Méhrajzás Nagykanizsán!

Méhek fészkelnek Csokonai út 6. és a Csokonai 4. között található házak közt a juharfán!
Csípésük allergiás reakciót válthat ki sok embere veszélyt jelenthet!
Nem ártana őket eltávolítani!
(Kép és szöveg: S. Varga György)

A rajzás a méhcsaládok szaporodásának folyamata. Eredményeképpen egy méhcsaládból két, néha több méhcsalád jön létre.
A méhcsaládot az entomológusok szuperszervezetnek tekintik.
A szaporodáshoz ennek el kell érnie egy kritikus méretet. A család nélkül az egyes méh életképtelen.
A raj mindig egy anya köré csoportosul.
A rajzás oka a méhlakás zsúfoltsága, ahol a méheknek, különösen a fiataloknak kevés a munkaalkalma.
Ha a család már döntött a rajzásról, akkor a méhész már hiába próbál segíteni a zsúfoltságon, a méhek elkezdenek készülni a rajzásra – írja a Wikipédia.

Új típusú hulladékfeldolgozó rendszer próbaüzeme indult Zalaegerszegen

Megkezdődött a próbaüzeme egy új típusú, a vegyes gyűjtésű szilárdhulladékok válogatására és nagyobb arányú feldolgozására szolgáló berendezésnek, a feldolgozót Zalaegerszegen fejlesztette ki a helyi 3B Hungária Kft. és a zalakarosi Szabadics Zrt. konzorciumi együttműködésben – közölte a Szabadics Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

(A hulladékfeldolgozó üzem összeszerelése még januárban. Fotó: Facebook)

Kovács Tamás elmondta: elkészült az üzemcsarnok és megkezdődött a próbaüzem is Zalaegerszegen, a búslakpusztai hulladéklerakónál.
Az összesen közel 1,4 milliárd forintos fejlesztéshez és beruházáshoz a konzorcium 506 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi 2020 programban, a fennmaradó részt saját forrásból fedezték.
Hozzátette, olyan
válogatórendszert fejlesztettek ki és építettek meg, amely a korábbiaknál sokkal kevesebb emberi közreműködést igényel, és jóval több hasznosítható anyagot nyer ki a vegyesen gyűjtött lakossági hulladékból.

A könnyen szállítható, gyorsan szerelhető, moduláris felépítésű rendszer évente 80 ezer tonna vegyes hulladék válogatására alkalmas.
A zalai megyeszékhelyről, valamint Zala északi és Vas megye déli részéről jelenleg évente mintegy 60 ezer tonnányi hulladék érkezik a lerakóba – tette még hozzá Kovács Tamás. MTI

Végre irtják a szúnyogokat Zalában is

Amennyiben az időjárás engedi, ezen a héten további 45 ezer hektáron zajlik szúnyoggyérítés országosan, ebből 15 ezer hektáron légi és földi kémiai gyérítést hajtanak végre Zala megyében.
Ezen a héten Zala megyében és a Tisza-tó térségében teljes körű, azaz légi és földi kezeléseket egyaránt terveznek a szakemberek.
Az elmúlt időszak esőzései után újabb szúnyoglárva-tenyészőhelyek alakultak ki, ezeket a szakértők folyamatosan figyelik, és amennyiben a lárvák tömege ezt indokolja, ismét biológiai lárvagyérítésre kerül majd sor.
Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.
A szúnyogirtás zalai időpontjairól és helyszíneiről
ITT tájékozódhat.

(Fotó: archív)
Egy repülőgép kémiai szúnyogirtószert permetez Nagykanizsa felett 2016. augusztus 4-én. A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési programban augusztus elseje és hetedike között légi módszerrel hetvenezer hektáron, földi eljárással pedig több mint negyvenötezer hektáron irtják a vérszívókat.
MTI Fotó: Varga György

Cseresnyés: technológiaváltással lehet a cégek munkaerőigényét kielégíteni

A cégek egyre növekvő munkaerőigényére technológiaváltással lehet választ adni – mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

(Cseresnyés Péter megbízólevele átadásakor)

