Dél-Zala Press

Hogyan zajlik az irodaköltöztetés?

Irodaköltöztetés esetén elsődleges fontosságú, hogy minél rövidebb idő alatt menjen végbe a folyamat, hiszen a munka nem állhat meg. Annak érdekében, hogy az ügyfeleknek ne kelljen sokat várakozniuk, a legtöbben munkaidőn kívül oldják meg a dolgot, azonban nem sok olyan alkalmazott van, aki szívesen töltené a szabadidejét is a munkahelyén. Nem is lehet ezért őket hibáztatni, de a szájhúzogatásokat elkerülendő érdemes inkább egy költöztető cégre bízni a feladatot.

Az irodaköltöztetés Budapesten sem bonyolult

Hiába a dugó, a kevés parkolóhely, az irodaköltöztetés ugyanolyan profi módon mehet végbe a fővárosban is, mint vidéken. Nem is beszélve arról a rendkívüli gyorsaságról. Egy profi, régóta szállítással és költöztetéssel foglalkozó cég úgy ismeri a kis utcákat és egérutakat, mint a saját tenyerét, így a bútorszállítás nem fog a szükségesnél tovább tartani, és ebből következik az is, hogy nem kell érte egy vagyont kifizetni.

A költöztetés teljes folyamata

Az irodaköltöztetés természetesen a holmik becsomagolásával kezdődik. Amennyiben kifejezetten erre kitalált költöztető dobozt használ fel, az megkönnyíti a munkát. A legjobb, ha minden kolléga maga pakolja be a saját papírjait, így a kipakolásnál is elkerülhető, hogy szükségtelenül hosszú ideig tartson. A bútorok és egyéb teher szállítása többféleképpen is megoldható, de amennyiben a megfelelő vállalkozást bízza meg és a helyzethez legjobban illő szolgáltatást, úgy sem a ki, sem pedig a bepakolással nem kell tölteni az üzleti életben oly értékesnek számító időt.

Servitius Transport mindig segít

Vannak olyan vállalkozások, amelyeket többen keresnek fel, mint másokat. Ennek oka általában a kiemelkedő szolgáltatás és a jó ár. Ha költöztetésről van szó, akkor a fuvarozók közül magasan kiemelkedik az S-Transport. Ám a fenti két okon túl, más is van, ami miatt előszeretettel hívják őket. Az egyik ilyen például a tervezhetőség. Nincsenek rejtett költségek és a teljes ár már azelőtt kiszámolható, mielőtt egyáltalán felemelnénk a kagylót, köszönhetően az S-Transport honlapján található kalkulátornak.

SOS költöztetés esetén is számíthat rájuk

Egy másik ok pedig, ami miatt sokan hívják az S-Transport költöztető céget az, hogy az utolsó pillanatban is lehet rájuk számítani. A kamionokat és teherautókat is magába foglaló géppark állományuk lehetővé teszi, hogy azonnal kiszálljanak, akkor is, ha nagyon elfoglaltak. A bútorszállítást ilyen körülmények között is precízen, nagy odafigyeléssel végzik, ahogy mindig, így biztos lehet benne, hogy semmilyen bútornak nem esik baja és egyetlen fontos irat sem vész el.

Exit mobile version