Halálos közúti baleset történt Nagykanizsán. Vádat emelt az ügyészség.
A 66 éves férfi 2024. augusztus 22-én hajnalban, Nagykanizsán, a Kossuth téren vezetett egy hulladékszállító tehergépkocsit, a Kórház utca irányából a nagykanizsai Tűzoltóság épülete felé.

Amikor a Kossuth tér 22. számú ingatlan előtti útszakaszra ért nem észlelte, hogy az úttest jobb szélén előtte, vele azonos irányba haladt gyalogosan a sértett nő, és emiatt a járműve jobb első részével elütötte a sértettet.
Ezt követően a sofőr a tehergépkocsival behaladt a Tűzoltóság udvarára, ott megfordult és visszafelé haladt, hogy becsatlakozzon ismét a forgalomba, miközben észlelte az úttesten fekvő sértettet, ezért megállt a járművel.
A baleset következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a férfival szemben – tájékoztatta honlapunkat dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.
Előzmény