Kategória: Hírek
„Botrányba fulladt már egy nappal a FEKETE PÉNTEKI AKCIÓNK!!!
Szóval nagy durranás lesz a Black Friday a kanizsai Casual Streetben 🙂
Targonca dőlt egy munkásra Zalaszentbalázson
Életveszélyesen megsérült egy mezőgazdasági telep dolgozója Zalaszentbalázson, mert ráborult egy targonca – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
A baleset szerda délben történt, eddig ismeretlen körülmények között.
Az első információk szerint a férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett – közölte a rendőrség.
Az MTI úgy tudja: a férfiről a munkatársainak sikerült leemelniük a targoncát.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, a sérültet újra kellett éleszteni. MTI
A kórházban belehalt sérüléseibe az a férfi, akire szerda délben, egy zalaszentbalázsi telepen rádőlt a targonca – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
A baleset szerda délben történt egy mezőgazdasági telephelyen, eddig ismeretlen körülmények között.
A férfit súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol azonban belehalt sérüléseibe.
A rendőrség vizsgálatot indított, hogy tisztázzák a baleset körülményeit.
Faszállító kamion okozott galibát Hahótnál
Egy fát szállító teherautó rakománya borult az úttestre a 74-es főút Hahót és Bak közötti szakaszán, a 28-as kilométernél.
A kedden délelőtt történt eset során három tehergépkocsi megrongálódott.
A helyszínre riasztott pacsai és nagykanizsai hivatásos tűzoltók megkezdték a műszaki mentést.
A balesetben senki nem sérült meg.
Az érintett útszakaszt a műszaki mentés idejére lezárták a forgalom elől.
A sérülések ellenére, mindhárom jármű önerejéből el tudta hagyni a helyszínt.
(Fotók: Kulcsár Balázs tű.ftőrm – Pacsa KvŐ, Nagykanizsa HTP)
Mosógép kiválasztási ötletek karácsonyi ajándékozáshoz
Ha közeledik a karácsony, akkor rendszerint sokan döntenek az olyan műszaki cikkek mellett, mint a mosógép vagy a notebook. Akár az online rendelés kényelmét is kihasználhatjuk, és így otthonunkból választhatjuk ki a szükséges eszközöket, készülékeket. A webáruházakban rendszerint kereső áll rendelkezésre ahhoz, hogy ár, technikai paraméterek vagy egyéb jellemzők alapján válogathassunk a kínálatból. A bestbyte.hu tapasztalatai azt mutatják, hogy elsősorban az elhelyezhetőség és a töltési mód alapján szoktak az érdeklődők választani a mosógép típusok közül.
Kis fürdőszoba? Többé nem hátrány!
A háztartásokban rendszerint gondot szokott jelenteni a fürdőszoba kis mérete. Nem csak a panelekben, hanem az új építésű társasházakban, vagy a régi, ám felújított házak esetében is probléma szokott ez lenni. Jó hír viszont, hogy ma már olyan mosógép fajták is elérhetőek, melyek kifejezetten kis mérettel rendelkeznek és így gond nélkül elhelyezhetőek bármely fürdőszobában. Napjaink trendjeit követve sokan már nem is a fürdőbe szerelik be a berendezést, hanem a konyhába. Ekkor azonban érdemes olyan típus mellett letenni a voksot, amely beépíthető. A vásárlás során tehát fontos szempont, hogy szabadon álló vagy beépíthető verzióra van szükségünk. Lakásfelújítás vagy költözés alkalmával tehát célszerű átgondolni, hova szeretnénk elhelyezni a mosógépet.
A méret fontosabb, mint az ár
Az elektronikai berendezések kiválasztásakor rendszerint az árat szoktuk elsődlegesnek tartani. Másként van ez azonban a mosógép esetében. Hiába olcsó ugyanis egy készülék, ha méreténél fogva nem fér el a kiszemelt helyen. A tapasztalatok szerint tehát a mosógép esetében elsődleges a méret, s csak utána szokott döntő szempont lenni az ár. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy csak méregdrágán lehet hozzájutni kisméretű, mégis optimális teljesítménnyel rendelkező darabhoz, érdemes inkább a mosógép kereső segítségével szűrni a találatok között.
Maximális ruhatöltet: családosok számára különösen fontos!
