A nagykanizsai Lubics Szilvia a 9. Országfutás nagykövete

Nagyon megtisztelőnek érzem, hogy immáron negyedszer is az esemény védnöke lehetek, hiszen magam is részt vettem az eddigi összes ORSZÁGFUTÁS-on. Gondolom a nyolcadik szervezés után már nem is igazán kell elmondanom, miről is szól ez az esemény, de engedjétek meg, hogy néhány mondatban mégis összefoglaljam.

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik rendszeresen futunk, túrázunk, gyalogolunk. Ezek a sportok kortól, nemtől, testsúlytól függetlenül bárki számára élethosszig űzhetők. Segítségükkel rengeteg betegség megelőzhető, nem utolsó sorban tökéletes lehetőséget biztosítanak arra, hogy a mindennapi gondokat ki tudjuk szellőztetni a fejünkből. A futás, gyaloglás alkalmával kiszabadulhatunk a természetbe, lehetőséget kapunk arra, hogy csak önmagunkkal legyünk, vagy, ha inkább úgy szeretnénk mozgás közben akár barátainkkal is beszélgethetünk egy jót.

Az Országfutás megálmodója Vadász Vince, önmaga is amatőr sportoló. Az első esemény 2015 márciusában szerveződött. Az ötletgazda hívott mindenkit, hogy fusson, gyalogoljon, minimum 5 km-t, bárhol az országban, és jelentkezzen az Országfutás honlapján. Eredeti elképzelése az volt, hogy legyen annyi teljesített km, amely körbeérné a 2.246 kilométeres országhatárt.

Az első Országfutáson majdnem 4.000 személy hozott össze 46.733 km-t, az országhatár több mint húszszorosát. A nyolcadik rendezvényen 15.426 regisztráló 200.641 km-t teljesített, amivel az országhatárt majdnem százszor körbeértük, a Földet több mint ötször megkerültük volna. Ez hatalmas teljesítmény, mindenki büszke lehet rá, aki csatlakozott az eseményhez!

Csatlakozzatok minél többen hozzánk, kerüljük meg minél többször együtt Magyarországot!

Lubics Szilvia
a 9. ORSZÁGFUTÁS Védnöke

További részletek és regisztráció ITT.

     
loading...