Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel a zalai erdőkből is

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Az akció mintaprogramja a Pilisi Parkerdő Zrt. területén indult, ahol közel 200 köbméter szeméttől mentesítettek egy budapesti erdőfoltot a IX. kerületben. Az ősz folyamán az összes állami erdőgazdaság bekapcsolódott a munkába, aminek eredményeként országszerte már összesen 1100 köbméter szeméttől szabadították meg az állami erdőket. Ennek a mennyiségnek az egyharmadát, mintegy 350 köbmétert a hulladékradaron keresztül jelentettek be a lakosok, kétharmad részt pedig az erdőgazdaságok saját munkatársai derítettek fel.

Az erdészetek tapasztalatai alapján a legtöbb esetben vegyes kommunális hulladék kerül ki az erdőterületre, de jelentős az illegálisan lerakott építési törmelék aránya is. Veszélyes hulladékot, például palát is nagyobb mennyiségben találtak, csak gumiabroncsból pedig több mint 50 köbméternyit gyűjtöttek össze. Az őszi időszakban a legtöbb hulladékot a nagyobb településeket körülvevő parkerdőkből szállították el Budapest, Pécs és Sopron környékén, de a Bakonyban és a Balaton-felvidéken is több száz köbméter szeméttől szabadították meg az erdőket.

A munka folytatódik, az ünnepek előtt újabb takarítási akcióval készülnek az erdőgazdaságok. A további szemétszedés nemcsak az ország környezeti állapotát javítja, hanem azon túl is kiemelt jelentősége van. A járvány miatt ugyanis jelentősen megnőtt az erdők látogatottsága, így a hulladékmentesítés hozzájárul, hogy tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek az emberek. Az állami erdőgazdaságok hosszabb távon a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, ezért elkészítették azokat a terveket, amik alapján a megtisztított területekre a jövőben 900 kamerát, és több mint 300 sorompót helyezhetnek ki, hogy megakadályozzák a hulladék újbóli lerakását az erdőkben. 

AM Sajtóiroda

A Zalaerdő is folyamatosan kapja a jelzéseket

Az országosan alkalmazott hulladékradar applikációval a Zalaerdő Zrt. is folyamatosan kapja az illegálisan lerakott hulladékok jelentését. A bejelentések után a területileg érintett erdészet köteles megvizsgálni, hogy valóban van-e hulladék a jelentett területen, majd a felmérés után (mekkora mennyiség, milyen összetételű hulladék) fel kell számolni a hulladéklerakót.

Az applikációs felület bevezetése óta (2020. szeptember 2-től) több helyszínről is kaptunk jelentést (pl. Kerkakutas, Zalaegerszeg, Zalamerenye). Ahol különösebb nehézségbe nem ütközött a hulladék felszámolása, ott ez már meg is történt. Vannak olyan területek, ahol nagyobb mennyiség gyűlt össze szétszórva, itt az elszállítást deponálás előzi meg, ez még néhány helyszínen folyamatban van.

A saját dolgozók által augusztusban fellelt illegálisan lerakott hulladékok gyűjtése, elszállítása jelenleg folyamatban van, ezeken a területeken a szállításhoz és leadáshoz pályázati forrást szeretnénk igénybe venni. A felszámolásra váró hulladékmennyiség mintegy 120 m3, jórészt háztartási vegyes hulladék, de van közte építési-bontási törmelék, valamint autógumi és veszélyes hulladék is – tájékoztatta honlapunkat a Zalaerdő Zrt.

200 zsák szemetet gyűjtött össze a Zalaerdő

A ZALAERDŐ Zrt. is részt vett a múlt héten a TeSzedd! szemétgyűjtési akcióban.
Négy helyszínen 74 regisztrált fő 200 zsák szemetet gyűjtött össze az egerszegi erdészetünk, illetve a nagykanizsai központ közreműködésével.

Több zsák szemetet szedtek össze a nagykanizsai Csónakázó-tónál

Sajnos a szervezők azokat a zsákokat, amelyeket nem ők adtak, illetve az építési és veszélyes hulladékokat nem szállíttatták el, azonban társaságunk ezek elszállításáról is gondoskodott.
Köszönjük a résztvevőknek a segítséget! – írta
Facebook oldalán a nagykanizsai központú erdészeti társaság.
(Fotó: Zalaerdő – Facebook)