Új generációs energiaelosztó- és elszámoló rendszert fejleszt a nagykanizsai központú Magáz Kft.

Új generációs energiaelosztó- és elszámoló rendszert fejleszt a nagykanizsai központú Magáz Kft., a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap 314,035 millió forintos vissza nem térítendő támogatásából – közölte a cég az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az energiaelosztó rendszerbe integrált, blockchain alapú szoftverrel támogatott okosmérő rendszer összeköti a felhasználók, kereskedők és beszállítók igényeit, egyúttal megteremti a rendszer kiberellenállóságát, segíti a technikai és a lopásokból eredő energiaveszteség csökkentését.

A projekt jelenlegi fázisában kialakították az okosmérőt, illetve több eszközt a rendszerek adatainak gyűjtésére és továbbítására. A projekt következő szakaszában fejlesztik ki a rendszer elemeinek felügyeletére és beállítására szolgáló szoftvert, a fejlesztésen jelenleg tíz munkatársuk dolgozik. Az előzetes tervek alapján a cég az idei év második felétől elkezdi a gázmérők cseréjét az új, okosmérő rendszerre Kiskunlacházán.

A Magáz Kft. 2001-ben alakult, azóta 245 településen létesített, illetve vásárolt földgáz-elosztóvezeték rendszert, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Pest megye településein illetve Nógrád megyében. Jelenleg 564 kilométer hosszú vezeték-rendszeren biztosítja több mint 18 ezer lakossági, ipari és mezőgazdasági fogyasztó gázszolgáltatását.

Küldetésüknek tekintik az ország gázzal eddig el nem látott településeinek bekapcsolása a gázszolgáltatásba – közölték az MTI kérdésére.
A cég tevékenysége nagykanizsai központtal kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Nógrád és Pest megyére. Gödöllői szolgáltató üzemük folyamatosan ellátja a tulajdonukban álló gázelosztó vezetékek üzemeltetésével és az ügyfelek kiszolgálásával kapcsolatos jogszabályban rögzített feladatokat.

Tavaly a kft. átlagos létszáma 14 fő volt, a még nem lezárt mérleg alapján az árbevétel meghaladta a 620 millió forintot. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2020-ban 673, 2019-ben 976 millió forint értékesítésből származó árbevételt ért el. 2020-ban mintegy 120 millió, 2019-ben 266 millió forint adózás utáni veszteséget számoltak el – közölte szombaton az állami hírszolgálat.