Letagadta, hogy tud a kanizsai betörésről

Egy 1996-ban született fajszi nő élettársi viszonyban él egy férfivel, a férfi nőtestvérének nagykanizsai lakásában. A férfi még 2020. november végén ablakbenyomással behatolt az egyik szomszédos lakásba és onnan ellopott értéktárgyakat, így egy SMART televízió készüléket, szarvasagancsot, edényeket, evőeszköz készletet, férfi lábbelit, melyek értéke összesen 400 000,-Ft volt.

Az ellopott tárgyakat a nővel közösen használt lakásukban helyezte el és beszámolt a nőnek a tárgyak eredetéről. A bűncselekményről ekkor tudomást szerző nő részben amiatt, hogy élettársa mentesüljön a büntetőjogi felelősségre vonás alól, részben anyagi helyzetük jobbra fordulását remélve nem tett említést a náluk érdeklődő sértettnek és a helyszínen néhány nap múlva adatgyűjtő rendőröknek a lopásról.

A nő úgy nyilatkozott a helyszínen intézkedő rendőröknek, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában nem tartózkodott otthon és hazatérése után sem vett észre semmit, ami a lopással összefüggésbe hozható. A nő magatartásával a büntetőeljárás sikerét igyekezett meghiúsítani, azonban cselekménye a lakásukban tartott házkutatás során lelepleződött, mivel az élettársa által jogtalanul eltulajdonított tárgyakat a rendőrség megtalálta és lefoglalta.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség bűnpártolás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

12 rendbeli lopással vádolnak egy nagykanizsai férfit

Az állandó munkahellyel, lakóhellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkező 1998-ban született nagykanizsai férfi 2020. április 01-én Bakon tartózkodott, ahol dél körül megjelent az OMV töltőállomás shop részében. Ennek során az eladó figyelmét kijátszva a ruházata alá rejtett 3 db 7 Days Double márkájú croissant-t 495 Ft. értékben, majd a shopból fizetés nélkül távozott.

A férfi 2020. április 16-án délután édesanyja, és annak férje által lakott Nagykanizsa, Csengery úti lakáshoz ment, melyhez – bizalmatlanság okán – kulccsal már nem rendelkezett.
Ennek során a lakás bejárati ajtaját testi erővel befeszítette, melynek hatására az ajtó beszakadt, ezt követően bement az ingatlanba és a hálószobából eltulajdonított egy Bluetooth hangszórót, egy Huawei márkájú mobiltelefont a benne lévő SIM kártyával, valamint egy ismeretlen márkájú férfidezodort. Cselekményével 30.500 Ft lopási, valamint 7.500 Ft rongálási kárt okozott.

A tolvaj ezután Zalaegerszegre utazott, ahol hajléktalanként élt. Ennek során 2020. április 19-én délután megjelent a Rózsák tere 2. szám alatt található Református Lelkészi Hivatalnál, ahol miután meggyőződött arról, hogy az ingatlanban nem tartózkodnak, a bejárati kapu házfalhoz erősített elektromos kapcsolóját benyomva bejutott az udvarra. Ezt követően a kulccsal nem zárt bejárati ajtóra rányitva bement az épületbe, ahonnan az előszobában lévő komódon tárolt, a lelkipásztor sértett tulajdonát képező 2 darab női táskát magához vette, majd az udvarra kiérve azokat átkutatta. Ennek során az egyik táskából kivette a sértett pénztárcáját, melyben 3.000 Ft összeget kitevő készpénz és személyes okmányok, bankkártyák voltak, majd a táskákat az udvaron hátrahagyva távozott az ingatlanból. Ezt követően a pénztárcát a benne lévő okiratokkal és készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel a Zala Megyei Szent Rafael Kórház hátsó bejáratánál lévő hulladéktárolóba dobta, míg a készpénzt saját javára fordította. A lopással okozott kár 15.500. Ft. volt.

A kanizsai férfi 2020. április 22-én késő délután a Zalaegerszeg, Mindszenty József tér 1. szám alatt lévő Mária Magdolna Plébánia épületébe ment, ahol a kórus alatt található Szent Antal persely lakattal lezárt oldalát széttörve, 1.000 Ft összegben tulajdonított el készpénzt. A persely megrongálásával a terhelt 25.000 Ft kárt okozott.

A férfi 2020. június 11-én 21 óra 14 perckor bement a Zalaegerszeg Széchenyi téri Nemzeti Dohányboltba, ahol az üzlet alkalmazottjának figyelmét kijátszva a vásárlótérben lévő védő plexi mellett benyúlt a pénztárpultba, és onnan 4.800 Ft értékben, 16 darab Astro típusú nyereményjáték sorsjegyet tulajdonított el. Ezt követően a sorsjegyeket lekaparta és a nyertes darabokból, azok eredetének közlése nélkül egy milejszegi lakosnak 3 sorsjegyet eladott, melyekért 750 Ft-ot kért és kapott.

A notórius tolvaj 2020. június 13-án a délutáni órákban vonattal érkezett Zalaegerszegről Nagykanizsára, ahol a vasútállomásról a Csengery út 49. szám alatt található Városi Uszoda és Strandfürdő előtti kerékpártárolóhoz ment azért, hogy onnan lezáratlan kerékpárokat tulajdonítson el, majd 3 kerékpárt el is lopott, egy Genesis márkájú MTB-t (140.000 Ft), egy fekete színű, BMX Mongoose gyártmányút (70.000 Ft) valamint egy kék színű, MTB típusút (52.000 Ft.)