A mosógép kínálatban többféle tölthető mennyiséggel rendelkező érhető el. Érdemes átgondolni, hogy milyen mennyiségű szennyes ruhával kell a mindennapokban megküzdenünk. Ugyan a gyermekkel rendelkező családoknál alapvetően több a mosnivaló, de az életmód függvénye is lehet az, hogy a nap végén mennyi szennyes ruha landol az erre rendszeresített tároló helyen.
Elöl- vagy felültöltős mosógépet?
Gyakran felmerülő kérdés az érdeklődők körében, hogy az elöltöltős vagy a felültöltős mosógép lenne-e az ideális számukra. Természetesen nem mindegy, hogy hol helyezzük majd el a berendezést, hiszen a beépített konyhában helyet kapó eszközök kapcsán elsősorban az elöltöltős változatra szokott esni a választás. A felültöltős mosógép rendszerint keskenyebb, mint a másik típus, de ma már az elöltöltősek között vannak olyan fajták, melyek viszonylag kis helyen elférnek.
Akciós ajánlatok vagy középkategóriás gépek?
Karácsonyhoz közeledve nagyon sok kedvező ajánlattal találkozhatunk, és hajlamosak vagyunk a legolcsóbb készüléket választani. Tény pedig, hogy megéri legalább a középkategóriás termékeket megcélozni, ugyanis ezek rendszerint magasabb minőséget képviselnek, mint a „no name”- típusok. Ha sikerül jól választani, akkor hosszú éveken át kifogástalan állapotban működő, méretét és funkcióit illetően is színvonalas darabot kaphatunk a pénzünkért. Az online rendelés év vége környékén is remek választás, s legyen szó akár ajándékozásról, akár saját részre történő vásárlásról, megállja a helyét.
Igazítják a fákat a kanizsai Platán soron
Korábban beszámoltunk arról, hogy több panasz érkezett és érkezik most is, hogy az óriási fák ágai már elérik az épületeket, valamint a közvilágítást is eltakarják Nagykanizsán a Platán soron.
A cikk meglehetősen vegyes érzelmeket váltott ki az ott és a környéken lakók körében is.
Néhány Facebookos kommentelő véleménye:
– Parkolást a platán soron véglegesen be kéne tiltani, mert az utcákból autóval a kilátás szinte képtelenség!
– Egyetértek, de nem csak a kilátás miatt tiltanám a ki az autósokat,hanem már annyi az oda nem tartozó autó, hogy az ott lakóknak már nincs parkolási lehetősége!
– Ebben az utcában csak az ott lakóknak engedélyezném a parkolási lehetőséget!
– Hála Istennek, úgyis csak azok nem tudtak parkolni akik ott laknak!!!
Fotósunk, S. Varga György azt örökítette meg, hogy a szakemberek hétfőn nekiálltak a kanizsai Platán sor túl magasra és terebélyesre nőtt fáinak rendbe tételének.
Rászorulóknak osztottak ételt, ruhát Nagykanizsán
Bár a városi központosított kormánymédia nem szívesen ír arról, hogy sok a rászoruló ember Nagykanizsán, sőt emelkedik a számuk, így kevés hír érkezett arról is, hogy a Katolikus Karitász szervezet Barbalics Józsefné vezetésével, szombaton 16 óráig várta a rászorulókat az Erzsébet téren.
Étellel, itallal, és a nagycsaládosok számára ajándékokkal. Ruhával, játékokkal, ruhaneműkkel látták el az érdeklődőket – értesültünk Vízvári József nagykanizsai újságírótól.
Kaposvári Egyházmegyéhez tartozó Karitász nagykanizsai csoportjának a legfőbb tevékenysége a rászorulók mindennapi életében való segítése.
Telefonszámaik:
06/30/493-4823 vagy 06/93/312-823.
Idén is gyűjtenek szeretetdobozokat Nagykanizsán
Egyházak és civil szervezetek, önkormányzatok közreműködésével idén is ajándékokkal megtöltött szeretetdobozokat gyűjtenek Nagykanizsán és térségében, ahol tavaly több mint négyezer csomagot állítottak össze az adományozók.
