Negyven négyzetméteres ház lángolt Kanizsán

Nagykanizsán a Kövidinka úton egy negyven négyzetméteres könnyű szerkezetes lakóház teljes terjedelmében égett.
A lángok megfékezéséhez Nagykanizsáról és Zalakarosról érkeztek hivatásos tűzoltók, akik két vízsugárral rövid idő alatt eloltották a tüzet.
A tűz feltételezhetően a vegyes tüzelésű kandallóba való begyújtás során keletkezhetett.
A szerdai éjszaka történt eset során szerencsére nem sérült meg senki – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

nagykanizsa tűzoltóság

Elgurult személyautó szorított oszlophoz egy embert Kanizsán

Szerdán este 20 óra 22 perckor Nagykanizsán a Lopótök utcában  egy személygépkocsit próbált meg betolva elindítani annak vezetője, de a lejtős úton a jármű elgurult magával rántva a sofőrt.
A kocsi egy drótkerítését áttörve egy további kerítés tartóoszlopának ütközve állt meg oly módon, hogy a személyt a kocsi ajtaja és kabinja közé szorította.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a járművet a személyről eltávolították, aki – mint azt a helyszínre érkező mentők is megállapították – szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet – írta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

nagykanizsa tűzoltóság

Csúnya baleset Zalaszentbalázson

zalaszentbalázs baleset

Zalaszentbalázson a Kossuth utcában két személygépkocsi ütközött, egyik a magas feszültségű elosztónak hajtott a másik jármű a villanyoszlop és egy kerítés közé szorult.
A gépjárművek műszaki mentését a Nagykanizsáról érkezett hivatásos tűzoltók daru segítségével hajtották végre, az autók áramtalanítását követően.
A kedden délelőtt 10 óra tájban történt baleset során személyi sérülés szerencsére nem történt – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Mosógéptűz Kanizsán

kigyulladt mosógép

Csütörtök délelőtt Nagykanizsán a a Fáy András utcában egy lakás fürdőszobájában mosógép égett.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók gyors kiérkezésének köszönhetően sikerült eloltani a háztartási gép tüzét, ezzel megakadályozták a tűzoltók a lángok továbbterjedését az egész lakásra.
Az eset során személyi sérülés nem történt.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

(A fotó illusztráció)

Liftbe szorult négy ember Nagykanizsán

litbe szorult

Liftbe szorult négy ember Nagykanizsán.

Kanizsán egy Huszti téri társasház liftje az első emeleten elakadt.

A liftbe szorult négy embert  a nagykanizsai hivatásos tűzoltók szabadították ki.

A hétfőn délelőtt történt eset során nem sérült meg senki – adta hírül a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Legutóbb június végén szorult a liftbe egy ember Nagykanizsán a Báthory utcában.

Kigyulladt egy autó a 74-es főút nagykanizsai szakaszán

nagykanizsa tűzoltóság

Szombaton délután 1 órakor kigyulladt egy személyautó a 74-es főút Zalaegerszeg irányába haladó nagykanizsai szakaszán, a város külterületén.
A tűz átterjedt a jármű környezetére és az aljnövényzetre, amely mintegy ötven négyzetméternyit területen lángolt.
A tüzet a nagykanizsai hivatásos tűzoltók két vízsugárral fékezték meg, a beavatkozás ideje alatt – részben a nagy füst miatt – csak a fél útpálya volt járható.
Az eset során szerencsére nem sérült meg senki – értesült a Dél-Zala Press Cseresznyés Dánieltől, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől.

(Fotó: Nagykanizsa Tűzoltóság – Facebook)

Kútban találtak rá egy idős hölgy holttestére a Magyar utcában

kútba fulladt

Tragédia történt szerdán dél körül Nagykanizsán a Magyar utcában.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint:

„A Magyar utcában kútba esett emberhez riasztották a helyi hivatásos tűzoltókat. A kiérkező tűzoltók mentőkötelek segítségével emeltek ki egy elhunyt embert a kútból.”

A Zalai Hírlap úgy tudja, hogy egy 81 éves hölgy hozzátartozója tett bejelentést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra, hogy a nénit a kútban találta meg.

A haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vizsgálja – írja a ZH.

(A fotó illusztráció)

1 8 9 10 11