Dél-Zala Press

Most megszívtad és benyelted – írta a csaló

Egy 1980-ban született ózdi férfi 2018. év augusztus hónapjában elhatározta, hogy anyagi helyzetének javítása végett egy internetes portálon olyan műszaki cikkek eladására irányuló hirdetések feladásával kíván rendszeresen jogtalan haszonhoz jutni, amelyek valójában nem álltak rendelkezésére.

A vádlott már eleve azzal a szándékkal kínálta megvételre a termékeket, hogy azokat később nem küldi el a vevők részére, célja a vételárként feltüntetett összeg megszerzése volt.
A vádlott különböző személyeket károsított meg rendszeres haszonszerzésre törekedve:

Az elutalást követően a sértett a levelezőfelületen megadott telefonszámon beszélt a vádlottal, aki ígéretet tett arra, hogy még aznap feladja a műszaki cikket.
Egy hét elteltével a sértett többször is próbálta felvenni a vádlottal a kapcsolatot telefonon és az internetes portálon keresztül is, azonban a vádlott a megkereséseit nem fogadta, elérhetetlenné vélt számára. A vádlott a sértett címére egy szivacsot csomagolt be feladásra, amelyet végül nem továbbított részére.

Az ügyekben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a vádlott – mint többszörös visszaeső – ellen csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Exit mobile version