Eltemették Bolla István plébánost

Kedden a nagykanizsai Jézus Szíve templomban mondott szentmise után Varga László megyéspüspök a nagykanizsai temetőben örök nyugalomra helyezte Bolla István balatonfenyvesi plébánost.

Varga László megyéspüspök a prédikációjában arról beszélt, hogy minden pap élete egy szentmise, minden papi élet olyan, mint egy konszekrálásra, átváltoztatásra váró ostya, amit ünneplünk a Szentmisében, azt Jézus ki akarja bontani hétköznapi életünkben.
Ez történ Bolla István életében is, akinek gyóntatószéke az irgalmasság széke volt – olvasható a Kaposvári Egyházmegye híradásában.
A Nagykanizsán született Bolla István 48 éves volt.
(Fotók: Kaposvári Egyházmegye)

Gyakorlat – Gázpalackok robbantak az újudvari PB-gáz töltő üzemben

Szituációs begyakorló gyakorlatot tartott a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság „A” szolgálati csoportja a Flaga Hungária Kft. újudvari telephelyén.

A csütörtökön végrehajtott gyakorlat alapjául egy feltételezett baleset szolgált, mely szerint a konténeres rakodás közben az emelőgép hidraulikatömlője felhasadt és egy konténernyi gázpalack a földre zuhant, s közülük több felhasadt. A kitalált szituáció szerint a kiáramló gáz begyulladását követően több palack fel is robbant.

 

 

A Nagykanizsáról és Zalakarosról érkező hivatásos tűzoltók a feltételezett káresemény felszámolásához és az azzal összefüggésben keletkezett tűz eloltásához kapcsolódó taktikai és szerelési lépéseket hajtották végre.

Mint minden begyakorló gyakorlatot, ezt is egy helyismereti foglalkozás előzte meg, amely során a tűzoltók megismerték a szerek felállítási helyét, a közművek leválasztási pontjait és a vízszerzési helyeket, továbbá bejárták a létesítményt.

A gyakorlat végrehajtását Szabados Gergely tűzoltó százados, a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese megfelelőre minősítette.

(Fotók és forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Autópálya lesz a Letenye melletti egykori halálút

Októberben kezdődhet és 2019 végére fejeződhet be a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak autópályává szélesítése – közölte a beruházó NIF Zrt. pénteken az MTI megkeresésére.
A 21,3 kilométer hosszú gyorsforgalmi úton két szakaszból 10,1 kilométeren szükséges a kétszer egysávos szakasz kétszer kétsávossá bővítése.

 

 

A NIF tájékoztatása szerint a beruházás tartalmazza a magyar-szlovén határon, Tornyiszentmiklósnál tervezett pihenőhely megnyitásához szükséges közművek, illetve létesítmények megépítését, továbbá a bal pályán meglévő kilenc híd összekötését a jobb pályán kialakítandó hídszerkezetekkel. A jobboldali pályaszakasz kialakításával együtt a Mura folyó árvízvédelmi töltésszakaszának átépítését is el kell végeznie a kivitelezőnek.

 

A beruházás építési közbeszerzési eljárásának nyertese a közös ajánlatot tevő Colas Út Zrt. és az EuroAszfalt, a kivitelezés értéke nettó 16,7 milliárd forint. A kivitelezői szerződés azonban még feltételes mindaddig, amíg a beruházás forrását biztosító kormányhatározat meg nem jelenik.
A munkaterület átadását szeptember végére tervezi a NIF, a tényleges munkák várhatóan október végén kezdődnek majd el. Idén régészeti feltárások, terepelőkészítő munka és a műtárgyaknál próbacölöpözés zajlik majd.

