A kanizsai kórházban kaptuk meg a koronavírus elleni orosz védőoltást

A napokban kaptunk értesítést a háziorvostól, hogy a lehetőség van az orosz Gamaleja Kutatóközpont által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltás felvételére. Mivel igazából rosszat nem hallottunk a vakcináról, éltünk a lehetőséggel. A vakcinát injekció formában a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban kaptuk meg.

Belépéskor a főbejáratnál négy katona várakozott, csuklónál lemérték a testhőmérsékletünket majd a belgyógyászati osztályra irányítottak bennünket.

(A Sputnik V vakcina a repülőtéren. Fotó: Reuters)

Ott főleg katonanők – közöttük önkéntes műveleti tartalékosok – elkérték az általunk adatokkal kitöltött regisztrációs papírt, egyeztették TAJ számunkat, majd 10 perc sem kellett és már – választott karba – meg is kaptuk a védőoltást.

A belgyógyászat helyiségében adminisztrátor és szakszemélyzet dolgozott, ahol alkoholos fertőtlenítés után egy apró csípő érzést követően már bennünk is volt a Sputnik V. Az oltást követően egy papírt kaptunk, amely az első oltás időpontját tartalmazta és amelyen már – kb. 3 hét múlva – a második oltás időpontja is kitűzésre került.

Ezt követően kb. 15 percet kellett várnunk a folyosón és – nem ott, ahol bejöttünk – a másik irányba hagytuk el a kanizsai kórház ezen oltópontját. Az egész procedúra regisztrációval, oltással együtt mindössze 20-25 percig tartott.

Minden rendben, flottul, jól szervezetten, tumultus nélkül, olajozottan zajlott le Kanizsán. Minden kedves olvasónknak ajánljuk a koronavírus elleni védőoltás beadatását, mert az egészségnél, az életnél nincs fontosabb dolog a világon. Az semmivel sem pótolható.

Néhány friss zalai, kanizsai adat.

A koronavirus.gov.hu térképe szerint 34 új fertőzöttet regisztráltak Zalában, ezzel összesen 15 130-ra emelkedett a zalai esetek száma.

A ma reggeli adatok szerint városunkban 399 fő van karanténban, és közülük 309 főnél mutatták ki a fertőzést. Múlt csütörtökhöz képest nőtt a fertőzöttek száma, a karanténban lévőké nagyjából azonos.

A Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központtól azt a tájékoztatást kaptam, hogy a március utolsó napjaiban vizsgált szennyvíz továbbra sem jelez csökkenést az újonnan azonosított koronavírusos megbetegedések kapcsán a húsvétot követő néhány napig – tájékoztatott kedden Balogh László nagykanizsai polgármester.