„Ha lépésről lépésre látjuk magunk előtt az utat, amelyet meg kell tennünk, biztosak lehetünk benne, hogy ez nem a mi utunk. A saját utunkat mi alakítjuk minden megtett lépésünkkel. Ettől a miénk.” (Joseph Campbell)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplő Kanizsaiak!
Ünnep alkalmával megszólíttatik az ember. Ünnepkor megszólíttatik mindaz, ki érzi és tudja, hogy létezése fensége és szabadsága nem önmagába záruló személyében, hanem az őt meghaladóban teljesedhet csak ki.
Aki tudja és hiszi, hogy valami őnála nagyobbal való azonosulással kezdődik és tartatik meg az élet, amely mindig túllendülés és túllépés az én magányos és változó keretein.
Az ember ott kezdődik, ahol ez az én véget ér, és a személy minden érdeke és érzése, önzése és irigysége, haragja és bosszúja alámerül.
Az ember ott születik, ahol feltűnik a mi, vagyis az értéket teremtő és valló közösség lehetősége. Ahol kialakul a szülőföld és a terület iránti hűség, és szomszéddá válik az idegen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Augusztus 20-án Szent István által szólíttatik meg a magyar ember. Nem egy személy szól hozzánk, ki érzelmei hullámain vívódott a vérség, a vérrokonság alkotta törzsi kötelékek szétszakításán, vagy aki külhoni segítséggel a hatalomra tört.
István nem személy vagy egyén, ki a történelem viharai közepette saját érdekei mentén lavírozott, hogy érzései kalodájába rekedve megnyerje a jelen csatáit.
István, a jövőt építő ember, István, a döntés, István, a király szól hozzánk augusztus 20-án a történelmünk mélyéről.
Hogy elhívja és megerősítse énünk azon ember-részét, közösségalkotó hűségét, amely 1000 éve nem tágít a Kárpát-medence ölelő karjaiból.
Mert itt talált otthonra e nép, amely küzdelmei révén, de megértette királya szavát és döntését, hogy a földhöz, a területhez tartozó kötelezettségek, a törvény és hagyomány által szavatolt összetartozás és hűség a jövő egyedüli garanciája, nem pedig a vágyak vezérelte hontalan kalandozás.
István király hitte, és 1000 év történelme bizonyította, hogy e különleges és egyedi föld megművelése sajátos és egyedi kultúrát és törvényi rendet teremt itt.
Ez a hit és erő tette lehetővé, hogy a magyar állam majd később a magyar nemzet megszülessen, és harcai és áldozatai közepette is, de újra és újra felállva, megmaradjon.
De ez a hit és erő tette lehetővé azt is, hogy Európa kivételes világtörténelmi szerepe létrejöhessen, mert a keresztény egységen alapuló sokszínű nemzetállamok nagyszerű példáját alkotta meg.
Neki köszönhető, hogy erős alapokra támaszkodva megélhettük a történelem nagy korszakait, beírhattuk nevünket a világ eseményeinek krónikáiba, és egyedülálló értékeket adhattunk az egyetemes kultúrának.
És neki köszönhetjük azt is, hogy mély tragédiákat, súlyos veszteségeket is átvészeltünk, mert megtartott minket az államalapítás tettének erkölcse és hite önnön kultúránk medrében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem feledhetjük azonban, hogy egyszerű emberek: asszonyok és férfiak, anyák és apák generációi is küzdöttek Szent István örökét életben tartva, hogy mi itt állhassunk, és büszkén tekinthessük 1000 éves kultúránk és történelmünk hagyatékára és értékeire.
Ám, az érték csak addig érték, amíg valakik azt annak tartják, amíg a mindenkori jelen közössége tesz azért, hogy a jövő számára is érték maradjon.
Ez, a megőrzés felelőssége és erőfeszítése a mi Szent István-i örökségünk.
Az a történelmi feladatunk, hogy méltók legyünk múltunk hagyatékára, nagyanyáink és nagyapáink tetteire és áldozatára, örömére és bánatára.
Hiszen – József Attilával szólva – ők mindannyian:
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős – (…)
A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Tisztelt Emlékezők!
E fenséges ünnep megszólít minket örökségünk és történelmünk mélyéről.
Őseink bennünket álmodtak meg jövőjüknek, Szent István értünk vállalta a jog és az erkölcs, a hit és a törvény követelményét, és most ők szólítanak minket az ünnep szentségén keresztül.
Mert mi vagyunk a jelen világ képviselői, az eddigi múltunk utolsó lovagjai és a jövő zálogai.
Mi vagyunk az ő munkájuk gyümölcse, kezdete és vége, bizodalma és hite.
Mi értünk tudták átvészelni a szörnyűségeket, és értünk örültek az aratás bőségénél.
Értünk, csakis értünk szólt az 1000 éves történelmünk!
E hagyaték vállalása – tisztelt Emlékezők – a mi felelősségünk, ünnepünk, dicsőségünk és feladatunk.
Hogy mi is átadjuk kultúránkat és annak értékeit a lányainknak és a fiainknak. Megálmodva az ő, nemzetünk és városunk jövőjét.
Megtartva a közös keresztény alapokat, a sokszínűen egységes nemzeti és európai kultúránkat, a törvény talapzatának erejét.
Megvédve eredetünk, Szent István-i kezdeteink minden törekvését és kereteit, országunk közösségét és határait.
Mert ez a mi otthonunk, amely értelmet ad a világban létezésünknek, ahová örömmel várjuk a vendéget, ha megtiszteli szokásainkat és értékeinket.
Tisztelt Kanizsai Polgárok!
Ünnepeljünk együtt: engedjük megszólíttatni és elhívatni magunkat, legyen e nap lelkünk kovásza, hogy erőt meríthessünk a jövőre, hogy az új kenyér bősége a következő év bőségét hozza el számunkra.
Legyünk büszkék önnön kultúránkra, múltunkra és őseinkre, és vigyázzuk közösen a jövőt gyermekeinknek. (Fotók: Kovács Krisztián)