Kanizsai lábtollasok a párizsi világbajnokságon

A Huszár Emil-Lukács Márton páros révén újra van válogatott játékosa a Zemplén SE-nek. Június elején Újszászon találkoztak a lábtollasok a Páros Országos bajnokságon és az azt követő egyéni Vb rangsoroló versenyen. Az Ob-n a Huszár-Lukács kettős ezüst míg Baranyai Benett és Horváth Gergő bronzérmet szerzett.

Az egyéni rangsoroló legjobb zalai eredményét pedig a két harmadik helyezett Lukács Benedek és Horváth Gergő szállította.
Igaz, hogy Huszár Emilék a páros Ob-n, ezüstérmet szereztek, de a Vb ranglistát vezetik így ők képviselik hazánkat Párizsban, az augusztusban rendezendő világbajnokságon. Mellettük Takács Endre edzőként került a válogatott keretbe, míg a sérüléséből felépülő Kunics Réka tartalékként segítheti a női csapat szereplését.

Egyéni rangsoroló. B-j. Tóth, Herczeg, Lukács, Horváth

Legközelebb július első hetében Pusztaszeren találkoznak a lábtollasok a Szenior Ob-n – értesültünk Budavölgyi Kálmántól, a nagykanizsai Zemplén Ifjúsági és Sport Innovációs Egyesület elnökétől.

Herczeg, Tóth (Újszász) – Baranyai, Horváth (Nagykanizsa)
A páros OB eredményhirdetése

Páros Ob Zalai eredmények:

  1. Huszár Emil, Lukács Márton – ZSE Nagykanizsa
  2. Baranyai Benett, Horváth Gergő – ZSE Nagykanizsa
  3. Farkas Balázs, Lukács Benedek – ZSE Nagykanizsa
  4. Nagy Mátyás, dr. Varga Zoltán – Cserszegtomaji SK

Vb rangsoroló zalai eredmények:

  1. Lukács Benedek – ZSE Nagykanizsa
  2. Horváth Gergő – ZSE Nagykanizsa
  3. Farkas Balázs – ZSE Nagykanizsa

Volt egyszer egy kanizsai Aranykor – Érdekes történetek a múltból a jelennek

Van egy nagyon szuper kanizsai Facebook oldal az AK – Aranykor, Nagykanizsa.
A szerkesztő engedélyével néha-néha közreadunk írásaikból néhányat. Ebben a néhány sorban fiatalságáról és az egykoron virágzó kanizsai fociról osztja meg gondolatait Kepe Tibor.

Kezdődjék a történet

Memento-r rovatunk mesélői közé sikerült becsábítanunk sokunk egykori kedvencét, Kepe Tibit is. Az ő esetében felhagytunk a megszokott konzerv-kérdéses formátummal, hagytuk, hogy szabadjára engedje gondolatait és saját léptékében idézze fel a személyes aranykorát. A végeredmény az alábbi nagyszerű múltidéző memoár lett:

„Először is köszönöm a labdát Őri Árpi barátomnak!
Kepe Tibornak hívnak, tősgyökeres nagykanizsai vagyok, 1963-ban születtem a városban. Szüleim egyszerű emberek voltak, Attila utcai srácként nevelkedtem. Néhány meghatározó sztori a gyerekkorból: zsuga (fajer) mindennap, foci mindennap, bunyó gyakran, menekülés a rendőrök elől heti rendszerességgel.
Az Attila utcában egy dolgot nem lehetett csinálni, unatkozni! Egyszer bekerültünk a Zalai Hírlapba is, egy fotó a ping-pong asztalról, körülötte rengeteg ember, pénzben kártyáznak, a kép címe: „Ki nyer ma” (az akkori népszerű rádióműsorra utalva).

A túlerővel szemben hasznosabb a futás

Egyszer egy kecskeméti csibész vetődött hozzánk, és sorban elvert bennünket, mivel fiatalabbak voltunk. Összefogtunk, hatan fiatalok jól megruháztuk, majd kikötöztük a pálya mögött lévő hálófogó vascsőhöz. Az eset tanulsága: egységben az erő, nálunk ez direktben működött! Ebben a közegben tanultam meg a csibészséget, és azt, hogy a túlerővel szemben hasznosabb a futás.

