Kanizsai történet: valami nagyon különös történt

Nagykanizsa mint mindig, ebben az évben is készülődött a karácsonyra. A település bejáratánál egy kifüggesztett tábla figyelmeztette erre mindazokat, akik esetleg megfeledkeztek volna e neves dátumról. A város főterén felállítottak egy hatalmas nagy fenyőfát. Ágaira üresen kongó, semmitmondó díszeket aggattak, mondván – mindenki karácsonyfája.
Jaj egy jégből készült angyal szobor is van ott. Persze, csak a látványa tetszetős ennek a hajcihőnek. Gazdagabb (boldogabb?) senki sem lesz e tüneményes látványosságtól. Legfeljebb Kardosabb ha belenéz a pénztárcájába s nem a szinte ürességtől kongó könyvtárban csücsürészik.
A téren karácsonyi falu apró kis bódéi is felsorakoztak a helység főterének középső részén a Böske téren. Árusok hada zúdította be oda portékáit. Úgy mesélik régen is ez piactér volt.
December havában szinte hömpölygő folyammá alakult át minden szunnyadó létforma. Elvégre most van itt az ideje a feltöltekezésnek – vélheti bárki. Jövés-menés, szaladgálás, válogatás, készülődés, sütés-főzés…

Ebben a városban éldegélt egy egyszerű átlagos hétköznapi család. A férj valami pénzintézetben dolgozott. Már a második házasságát cipelte vállán. Az elsőből származott Péter, aki már egyetemre járt. Második nekifutásra összehozott egy leányt – Évát, aki mostanra középiskolássá cseperedett. Három éve született meg szemük-fénye – Gergő, aki nemrég ünnepelte harmadik szülinapját. Az asszony az önkormányzatnak csúfolt helyen melózott, vagy tartózkodott mint köztisztviselő.
Vagyis mindketten egy jól fizetett helyen gyakorolják az átverés tudományát.
De nekik mit is jelentett számukra a karácsony?
Háát… rohangálást, bevásárlást, púpozott tányér töltött káposztát, pulykát, bejgli-hegyeket …
Talán majd egy-egy adag szódabikarbónát… némi civakodást anyóssal, apóapóssal… huzavonát az ajándékok elosztásánál… állandó töprengést – mivel is kellene meglepni, ha másért nem illendőségből a rokoni kompániát.

