Új magyar állampolgárt köszönthettek Nagykanizsán

Új magyar állampolgárt köszönthettünk.

Becskei Kuruc Ágnes három évtizede költözött a dél-vidéki Zenta városából Budapestre, gyermekeivel együtt ma már Zalához kötődik – élete fontos állomásai kapcsolódnak Magyarországhoz. Ágnes ma letette az állampolgársági esküt.

Köszöntőmben kiemeltem: az állampolgárság nem csupán egy dokumentum, hanem annak a jele, hogy valaki valóban otthonának tekinti ezt az országot.

A mai eskü azt fejezi ki, hogy Ágnes hivatalosan is ide tartozik, és jelenlétével közösségünket erősíti.

A ceremóniát Harangozó Helga anyakönyvvezető vezette. Az állampolgársági eskü után közösen meghallgattuk a Himnuszt és a Szózatot.

Zárásként pedig átvehette honosítási okiratát és új magyar iratait, én pedig a város nevében egy emléklapot nyújtottam át a számára. Az ünnepségen Ágnes fia, Becskei Andor is jelen volt.

Szeretettel köszöntöm Nagykanizsa új magyar állampolgárát, és jó egészséget, sikeres éveket kívánok.” – tudatta Facebook oldalán csütörtökön Horváth Jácint nagykanizsai polgármester. (Fotó: Kanizsa Médiaház)