Az idei akciót beharangozó szombati, nagykanizsai sajtótájékoztatón Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy a református egyház által korábban indított, Egy doboznyi szeretet elnevezésű kezdeményezéshez tavaly csatlakoztak a civil szervezetek, egyházak, térségbeli önkormányzatok.
(Tavaly is sikeres volt a szeretetdoboz-gyűjtés Nagykanizsán. Fotó: Dél-Zala Press archív)
A városban és környékén 70 „csodaponton” lehetett leadni az összekészített, rászoruló gyerekeknek szánt ajándékokat. Ezekből a környék számos településén, valamint Kárpátalján és Erdélyben több mint 4300 gyereket tudtak megajándékozni.
Idén az egyik nagykanizsai bevásárlóközpontban új gyűjtőpontot is létesítenek.
A gyűjtést kezdeményező Hella Ferenc református lelkész elmondta: a katolikus és az evangélikus egyház, továbbá számos civil szervezet, iskola, óvoda és települési önkormányzat is részt vett a gyűjtésben, ennek köszönhető, hogy a kezdeti évhez képest tavalyra megsokszorozódott az ajándékok száma.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a dobozokba csak jó állapotú, használható ruhák, játékok, rajzeszközök, könyvek vagy egyéb, nem romlandó ajándékok kerüljenek, a dobozokat pedig ajándékcsomagolással zárják le, feltüntetve, hogy milyen életkorú fiúnak vagy lánynak szánják.
A szervezők közölték: a város önkormányzata által is támogatott akció november 24-én indul.
A gyűjtőhelyek listáját a jövő héttől működő www.egydoboznyiszeretet.hu honlapon, valamint a közösségi oldalakon teszik közzé. MTI
Lezárják a Platán sort Nagykanizsán
A munkálatokra egy 2012-es nagykanizsai, közgyűlési döntés miatt van szükség.
Több panasz érkezett és érkezik most is, hogy az óriási fák ágai már elérik az épületeket, valamint a közvilágítást is eltakarják.
A metszés idejére a lakosság türelmét kérik a szakemberek.
– Ami a lakosságot érinti az az, hogy a Platán sor főútján jobbról, balról megállási tilalom fog életbe lépni, illetve az utcát azt teljes mértékben le fogjuk zárni.
Kizárólag célforgalom jelleggel fogjuk az autósokat beengedni.
Ezúton is szeretnék kérni minden autóst, hogy a Platán sor főágáról legyen szíves az autóját távolítsa el erre a két hétre. Ez nem azt jelenti, hogy jobbról, balról a beágazó utcákba nem lehet megállni, tehát oda be fogjuk engedni a forgalmat célforgalom szerűen – mondta Fitos István a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója a Kanizsa Újságnak.
Tömegbaleset Letenyénél az M70-esen
Három kisbusz és egy személyautó ütközött össze az M70-es autóút 4-es kilométerszelvényénél, Letenye térségében csütörtökön éjszaka éjfélkor.
A balesetben ketten sérültek meg.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket.
A műszaki mentés idején a forgalom az autóút felfelé vezető szakaszán egy sávon haladt.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a balesetben két ember súlyos sérüléseket szenvedett.
(Fotók: Dezső Gábor tű. ftőrm – Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)
Mócsingot is rásóztak Nagykanizsán
Egy olvasónk küldte be az alábbi fotót és ezt fűzte hozzá:
Ma akartam elkészíteni és undorító zsírcsomót kaptam hozzá amely meghaladta a megengedett mértéket!
(A történethez hozzátartozik, hogy a multinál vett csirkefarhátat nagy valószínűséggel csomagoltan kaphatta az áruház.)
Olvasóink közül néhányan talán megjegyezhetik, pitiáner sztori egy pár száz forintos farhát, miért kell erről cikket írni?
Pontosan ezért , hogy ilyenek lehetőség szerint ne nagyon történjenek meg.
Kérjük Önöket, ha egy nagykanizsai vagy környékbeli üzletben – nem csak feltétlenül élelmiszerrel – átverik Önöket, írják meg sérelmüket és ha lehetséges, igazolásképpen küldjenek fotót is.
Azt is írják meg, hogy névvel vagy név nélkül vállalják a közzétételt.
Leveleiket várjuk az info@delzalapress.hu e-mail címünkre vagy Facebook oldalunkra privát üzenetben.