Amerikában és Afrikában terjeszkedik a kanizsai fiatalok alapította cég

Észak- és Dél-Amerikában terjeszkedik, miközben Brazíliában már piacvezető a Máltán, az Egyesült Államokban  és Londonban is céggel rendelkező, fantasyjátékokat fejlesztő magyar Statzup Kft., amelyben legutóbb 1,4 millió dolláros (383 millió forint) tőkeemelést hajtottak végre befektetőik.

statzup-nagykanizsa-siman-kristof(B1 – A Statzup egyik alapítója Simán Kristóf)

A startup vállalkozást két huszonéves nagykanizsai fiatalember, Varga Tamás és Simán Kristóf alapította 2013-ban,  elsőként a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködve indították el MLSZ Fantasy Liga játékukat. A Facebookon 2014-ben kezdték el felépíteni TheFantasyFootball nevű újabb játékukat, amely mostanra a világ 186 országából több mint 1,4 millió felhasználóval rendelkezik, idén pedig TheSix néven az amerikai kontinensen is elindult új fantasy sportjátékuk – vázolta Varga Tamás az MTI érdeklődésére.

Mint kifejtette: a fantasyjátékok lényege, hogy a résztvevők a kedvenc játékosaikból virtuális csapatot állítanak össze, akik a valós teljesítményük alapján érnek el eredményt az összeállítójuknak. Ennek felgyorsított változata a daily fantasy játék, amely nem egész szezonon át, hanem csak egy-két napig tartó játék. Ez utóbbival – az online pókerhez hasonlóan – pénznyeremény is jár, de a világszerte most formálódó jogszabályok alapján számos helyen nem szerencsejátéknak, hanem tudás alapú játéknak számít.

statzup-nagykanizsa-varga-tamas-jpg(A kanizsai Varga Tamás a Statzup másik alapítója)

A játékfejlesztő cég Magyarországon 10 főállású alkalmazottat foglalkoztat, de jelenleg csak Európán kívüli piacokon van jelen. Brazíliában már piacvezetőnek számítanak, ezért Argentína és Kolumbia után – Venezuelát kivéve – a többi dél-amerikai államban is elindítják játékukat, miközben New Yorkban és a Szilícium-völgyben, továbbá Londonban is rendelkeznek már képviselettel. A következő, még az idén megcélzott terület Egyiptom, majd a Szaharától délre eső 13 afrikai állam.

Varga Tamás nem titkolja: agresszív terjeszkedési politikájukkal cégük már most is az első globális résztvevőnek számít a fantasysportok játékpiacán, ugyanis az egyesült államokbeli két konkurensük nem merészkedik angol nyelvterületen kívülre. Pár hónapja létrehozott amerikai leányvállalatuk után ezért is alapítottak a múlt hónapban új céget Máltán, ahol kormányzati átvilágítás után az egész világra kiterjedő jogi igazolást szerezhetnek játékaikra.

A cégben a befektetési alapok is nagy fantáziát látnak, legutóbb a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által vezetett befektetői csoport tőkésítette fel 1,4 millió dollárral  a céget. Varga Tamás azt is elmondta: a fejlesztések és a terjeszkedés miatt vélhetően még jó ideig veszteséges Statzup azért tud sikeresen befektetői tőkéhez jutni, mert a cég dinamikusan növekvő értéke számít számos befektetőnek. MTI (Fotók: Statzup – Facebook)