Az itt kialakult gyorsaságot később aztán a pályán kamatoztattam… Ezeknek a gondtalan éveknek az egyre gyakrabban kivonuló rendőrség vetett véget. Néhány arc a társaságból: Szopics (Balogh István), Cicás (Szirják György), Gibbon (Németh Tibor), Csibaba (akinek 8 gyereke volt), Ruszki (a Tányérképű) és még sokan mások!

Föl a fára, gyün’ a bika

Ebből a közegből szó szerint a sport emelt ki. Első edzőm kijött utánam a strandra, és fülemnél fogva vett ki a medencéből, és vitt le edzésre. Borzasztóan fel voltam háborodva, de azóta is áldom a nevét – az utókornak rögzítsük: Czebei Tibor. Akkoriban nem volt még Ombudsman…

Kezdetben kizárólag a salakpályán edzettünk, mivel Csima Józsi bácsi még azt sem engedte, hogy ránézzünk a füvesre. Meghatározó élményem – amiért focista lettem –, a játékos kijáró jobb oldalán a sarokban álló Vendel bácsi, aki mindig Doszpoth Vilit várta, és amikor megjelent, elkiáltotta magát: „Föl a fára gyün a bika!” Ez nekem annyira tetszett, hogy elhatároztam futballista leszek! Ebben az időben nem mentünk szórakozóhelyekre, nem ittunk, csak bandáztunk! A „taxi placcra” jártunk, ahol több társaság összejött, mindenki ismert mindenkit. Sokat sztoriztunk, nevettünk, álmodoztunk! Innét kerültek ki gyerekkori barátaim, akikkel jelenleg is összetartunk.

Az öreg sporik levágták a haját a ziccerek miatt

A terjedelem miatt ugorjunk néhány évet! ’86-ban igazoltam vissza a MÁV NTE-ből az Olajbányászba. Emlékezetes év volt, az utolsó meccsen sikerült kiharcolni a bent maradást, és ebben az évben alakult ki a következő 10 év csapatának magja. Az öltöző hangulata semmi máshoz nem hasonlítható.
Nagyon szigorúan bántak az idősebb focisták a fiatalokkal. Például: Hege hosszú „popper” frizurával járt edzésre. Az egyik öreg játékos rászólt, hogy másnapra vágassa le, mert nem veszi észre, ha Lajos bátyja ziccerben várja a labdát! Természetesen a mi Lacink ugyanazzal a hajjal érkezett. Az idősebbek lefogták, kivették a gyúrótáskából a sebészollót, és azzal nyírták meg. Kőkemény munka volt a csapatba kerülés, farkastörvények uralkodtak, hol korrekt, hol tisztességtelen eszközökkel zajlott a küzdelem. Ha sikerült beverekedned magad a kezdőbe, és megszerettetned magad a szurkolókkal, akkor már jó helyen voltál.

Abban az időben a futballmérkőzés volt a város legjelentősebb társadalmi eseménye. Vasárnap délutánonként megélénkült a város, hosszú tömött sorokban vonultak az emberek a Bányász-pályára. Mindenkinek „foglalt” helye volt.
A hazai kispad mögött Boxiék társasága, szemben az ülőhelyen „Zőggye” és „Fagyis Gabiék”, a bejáratnál Őri Árpiék, velük szemben az öreg Csikó Fater.

Hurkák! 2. vágányra!

Ha gólt rúgtunk, mindig kiabált „Hurkák! 2. vágányra!”. A népszerű Kalap (a szotyiárus) is ide járt árulni, mert itt volt a legtöbb néző! Néhány ízelítő a rigmusaiból: Akkor jó a disznó hogyha hasas, Fradi alatt van a Vasas! / Ne remegjé’ te tőtött majom, amíg itt vannak az oroszok!
Abban az időben a szurkolók álmukból felkeltve is sorolták a felállást, mivel nem cserélődött félévente a csapat. A saját példám is ezt igazolja, bárhová hívtak magasabb osztályba több pénzért, nem mentem, itt akartam NB-I es játékos lenni. Annyi szeretetet és tiszteletet kaptunk az emberektől, amit előtte el sem tudtam képzelni.
Ami számomra megdöbbentő és megtisztelő érzés, hogy ez a mai napig így van. Még ma is gyakran jönnek oda hozzám, és elevenítik fel a szép időket.

