Többnejűség miatt emeltek vádat egy zalakarosi szír férfi ellen

Bigámia és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy csaknem húsz éve Magyarországon élő és állampolgársággal rendelkező szír férfi ellen, aki magyar felesége mellett egy marokkói nőt is elvett, de miután az utóbbit vissza akarta küldeni hazájába, a veszekedésük bántalmazássá fajult.

A Zala Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a 44 éves férfi még 1999-ben, szír állampolgárként vett el egy magyar nőt, akivel négy közös gyermekük született, és a házasságuk jelenleg is fennáll. A férfi 2014-ben magyar állampolgárságot kapott.

Bő két évvel ezelőtt, az interneten keresztül ismerkedett meg egy marokkói nővel, akit azután többször felkeresett hazájában, néhány hónap múlva az iszlám vallás szerinti szertartással házasságot kötött vele, és az a marokkói polgári jog szerint is érvényessé vált. Az új asszony 2015 novemberében követte férjét Magyarországra, és a vádlott zalakarosi házában rövid ideig együtt is éltek.

Két hónap után a férfi azonban hazaküldte a nőt Marokkóba, mert nem akart tovább élni vele, sőt meg is fenyegette, hogy maffia- és rendőrségi kapcsolataival bajba sodorhatja őt, ha nem engedelmeskedik.

Az asszony néhány héttel később mégis visszautazott Magyarországra, de a férj ismételt felszólítására sem volt hajlandó elhagyni a zalakarosi házat és az országot. Szóváltásuk során a férfi rátámadt a nőre, egy késsel a karján is megvágta, illetve többször megütötte és megrúgta, majd elment a házból, a nő pedig ezután a rendőrségtől kért segítséget.

A férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség kettős házasság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat. MTI

(A fotó illusztráció)

Fiatalokat vert a nagykanizsai javítóintézet rendésze

Közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazások miatt emeltek vádat a nagykanizsai javítóintézet egyik rendésze ellen, aki többször is megütötte, megrúgta az intézetben elhelyezett fiatalokat, az eseteket pedig megpróbálta elhallgatni – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Pirger Csaba a történtekről beszámoló Zalai Hírlap írását megerősítve közölte: tavaly májusban négy fiatallal készült foglalkozásra az egyik nevelőnő. A folyosón felsorakoztatta a fiúkat, majd elment a mosdóba, de a rendészeket arra kérte, hogy a távollétében a kamerákon keresztül figyeljék a fiatalokat. Az egyik fiú elhagyta a helyét, amiért a visszaérkező nevelő figyelmeztette. Később az egyik, harmincas éveiben járó rendész a fiút belökte a mosókonyhába, majd kétszer arcul, egyszer pedig gyomron ütötte, miközben szidalmazta őt.

A rendész figyelmeztette a többieket, hogy a történtekről ne beszéljenek, mert következményei lesznek, a nevelőnőnek pedig azt mondta, ne írjon az eseménynaplóba a bántalmazásról.

Egy hónappal később a férfi az intézet étterménél vacsorához sorban álló fiatalok közül odalépett egy német állampolgárságú fiúhoz.

Azt kérdezte tőle, hogy “keménynek érzi-e magát?”, de választ nem várva a magyarul nem is értő fiútól, háromszor lábon rúgta. Miután a fiú az asztalához ült, a rendész az egyik nevelőt kérte, hogy tolmácsoljon neki, úgy ismételte meg újra a kérdését, amire nemleges választ kapott. Amikor a fiatal a tálcáját vissza akarta vinni, a rendész szó nélkül tenyérrel tarkón vágta.

A két esetet a nevelők nem jelentették. Amikor vizsgálat indult a történtek miatt, az első eset után a nevelőnő beszámolt a verésről, a második esetben pedig az étteremben tartózkodó nevelő szóbeli figyelmeztetést kapott, amiért nem számolt be a bántalmazásról.
A javítóintézet rendésze ellen két rendbeli, közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség. MTI

Vendéget ütött meg egy kanizsai presszóban

Vádemelési javaslat egy 50 éves nagykanizsai férfi ellen.

A helyi férfi március 27-én az esti órákban Nagykanizsán, az egyik presszóban kiabálni kezdett, többszöri felszólításra sem hagyta abba a hangoskodást, majd arcon ütött egy ott tartózkodó vendéget.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az 50 éves férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségre – írta a police.hu-n hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

nagykanizsai rendőrkapitányság

Vádat emeltek a kutyáját kútba dobó kisrécsei nő ellen

Még májusban történt, hogy egy 52 éves kisrécsei nő kútba dobta kutyáját, mert az új lakóhelyére nem vihetett állatot.

A nő egy 14 méternél is mélyebb kútba dobta a kistestű kutyát, majd a kút tetejét lefedte, viszont a kutya nyüszítését hallva egy nő felhívta a rendőrséget.

A kiskutyát a kanizsai tűzoltók emelték ki élve, majd állatvédők gondoskodtak róla.

Kis-Király Ervinné dr. megyei főügyész helyettes az esettel kapcsolatban a Zalai Hírlapot arról tájékoztatta, hogy a nő ellen különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség. Az állat gazdája felfüggesztett szabadságvesztést kaphat. (Fotók: police.hu)

kútba dobta a kutyáját 1

kútba dobta a kutyáját 2

kútba dobta a kutyáját 3

Védelem alatt álló területen vágta ki a fát Eszteregnyén

eszteregnye fakivágás

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 61 éves helyi férfi ellen javasolt vádemelést.
A gyanú szerint az elkövető még 2015. első hónapjaiban Eszteregnyén, a szomszédos – negyed hektár – területrészről vágott ki fát, aminek egy részét elszállította, a többit összerakta.
A rendőrök megállapították, hogy az elkövető nem a megfelelő területhatárokat jelölő oszlopokat vette figyelembe, ezért vágta ki a szomszéd tulajdonos fáit. Azonban a nyomozás során az is kiderült, hogy az erdőrészlet, ahol a gyanúsított jogosulatlanul végzett fakitermelést, az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 védelem alatt áll.

eszteregnye fakivágás.2

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 61 éves helyi férfi ellen lopás kísérlet vétség, valamint környezetkárosítás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – olvasható a ZMRFK szombati közleményében.

1 2 3