 

 

Az M70-es teljes autópályává fejlesztése várhatóan 2019 negyedik negyedévére fejeződik be – áll a NIF tájékoztatásában.
Korábbi közlések szerint a balkáni országokat és Nyugat-Európát összekötő autópálya-hálózatban egyedüliként egy-egy sávra szűkülő, 2005-ben átadott gyorsforgalmi út fejlesztése azt követően indult el, hogy 2011-ben hat halálos áldozatot követelő, illetve három súlyos és 23 könnyű sérüléssel járó buszbaleset történt Csörnyeföld közelében. A baleset után néhány hónappal az egysávos szakaszokon megszüntették az előzési lehetőséget, illetve fizikailag is szétválasztották a két oldalt, amelynek köszönhetően azóta jelentősen csökkent a balesetek száma.

 

A kiszélesítésre váró 10,1 kilométeres szakaszon a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ koordinálásával tavaly nyáron négy helyszínen, 5200 négyzetméter nagyságú területen végeztek próbafeltárásokat, hogy meghatározzák az útépítés előtti további régészeti feladatokat. MTI

WC-csészét tettek egy kiskanizsai buszmegállóba

„Illegális lerakó” Kiskanizsán. WC-csészét tettek a városrész egyik buszmegállójába.
Azt nem lehet tudni, hogy a leselejtezett szanitert egyből ide rakták-e, vagy a közeli szelektív szigetre vitték, ahonnan egy tréfás kedvű ismeretlen tette át az esőbeálló alá.

 

(Fotó: YouTube)

 

A porcelánt a város köztisztasági szolgáltatója délután elszállította – számolt be a „nagy dologról” a Kanizsa TV.
Egyébként a szelektív szigetek környékét a múlt vasárnapi ünnepre kitakarították, a WC-csészét azóta tehette ki valaki.
A Futurus-Pannonia Kft. munkatársai azt kérik, senki ne rakjon le hulladékot illegálisan, az építési anyagokat, így a lecserélt WC-ket is le lehet adni a cég telephelyein – írták a városi tévé weboldalán.

A lehajtó sávból, forgalommal szemben traffiztak a 7-esen Galamboknál

Meglehetősen érdekes fotókhoz és egy videóhoz jutottunk hozzá, amelyeken az látszik, hogy Nagykanizsa irányából, a 7-es főúton, a galamboki benzinkút felé lehajtó sávból mérik a közlekedők sebességét egy rendőrautóból.
A napokban készült Zala megyei felvételek felkerültek a Facebookra is, ahol elég vegyes érzelmeket váltottak ki.

 

 

 

Egyesek szerint, bár a rendőrkocsi jól látható helyen van, – tehát nem titkolták a traffizást – de az mégiscsak abszurdum, hogy beálltak vele a kanyarodó sávba.
Mások úgy vélekednek, ez a fajta traffizás igenis szabályos, ugyanis a rendőrségi traffipax a járműforgalom elől elzárt területen, továbbá a közút azon részén is elhelyezhető, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos.

 

Csakhogy ez konkrétan egy kanyarodó sáv volt. Talán az is a szerencsének tudható be, hogy nem rongyoltak bele a meseautóba – vélekedtek néhányan.
Persze, az autósok ingerküszöbét messze túlhaladja ez a fajta traffizás, de az is igaz, ha valaki betartja a szabályokat, nagy valószínűséggel nem kap csekket az egyenruhásoktól.

Letörte a visszapillantót Kanizsánál, keresik

Mai nap (2017 08.19. szombat) Nagykanizsa Törökvári 37. (Bajcsa) előtt valami tróger letörte egy szürke Renault Megane bal oldali visszapillantó tükrét!

Persze semmilyen elérhetőséget nem hagyott hátra!
Viszont, mivel épp az udvaron tartózkodtunk többen is, köztük jó magam, vannak szemtanúk!!!
Kedves …szép szavakkal nem tudom illetni…tróger…rövid időd van jelentkezni Nálam a 06/70/417-9777-es számon, különben ingyen jegyed van a Rendőrségre! Pusszpáá!!!
Megosztást köszi!
(Forrás és fotók: Bagladi Dóra – Facebook)

Mentőhelikopter a nagykanizsai Erzsébet téren – Videó

Szombaton délelőtt nem sokkal 9 óra előtt egy mentőhelikopter szállt fel a nagykanizsai Erzsébet térről.
Az esettel kapcsolatban Szabados Gábor rendőr-főhadnagytól, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, hogy egy rosszul lett idős nőhöz riasztották a mentőket és a rendőröket.