Meccs előtt semmi, utána egy tálca Leó

Másképp éltünk, mint egy „átlagember”. Sokan irigyeltek bennünket, hogy könnyű nekünk, nem dolgozunk. Amit nem láttak, hogy valójában egész életünket, családunkat alá kellett rendelni a futballnak. Másképp ettünk, másképp pihentünk. Nyáron a szabink júniusban 1 hét volt, majd kezdődött az alapozás 35 fokban. Kevesen tudják, hogy a futballban nem a fizikai igénybevétel a legnagyobb probléma, hanem a szellemi.

Kimenni több ezer ember elé, ott jó teljesítmény nyújtani és a 90 percben nem hibázni, bármi is történjen. Meccs előtt mindenkinek magas a pulzusa és izgul, aki nem ilyen, az nem versenyzőalkat, az adrenalinra ugyanis szükség van.
Pénteki-szombati buli kizárva, mi vasárnap játszottunk. 10 év alatt egyszer sem szegtem meg ezt a szabályt. Viszont meccs után eredménytől függetlenül kötelező volt az összetartás = mindenki ment bulizni! Egy idő után a Colában Marika néni már egy tálca Leóval várt minket az ajtóban, a cég ajándékával!

Az NB-II megnyerése a legszebb emlékeim közé tartozik. A sok munka, az összeforrt csapat elérte célját. Teljesült az, amiről mindig álmodtam, kanizsaiként Nagykanizsán NB-I es játékosnak lenni.
Élmény minden decemberben összejönni a régi társakkal, sztorizni, nagyokat nevetni. Hiányérzetem nincs igazán, talán annyi, hogy jó lett volna futball közelben maradni, de az életem nem így alakult. Ennek ellenére örülök annak, hogy a sport után is fel tudtam építeni az életemet, és most annak örülök, hogy a lányom sikereinek szurkolhatok!”

Kepe Tibor

(Fotók: AK – Aranykor, Nagykanizsa és Kepe Tibor – Facebook)

Kanizsai teniszsiker

Sikeresen lezajlott a Kanizsa Teniszcentrumban az 5.pontszerző nyílt amatőr páros teniszverseny.
32 induló, 9 városból, 38 mérkőzés, 24 óra játék/pályánként 12 óra.
Kiváló hangulat, erős mezőny, jó színvonal, sportszerű mérkőzések és sok érdeklődő.
A versenyt a nagykanizsai Halász Dávid-Vukics József páros nyerte magas színvonalú mérkőzésen a Bor Zsolt-Paál Barnabás zalaegerszegi páros ellen.

A vigasz döntőt a Szalai Sándor-Henrietta Venenturini Nagykanizsa-Zalaegerszeg páros nyerte a Perendy Tamás-Kiss László nagykanizsai páros ellen.



Végeredmény:

1.Halász Dávid-Vukics József/Energia Szabadidősport Klub/
2.Bor Zsolt-Paál Barnabás/ Zalaegerszeg/
3.Molnár József-Rácz Attila/Zalaegerszeg-Nagyatád/
Gulyás Roland-Bujtor Bence/Zalaegerszeg/

 

A pontverseny állása 5 forduló után:

1.Patard Ágota/Energia Szabadidősport Klub/ 53 pont
2.Nagy Béla/Marcali/ 50 pont
Halász Dávid/Energia Szabadidősport Klub/ 50 pont
4.Lévai Csaba/Energia Szabadidősport Klub/ 45 pont
5.Nagy Csaba/Röpte TC/ 37 pont

 

Következő versenyünk 02.23-án lesz, ami szintén nyílt amatőr páros – tudtuk meg Baranyás Zoltán főszervezőtől.

Folytatódott a kanizsai tenisz sikersorozat

Folytatódik a nagykanizsai sikersorozat, a legutóbbi Lívia Méz verseny után itt is nagykanizsai győzelem.
Sikeresen lezajlott a Kanizsa Teniszcentrumban az InterSpar 3. pontszerző nyílt amatőr páros teniszverseny.
28 induló 9 városból, 38 mérkőzés 24 óra játék/pályánként 12 óra/.

Kiegyensúlyozott mezőny jött össze, sportszerű mérkőzések számos meglepetéssel.
Az 1. kiemelt pár még a 4 közé sem jutott.



