Rekorddöntésekkel készülnek Nagykanizsán a város napjára

Raklapfestésben és párnacsatában is szeretnének magyar rekordot dönteni a nagykanizsai város napjához kötődő Kanizsafest szervezői a jövő hét végén tartandó négynapos eseménysorozaton.

A programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott: a tavaly már négynapossá bővített rendezvény a város egyik legnagyobb ünnepe. A legkisebbektől a legidősebbekig mindenki számára kínálnak kikapcsolódási lehetőséget az április 27-én induló Kanizsafesten, amely az összetartozást, a közösségépítést, az együttlétet szolgálja.

A programsorozat keretében, díszközgyűlésen adják át pénteken a város kitüntető címeit is, ahogy az már szintén régóta hagyomány – tette még hozzá.

A nulladik vagy – a szervezők nevéből adódó – P-napon, azaz április 27-én a Pannon Egyetem nagykanizsai campusa és a Pannonia cégcsoport szervez szabadtéri programokat az Erzsébet térre – mondta el Torma-Paluska Ágnes, a kampusz kommunikációs koordinátora. Az Alma Zenekar, A Köztársaság Bandája vagy az Ocho Macho koncertje mellett raklapfestőversenyt is hirdettek, ez utóbbival magyar rekordot is szeretnének dönteni.

Pénteken és szombaton a helyi KonTuR+ Egyesület szervezi a város napjához kapcsolódó programokat, amelyek Thúry György egykori kanizsai várkapitány korát is megidézik – jelezte Horváth István, az egyesület elnöke. Mint kifejtette: a “vitézek utcájában” a Thúry Vitézlő Oskola társszervezésében kalapácsos erőmérő, solymászbemutató és bajvívás is várja a látogatókat, de helyi előadók fellépése mellett a Blahaluisiana, a Pál Utcai Fiúk, a Neoton Família vagy a The Biebers koncertjét is láthatják-hallhatják az érdeklődők. Szombatra pedig legalább ötszáz résztvevőt várnak a párnájukkal, hogy magyar rekordot döntsenek párnacsatázásban.

Arról már Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke beszélt, hogy a negyedik nap a tánc világnapjához kapcsolódóan utcatáncfesztiválként szerepel a programban. A belvárosban öt színpadon és tánctéren 1000-1500 táncos lép fel, Keleti Andrea és Csonka András lesz a sztárvendég, de látványosnak ígérkezik a 20 teherautós karneváli felvonulás is az elmaradhatatlan szambatáncosokkal és zenészekkel.

Lehota János, a nagykanizsai polgármesteri kabinet vezetője mindehhez hozzátette: a méreteiben legnagyobb attrakció idén egy 14 méter magasból induló 80 méter hosszú sodronypálya lesz, amit korhatár nélkül bárki kipróbálhat majd a Kanizsafest négy napján. MTI

A kanizsai Város napja részletes programját ITT TALÁLJÁTOK.

(Fotók: archív. Pannon Egyetem Nagykanizsa.)

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...