A hölgyre az egyik Erzsébet téri társasház pincelejárójában találtak rá, akit a mentők kórházba szállítottak.
A rendőrség két járőrautóval a mentőhelikopter miatt a helyszín biztosítását végezte.
A videót Kirchner Norbert olvasónktól kaptuk.
Köszönjük szépen!

A nyolcvan éve indult olajbányászatnak állítottak emléket Nagykanizsán

Minden egyes történelmi emlék az önbecsülésünket erősíti – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Nagykanizsán, a 80 éve a dél-zalai térségben indult magyar olajbányászatnak emléket állító nyolcméteres fúrótoronymakett avatásán.
Cseresnyés Péter, úgyis mint a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) az ünnepségen arról beszélt, hogy mára ugyan sokkal kisebb a megyében az olajipar jelentősége, mint az 1930-as, 1940-es években volt, de emlékeztetni kell arra, hogy „a zalai emberek anyagi, egzisztenciális felemelkedése” az olajiparnak köszönhető.

 

(A 80 éve a dél-zalai térségben indult magyar olajbányászatnak emléket állító nyolcméteres fúrótoronymakett Nagykanizsán, az avatás napján 2017. augusztus 18-án. MTI Fotó: Varga György)

 

Felidézte, hogy az első sikeres fúrások helyszínén, Bázakerettyén, Budafán még utak sem nagyon voltak 1937-ben, ebből a helyzetből emelte ki a megyét a kőolaj- és földgázbányászat. Kiépültek az utak, ma is országos jelentőségű építészeti emléknek számító lakótelepeket emeltek, Nagykanizsa lett az olajipar központja. Az ezt követő évtizedekben ezrek dolgoztak ebben az iparágban, Nagykanizsán volt az olaj- és gázipari szakemberek képzőhelye is – sorolta az államtitkár.

 

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy Trianon után olaj nélkül maradt Magyarország, ezért a Bethlen-kormány idején eladott koncessziós jogokkal 1923-ban először brit cég próbálkozott a kutatással, majd miután nem járt eredménnyel, egy amerikai társaság ért el sikert 1937-ben. A dél-zalai Budafán megkezdett olajkitermelésnek köszönhetően négy évvel később már az egész ország kőolajszükségletét fedezni tudták a zalai kutak.

 

A most felállított emlékmű történetét ismertetve beszélt arról, hogy az 1960-as években a nagykanizsai Dunántúli Kőolajipari Gépgyár (DKG) dolgozói készítették el a nyolcméteres fém makettet, amely a közelmúltig az egykori cég, majd utódjainak alsóbélatelepi üdülőjében állt. A Balaton-parti ingatlan eladása azonban kérdésessé tette jövőjét, ezért kezdeményezték, hogy Nagykanizsára helyezzék át.

 

A jogutód OT Industries felajánlásaként a nagykanizsai központú Rotary Fúrási Zrt. és a RIG Service Zrt., továbbá a Szabadics Zrt., az Anda Kft. és a Mol Bányász Szakszervezet közreműködésével újították és állították fel a 61-es főút Csónakázó-tóhoz vezető körforgalmú kereszteződésében.

Részeg emberen segített Nagykanizsán, később rendőrök kopogtattak az ajtaján

A minap történt velem és többek unszolására úgy döntöttem megosztom mindenkivel, milyen világban élünk…
Szerda éjjel a Teleki utcára érve egy, a járdán fekvő emberre lettem figyelmes..
Természetesen azonnal lehúzódtam és siettem oda hozzá, majd közelebb érve láttam, hogy egy kb. 60 év körüli férfi, arccal a járdán, nem kevés vérveszteséggel, fekszik ott..
Beszéltem hozzá, próbáltam kicsikarni belőle bármiféle életjelet, eközben megállt még egy fiatal kis pár is, akik szintén a segítségére siettek.

