Németországban találták meg a kanizsai bérautót
Külföldre ment, majd sosem tért vissza a bérelt kanizsai gépkocsival.
A 37 éves marcali férfi még 2023 decemberében Nagykanizsán vett bérbe egy személygépkocsit kettő napra, majd azt rendben vissza is vitte bérbeadójának.

A vádlott ezután egy másik gépkocsit szeretett volna bérelni a sértettől, ám nem voltak nála a személyi okmányai, ezért a gépkocsival eltávozott azzal az indokkal, hogy azokat elhozza.
A vádlott ezt követően többé nem vitte vissza a gépkocsit a sértettnek, hanem azzal Németországba utazott, ahol azt leállította, és otthagyta.
A gépkocsit 2024 márciusában egy müncheni parkolóban találták meg a német hatóságok üzemképtelen állapotban.
Az ügyben a férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.