják. Amellett, hogy gondozom a sport illetve a biológiai tudomány területéről a tehetségeket, keresetemnek egy bizonyos részét rendszeresen a gyermekekre fordítom, kiegészítem a gyermekek élelmezését, mert a családjuk nem tud megfelelő ellátást nyújtani.

Mindezek mellett a versenyekre sem lehet könnyű eljutni…

A versenyekre saját gépkocsival később az önkormányzat kisbuszával vittem és viszem a gyermekeket, sokszor 3-400 kilométer távolságra mennek, reggel 5-től akár másnap reggel 5-ig tart a szolgálat – az ember nem fekszik le, amíg otthon éjjel le nem teszi a gyereket, hazamegy, kipakol… A hétvégeken vagy foglalkozást tartok, vagy versenyre viszem őket. Szepetnek? Hát, igen… minden sikert a hármas határhoz közel, ebben a kis 1500 fős, kis településen tudtam elérni, ahol minimális lehetőségei vannak a kiemelkedésre a nemzetiségi fiataloknak… Tehetséggondozó versenyt szerveztem az iskolában, gyermek országos bajnokságot, Királyi Pál Kupát, iskolai bajnokságot…Minimális külső segítséggel, egyedül.

laskiné spingár éva 2

De miért éppen a lábtoll-labda? szokták mondani, hogy jól kell sportágat választani… több ok miatt.

Takács Tamás lábtollas ebből írta még a szakdolgozatát is – őt hívta meg gyereknapra az iskola, hogy tartson egy bemutatót. Amikor belevágtunk, az első kiskanizsai versenyen a szepetneki 13 évesek 18 éve harmadik helyezettek lettek. Ők most 31 évesek. A sportág választásának története van úgy is, hogy el kellett gondolkodni: egy kisiskola nem fog eredményt elérni fociban, kézilabdában, hiszen nincs is annyi gyerek, akikből eredményesen ki lehetne nevelni egy jó csapatot, ki lehetne állni egy-egy meccsre. Így döntöttünk, döntöttem a lábtoll mellett.
Laski Éva tehetséggondozás területén végzett munkáját a Zala megyei Közgyűlés 2002-ben a Zalai Gyermekekért díjjal ismerte el. Azt mondja, mindig az volt a célja, hogy minden szepetneki diák és felnőtt megismerje, szeresse a lábtoll-labda sportot.
Két tehetséges diák versenyzője szép nemzetközi sikereket ért el. Morvai Noémi és Vlasics Dalma 2014-ben Európa bajnoki címet szerzett Lengyelországban a lábtoll-labda kontinensbajnokságon; szintén Morvai Noémi és Vlasics Dalma 2015-ben Rómában a lábtoll-labda világbajnokságon női csapat kategóriában negyedik helyezést ért el; Morvai Noémi 2013 ban vegyes páros kategóriában első lett társával Lukács Mártonnal a lengyel nemzetközi junior válogatottak tornáján; Vlasics Dalma és Morvai Noémi 2015-ben megnyerte a French Open bajnokságot. Horváth Gergő többszörös korosztályos és diákolimpiai országos bajnok, legutóbb 2015. április 12-én lett országos diákolimpiai bajnok a hatodik korcsoportos fiú csapat kategóriájában Nagykátán.

A pedagógus, tehetséggondozó emlékszik a tehetségekre?

Sok gyerek fordult meg a kezem alatt, de persze, hogy emlékszem rájuk. A tehetségek a nyolcadik osztály után elmennek, továbbtanulna, én pedig átadom őket. Nagyon jó kezekbe, Budavölgyi Kálmánnak. A középiskolában jobban leterheltek, 8 óra, készülni másnapra… Kálmánéknál pedig , este van edzés, így jobban be tudják osztani az idejüket is. Nemcsak jó edzők kezébe kerülnek, de Kálmán több pénzt szerez, pályázik, menedzsel. Engem is ő jelölt, terjesztett fel a kitüntetésre. Közel 800 jelölt közül választották ki az idei Bonis Bona díjazottakat. Negyedik alkalommal jutalmazták idén a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli magyar, és a magyarországi nemzetiségi pedagógusokat és tehetségsegítő szakembereket.

laskiné spingár éva 3

Arról még nem is ejtettünk szót, hogy te magad is eredményes versenyző vagy. No és meddig még?

Magam is aktívan sportolok, a lábtoll- labda sportág többszörös egyéni országos bajnoka vagyok senior korcsoportban , most is versenyzek (azóta ismét senior versenyt nyert egyéniben és dobogós lett vegyes párosban. a szerk.) A hirtelen, sok edzéstől begyulladt a lábam, annyira intenzíven készültem a versenyre. Ki kellett használni mindenl ehetőséget kevesebb idő alatt, mert a több idő a pályán kell a fiatal versenyzőknek. Most egyedül képviselem a Szepetnek SE-t a versenyeken. Addig csinálom, amíg az egészségem engedi és amíg a férjem tolerálja.

