A magyar versenyzők nagyszerűen szerepeltek a vasárnap délelőtti, esőáztatta döntős program során a milánói kajak-kenu világbajnokságon, két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek.
A zárónap délelőttjén hét futamot rendeztek, ezek közül ötben volt magyar hajó.
A júniusi Eb után összeült Kurucz Levente (a Plastex Kanizsa KK sportolója), Nádas Bence kajakos duó parádés versenyzéssel tette le a névjegyét az előfutamban, majd egy középfutamos harmadik hellyel lépett tovább a legjobb kilenc közé.
A 9-es pályáról indultak a döntőben és szinte kirobbantak a rajtgépből. Középen jól kezdett a címvédő portugál Joao Ribeiro, Messias Baptista duó is – amely a pénteken, négyesben a magyarok előtt öt századmásodperccel diadalmaskodó egységnek is tagja volt -, valamint az olimpiai bajnok, friss Eb-győztes Jacob Schopf, Max Lemke német kettős is.
A magyarok féltávnál a harmadik helyen voltak és aztán kihasználva, hogy a riválisok nem látják őket, egyre feljebb kapaszkodtak, s a végén fantasztikus győzelmet aratva ők értek elsőként a célba.
Kurucz megálmodta, Nádas megérezte
A K-2 500 méteres olimpiai számban aratott parádés győzelem után Kurucz Levente elárulta: hajnalban megálmodta, hogy megnyerik a versenyt vasárnap délelőtt a milánói kajak-kenu világbajnokságon.
„Hajnalban arra ébredtem, hogy azt álmodtam, nyertünk. Bencének nem mondtam el, csak a futam után – nyilatkozott az eredményhirdetés után a Kovács Katalin Akadémia 22 éves versenyzője. – A kilences pályát is bevonzottam, nagyon szerettem volna a lelátó előtt célba érni, hogy a közönség behúzzon az utolsó métereken. A középfutamra pont ezt a taktikát beszéltük meg, mint most, de most erősebb rajttal és erősebb első háromszáz méterrel készültünk. Örülök, hogy végre tudtuk hajtani, amit elterveztünk.”
Kiemelte, hogy nagyon élvezte a felkészülést Nádas Bencével.
„Végig nagyon időket tudtunk menni az edzéseken és örülök, hogy így tudtuk befejezni ezt az évet. A többiektől már hallgatom egy ideje, hogy nincs még világbajnoki érmem, most nagy kő esett le a szívemről, hogy végre megvan” – tette hozzá.
„Jó volt, hogy kiírtuk magunkat a forgatókönyvből, és a szélső pályán mentünk, így a többiek nem tudtak ránk figyelni – elemezte a döntőt a szegediek 29 éves olimpiai ezüstérmese, Nádas Bence. – A középfutam után lehet, hogy azt hitték, ennyi van bennünk. Aztán a kilences pályáról fekete lovakként megleptünk mindenkit. Minden jó, ha jó a vége!”
Felidézte, hogy változatos év van mögötte: először az ötszáz egyes volt nála fókuszban, aztán az ötszáz négyes és végül az ötszáz páros.
„Igyekeztem mindenhol a legjobb teljesítményt nyújtani, örülök, hogy ezzel az eredménnyel búcsúzok 2025-től, szomorú lettem volna, ha érem nélkül kell távoznom Milánóból. Éreztem, hogy ebben az egységben benne van az érem” – fogalmazott. (MTI)