Piknik télen? Igen, Zalakaros újragondolta a Márton napot

Zalakaros újabb egyedülálló gasztronómiai programra invitál november 8-9. között. A térségben működő pincészetek és szolgáltatók bevonásával négy helyszínen is tematikus Márton napi programokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A Szőlőhegyi Piknik 4 helyszínét ráadásul ingyenes pincejárattal kötik össze, hogy nyugodt lelkiismerettel kóstolhassunk bele a térségi borok és kulináris kincsek legjavába. Készítsük az ízlelőbimbókat, lesz itt többek között libalakoma, kemencés kenyér készítése és libazsíros kenyér kóstoló, borkóstoló és pálinka főző bemutató – mindez a gasztronómia jegyében.

Akik pedig a sok finomság mellett kulturális programokra „szomjaznának”, őket jazz, fúvós és népzenei koncertek, illetve a szombati napon megrendezésre kerülő pajzán komédia várja!

Természetesen nem feledkeztek meg a gyerkőcökről sem, hiszen kovács bemutató, ollóvágta játszóház, „libales”, kreatív foglalkozások, és mustkóstoló is szerepel a szervezők repertoárjában.

A programok mellett a helyszíneken természetesen főszerepben a bor lesz, erről pedig helyi és környékbeli borászatok gondoskodnak majd. A helyi tourinform iroda limitált kiadású Érzékek Útján túrafüzettel, a zalakarosi szálláshelyek pedig külön erre az alkalomra összeállított csomagokkal várják az érdeklődőket!

A program az Interreg SI HU 184 program keretében valósul meg.

További információk: www.zalakaros.hu/szolohegyipiknik

Országos bronzérmes a Zalakarosi Fürdő

Az előkelő harmadik helyezést sikerült megszereznie a Zalakarosi Fürdőnek az “Év Fürdője 2019.” szavazáson. A megmérettetésben fej-fej mellett haladtak Magyarország leglátogatottabb, legkedveltebb fürdői. Az idén rekordszámú szavazat gyűlt össze, több mint 8 ezren tették le a voksukat a Zalakarosi Fürdő mellett, soha ennyien nem szavaztak még ránk ezen a megmérettetésen, amelyet ezúttal is szeretnénk megköszönni Nektek!

Az országos versenyt a termalfurdo.hu utazási portál hirdeti meg minden évben, a helyezésért járó plakettet Sánta Tibor adta át László Cziráki vezérigazgatónak. Cziráki László elmondta, a mutatók kiválóak, a Zalakarosi Fürdő az ország leglátogatottabb fürdői között van Zalakaros Város és a fürdő folyamatos fejlesztéseinek és a kiváló szakmai munkának köszönhetően.

(b-j Cziráki László és Sánta Tibor)

A vezérigazgató kiemelte, a siker közös, külön megköszönte a városban dolgozó vállalkozók, kollégák munkáját.
Az átadón Novák Ferenc, polgármester megerősítette, a vendégek visszajelzésén alapuló elismerés a szakma, a városban dolgozó szakemberek sikere. A városvezető elmondta, idén köszönthették a Zalakarosi Fürdőn a 30 milliomodik látogatót, hangsúlyozta, ennyi ember nem tévedhetett amikor pihenése helyszínéül Zalakarost választotta.

Sánta Tibor, a termalfurdo.hu ügyvezetője többek között elmondta, nagy öröm, hogy ekkora aktivitást váltott ki az immár ötödik alkalommal indított kezdeményezés, a résztvevő magyarországi fürdőkre összesen 153. 133 érvényes szavazat érkezett idén.

(Forrás és fotók: Zalakarosi Fürdő – Facebook.

Felújították a zalakarosi Fürdő Hotelt

Több mint 100 millió forintos pályázati forrással és 60 millió forintos önkormányzati hozzájárulással újították fel Zalakaroson az önkormányzat tulajdonában lévő Fürdő Hotelt.

A csütörtöki átadáson Cziráki László, a háromcsillagos szállodát üzemeltető Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta: a felújításhoz több mint 100 millió forintot biztosított a kormányzat a Kisfaludy-programon keresztül.

A 22 szobás, 55 férőhelyes hotel felújítása keretében újrafestették a homlokzatot és a belső tereket, átalakították a vizesblokkokat és kicserélték az előterek burkolatait. Megújultak a szobák, ahol nemcsak a padlót, de a bútorokat is újra cserélték, illetve modernizálták a hotel konyháját is. A parkolót akadálymentessé tették és napelemes töltőt is beüzemeltek.

A vezérigazgató jelezte, az idei beruházások – mint a már felújított gyógycentrum és a készülő új szaunavilág – révén a fürdő mostani éve a megújulás jegyében telik. A tavaly elfogadott, hétéves fejlesztési terveik megvalósítását folytatva a jövő évben ifjúsági szálló és autós kemping kialakítását tervezik Zalakaroson. MTI

A nyár legnagyobb vízipisztoly csatája Zalakaroson

Augusztus 24-én (szombaton) kerül sor immár második alkalommal a nagy népszerűségnek örvendő, „A nyár legnagyobb vízipisztoly csatája” elnevezésű rendezvényre a Zalakarosi Fürdőben.

