Koronavírus: házi karanténra figyelmeztető táblák Nagykanizsán

Házi karanténra felhívó tábla egy családi ház ablakában Nagykanizsán 2020. március 16-án. Az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében a házi karanténban lévőknek figyelmeztető táblát kell kihelyezniük jól látható helyre. (Fotók: MTI/Varga György)

A koronavírus miatti rendkívüli járványügyi intézkedés egyik lépése, hogy azokat a magyarokat, akiknél egy kicsi esély is mutatkozik arra, hogy fertőzöttek lehetnek, hatósági házi karanténra kötelezhetik. A házi karantén két hétig tart, a karanténban élők ilyenkor nem fogadhatnak látogatókat, erre pedig egy, a lakásra/házra jól látható helyen kiragasztott úgynevezett piros lap figyelmezteti az ismerősöket, rokonokat és a környéken élőket.

Friss kanizsai hír, miszerint a Kanizsa Uszoda és Strandfürdő 2020.03.16-tól határozatlan ideig zárva tart.

Március 16-tól rendkívüli szünetet rendeltek el a nagykanizsai önkormányzati óvodákban, bölcsődékben

A Kormány által tegnap, március 13-án bejelentett iskolai változások, a bezárás és a digitális munkarend bejelentését követően ma délután egyeztettem a nagykanizsai bölcsődék és óvodák vezető szakembereivel, valamint a közétkeztetést végző cég képviselőivel. Az egyeztetést követően polgármesterként az alábbi intézkedéseket hoztam meg március 16-a hétfőtől.

Bár városunkban továbbra sem tudunk koronavírussal igazoltan fertőzött betegről, de úgy gondolom, a megelőzés érdekében az alábbi óvintézkedésekre szükség van:

– Március 16., hétfőtől minden önkormányzati fenntartású bölcsődében és óvodában rendkívüli szünetet rendelek el Nagykanizsán a 45/2020. (III.14.) Korm. rendelet 2.§ alapján.

Tekintettel arra, hogy nem tud minden család gyors megoldást találni, hétfőtől ügyeleti rendet működtetnek majd az óvodákban és bölcsődékben. Ez az ügyelet később is működni fog, és meghatározott rend szerint fogadják majd a gyermekeket, ha szükséges. Ennek mikéntjéről az intézményvezetők adnak majd tájékoztatást a szülőknek.

A bölcsődék és óvodák bezárását a megelőzés céljából az intézményvezetők és a szakemberek egyöntetűen támogatták, azonban tisztában vagyunk azzal, hogy ez a döntés sok esetben nem hozza egyszerű helyzetbe a családokat. 

Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök, úgy a kanizsai szakemberek és jómagam is azt kérjük, lehetőség szerint ne a nagyszülők vagy idősebb rokonok vigyázzanak a gyermekekre, hiszen leginkább rájuk nézve veszélyes a vírus. 

Ezzel egyidejűleg kérem a munkáltatókat, amennyiben megoldható, tegyék lehetővé a kisgyermekes munkavállalóknak az otthoni munkavégzés, az úgynevezett “home office” lehetőségét. 

– Számos családban nagy segítség a gyermekek közétkeztetésének lehetősége, így ezt a továbbiakban is biztosítani fogjuk mindazoknak, akik erre rászorulnak, hasonlóan a nyári, szünidei étkeztetéshez. Ennek részletei kidolgozás alatt állnak, hamarosan tájékoztatjuk Önöket.

Az előttünk álló napokban, ahogy ígértem, folyamatosan egyeztetni fogok az érintett vezetőkkel, szakemberekkel, a teljesség igénye nélkül például:

– folyamatos kapcsolattartást folytatok egészségügyi szakemberekkel az aktuális helyzetről, felmerülő kérdésekről

– digitális tanrenddel, iskolákkal kapcsolatos kérdésekben a szakemberekkel

– egyházi vezetőkkel az egyházi összejövetelek okán 

– az egyedül élő idősek, valamint a külvárosban, peremterületeken élő, illetve szociálisan rászoruló társaink érdekében civil szervezetekkel, a Vöröskereszttel, a Máltai Szeretetszolgálattal, roma civil szervezetekkel, stb. 

– városi intézményeink, városi hivatalok vezetőivel 

– nagykanizsai cégek képviselőivel

– stb.

Fontosnak tartom ismét hangsúlyozni, jelenleg sem tudunk városunkban igazoltan fertőzött koronavírusos betegről, a ma meghozott intézkedések a megelőzést szolgálják, hiszen a legfontosabb ezekben a napokban a fertőzési gócpontok kialakulásának megelőzése. 

A legfontosabb a nagykanizsai emberek egészsége és biztonsága. Bár ezek az intézkedések megváltoztatják mindennapjainkat, türelmet, higgadtságot és körültekintést kérek mindenkitől.

Hiszem, hogy mi, nagykanizsai emberek együtt, közösen túljutunk ezen a krízisen!  – áll Balogh László nagykanizsai polgármester honlapunknak szombat este megküldött hivatalos tájékoztatásában.

1 2 3 4