Zalakomári összetűzés a nemesdédi lecsófesztivál után

I.r. terhelt, egy 1993-ban született zalakomári férfi 2019. augusztus 24-én délután Nemesdéd községben „lecsó fesztiválon” volt, ahol szeszesitalt fogyasztott és ittas állapotba került. A fesztiválról este 21:00 körüli időben érkezett haza, majd a zalakomári IV. Béla utcában gyalogosan járkált, hogy az ittasságát kiszellőztesse.

Eközben egy kővel megdobta távolabbi rokona, Zalakomár, IV. Béla u.-ban lévő családi házának ablakán a lehúzott redőnyt, majd tovább ment a közelben levő kőkereszt irányába. A tulajdonos ekkor egy ismerősével odahaza italozott, azonban a zajra kiment, hogy megnézze mi történt.

A közelben tartózkodó szomszédai között érdeklődött, akik annyit tudtak mondani neki, hogy egy félmeztelenre vetkőzött fiatalember dobta meg az ablakát, aki a kereszt felé ment el. A tulajdonos biciklivel elindult az I.r. terhelt után, akit néhány házzal arrébb utol is ért. Itt az I.r. terheltet tenyérrel nyakon ütötte, majd felelősségre vonta és együtt visszaindultak a tulajdonos házához, hogy megvitassák a történteket.

(Az ügy a nagykanizsai bíróságon folytatódik)

Az I.r. terhelt tagadta, hogy megdobta volna az ablakot és sérelmezte, hogy a tulajdonos nyakon ütötte őt. A nyakon ütést látta egy „Füles” becenevű utcabeli fiú, aki elszaladt a II.r. terhelt –egy 1973-ban született zalakomári férfi, aki egyébként az I.r. terhelt apja,- házához és elmesélte, hogy mi történt. Amikor a tulajdonos és I.r. terhelt visszaértek a megdobott ház elé akkor az ellenkező irányból éppen odaért II.r., valamint a III.r. – egy 1996-ban született zalakomári férfi, aki egyébként a II.r. terhelt fia,- terheltek, valamint több fiatal férfi családtag. II.r. terhelt hangosan kiabálva, szitkozódva, fenyegetőzve számon kérte a tulajdonostól, hogy miért bántotta a fiát, ezért közöttük veszekedés, kiabálás alakult ki az utcán, majd amikor a tulajdonos bement az udvarába, a nyitott kapun keresztül a terheltek is bementek oda és őt többször kézzel megütötték.

A kiabálásra kijött a családi házból a tulajdonos élettársa, -aki II.r. terhelt unokahúga-, az élettársa védelmére kelve kizavarta az udvarról a terhelteket. Azok kimentek az utcára, és a tulajdonos becsukta utánuk az udvari kaput. Ezt követően azonban a terheltek nem hagyták el a helyszínt, hanem tovább folytatták a szitkozódást és a fenyegetőzést az utcáról. A tulajdonos a kapuhoz ment, azt belülről tartotta, hogy a terheltek oda ne tudjanak bemenni, azonban a II.r. terhelt leemelte a zsanérokról a kaput és azt a tulajdonos felé hajította, aki igyekezett a támadás elől kitérni, ám a terheltek bementek az udvarába és a II.r. terhelt őt egy ökölcsapással leütötte.

Azután mindhárman tenyérrel és ököllel ütötték, lábbal rugdosták a földre került tulajdonost, illetve egyikük a bejárati ajtó mellett levő nagyméretű fém virágtartót is felfogta és azzal legalább egy ízben a hátán megütötte a sértettet. Az élettársa ismét a segítségére sietett, igyekezett megakadályozni a további bántalmazását. Amikor ez nem vezetett eredményre, 21 óra 34 perckor telefonon értesítette a rendőrséget és ezt meghallották a terheltek is.

A környéken lakók közül többen hallották a kiabálást, azonban senki nem avatkozott bele a verekedésbe. A három terhelt közül III.r. terhelt elhagyta a helyszínt, míg a másik két terheltet a rendőrség a sértett háza előtt találta. I.r. és II.r. terheltek még a rendőri felszólítás ellenére sem hagyták abba a kiabálást, őket meg kellett bilincselni és elő kellett állítani, mert ellenálltak a rendőri intézkedésnek. A terheltek magatartása alkalmas volt arra, hogy azon mások megbotránkozzanak, illetve attól megriadjanak.

A tulajdonosnak a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, a fej zúzott sebében megnyilvánuló sérülése keletkezett.