A férfi ezt követően még ugyanazon a napon ismét Zalaegerszegre utazott, ahol 22 óra körüli időben bement az Arany Bárány Szállodába, és az ott dolgozó recepcióstól kért egy kávét, melynek ára 550 Ft volt. A szálloda alkalmazottja ennek során, a pulton őrizetlenül hagyta az általa korábban vacsorarendelés címén a vendégektől átvett 73.500 Ft készpénzt tartalmazó borítékot, melyet a terhelt észlelt, majd a recepciós figyelmetlenségét kihasználva, abból 73.000,-Ft-ot kivett, majd a lopott pénzből a fogyasztott kávéért 20.000 Ft-ot átadott a recepciósnak, majd a többi pénzzel – annak ellenére, hogy a recepciós a pénz elvételét észlelte, ezért annak visszaadására felszólította őt – távozott.

A férfi 2020. június 16-án 21 óra után a Zalaegerszeg Balatoni út 1. szám alatti autóbusz-állomáson leparkolt egyik autóbuszba, annak nyitott első ajtaján lopás célzatával bement. Az autóbuszból a vezető ülés mellé lehelyezett és a sértett tulajdonát képező 1.500 Ft értékű piros hátizsákot eltulajdonította, melyben a sértett 500 Ft értékű pénztárcája volt, benne a nevére szóló jogosítvány, lakcímkártya, személyi igazolvány, sofőr kártya, tachográf kártya, taj kártya, bankkártya, valamint 25.000 Ft készpénz. Ezen kívül a táskában volt még a sértett 1.500 Ft értékű kék övtáskája is, melyben a Volánbusz Zrt. napi bevételét és váltópénzét, 8.000 Ft-ot, valamint egy kézi menetjegy tömböt tárolt. A terhelt a táskából magához vette az abban tárolt összesen 33.000 Ft összegű készpénzt, valamint az övtáskát, majd a táskát a benne lévő egyéb okiratokkal, bankkártyával együtt a Berzsenyi Dániel utca 13. szám alatti háztömbnél eldobta.

A férfi 2020. június 26. napján délután 12 óra 40 perc körül Nagykanizsán tartózkodott, amikor a Vörösmarty utca 11. szám alatt található családi ház bejárati kapujához érkezve észlelte, annak nyitott állapotát. Ezt követően bement az ingatlan udvarára, ahol az udvarban parkolt Dacia Logan típusú, lezáratlan személygépjármű. A gépkocsi bal oldali ajtaját kinyitva az utastérből eltulajdonította a hátsó ülésen tárolt autóstáskából, az abban elhelyezett 2 db, összesen 2.000 Ft értékű fekete és barna színű pénztárcát, valamint 200 Ft értékű irattartót. Az ingatlan területéről távozva a fekete színű műbőr pénztárcából magához vette az abban tárolt 110.000 Ft-ot, majd a pénztárcákat és irattartót, a benne lévő, a sértett nevére kiállított személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, vezető engedéllyel, K&H bankkártyával, adóigazolvánnyal és egyéb magánokiratokkal együtt Nagykanizsa, Sugár utcában kihelyezett szemétgyűjtőbe dobta. Ezt követően az eltulajdonított készpénzből Nagykanizsán 30.000 Ft összegért Huawei Y7 Prime típusú telefonkészüléket vásárolt, majd Zalaegerszegre távozott.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség 5 rendbeli lopás bűntette és 7 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Nagykanizsai családot is kifosztott az öttagú bűnbanda

Az ország több településén betöréses lopásokat követett el egy öttagú társaság, a gyanúsítottak közül három embert letartóztatott, kettő ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken közölte, január 31-én egy nagykanizsai nő tett feljelentést, hogy otthonukból ismeretlenek laptopokat, tévékészüléket, gitárt, órákat, ékszereket és pénzt loptak el. Két héttel később két zalaegerszegi lakásban is betörés történt.

A zalai rendőröknek sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőket, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a cigándi rendőrőrs közreműködésével szerda reggel – összehangolt akció keretében – budapesti, cigándi és tatabányai lakcímükön elfogták a betörésekkel gyanúsítható öt férfit.

(A nagykanizsai hölgytől értékeket is elloptak a betörők. Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A házkutatások során a rendőrök megtaláltak és lefoglaltak több ellopott ékszert, elektronikai eszközt, valamint a bűncselekmények elkövetéséhez használt szerszámokat és két autót. A nyomozók azt is megállapították, hogy 2019 decembere óta Egerben, Várpalotán, Gödöllőn és Nagykanizsán követett el hasonló bűncselekményeket a társaság. MTI

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája április 3-án egy 5 tagú bűnbandával szemben hozott végzést. A férfiak az ország több településén követettek el betöréses lopást.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 3 gyanúsított esetében 30 napra elrendelte a letartóztatásukat. A bíróság valamennyi gyanúsított esetében megalapozottnak látta a bűnismétlés veszélyét, viszont mindannyiuk beismerő vallomására figyelemmel a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyét nem látta megállapíthatónak.

A bíróság 3 személy esetében a letartóztatás alkalmazását tartotta szükségesnek, míg 2 férfinél a kedvező személyi körülményeik miatt elegendőnek látta a bűnügyi felügyelet alkalmazást, amely értelmében nem hagyhatják el otthonukat.

A végzés a letartóztatottakkal szemben nem jogerős, ellene a gyanúsítottak és védőik fellebbezettek – tájékoztatta honlapunkat dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.