 

(Az eset helyszíne)

 

Hívást indítottam a 104 irányába, ezalatt a fiatalembernek sikerült megállapítania, hogy az ember lélegzik, így minden tapasztalt dolgot bejelentettem és vártam a Mentősök érkezését.
Időközben az Úr megemelte a fejét, a fiatalember próbálta „kiműteni” a férfi lépcsőn lévő lábai közé szorult kerékpárját, majd felültette. Erősen ittas állapotban volt ugyan, de igyekeztünk minden információt kiszedni belőle, így megtudtuk, hogy hazafelé indult a Teleki utca …irányába, a saját nevét nem tudta, viszont azt, hogy melyik hozzátartozót hívhatjuk a telefonjából, azt elmondta.

 

A fiatalemberrel érkező kishölgy azonnal telefonált, miközben mi gézlapokkal igyekeztünk a férfi vérzéseit csillapítani, elállítani. A körülményeket látva és az általa elmondottak alapján rájöttünk, hogy az Úr úgy gondolta, jó ötlet lesz a felső kerékpárútról legurulnia a lépcsőn, de ez sajnos nem úgy jött össze, ahogy szerette volna. Fogalma nem volt, hogy hol van, az utcát abszolút nem ismerte fel, így egyre csak kérdezgette, hogy hol van és hova tettük a biciklijét.

 

A Mentősök megérkeztek, akikkel szemben természetesen rögtön tagadásba kezdett ittasságával kapcsolatban, amit azért pár perc múlva beismert.
Az autóba kísérve azonnal megkezdték a férfi ellátását és megállapították, hogy a sérülései kórházi kezelést igényelnek, így megkértek, hogy várjuk meg az oda igyekvő hozzátartozót, míg ők beviszik a sérültet. Így is tettünk, a Hölgy megérkezett, tájékoztattuk, a kerékpárt elvitte magával és mindenki ment tovább a dolgára.

 

Pár órával később (2:25) arra ébredtem, hogy Rendőrök kopogtatnak az ajtómon, akik munkájukat végezve folyamatosan kérdésekkel „bombáztak” az esettel kapcsolatban…
Értetlenségemre tekintettel elmondták, hogy az Úr elismerte ittasságát, viszont azt nyilatkozta, hogy..
„Hazafelé sétált, tolta a kerékpárt, hátulról leütötték, majd összeverték és ettől vannak ilyen sérülései!”

 

Kérdem én, milyen ember az ilyen, aki ahelyett, hogy elismerné hibáját, elismerné, hogy erősen illuminált állapotban biciklizve elesett és ettől tört össze az egész arca, ahelyett hazug, önző, felelőtlen vallomástétellel hoz másokat, segítőit is kellemetlen helyzetbe???

Ezek után azért elgondolkodik az ember, hogy legközelebb megálljon-e, vállalja-e, hogy esetlegesen gyanúsított lesz egy kitalált vallomással szemben vagy hagyja ott szenvedni, akár meghalni a sérültet..

 

Nem kívánok semmi rosszat ennek az Úrnak, csupán „csak” annyit, amennyit ő okozott nekem ezzel a hamis vallomással…
Álmatlan éjszakákat és gyomorideggel telő nappalokat!
…jónak lenni…..hmmmm….biztos, hogy mindig jó!????!?!?

(Forrás és fotó: Dörnyei Krisztina)

Elloptak egy MTB biciklit Kanizsán

Augusztus 15-én (kedden) Nagykanizsán a Rákóczi utca 61/c lépcsőházából elloptak egy 40-50 ezer forint értékű Mountain Bike típusú kerékpárt.

Aki bármilyen információval rendelkezik a bringáról, az hívja a 06/30/659-9631-es telefonszámon Virth Rajmundot.

Köszönjük szépen!

1 161 162 163 164 165 267