Az ügyben a napokban a Nagykanizsai Járási Ügyészség magánlaksértés bűntette és testi sértés vétsége miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Ketten egy ellen Zalakomárban

Tavaly augusztus 22-én, délután 17 órakor a sértett fiatalember két lány társaságában sétált Zalakomárban a Hunyadi utcában, amikor a bokorból eléjük lépett I.r. fk. terhelt, egy 2002-ben született zalakomári fiú – akivel a sértett korábban e-mailokat váltott –, megszólította a sértettet: „ most keménykedjél”, majd kezeit ökölbe szorította, mellbe vágta a sértettet és ököllel arcon ütötte a szeme alatt.

Ekkor odafutott hozzájuk II.r. terhelt, egy 1997-ben született, büntetett előéletű zalakomári férfi, aki bekapcsolódott a verésbe, ököllel megütötte a sértett orrát. A sértett a bántalmazás következtében összegörnyedt, földre esett, összehúzta, védte magát, míg támadói a földön is rugdalták.

A jelen lévő lányok próbálták a verekedőket szétválasztani, így a dulakodás rövid idő múlva befejeződött. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A terheltek kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az utcán tartózkodókban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség garázdaság és testi sértés vétsége miatt a napokban emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Részegen, jogosítvány nélkül más autójával furikázott a zalakomári férfi

Egy 1995-ben született férfi – akit szabálysértések miatt már 22 alkalommal bírságoltak,- 2019. augusztus 20-án napközben lakóhelyén, Zalakomár községben italozott, ennek során legalább 4 db fél literes sört fogyasztott el.

Este 19 óra után ismerőse zalakomári lakóházánál járt, amikor észrevette, hogy a be nem zárt udvarban lezáratlanul áll egy Skoda Felícia típusú személygépkocsi, melyben benne volt az indítókulcs is. A férfi nem rendelkezett érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, ennek ellenére elhatározta, hogy az autóval – a tulajdonos engedélye nélkül – autózni fog.

Ennek megfelelően az autóba beült, beindította, és azzal áthajtott a szomszédos Balatonmagyaród községbe. A Petőfi utca 67. számú ház előtt kifogyott a benzin az autóból és leállt. A férfi az autót lezárta, majd 22 óra körül gyalogosan visszaindult Zalakomárba.

Időközben a gépkocsi tulajdonosát egy ismerőse értesítette az esetről, aki megkereste az ünnepi napon Zalakarosban rendezvény biztosítást végző rendőröket. A rendőrség keresni kezdte a férfit, akit nem sokkal később egy bejelentés alapján megtaláltak a Zalakomár és Balatonmagyaród közötti útszakaszon, ahol erősen ittasan, a forgalommal szemben gyalogolt. A terhelt szervezetében a gépjármű vezetésekor 1,60 mg/l volt az etilalkohol koncentráció, ami nála közepes fokú ittasságot eredményezett.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Részeg lovaskocsist kapcsoltak le Zalakomárban

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai egy ittas lovaskocsissal szemben intézkedtek.

Zalakomár belterületén közlekedett egy 25 éves helyi férfi vasárnap az esti órákban egy lovaskocsival. A rendőrök megállították a férfit, aki leugrott járművéről és megpróbált elfutni, azonban az egyenruhások testi kényszer alkalmazásával visszatartották, majd megbilincselték.

A lovaskocsit hajtóval szemben ezután alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív eredményt jelzett, ezért előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, és vele szemben közigazgatási bírságot szabtak ki – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(A fotó illusztráció)

Hőőőre lassuló jármű Nagykanizsán

Mi áll meg hő hatására? – ??? – A lovaskocsi. – ??? – Hőőő! – szól a vicc 🙂 Egy speniterest fotózott le Nagykanizsán a hétfő délelőtti esős őszi napon, a Zrínyi utcai csúcsforgalomban Varga György amatőr fotós, aki rendszeresen küldi szép és érdekes fényképeit honlapunknak.

Zalakomárban fogtak el egy körözött férfit

A Zalakarosi Rendőrőrs járőrei a múlt héten szombaton reggel 8 óra 15 perckor Zalakomárban igazoltattak egy férfit. Az ellenőrzéskor megállapították, hogy ellene a Nagykanizsai Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt.