(Fotó: Baranyás Zoltán)

A döntőt a kiemelt nagykanizsai Patard Ágota-Nagy Csaba nyerte simán a fiatal zalaegerszegi Kerkai Alex-Csalló András ellen.
A vigasz döntőt a zalaegerszegi apa-fia páros Kulcsár Zoltán-Kulcsár Kristóf nyerte a nagykanizsai Tóth Benett-Horváth Bence ellen.
A versenyen a Kanizsa Teniszcentrumban indult 1700. teniszező Lévai Csaba-Tóth Attila páros lett.

Végeredmény:
1.Patard Ágota-Nagy Csaba/Röpte TC/
2.Kerkai Alex-Csalló András/Zalaegerszeg/
3.Péntek István-Mátó Elemér/Kanizsa TC-Energia Szabadidősport Klub/
Tóth Attila-Lévai Csaba/Röpte TC-Energia Szabadidősport Klub/

A pontverseny állása 3 forduló után:
1.Nagy Béla/ Marcali/ 50 pont
2.Patard Ágota/Röpte TC/ 35 pont
3.Lévai Csaba!Energia/ 35 pont

A következő versenyünk 12.29-én lesz, ami összesorsolásos kieséses – értesült honlapunk Baranyás Zoltán, kanizsai főszervezőtől.

Szép sikerek a lábtollasok kanizsai 22. Ifjúsági Országos Bajnokságán

A hagyományoknak megfelelően október 13-án, a nagykanizsai Zsigmondy csarnok adott otthont a lábtollasok 22. Ifjúsági Országos Bajnokságnak. A tornán 57 versenyző csapat és egyéni kategóriában mérkőzött meg a bajnoki címekért.

A legeredményesebb zalai versenyző, a tehetséges Horváth Gergő ezüstéremmel örvendeztette meg a születésnapját ünneplő edzőjét. A cserszegtomaji leánycsapat – Gyalog Csenge, Lázár Petra, Szrapkó Sára – bronzéremmel térhetett haza.

(A női csapatok képviselői a dobogón)

A Szepetnek SE legjobbjai Kanász Zsófia és fiú hármasuk a 9. helyen zártak. Az érmeket Budavölgyi Veronika a magyar lábtollazás „Örökös Bajnoka” adta át. Október 27-én újra Zalába érkezik az országos mezőny, amikor Szepetneken a gyermek bajnoki címekért folyik a versengés.

(A férfi egyéni eredményhirdetése)





Összesített eredmények

Egyesület/eredmények 1. hely 2. hely 3. hely
Újszászi VVSE

4

2

3

Pusztaszer PISZE SE

1

2

ZSE Nagykanizsa

1

Cserszegtomaji SK

1

Zalai eredmények:

 

Férfi csapat (10)

 

6. Koszorús Sámuel, Sándor Barnabás, Széles László – Cserszegtomaji SK

9. Buda Levente, Büki Bálint, Czuri Erik, Orsós Dávid – Szepetnek SE

Férfi egyéni (32)

2. Horváth Gergő – Zemplén SE Nagykanizsa

 

Női csapat (6)

 

3. Gyalog Csenge, Lázár Petra, Szrapkó Sára – Cserszegtomaji SK

4. Balogh Borbála, Orsós Krisztina, Rigla Bianka – Szepetnek SE

5. Kanász Zsófia, Kovács Fanni, Kovács Lili, Németh Vivien, Tóth Amanda – Szepetnek SE

6. Benhart Patrícia, Dávid Nikolett, Kocsis Virág, Kucs Kinga, Molnár Krisztina – Szepetnek SE

 

Leány egyéni (20)

 

6. Gyalog Csenge – Cserszegtomaji SK

9. Kanász Zsófia – Szepetnek SE

10. Lázár Petra – Cserszegtomaji SK

11. Szarpkó Sára – Cserszegtomaji SK

12. Orsós Krisztina – Szepetnek SE

13. Dávid Nikolett – Szepetnek SE

15. Tóth Amanda – Szepetnek SE

16. Molnár Krisztina – Szepetnek SE – értesült honlapunk Budavölgyi Kálmántól.

Nagykanizsán épül meg a nyugat-magyarországi kerékpáros edzőcsarnok

Nagykanizsán épül fel a nyugat-magyarországi velodrom – jelentette be az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán, a dél-zalai városban tartott sajtótájékoztatón.
Révész Máriusz hozzátette: a kormány 2017-ben döntött arról, hogy a budapesti velodrom mellett két vidéki helyszínen épít pályakerékpáros edzőcsarnokot.