Az államtitkár elmondta, az új technológiák bevezetése növelné a cégek termelékenységét, amellett, hogy ugyanakkora vagy kisebb létszámmal is képesek lennének ellátni munkájukat.
Az így felszabaduló munkaerő pedig máshol tudná kamatoztatni a szaktudását – tette hozzá.
A kormány a kis- és középvállalkozásokat be akarja vonni az innovációba, például úgy, hogy szorosabbá teszik a kapcsolatukat az egyetemekkel és más kutatóhelyekkel.
Emlékeztetett, hogy a magyar kis- és közepes vállalatok foglalkoztatják a magyar munkaerő mintegy kétharmadát – mutatott rá.
Az államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorban elmondta azt is, egyre több munkahelyen robotok végzik a monoton munkát, s a felmérések szerint ez a folyamat erősödni fog.
Ugyanakkor vannak olyan előrejelzések is, amelyek szerint az új technológiák új munkahelyeket teremtenek. MTI

Baleset Sormáson

Eddig ismeretlen körülmények között ütközött össze egy autó és egy feltehetően üzemanyagot szállító kamion hétfőn a kora reggeli órákban Sormáson.

Az ütközés a 7-es főút és a Szepetnek felé vezető út kereszteződésében történt.

A személyautó bal eleje és oldala tört össze, de úgy tudjuk személyi sérülés szerencsére nem történt.

A helyszínelés ideje alatt egy pályán haladt a forgalom.

A helyszínről autómentő szállította el a sérült gépkocsit.

A fotókat mi készítettük egy haladó autóból, azért lettek ennyire életlenek.

32 fok is lehet ezen a héten

A következő napokban is többször várhatók záporok, zivatarok, de emellett sok lesz a napsütés, egyre melegszik az idő: május utolsó napjaiban 32 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Sissy cseppekkel Nagykanizsán. Fotó: Dél-Zala Press archív)

Hétfőn többnyire napos idő várható, de elsősorban a délutáni, kora esti órákban szórványosan – legkisebb eséllyel az északkeleti megyékben – kialakulhat zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb hőmérséklet 26-31 fok között valószínű.
Kedden a napsütés mellett helyenként – elsősorban a nyugati megyékben – lehet zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 14-19, a maximumhőmérséklet 26-31 fok között alakul.
Szerdán a nyugati megyékben, illetve északkeleten lehet néhol zápor, zivatar. A leghidegebb órákban 14-19 fok lehet. Napközben 27-32 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön és pénteken sok napsütés várható, csak elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet mindkét nap 14-20 fok között valószínű. A nappali maximumok csütörtökön 28-32, pénteken 27-32 fok között alakulnak.
Szombaton és vasárnap is sok lesz a napsütés.
Szombaton legfeljebb a Dunántúlon, vasárnap elvétve alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet szombaton 13-18, vasárnap 11-16 fok között valószínű.
Szombaton napközben 24-29, vasárnap 23-28 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Amit a Gyepmesteri Szolgálatról tudni kell

A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött megállapodás alapján, 2016. május 15. napjától az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület látja el a város közigazgatási területén belül a gyepmesteri szolgálatot.

A gyepmesteri telep feladatai:

– a közterületeken kóborló állatok beszállítása, karanténozása,
– elhullott állati tetemek elszállítása,
– gondoskodás az állati tetemek megsemmisítéséről.

Bejelentést minden nap 8.00 órától 20.00 óráig fogadunk az alábbi telefonszámok bármelyikén,

+36 30/661-91-78
+36 30/400-13-68

vagy e-mailben az info@eletter-kanizsa.hu címen.

20.00 órától másnap reggel 8.00 óráig nem áll módunkban az állatok begyűjtése, ezért arra kérünk mindenkit, hogy ebben az időintervallumban legyenek kedvesek elhelyezni a talált állatokat a menhely előtti inkubátorházban, vagy próbálják meg másnapig bezárva tartani, amíg munkatársunk értük nem megy.

Tájékoztatjuk továbbá a tisztelt lakosságot, hogy 2016. május 15-től új árlistánk van, mely magában foglalja a gyepmesteri telepre bekerült, megtalált állatok költségeit, a kisállat tetem megsemmisítési díját és a kiszállási költségeket is.

A gyepmesteri telepen lévő karanténozott kutyák automatikusan az állatmenhely tulajdonába és területére kerülnek, ha gazdájuk a karanténozási idő végéig (14 nap) nem jelentkezik értük.
(Forrás:élettér-kanizsa.hu)

Lesz rendezvénycsarnok meg uszoda Kanizsán, de még nem tudják mikor készül el

Többfunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy versenyuszoda épülhet összesen 15 milliárd forintból, a Modern városok program részeként Nagykanizsán, a támogatói okirat most készült el – közölte a város polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) elmondta: a Miniszterelnökségtől csütörtökön érkezett meg a két létesítmény anyagi fedezetét biztosító támogatói okirat. A sport- és rendezvénycsarnok költsége 8,8 milliárd, a versenyuszodáé 6,2 milliárd forint.
Mindkét létesítménynek elkészültek és jogerőssé is váltak a kiviteli tervei – jelezte a polgármester.