– Pista, akkor meg kellene beszélnünk a részleteket! – Mint minden évben, valahogy most is így kezdődött el a karácsonyi készülődés a B. családban.
– Mondjad Petruskám, mit agyaltál ki abban az édeskés kobakodban.
– Tudod, akkor úgy lesz, ahogy eddig is csináltuk. Első nap megyünk az én szüleimhez, második nap a tiédhez. Anyáméknak egy új asztalterítőt s egy karkötőt szántam. Mit szólsz hozzá
– Hát legyen, ha úgy gondoltad…
– A te szüleidnek viszont vehetnénk egy új villanyvasalót. Emlékszel, a régit már alig tudják használni.
– Aha…, ez jó ötlet…
– Péterrel kapcsolatban viszont tanácstalan vagyok, hiszen ő olyan kis furácska…
– Na ezt hagyjuk, jó! – vágott közbe felindultan apjukom. Ő ilyen, és punktum! Fogadd már el végre, hogy nem lehet mindenki olyan kerekdedül tökéletes, mint te. Ismerhetnéd már a természetét. Állandóan csak a kedvenc könyveit bújja. Én már kiszemeltem a számára megfelelő gyógyírt.
– Legyen úgy, ahogyan akarod. Elvégre mégiscsak a te fiad…
– Akkor most már áttérhetünk a saját térfelünkre – folytatta a csevegést Petra. Évának kellene egy új csizma. Tudod, a régebbi tönkrement…
– Hát igen, de valld be, hogy ebben bizony ő is hibás volt! – horkant fel hirtelen morajlással Pista.
– Ugyan, hogy mondhatsz ilyet! Emlékezz rá, hogy abban a sáros időben…
– No persze… Hiszen mostanában állandóan csavarog fél éjszakákon át! – vágott közbe érces haraggal István.
– Elvégre most van abban a korban. Tudtommal te sem csináltad másként annak idején.
– Na jó-jó, de akkor még egészen másfajta világ volt. Inkább hagyjuk ezt, mert megint csak veszekedés lesz belőle, mint legutóbb.
– Gergőnek meg azt a csodálatos játékautót lehetne megvenni, amire úgy ácsingózik már régóta.
– Talán nem kellene annyira kényeztetned azt a lurkót. Én örültem, ha gyerekkoromban egy elnyűtt macit kaptam ajándékba.
– Már megint kezded! – dühödött fel Petra. Minden évben előjössz ezzel a nyavalygós gyerekkoroddal. Teli van már a hócipőm az egész múltaddal! Talán sajnálod mindezt a saját fiadtól?
– Nem sajnálom, de te igenis túlzottan ajnározod Gergőt! Amint megtetszik neki valami, te azonnal fejet bólintasz.
– Egyszer van egy évben karácsony, nemde! – rikoltott fuldokló sikoltással hites urára Petra.
Az ünnepek közeledtével minden egyes nap főleg négy óra után amikor a gyerkőcöknek vége a suli szinte rohamra indult a város népessége a karácsonyi falu árusai ellen. Vagy szombat –vasárnap. Innen-onnan giccses lakodalmas rock cirádás dallami zengedeztek az égig… Vázák, cserepek, díszek, piperecikkek, ruhák, bőrdíszművek, és minden egyéb más kincs kínálgatta magát, ami kielégítheti a fogyasztói társadalom nagyra becsült honpolgárainak megpocakosodott igényeit. Elvégre őértük van ez a csodás világ, nemde? Hiszen ők táplálják anyaföldünket meg-megújuló vásárlási kedvük életnedvével…
A B. családnál is feltornyosultak az izgalmak az ünnepek közeledtével.
– Megvetted már a karácsonyfát? – érdeklődött urától ékes hangon Petra.
– Ráér az az utolsó nap is. Minek álljon addig itthon fölöslegesen. Csak a levele hullik szanaszét mindenfelé.
– Meglehet, hogy addigra elkapkodják a javát…
– Ugyan már, még egyik évben sem maradtunk fa nélkül! – replikázott vissza Pista.
– No, azért mégiscsak jobb lenne, ha megvennéd időben.Férjuram lenyelt egy gombócot a torkán, s mivel nem akarta éppen eme szent ünnep előtt összerúgni a port becses nejével, nyakába véve a várost útnak indult a család karácsonyfáját beszerezni. Végül is siker koronázta ezen törekvését, hisz vásárolt egy jó méternyi délceg ezüst fenyőt.
Lassú léptekkel minden házba bekopogtatott a karácsonyest csendesded fuvallata. Petra a konyhában szorgoskodott. Szokásához híven pulykát és halat sütött. A halat ugyan nem túlságosan kedvelte, de nem akarta felszabdalni a hagyomány láncolatát. Elvégre ez a módi ilyenkor. Miért éppen ő lógjon ki a sorból…
– Apuci, mikor jön már a Jézuska? – kíváncsiskodott a kis Gergő.
– Tudod fiam, ha majd elbúvik a napocska és öreg este lesz. Várjál addig szépen türelmesen kisfiam.
– Lassan el lehetne kezdeni a fát díszíteni! – dübörgött Petra szólama a konyhából.
– Jól van már, mindjárt nekifogok. Pista előkereste a fenyőfa tartozékait s megpróbálta valahogy beleügyeskedni a fa alját a tartóba. Ám ez a művelet némi szerencsétlenségbe torkollott. A fa ugyanis oldalvást billent, s egy nagy ívű bukfencet hányva a szőnyegre vetette magát.
– Ó, hogy csessze meg az a … ezt az elnyomorodott fenyőfa tartót. Annyiszor mondtam már, hogy célszerűbb lenne műanyag fát vásárolni. Azzal biztosan nem lenne ennyi kínlódás, mint ezzel a vacakkal.
– Ej, hát még ennyit sem lehet rád bízni! – dörmögött hörgő hangon Petra. Minden évben ugyanezt a cirkuszt csinálod! Hogy lehet valaki ennyire ügyefogyott! Még egy fenyőt sem vagy képes normálisan felállítani… Másról nem is beszélve…
– Fogd már be, jó! – rivallott vissza István. S újult erővel nekifogott a karácsonyfa állítás nemes ívű feladatának. Másodszorra már siker koronázta próbálkozását, s a sudár fa büszkén húzta ki magát a szoba közepén felállított tribünön.
– Éva merre kószál? Igazán segíthetne ő is a díszítésben – sziszegett harsányan István.
– Elment a barátnőjéhez. Nemsokára megérkezik.
– Agyamra megy már ez a laza liberalizmusod! Legalább karácsony napján itthon lehetne időben.
– Ugyan, ne morogj már annyit! Azt a pár díszt egymagad is fel tudod tenni!…
Lassacskán a horizont alá bukott a nap sárguló korongja. Hamar sötétedik már ilyen tájban.
Az égen komor felhők gyülekeztek, s odakint dermesztő hideg szél járta át mindazokat, akik az utcán voltak kénytelenek eltölteni ezt a hírneves estét…
– Pista, összeszedted már az ajándékokat? – törte meg a csendet dörgedelmes hangon Petra. Időközben Éva is hazaérkezett. A nagyobbik szobában gyülekeztek egytől egyig – epekedve várva ki-ki a maga Jézuskáját…
– Hát akkor, boldog karácsonyt mindenkinek! – hadarta el egyszerű köszöntőjét Petra…

Ám ekkor hirtelen valami nagyon különös, a B. család számára kissé szokatlan esemény történt.
A kis Gergő ugyanis egy ügyes-gyors, macskára emlékeztető mozdulattal a karácsonyfához lépett, s leszakított róla három darab szaloncukrot. Odament anyjához, apjához, nővéréhez… és a kezükbe nyomott egy-egy darabot belőle.
– Ezt az én Jésuskám hosta nektek. Fogadjátok seretettel!
Egy pillanatra elveszett az idő fonala körülöttük. Néma-értetlen megdöbbenés ütött tanyát mindnyájuk arcán. Úgy rémlett, mintha az ég angyalai is bekukucskálnának szobájuk ablakán egy-egy árva pillantás erejéig…
… S ekkor (talán?) mindannyian megértették a karácsony igazi üzenetét…

Bognár László közíró. Nagykanizsa,  2016.12.15.
(A történet 2015-ben játszódott Nagykanizsán)

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...