Új városközpontot alakítanak ki Zalakaroson

Új városközpont kialakítása kezdődött meg mintegy 1,7 milliárd forint beruházással Zalakaroson, erősítve a gyógyhelyi karaktert.

Manninger Jenő (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a csütörtöki alapkőletételen elmondta: a kormány szándéka a turizmus erősítésével a magyar gazdaság teljesítményének növelése, a bevételek bővítése, ami együtt jár az életminőség javulásával is.
A Zalakaroson kialakítandó új városközpont nemcsak a turistákat, hanem az ott élőket is szolgálja, új kulturális és sportlehetőségeket biztosít – jegyezte meg.

(Az új városközpont látványterve)

Hozzátette: az európai uniós és kormányzati források nem ajándékok, hanem jól felfogott gazdaságpolitikai elképzelések megvalósítását szolgálják. Zalakaros esetében is így van, a város nemzetközi versenyképességét erősíti a beruházás, növeli a vendégszámot és ezzel a bevételeket.

Novák Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester történelmi eseménynek nevezte a beruházás indítását, mert ennek eredményeként alapvetően megváltozik a településkép és a város élete.
Jelezte: az 1,7 milliárd forintos beruházáshoz egymilliárd forint támogatást nyert el a város a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretéből, 700 millió forintot pedig önerőből biztosít az önkormányzat.

Zalakaros a 2008-2009-es válságra innovációval és minőségi szolgáltatásokkal reagált, így jelentősen sikerült növelnie a látogatottságot. A 2014 és 2018 közötti időszakban 470 ezerről 740 ezerre nőtt az éves vendégforgalom a településen, a fürdő látogatottsága pedig 550 ezerről 650 ezerre emelkedett.

(Szökőkutak is lesznek az új zalakarosi városközpontban)

A polgármester kifejtette: a most elindult fejlesztés révén az eddigi sportpálya helyét is felhasználva széles területet ölel fel a beruházás, amelynek révén erősödik a város gyógyhelyi karaktere és térségbeli szerepe is. Zalakaros szerepe ugyanis túlmutat a város határain, nemcsak a szálláshelyeket, hanem a munkahelyeket illetően is.

Az önkormányzat sajtóközleménye szerint a jelenlegi sportcentrum helyén új multifunkcionális gyógyhelyi fogadóépület épül 200 fős fedett rendezvénytérrel és kiegészítő helyiségekkel, továbbá szabadtéri, háromezer férőhelyes rendezvénytérrel, zöldfelülettel és szökőkúttal.

A téren borházakat építenek, délkeleti oldalán parkolót, a megközelítést új gyalogátkelő és a szomszédos arborétumon átvezető, bővülő sétautak biztosítják. Bővítik a parkban lévő játszóteret, a focipálya helyén fitneszparkot és 400 méteres futópályát alakítanak ki, továbbá felújítják a kertmozi világítástechnikáját. MTI

Fürdőinnovációs díjat nyert Zalakaros

A Magyar Fürdőszövetség őszi, e héten Zalakaroson rendezett közgyűlésén került sor a Magyar Fürdőinnovációs Díj 2019., valamint a Nemzeti Tanúsító Védjegyek átadására. (Középen Cziráki László a Zalakarosi Fürdő igazgatója a díjjal) A Zalakarosi Fürdő Innovatív fürdőszolgáltatás kategóriában pályázott sikeresen, és nyerte el az előkelő díjat legújabb fejlesztésével, a Gyógycentrum sósvizes medencéjével.