(A kanizsai sportcsarnok látványterve)

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte, ha a kormány nem segítette volna a megyei jogú városokat a Modern városok program révén, akkor a dél-zalai városnak a távoli jövőben sem nagyon lett volna lehetősége erre a két beruházásra.
Ezek nemcsak a város lakóit, hanem a térséget is szolgálják majd, megépítésükkel évtizedes álmok válnak valóra.

(Látványterv az uszodáról)

Rodekné Hederics Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője a műszaki adatokat ismertetve elmondta: a mintegy 11 ezer négyzetméteres, a keleti városrészben épülő sport- és rendezvénycsarnok állandó lelátóin 1800-an, mobil lelátókon további 1200-an foglalhatnak helyet, de egy-egy színpadi rendezvény idején még 2000 néző fér el a küzdőtéren.
Az épület mellett 32 ezer négyzetméternyi zöldfelületet alakítanak ki, ami további fejlesztési lehetőségeket kínál.
A szintén csaknem 11 ezer négyzetméter alapterületű, a jelenlegi városi uszodával összeköttetésben épülő új uszoda lelátóin 700 néző foglalhat helyet.
Egy 50 méter hosszú versenymedencét, valamint egy 25 méteres, állítható vízmélységű tanmedencét alakítanak ki, az épület környezetében 12 ezer négyzetméternyi zöldfelület lesz.
Az ügyvezető hozzátette, hogy a műszaki megoldások tervezésénél elsődleges szempont volt a fenntartható működés, ezért geotermikus energia, napelemek és új termálkút felhasználásával kívánják ellátni a létesítményeket.
Arról egyelőre nem tudott beszámolni, hogy a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást mikor írhatják ki, illetve mikorra várható, hogy a két nagykanizsai létesítmény elkészül. MTI

Nem nyírják tovább a füvet a lakosság helyett Nagykanizsán

Egy kilenc éve elfogadott önkormányzati rendelet szerint a telekhatártól számított öt méterig az ingatlan használójának kell lenyírnia a füvet.
A munkát eddig mégis a Netta-Pannonia Kft. végezte el, ám a cégnek elfogytak az erre szánt anyagi lehetőségei.
A város azonban idén utoljára még biztosítja a szükséges forrást -írta  a Zalai Hírlap.

(Fűnyírás előtti kép Nagykanizsán. Fotó: Olvasónk)

Egy 2009-es önkormányzati rendelet szerint belterületen a fűnyírás a telekhatártól számított öt méterig az ingatlanhasználó, kezelő vagy tulajdonos kötelessége.

Az azon túli területeket nyíratja velünk a város – mondta a lapnak Áfra Barnabás, a Netta-Pannonia ügyvezetője.
Az lehet, hogy a a lakók erről nem is tudnak vagy tudtak, de ennek ellenére a kaszálásokat a Netta elvégezte úgy, hogy az a cégnek már veszteséges volt. 

Adtak az önkormányzatnak egy 22 százalékos ajánlatot a többlet munka fedezésére, de ennek csak töredékét ajánlották vissza onnan.

Mindezért úgy döntöttek, nem vállalják tovább a fűnyírást a lakosság helyett.
További részletek ITT olvashatók.

Egyébként olvasóink jelezték, ma, szombaton is nyírják a füvet a Netta munkatársai.

Ablakon át hatoltak be a tűzoltók Nagykanizsán

Nagykanizsán a Rózsa utcában személymentés miatt egy társasházhoz vonultak a helyi hivatásos tűzoltóság egységei csütörtökön délelőtt nem sokkal 8 óra után.
A kanizsai lánglovagok magasból mentő jármű segítségével a nyitott ablakon keresztül sikerült a lakásba bejutni.
A tűzoltók a helyszínen lévő személyt a mentőknek átadták, akik kórházba szállították a sérültet.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Honlapunk már forrásból úgy értesült, hogy a Rózsa utca egyik épületében egy hölgy lett rosszul, akit a negyedik emeltről mentettek le a tűzoltók.

1 130 131 132 133 134 267