Újudvari tolvajok ellen emelt vádat az ügyészség

Egy 16 és egy 21 éves újudvari fiatalember 2018. január 24. napján az esti órákban elmentek egy újudvari kft. részben bekerített telephelyére, hogy onnan alumíniumot tulajdonítsanak el. Oldalról, a kerítés hiányát kihasználva jutottak be a telep területére, majd a terület nyugati oldalán található betonépülethez mentek, melynek kétszárnyas fa ajtaját a magukkal vitt csőfogóval a hegesztést letörve befeszítették, de az épületbe nem tudtak bejutni, mert a kapu belülről be volt falazva. Ezt követően az épület egyik ablakát próbálták befeszíteni, de az azon elhelyezett rács miatt nem jártak sikerrel. Ezután egy másik kétszárnyas ajtónál próbálkoztak, de a vasrács itt is megakadályozta a bejutást.
Ezután a telephely másik épületéhez mentek, ahol azonban megszólalt a mozgás érzékelő lézernyalábos riasztó, ezért a helyszínről elfutottak.
A cselekménnyel okozott rongálási kár 44.500 Ft.

A fiatalemberek 2018. február 11.-én éjszaka egy újudvari családi házhoz mentek, hogy füstölt és fagyasztott húst, valamint készpénzt tulajdonítsanak el. A vagyontárgyak eltulajdonítása érdekében kis húzós kocsit is vittek magukkal.
A házat a hátsó kert felől közelítették meg, majd a kint lévő, teraszhoz támasztott létra segítségével felmásztak a ház padlására, és eltulajdonítottak 3 db 13 kg-os sonkát, 1 db 4 kg-os füstölt oldalast, és 1 tábla szalonnát.
Ezt követően a padláslépcsőn keresztül lementek a lakásba, ahonnan eltulajdonítottak a sértett konyhaszekrényben tartott tárcájából 13.000 Ft-ot, egy 1.500 Ft értékű kést, 20 kg fagyasztott sertéskarajt és 3 kg szárazkolbászt, összesen 135 000 Ft értékben.
Az okozott kár nem térült meg.

A fiatalabb férfi még ugyanaznap éjszaka a nyitva felejtett bejárati ajtón keresztül besurrant egy másik újudvari családi házba ahonnan eltulajdonított egy mellényt, és az alvó sértett mellől annak Alcatel mobil telefonját.
Az összes kár 10500 Ft, mely nem térült meg.

A két fiatal ellen a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróságon – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Újudvaron lopott pénzt, húst, mobilt

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást egy 25 éves újudvari férfival szemben.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított három újudvari épületbe ment be lopási szándékkal.
Egy családi házba a nyitott padlásajtón keresztül jutott be, ahonnan készpénzt, fagyasztott-, valamint füstölt húst lopott el.

Egy másik házba a nyitott ajtón keresztül jutott be, ahonnan egy mobiltelefont és egy mellényt vitt magával.
Egy vállalkozás telephelyére bár bement, ellopnia nem sikerült semmit, de rongálással közel ötvenezer forint kárt okozott.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 25 éves újudvari férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
(Forrás és helyszínelési fotó: police.hu)