Jelezte, a velodromért Nyugat-Magyarországon hét város versengett: a legvégiggondoltabb, legjobban kidolgozott pályázatot Nagykanizsa városa nyújtotta be.
A Kelet-Magyarországra tervezett velodrom Debrecenben épül fel.

(A fotó illusztráció)





A nagykanizsai velodrom kiszolgálja a versenysportot, de egyben a szabadidős sportolásra is lehetőséget ad. A 200-250 méter hosszúságúra tervezett, fedett körpálya közepén sportolásra alkalmas teret alakítanak ki – ismertette Révész Márius. Hozzátette, a nyugat-magyarországi velodrom lendületet adhat a magyar kerékpársportnak, az országúti kerékpárosoknak pedig téli edzési lehetőséget biztosít. Ha elkészül a létesítmény, várhatóan a környező országokból is sok kerékpáros érkezik majd a Nagykanizsára.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Nagykanizsa térségének országgyűlési képviselője kiemelte: a városban tíz éve dolgoznak a kerékpározás népszerűsítéséért, fejlesztéséért. A velodrom építésével óriási lehetőséget kapott a térség, és az üzemeltetésével kapcsolatban olyan koncepció készült, amely a fenntarthatóságát is biztosítja.

A Nagykanizsán épülő kerékpáros edzőcsarnok egy nagyszabású stratégiai terv egyik alkotóeleme – hangsúlyozta Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke. A távlati tervek szerint a versenyszerű és a szabadidős kerékpározás egyenértékű alternatívája lehet bármely más sportnak. Ehhez azonban szükség van olyan szakemberekre, akik a fejlesztő és a nevelő munkát is el tudják végezni, továbbá olyan helyszínekre, ahol a gyermekek is biztonságban vannak.

A velodrom erre alkalmas teret biztosít, a zárt létesítményben a sportolók is nyugodt körülmények közt készülhetnek fel a versenyekre.Nagykanizsa „kerékpárosbarát” település, az elmúlt években kerékpárutakat építettek, a Csónakázó-tó partján hegyikerékpáros pályát alakítottak ki – emlékeztetett Dénes Sándor (Fidesz-KDNP), Nagykanizsa polgármestere. A kerékpáros turizmusban sok lehetőség rejlik, a velodromot pedig környező falvakban élők és a külföldről érkezők is igénybe vehetik.

A nagykanizsai kerékpáros edzőcsarnok a Sport és Rendezvénycsarnok, valamint a Kanizsa Centrum szomszédságában lévő önkormányzati területen épül fel. A tervek szerint a létesítmények közös terveket is meg tudnak valósítani, míg hosszabb távon a dél-zalai városban egy kerékpárosakadémia is létrejöhet. MTI

Sikeres tavaszi évad a kanizsai íjászoknál

A Kanizsa Íjász Egyesület kiváló eredményekkel zárta a tavaszi évadot.
A tizennyolc év alatti versenyzők a Suli íjász Bajnokság elődöntőjéről négy éremmel tértek haza.
Hozensteiner Csilla, Elekes Gergely első, Pákozdi Petra és Hozensteiner András harmadik helyezéssel várta a döntőt.

(A fiatal nagykanizsai íjászok)

A döntőben országos csúcs közeli eredménnyel győzött Elekes Gergő a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója, Hozensteiner Csilla a Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola tanulója bronzérmes lett, Pákozdi Petra a Bolyai János Általános Iskola tanulója tizedik és Hozensteiner András a Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola tanulója szintén a tizedik helyen végzett.

(Elekes Gergő)

(Hozensteiner Csilla bronzérmes lett)

A felnőttek is remek formában vannak, Varga Edit a történelmi OB kvalifikációja mellé egy történelmi- és pályaíjász aranyérmet is szerzett.

Szigligeten több mint kétszáz nevező között Sipos Sándor aranyérmet szerzett.

(Varga Edit aranyérmet szerzett)

(Sipos Sándor kiválóan teljesített)

Siklóson a történelmi OB kvalifikációs versenyén hármas kanizsai siker született. Hermán István első, Horváth István második és Balogh László harmadik helyen léphetett dobogóra. Ezzel a kvalifikációval már biztosan ott lesznek a Gyulán rendezendő Országos Bajnokságon.

