Teherkocsi ütközött oszlopnak Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20030/8799/2018. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral végződő baleset miatt.

(A Szent Imre utca Nagykanizsán. Fotó: Hello Kanizsa – Facebook)

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 19-én 16 óra 35 perc körül Nagykanizsán, a Szent Imre utca 9. szám előtt ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú tehergépkocsival nekiütközött a járdán lévő fém, világító oszlopnak.
Az ütközést követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)