A részletes program ITT TALÁLHATÓ.

A díjátadó 16:30-tól lesz, majd ezt követően lezárásképpen össznépi vízipisztoly csatára is sor kerül. 

Megkezdték a zalakarosi termáltó feltöltését

A zalakarosi termáltó 2019. augusztus 19-én.

A tóból az alatta húzódó vízelvezető rendszer sérülése miatt 2018 májusában elfolyt a víz. A hibát kijavították, megkezdték a meder feltöltését.

(Fotók: MTI/Varga György)

Műszaki hiba miatt tűnhetett el a víz a zalakarosi termáltóból

A feltételezések szerint a tómeder alatt lévő, a gyógyfürdő vizét elvezető csatornarendszer meghibásodása miatt tűnhetett el a víz szerda reggelre a zalakarosi termáltóból – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere. Novák Ferenc (Fidesz-KDNP) azt mondta: a zalakarosi gyógyfürdő vizét a Kis-Balaton irányába egy egyméteres átmérőjű betonelemekből álló csőrendszer vezeti el.

Sárkányhajó derbi a Zalakarosi Fürdőben

A Zalakarosi Fürdő nyári programsorozata részeként augusztus 17-én (szombaton) SÁRKÁNYHAJÓ DERBI kerül megrendezésre a strandi sportmedencében.
SÁRKÁNYHAJÓ DERBI IDŐPONTJA: 2019.08.17. 14:00-17:30

HELYSZÍN: ZALAKAROSI FÜRDŐ, STRANDI SPORTMEDENCE
A helyszín megközelítése: a MenDan Hotel felőli strandbejáraton keresztül.

HOGY MIRŐL IS SZÓL EZ A VERSENY?

A klasszikus sárkányhajó ezúttal a medencébe kerül. … furcsa is lenne ha ilyen rövid távon versenybe indulna több hajó… ahhoz nyílt vízre van szükség.

ÉS ITT JÖN A CSAVAR! Egy óriási sárkányhajót bocsátunk vízre az ÚSZÓMEDENCÉBEN, ahol egymással szemben ül egy hajóban két 6 fős csapat, és teljes erőbedobással eveznek – mindenki a saját irányába.

Bátran mondhatjuk: a sárkányhajó derbi majdnem olyan, mint a kötélhúzás: az a csapat nyer, aki képes a riválist eltolni.

NEVEZZ TE IS 6 FŐS CSAPATODDAL, KÜLÖNBÖZŐ KATEGÓRIÁKBAN A HELYSZÍNEN!

Az esemény további részleteiről a hellozalakaros.hu weboldalon tájékozódhatnak itt: Sárkányhajó derbi.

A 22. Zalakarosi Bornapok programjai

Idén 22. alkalommal kerül megrendezésre a Zalakarosi Bornapok, ahol helyi és környékbeli borászatok is bemutatkoznak, az idei évben különlegességnek számít, hogy a szlovéniai Dobronak község is bemutatkozik, csütörtökön a vendégeket ingyenesen kínálják meg a boraikból.

Másodszor is célba ért a karosi bike food

Milyen is az, amikor egy jó ügy képviselete találkozik a minőségi gasztronómiával és a zalakarosi bringás életérzéssel?

Amikor Bezerics Dani, a Paletta Bisztrók tulajdonosa értesült a zalakarosi Go Bike kezdeményezésről, és a bike food-ról, azaz az év kerékpáros ételéről, azonnal tudta, hogy elkészíti annak Palettás verzióját és étlapra tűzi azt.  

Egy egyedülálló összefogásnak köszönhetően most olyan zalakarosi védjeggyel kerülhetnek forgalomba ezek a szendvicsek, amelyeknek köszönhetően, minden egyes eladott darabból 100 Ft-tal tudják támogatni a Lámpás 92′ Alapítvány munkáját, akik közel 30 éve, több száz fogyatékossággal élő és rászoruló családok mindennapjait teszik szebbé és boldogabbá.

A bike food budapesti bemutatóján Czirákiné Pakulár Judit turisztikai alpolgármester vezette be a hallgatóságot a zalakarosi kerékpáros életérzésbe és felhívta a figyelmet, hogy egyre komplexebb élménycsomagokat kínál a desztináció: a város az egészségturizmus mellett a kerékpáros turizmus erősítésével szeretné bővíteni imázsát.

A több mint 30 kilométeres körzetben kiváló kerékpárutakon, kezdőknek is kényelmesen bejárható, ráadásul meseszép kerékpározási lehetőségeket nyújtanak. A kerékpáros sporthoz folyamatosan fejlődik az infrastruktúra is, kölcsönzési pontok és szervizhálózat is rendelkezésre áll.

Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Non-profit Kft. ügyvezetője kiemelte: a Go Bike integrált program óriási siker, hiszen mind a Zalakarosi Fürdő, mind a szállodák, de a helyi iskola, a kerékpáros centrum és a Tourinform iroda is csatlakozott kerékpárosbarát csomagokkal, akciókkal, de ennek a programnak a jegyében készítette el nemrégiben a Park Inn Zalakaros séfje, Virág József Magyarország első bikefood ételét is. Az ételnél szempont volt, hogy legyen innovatív és fantáziadús, mobilis, és minőségi, lehetőleg helyi alapanyagokból készüljön. Az étel pontos receptúrája már elérhető a https://zalakaros.hu/bikefood weboldalon, így azt bárki elkészítheti, sőt étlapra is tűzheti.

Ezt az ételt gondolta újra és mutatta be Bezerics Dani, aki a sajtótájékoztatón megkapta Kovács Szabolcstól a bike food védjegyet, így hamarosan a Paletta bisztrókban is kóstolható lesz az étel. A kerekasztal beszélgetésén részt vett Zimányi Mózes, a Lámpás ’92 Alapítvány képviseletében, valamint Laky Zsuzsi, a Zalakarosi Fürdő egészségnagykövete is, aki szintén a kezdeményezés mögé állt.

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatója, a budapesti eseményen ismertette a Zrt. terveit a kerékpárosok számára is számos lehetőséget kínáló Zalakarosi Családi, Élmény- és Gyógyfürdőről.

Tapasztalatszerzésre, egy zalakarosi fürdőzésre és élménynapra hívta meg a Lámpás ’92 Alapítványt.

Közel egymilliárd forintból újították fel a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát

Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét, amelyet kedden avattak fel.

Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott az átadáson azt mondta: Zalakaros egy élhető, fejlődő és komoly értékekkel rendelkező kisváros, ahol az önkormányzat, a gazdasági és turisztikai szereplők nem pusztán feladatnak, hanem küldetésüknek érzik, hogy a kivételes adottságokat kellő módon hasznosítsák.

(A Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentrumának medencéje az átadás napján, 2019. július 23-án. Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét. Fotó: MTI/Varga György)


Emlékeztetett arra, hogy a múlt évben kiemelkedő eredményeket ért el a város, a vendégéjszakák számát tekintve az egyik legnépszerűbb település lett a Balaton régiójában. A magyar családok mellett a külföldi turisták körében is népszerű az 1978-ban gyógyvizessé minősített fürdőhely.


 A kormánymegbízott jelezte: a kormány kiemelten kezeli a turizmust, ami „nemcsak pénzkereseti forrás, nem csupán egy jól kihasználható gazdasági ágazat, hanem a hazaszeretet egy megnyilvánulási formája” is. A 2017-ben indult új turisztikai stratégiával jó esélye van Magyarországnak arra, hogy 2030-ra Közép-Európa vezető turisztikai régiójává váljon.

(A Zalakarosi Fürdő drónról. Fotó: MTI/Varga György)


Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója kifejtette: a közel egymilliárd forintos, saját forrásból, kilenc hónap alatt megvalósított felújítás révén ötcsillagos színvonalú fejlesztést hajtottak végre.
A tavaly meghaladta a 650 ezret a Zalakarosi Fürdő látogatóinak száma, és ezzel együtt a második legnépszerűbb magyarországi fürdőhelynek is megválasztották. Nem lehet lemondani a további fejlesztésekről, mert belföldön és külföldön is magas színvonalú konkurensei vannak a zalai fürdőhelynek – jegyezte meg.


A mostani beruházás során kicserélték a teljes gépészeti és elektromos rendszert, a vízforgatót, ugyanakkor a kupolás, ragasztottfa-szerkezet stílusjegyeit meghagyva szigetelték is a teljes épületet. Padlófűtést építettek be, kicserélték a nyílászárókat, illetve újdonságként sósvizes medencét is létrehoztak a létesítményben – sorolta a vezérigazgató.


Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az évről évre megvalósuló új zalakarosi fejlesztések mind egy koncepciót mutatnak, a minőségi turizmust és a családosok kikapcsolódását szolgálják.

(Szabadics Attila, a Szabadics Zrt. alelnöke, Novák Ferenc polgármester, Bene Csaba, a Zala megyei közgyűlés alelnöke, Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott, Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója (b-j) átadja a Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentrumát 2019. július 23-án. Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét. Fotó: MTI/Varga György)


Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott: az önerőből megvalósított fejlesztés azért nagyon nagy jelentőségű, mert a hazai és uniós források igénybe vétele mellett még komolyabb fejlesztések valósulhatnak meg.


Novák Ferenc, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) említést tett arról, hogy az alig 50 éve indult fürdőhelyen néhány hónapja fogadták a 30 milliomodik látogatót. Ehhez az eredményhez folyamatos fejlesztések, új attrakciók és szolgáltatások kellettek.


A most felújított gyógykert 1992-ben nyílt meg, ami ellen akkoriban még sokan tüntettek is, amiért drágábban magasabb szintű szolgáltatást kínált. A polgármester ehhez hozzátette: azóta bebizonyosodott a döntés helyessége, hiszen az elmúlt évtizedekben százezrek vették igénybe az emeltebb szintű szolgáltatásokat.

1 2 3 4 5 7