Mentősöket ütött egy nagykanizsai férfi

Vádemelési javaslat egy 19 éves nagykanizsai férfi ellen.
A gyanúsított az idén július 9-én 16 óra körül Nagykanizsán, a – rosszulléte miatt – segítségére siető Országos Mentőszolgálat munkatársaira támadt.

A mentőápolót mellkason, míg a sofőrt orron ütötte, aminek következtében mindkét férfi könnyű sérülést szenvedett.
Ezt megelőzően pedig megütött még egy férfit az épület folyosóján, aki szintén könnyebben sérült.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 19 éves férfival szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségre.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Szidta, megrúgta a mentőápolót egy fityeházi férfi

A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt indítottak eljárást egy 58 éves fityeházi férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított március 12-én (vasárnap) 21 óra 20 perc körüli időben Murakeresztúron, az Arany János utcában tolatás közben a vízelvezető árokba hajtott.

A helyszínre érkező rendőrök az intézkedés során alkoholszondát akartak alkalmazni a sofőrrel szemben, azonban annak megfújását a férfi megtagadta, így mintavétel céljából előállítása vált szükségessé. Az intézkedés során a járőrök a gyanúsított esetleges sérüléseinek megállapítása céljából mentőt hívtak a helyszínre.

A mentőautóban az 58 éves fityeházi férfi trágár szavakkal illette és két alkalommal lábszáron rúgta az őt ellátó mentőápolót, aki a bántalmazás következtében könnyebben sérült.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt indított nyomozást az 58 éves fityeházi férfi ellen.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)