Az egyenruhások a férfit elfogták, és előállították a Zalakarosi Rendőrőrsre, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság el is rendelt – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Több mint 10 év fegyház és börtön a zalakomári rablóknak

A Zalaegerszegi Törvényszék július 2-án jogerős ítéletet hozott annak a két férfinak és egy nőnek a büntetőügyében, akik 2017 nyarán Keszthelyen raboltak ki egy német állampolgárt. Az első fokon eljáró Keszthelyi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a büntetett előéletű vádlottak 2017. június 15-én az esti órákban egy dél-zalai községből személygépkocsival utaztak Keszthelyre, ahol a Balaton-parton, a Csík Ferenc sétányon…

Kamion az árokban Nagykanizsán, kigyulladt egy autó Zalakomárban

Egy tehergépkocsi árokba csúszott és forgalmi akadályt képezett Nagykanizsán, a Kaposvári úton. A kedden délelőtt történt eset helyszínre a helyi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a kamiont az árokból kivontatták és a forgalmi akadályt megszüntették. Kedden késő délután egy személygépkocsi motortere kapott lángra Zalakomárban a Rákóczi utcában.

Különdíjasok lettek a Komári Puják

A Zalakomárból érkezett Komári Puják négyen vannak: két lány és két fiú. Elmondásuk szerint, esténként összegyűlnek a nagyokkal: veszik a kannát, a gitárt, a mikrofont, és együtt énekelnek, táncolnak, mulatnak. Van, hogy nemcsak önmaguk szórakoztatására muzsikálnak, hanem Facebookos élő bejelentkezéssel juttatják el zenéjüket az emberekhez.

Tanáruk, a Kanizsa Csillagaiból ismert Horváth Zoltán biztatta őket, hogy érdemes elindulniuk az MTVA Duna Médiaszolgáltató által indított Fölszállott a páva tehetségkutató versenyen.

(A Komári Puják a Fölszállott a páva díjkiosztója után. Fotó: Bódis Balázs)

Horváth Zoltántól megtudtuk, a Komári Puják tagjai: Bogdán Gergő, Bogdán Tamás, Bogdán Nikolett és Bogdán Veronika, hárman testvérek Veronika unokatestvérük és természetesen mindannyian zalakomáriak.

A tehetséges roma fiatalok a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanulói, fellépéseikre mindig elkísérte őket és segítséget nyújtott nekik Szakáll Tibor az iskola igazgatója és felesége Szakáll Végh Eszter.

A komári apróságokat a Fölszállott a páva stábja és a többi fellépő is megkedvelte, Sózott hagyma című zalai beás daluk első strófáját például a műsor résztvevői is énekelgették és nagyon sok jó embertől kaptak ajándékokat.

„Sós vörös hagymát ennék én, zalai kislányt lopnék én, lopnék én, de sajnos nem merek, attól félek, hogy megvernek…”

A tegnapi díjkiosztón a Komári Puják az OTP 1 millió forintos különdíját vehették át Nagy Zoltán Pétertől a bank kommunikációs igazgatójától.

Ha valaki szeretné meghívni fellépésre a Komári Pujákat vegye fel a kapcsolatot a Kanizsa Csillagai együttessel Facebook oldalukon.

Gratulálunk a szép eredményhez, csak így tovább!

Kamion az árokban Nagykanizsán, kigyulladt egy autó Zalakomárban

Egy tehergépkocsi árokba csúszott és forgalmi akadályt képezett Nagykanizsán, a Kaposvári úton. A kedden délelőtt történt eset helyszínre a helyi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a kamiont az árokból kivontatták és a forgalmi akadályt megszüntették.

Kedden késő délután egy személygépkocsi motortere kapott lángra Zalakomárban a Rákóczi utcában. A helyszínre a nagykanizsai hivatásos és a szőkedencsi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik a lángokat rövid idő alatt eloltották – írta közleményében a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(A fényképek a zalakomári tűzesetnél készültek. Fotós: Hári Szilárd tű. zls- Nagykanizsa HTP)

Több mint 10 év fegyház és börtön a zalakomári rablóknak

A Zalaegerszegi Törvényszék július 2-án jogerős ítéletet hozott annak a két férfinak és egy nőnek a büntetőügyében, akik 2017 nyarán Keszthelyen raboltak ki egy német állampolgárt.
 
Az első fokon eljáró Keszthelyi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a büntetett előéletű vádlottak 2017. június 15-én az esti órákban egy dél-zalai községből személygépkocsival utaztak Keszthelyre, ahol a Balaton-parton, a Csík Ferenc sétányon figyeltek fel a későbbi áldozatukra.

A két férfi a nőt odaküldte a német állampolgárhoz, hogy vegye fel vele a kapcsolatot. A sétányon a nő és a német férfi leültek egy padra és dohányozni, beszélgetni kezdtek. Ezalatt a nő a társaival mobiltelefonon keresztül tartotta a kapcsolatot, s folyamatosan tájékoztatta őket.