(A kanizsai íjászok a siklósi versenyen)

Elekes Gergő a legaktívabb fiatal versenyzőnk Várgesztesen egy kétnapos 3D GP versenyen kadet kategóriában magabiztosan tudott győzni és szintén megszerezte az OB kvalifikációt – értesült honlapunk Németh Gábortól.

Rómában lett aranyérmes a fiatal kanizsai birkózó

Szombaton a Kanizsai Birkózó Sportegyesület 13 éves reménysége Balazsin Zdenkó Rómában az Olimpiai Stadionban 48 kg-os kategóriában aranyérmes lett.
A nagykanizsai piarista iskola hatodik osztályos tanulójának ez a hetedik aranyérme.
Emellett kiérdemelt már két ezüst és hét bronzérmet is.
Zdenkó három éve versenyez a kanizsai klubnál, édesapjával – aki vállalkozó – a dél-zalai városban él.
A fiatal tehetség freestyle 48 kg kategóriában hat versenyzőt utasított maga mögé.
Edzője Szatmári Zsolt.
A szép teljesítményhez ezúton is gratulálunk!

(Balazsin Zdenkó a római versenyen)

Kanizsai tenisz sikerek

Rendhagyó módon fejeződött be a szabadtéri szezonnyitó teniszversenyünk.
Remekül előkészítette a pályáit a Kanizsa TC ahol 18 mérkőzés volt, a hirtelen esőzés miatt nem tudtuk folytatni.
A Kanizsa Centrum vezetője Darvasi Zoltán nagyon segítőkészen felajánlotta a Kanizsa Teniszcentrum pályáit a befejezésre, amiért minden tiszteletet megérdemel, amit a versenyzők is nagyra értékeltek.
20 induló, 28 mérkőzés salakon és kemény pályán.
Nagykanizsai siker, Nagy Csaba veretlenül nyerte a nagyszerűen teniszező zalaegerszegi Kerkai Alex előtt.
A lányoknál is a nagykanizsai Mádé Beáta volt a legjobb.
A nagykanizsai szabadtéri versenyek 600. indulója a nagyon jól játszó zalaegerszegi Kovács Annamária volt.

Végeredmény:
1.Nagy Csaba/Röpte TC/ 9 gy
2.Kerkai Alex/Zalaegerszeg/ 6 gy 2 v
3.Szalai Sándor/Energia Szabadidősport Klub/ 6 gy 3 v
4.Péntek István/Kanizsa TC/ 5 gy 3 v
5.Mádé Beáta/Kanizsa TC/ 4 gy 3 v
6.Baranyás Zoltán/Energia Szabadidősport Klub/ 4 gy 3 v

Mindenkinek köszönöm, a rendhagyó helyzethez való hozzáállását, a sportszerű mérkőzéseket.
Külön köszönet a Kanizsa TC-nek a versenypályák előkészítéséhez, a finom húsoskáposztához, Dominik Sándornak a verseny lebonyolításához.
Következő versenyünk 06.07.-én lesz az Energia Szabadidősport Klub pályáin.
(Kép és szöveg: Baranyás Zoltán főszervező)

Több mint kilencezren vettek részt a kanizsai Spartan versenyen

Több mint kilencezren vettek részt a Spartan Nagykanizsa Sprint elnevezésű akadályfutó-versenyen, amely a résztvevők számát tekintve a világszerte zajló sorozat idei állomásai közül Európában a legnagyobb volt.

A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint az elit kategóriában Peter Ziska 39:34 perces teljesítménnyel, a nőknél Groholy Babett 58:47 perces időeredménnyel teljesítette a nagyjából nyolc kilométeres pályát.

(Fotó: MTI/Varga György)

A nagykanizsai Csónakázó-tó és a mellette fekvő erdőben rendezett eseményen a gyerekek futamában több mint 1400-an álltak rajthoz, míg a jótékonysági futáson 333 segítő sportoló vett részt, közel két és fél millió forintot összegyűjtve ezzel Nagykanizsai Gyermekotthon számára.
Idén Magyarországon három helyszínen rendeznek Spartan futamokat, Nagykanizsát követően június 9-én Várgesztesen super (minimum 13 km és 25 akadály), 10-én sprint, október 13-án és 14-én Miskolcon pedig beast (minimum 20 km és 30 akadály), illetve sprint versenyeket szerveznek. MTI

 

1 2 3 4 7