Traktoros törte be a busz ablakát Zalaszentbalázsnál, keresik!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20000/8091/2020. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

Zalaszentbalázson, a Kossuth Lajos utcában közlekedett egy ismeretlen személy az általa vezetett, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú mezőgazdasági vontatóval Nagykanizsa irányából Zalaegerszeg felé november 3-án (kedden) reggel 8 óra 50 perckor. Haladása során nekiütközött a szemből közlekedő autóbusz oldalának, majd a balesetet követően a helyszínről megállás és adatainak hátrahagyása nélkül eltávozott.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon – közölte csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
(Helyszínelési fotó: ZMRFK)