A páros körülbelül 2-3 perc elteltével indult el a sétány melletti parknak azon részére, ahol nincs gyalogos forgalom és nem működnek a biztonsági rendszer kamerái sem: a séta közben a nő a német férfit a társai felé terelte. A férfiak a sértettet ekkor hátulról leütötték, aki az ütés következtében a földre esett.

A nála lévő táskát a vádlottak erőszakkal, a férfit rugdosva elvették tőle, majd félmillió forintnyi zsákmányukkal a vasútállomás irányába menekültek, mindhiába: a keszthelyi rendőrök hamarosan elfogták őket. A bántalmazás következtében a sértett súlyos sérüléseket szenvedett.

A Keszthelyi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat csoportosan elkövetett rablás, valamint súlyos testi sértés bűntettében. Ezért az I. és II. rendű vádlottakat 6 év 9 hónap fegyházra, míg a III. rendű társukat 6 év 3 hónap fegyházra ítélte és mindhármukat 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A felmentésre irányuló fellebbezések folytán a Zalaegerszegi Törvényszék elé került büntetőügyben a másodfokon eljáró büntetőtanács a Keszthelyi Járásbíróság ítéletét részben megváltoztatta. A II. rendű vádlott büntetését 5 év 9 hónap fegyházra, a III. rendű vádlottét pedig 3 év 6 hónap börtönre enyhítette, míg az I. rendű vádlottra kiszabott büntetésen nem változtatott. A III. rendű vádlott közügyektől eltiltását 4 év időtartamra mérsékelte.

A törvényszék az ítélete indokolásában rámutatott arra, hogy a II. rendű vádlott személyiségzavarát enyhítő körülményként kellett értékelni, ezért az elsőfokon kiszabott fegyházbüntetés mértékét egy évvel enyhítette. A III. rendű vádlott vonatkozásában a törvényszék megállapította, hogy mind a testi sértést, mind pedig a rablást, mint bűnsegéd követte el, ezért esetében a szabadságvesztés tartamát – jelentősen – 3 év 6 hónapra enyhítette, és a szabadságelvonás végrehajtásának fokozatát nem fegyházban, hanem börtönben rendelte végrehajtani.

Az ítélet jogerős – értesült honlapunk dr. Vándor Virágtól, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől.

Zalakomáriak raboltak Keszthelyen

A keszthelyi rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a 31 éves és 33 éves zalakomári férfiak, valamint a szintén zalakomári 26 éves nő ellen folytatott nyomozást. A gyanú szerint 2017. június 15-én késő este Keszthelyen, a 26 éves nő a Helikon parkba csalt egy külföldi férfit, akire a 31 éves és a 33 éves gyanúsított rátámadt.

Mercedes és Volvo karambolja Zalakomárban

Zalakomár belterületén, a Kossuth utcában – a Zrínyi utca irányából a 7-es számú főút felé- közlekedett egy nő Mercedes típusú gépkocsival vasárnap 14 óra 25 perckor, amikor a két utca kereszteződésénél figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításait, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött egy Volvo típusú személyautóval.

Az ütközéstől az utóbbi jármű felborult. A balesetben a Volvo sofőrje és utasai könnyű sérülést szenvedtek – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Otthon volt az idős nő, mégis meglopta a zalakomári férfi

Egy korábban már büntetett zalakomári féfi tavaly december 7-én 10 óra 30 perc körüli időben lakóhelyén, Zalakomárban sétálgatott. Ennek során a sértett lakóházához érve észlelte az ingatlan hátsó udvar részében tevékenykedő, időskorú nőt.

A férfi ezt kihasználva az utcára néző, működésképtelen zárszerkezetű kiskapun keresztül bejutott az ingatlan területére, ahol – a kulccsal nem zárt – bejárati ajtót kinyitva besurrant az idős asszony házába. Ezt követően az ingatlan konyhájába ment, ahol a konyhaszekrényben tárolt, női pénztárcából kettő darab 20.000 Ft-os bankjegyet vett magához, majd az ingatlanból távozott.

Ezt követően a férfi az általa ellopott 40.000 Ft készpénzből adósságait rendezte, valamint 12.170 Ft értékben élelmiszert, ruhaneműt és élvezeti cikket vásárolt. A tolvajt még az elkövetés napján elfogták rendőrök és 5.000 Ft-ot a lakóhelyén lefoglaltak.

Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat – tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

1 2 3 4 5