Amikor nem volt tanítás és edzés reggeltől késő délutánig, szünetekben gyakorta láttalak, uszodába mentél. A jó testnevelő soha nem csak fotelből sportol, mást sportágat is űzöl? Ki nevelt rá téged erre?

A Hunyadiban Nagy Pista bácsinál szertornáztam, de atletizáltam is. Nemcsak jó tanár és edző volt ő, hanem jó példa is, legalább 8 tesitanárról tudok, aki az ő keze alól került ki, pedig tornaterem se volt a Hunyadiban.

Azt mondod: amíg egészség lesz… de ez nem igaz, hiszen fáj a veséd, derekad… mint mindenkinél, jönnek a bajok. Mégis csinálod?

A betegség? Megpróbálok mindent megtenni, a vesekő? Még asztma is van, de úszni járok. Sajnos most fáj a lában, a derekam is bedurran olykor…

Miben hiszel, a nyugati vagy a keleti orvoslásban?

Magamban.

Édesanyád is rendkívül mozgékony, te aktív családanya vagy, sőt nagymama is , egyik leányod halmozza a sportágakat. Sok minden belefér a családi életetekbe?

Nagyobbik lányunk műszaki érdeklődésű és végzettségű, plusz elvégzett tanári szakot is. A Richternél dolgozott, majd Németországban. Hannoverben volt kutató, majd Karlsruhe következett, most Hagen mellett élnek és ott vannak a férjével és a kislányukkal. 3 éves az unokánk, azon gondolkoznak a lányomék, hogy majd hol kezdje el az iskolát… lehet, hogy hazajönnek. Most egyelőre olyan ovit keresnek, ahol biztosítanak étkezést is, mert ott ez nem olyan egyszerű. A kisebbik lányom  rekreációt tanult, edző, megint megy tovább, mert szinkronúszókkal is foglalkozik, labdarúgó játékvezető volt már itthon középiskoláskén, ki tudja, még mit nem csinál, alig bírom követni: Winboard, crossfit… Édesanyám most is úgy jár olykor, hogy biciklire támaszkodik, aztán már fel is pattan rá. Tegnap a buszmegállóban ülök, épp a duguláselhárítást nézem, hát teker a mama a biciklin, kiabál, siet, nem ér rá, elmegy az ABC-ig. Most innen hozzá megyek, mert sütött resztelt májat nekem. Máskor kapál, kertet művel, Pestre utazik az unokáihoz pár hétre, hogy besegítsen a testvéreméknek.

laskiné spingár éva 4

Sáska büszkeségünk a testvéred, az elismert budapesti báb- és színművész Tárnok Marica, aki produkcióival a főváros és a vidéki fellépések mellett itt Kanizsán is sok tapsot kiváltott már. Hát még Kiskanizsán, a Móriczban, a mi Olvasókörünk épületében! Tehetség és család?

Három gyereke van, köztük egy sérült, elkél a segítség. A Marica Produkció nagyon sikeres, Mariann sokat dolgozik, rendkívül ötletes művész, és meg is valósítja mindezt.

Sok mindent megvalósítasz te is így nyugdíjasként? Tudom, nagyon készültél az aktív nyugdíjas évekre…

Továbbra is edzősködöm,  jövőre is tanítok, hiszen visszavárnak. Emellett sok mindenre jut most időm, amire korábban nem. Sokat olvasok, keresztrejtvényt fejtek, sütök-főzök. A lányaim elismerését egyre többször kivívom a sütijeimmel. Most ráérek kipróbálni, amit eddig nem. A kert is megvan, akad munka. Beiratkoztam szövőtanfolyamra, a szövést volt tanítványomtól, a népi iparművész Zsovár Anitától tanultam, gyapjúval dolgozom.Elkészült már 2 díszpárna, mappatartó, de horgoltam már korábban is takarót a lányomnak több darabból. Amikor nyugdíjba mentem, kinyomozták – tudom is, hogy ki: a barátnőm – és meg is kaptam, amire vágytam. Egy kötőgépet. Most olyan embert keresek, aki segíteni tud. A kötés már megy a régi fajta kötőgépen, de a bővítést nem tudom. Meg kell tanulnom, mert mindent profi módon akarok csinálni. Kellene valaki, akitől elsajátíthatom.

Jót – jótól…

(Írta:  Lukács Ibolya. Fotók: Facebook)

1 203 204 205 206 207 267